2014. április 7., hétfő

A választás előtti napon

Kopátsy Sándor                 PP                 2014-04-05

A választás előtti napon

Holnap lesz választás. Előtte, az utolsó napon a Népszabadság vezércikkét Lengyel László írja: El tudod képzelni? címmel. A választás eredményét látva valami rémes következtetéseket sorol fel. Mirha egyáltalán lehetne olyan választás, aminek következtében minden elképesztően rosszá változik. Egy rangos társadalomtudományi intézet vezetője azt hiszi, hogy minden rettenetesen rosszá változhat attól, hogy melyik demokratikusan megválasztott párt nyeri a változásokat. Azt még el tudom képzelni, hogy valaki egyetlen választásra teszi fel a karrierjét, és annak elvesztése sorsát jelentősen reménytelenebbé teszi, de a választók, illetve a lakosság 99 százalékának a sorsa nem nagyon függ a választások eredményétől. Ezt mindennél jobban jellemzi, hogy a választók harmada el sem megy szavazni.
Lengyel László és csapata három éve azon ügyeskedett, hogy Bajnai Gordont ültesse az Orbán Viktort leváltó kormányelnöki székébe. Ők tehát nagy csalódásba fognak részesülni, de nem azért, mert a Fidesz hatalmon marad, hanem azért mert nagyon elszámították magukat. Tehát az igaz, ha egy tudományos intézet egyetlen, eleve irreális, választási eredményre tesz mindent, akkor sokat veszít. De ami nekik rémes, a lakosság óriási többségének nem sokat jelent.
Ha valamiben, akkor abban Marxnak igaza volt, hogy a társadalom felépítménye nem a választások eredményén múlik. Ezt ugyan Marx sem vette tudomásul, és valamiféle ideálisnak elképzelt társadalmat akart. Ezért aztán nemcsak ő, de a követői is, súlyosan csalódtak.
Holnap Lengyel László is csalódni fog. De nemcsak ő, hanem a következő két oldalon nyilatkozó neves politikai elemzők is. Azok mindegyike ugyanis nemcsak közismert elemző, de legalább annyira ismerten Fidesz ellenző is. De a Népszabadság két ismert újságírója is, akik lényegében olyanokat kérdeznek, akikkel eleve egyetértenek.
A kérdések és a válaszok Orbán Viktor Kötcsén tartott beszéde körül forog, amiben kijelentette, hogy több ciklusra tartó centrumpárti politikát folytat. Szerinte a Fidesz a magyar politikai centrumot képviseli.
A megkérdezett politikusok ezt vitatják. Szerintük nincs is centrum, de ha van, az nem annyira jobboldali, mint a Fidesz. Csak arról feledkeznek meg, hogy hol van a magyar társadalom politikai centruma. Mert minden társadalomnak van centruma, de mindegyiké máshol. Ezt azonban nem keresik, pedig könnyű volna elfogadni, hogy a magyar társadalom centruma lényegesen jobbra van, mint a tőlünk nyugatabbra lévő, lényegesen gazdagabb, erős polgárságú társadalmakban.
A magyar társadalom politikai centruma valahol ott van, ahol a Demokrata Forumé volt Antall József élre kerülése előtt, és valahol ott, ahova a Fidesz jutott.

Orbán Viktor volt az egyetlen politikus, aki helyesen mérte fel, hol van a magyar társadalom centruma, és olyan pártot faragott a liberálisnak indult Fideszből, amelyik vonala a társadalom centruma közelben van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése