Az államalakítás legnagyobb lépése

Kopátsy Sándor                 EH                   2014-04-05

Az államalakítás legnagyobb lépése

Jó ötven éve tudom, hogy a Nyugat felemelkedésének talán a legfontosabb eleme a kiscsaládos jobbágyrendszer volt. Ebben látom a Nyugatnak a többi kultúra fölé emelkedésének kulcsát. Ezért botránkozom azon, hogy Európa történészei ezt alig, a magyarok nem is említik. Azt már diákkoromban felismertem, hogy a Nyugat nagy szellemi mozgalmai, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás térsége keményen a kiscsaládos térségen belül maradt.

Számomra, a feudális államnak a kiscsaládos rendszerre való átszerveződése jelentette a Nyugat választását. Ha megmaradtunk volna a nagycsaládos rendszerünkben, mint a déli és keleti szomszédjaink, kultúránk, civilizációnk kelet-európai marad. Ezt a tényt azonban máig is elhallgatjuk. Megelégszünk azzal, hogy a római pápától kértünk koronát, a német-római császársággal építettünk családi köteléket.

A legfontosabb társadalmi változást azonban az jelentette, hogy a vérségi alapon szerveződő társadalmunkat átalakítottuk földesúrira, a nagycsaládokra épültet pedig kiscsaládira. Erről azonban említést sem teszünk. Pedig ez jelentette, hogy Európa nyugati feléhez csatlakoztunk. Arról, hogyan történt ez a társadalmi átalakulásunk, csak sejtéseim vannak.

Ebben a nyugati kereszténység választása nem játszott döntő szerepet. Erről győz meg a tény, hogy a horvátok sok századdal előbb nyugati keresztények lettek, mégis megőrizték a nagycsaládos formát.

Egyetlen feltevésem, hogy a családformában nem a vezetés, hanem a lakosság választott. Csak sejtem, hogy a honfoglalók által talált lakosság, köztük már az avarok is, kiscsaládos formában élő, falvakban lakó földművelők voltak. A honfoglaló pásztorok számára vonzó volt az itt talált életforma. Azt korábban is tudtam, hogy a magyarok előbb kiscsaládos fölművelők lettek, mint Géza a nagyfejedelem, és István, a király az állami felépítményt a tényekhez igazította. A két legfontosabb döntést a nép hozta meg azzal, hogy áttért a földművelésre, és a kiscsaládos életformára.

Azt is valószínűnek tartom, hogy a magyarság többsége előbb megkeresztelkedett, mint a királya. Ezt a feltevésemet arra alapítom, hogy velünk szinte azonos időben, ahogyan a fölművelésről áttértek az eddig marhapásztor népek, a dánok, a frízek, a szászok, a csehek, a lengyelek a földművelésre, áttértek a kereszténységre is. Nem tanítjuk, hogy mi Géza és István alatt csak azt tettük, amit a földművelésre áttérő népek sora tett abban az időben. A kereszténységet tehát úgy kell kezelnünk, mint a szántóföldi mezőgazdaságra való áttéréssel együtt járó vallási alkalmazkodást. A pogányság a pásztorkodás, a kereszténység a földművesek vallása volt. Vagyis a fölművelést és a kereszténységet nem az uralkodók, hanem a lakosság választotta.

Ez az átállás azért volt nagyobb feladat a magyar társadalom számára, mert nekünk ez egyúttal a településforma változását is jelenttette. Tőlünk nyugatra a marhapásztorok már állandó településekben, falvakban, házakban éltek. Az erődsült, csapadékosabb térségekben a marhapásztorok már falvakban éltek, hiszen azok határában mindig volt az állatok számára legelő, takarmány. Tőlünk nyugatra ugyanis nem volt olyan kontinentális puszta, amin csak tavasszal volt bőséges legelő.

Ez a különbség a Kárpát Medencén belül is egyértelmű volt. Az ország területén belül csak a Dunántúl, és az Alföld peremvidéke volt olyan térség, ahol a földműveléshez volt elegendő csapadék, az állattartáshoz pedig elég legelő.

Erre már diákkoromban felfigyeltem, maikor a térképre nézve láttam, hogy az első püspökségek és az első apátságok mindegyike olyan térségben volt, ahol mind a földművelés, mind az állattartás feltételei a községek határában biztosítottak voltak. A Dunántúlon, az Alföld peremvidékén volt a kereszténység minden fontos létesítménye. Az első alföldi püspökséget István Gellért számára alapítja, de azt még Maros-erdei Püspökségnek hívták, csak később lett Csanádi.

Azt is látni kell, hogy a falvakban a földművelésén kiscsaládi, az állattartás faluközösségi volt.

Az is csak a tények alapján sejthető, hogy a pásztoroknak a földművelésre alkalmasabb térségekbe vándorlása az államalapítást követően is évszázadokig tartott. Ezt bizonyítja, hogy a királyaink sorra telepítettek be pásztornépeket, besenyőket, kunokat.

Arról viszont semmit nem tudok, hogyan lettek a magyar vérségi alapú katonai vezetőkből jobbágytartó földesurak. Pedig ez is államalakulásunk fontos eseménye volt.

Összefoglalva.

Történészeink számára még bőven vannak feltárandó kérdések, amiknek megválaszolása nélkül nem érthetjük meg, hogyan lettünk nyugati típusú feudális társadalom.