2014. március 11., kedd

Vízlépcső nélkül nincs bővítés

Kopátsy Sándor                    PP                2014-03-10

Vízlépcső nélkül nincs bővítés

Ezzel a címmel írta le Hargitai Miklós a Népszabadságban a véleményét. Választás előtt egy hónappal már az is örvendetes, hogy nem politizál, hanem számol.
Azon botránkozom, hogy a szoclib ellenzék háborog, hogy Oroszországtól vettük meg. Egyrészt, ők is onnan vették volna meg, másrészt fel sem vetik, hogy milyen különbég van, ha az árát az orosz és nem a nyugati piacon kell exportunkkal kitermelni. Ezen keresztül, néhányszor tíz százalékos előnyt látok az orosz exportban. Ráadásul, az orosz mezőgazdasági export nélkül nem tudom elképzelni a magyar mezőgazdaság fellendítését, és a falusi munkaerő foglalkoztatását.
A rendszerváltás bűnei között tartom számon a keleti export ostoba csökkentését. Ráadásul Oroszországnak is érdeke a magyar élelmiszer importja.
Hargitai sem ezzel foglalkozik, hanem a dunai vízlépcső fontosságát hangsúlyozza. Elsősorban az éjszakai áramtermelés hasznosítása okán.
A felsorolt érvekkel egyetértek, de a két legfontosabbat meg sem említi.
A vízlépcső megépítése ugyan páratlan lehetősséget kínál a szivattyús tározóhoz is, de sokkal fontosabbnak tartom, hogy azzal biztosítva lenne a hatékony belvízi út az Atlanti Óceánig.
Középiskolás korom óta tudom, hogy a Kárpát Medence legnagyobb gazdaságföldrajzi hátránya, hogy nem volt elviselhető, hatékony utunk nyugat felé. A Dunán csak a Balkán felé volt olcsó szállítási lehetőségünk. Akkor nem is álmodhattam arról, hogy a Duna nyugati irányban is hajózható lehet.
A 40-es években, a nácik uralma alatt azonban már Németországban elfogadottá vált a Duna-Majna Csatorna. A háború után gyorsan meg is építették. Már hajózhattam rajta.
Az 50-es évek végén aztán a szlovákok is felismerték, hogy már elkészült a mintegy három tucat műtárgy és Bécsig kész a korszerű vízi út. A csehszlovák és a magyar kormány vállalta, hogy Pozsony felett és Nagymarosnál megépítik a két duzzasztót, amivel kinyílik a két ország számára az Atlanti Óceán olcsó elérhetősége.
A rendszerváltás után azonban a nacionalisták és a zöldek összefogtak, én nem hallgatva a szakmai érvekre, kiszálltunk a már megkezdett vízlépcső leállításával. A rövidlátó politikusok képtelenek és gyávák voltak annak kimondására, hogy ez a vízlépcső a még szükséges egyetlen lépés ahhoz, hogy a szállítási költségek szempontjából is közelebb kerüljünk Nyugat-Európához.

Hargitai sem veszi tudomásul, hogy az éjszakai áram leghatékonyabb hasznosítását az jelentené, ha csöveken nyomhatnánk fel a vizet a Duna-Tisza közének öntözési magasságaiba. Hazánk legnagyobb komparatív előnyét ugyanis abban látom, hogy az EU tagállamai térségében nekünk van a legjobb öntözési adottságunk az alföldi homokokon. Ehhez van bőven vizünk, kedvező éghajlatunk és termelési kultúránk. Ráadásul, csak ezzel oldható meg a falusi munkanélküliek foglalkoztatása.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése