Kopátsy
Sándor EH 2014-04-05
Az államalakítás legnagyobb lépése
Jó ötven éve
tudom, hogy a Nyugat felemelkedésének talán a legfontosabb eleme a kiscsaládos
jobbágyrendszer volt. Ebben látom a Nyugatnak a többi kultúra fölé
emelkedésének kulcsát. Ezért botránkozom azon, hogy Európa történészei ezt
alig, a magyarok nem is említik. Azt már diákkoromban felismertem, hogy a
Nyugat nagy szellemi mozgalmai, a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás
térsége keményen a kiscsaládos térségen belül maradt.
Számomra, a feudális államnak a kiscsaládos
rendszerre való átszerveződése jelentette a Nyugat választását. Ha
megmaradtunk volna a nagycsaládos rendszerünkben, mint a déli és keleti
szomszédjaink, kultúránk, civilizációnk kelet-európai marad. Ezt a tényt
azonban máig is elhallgatjuk. Megelégszünk azzal, hogy a római pápától kértünk
koronát, a német-római császársággal építettünk családi köteléket.
A legfontosabb társadalmi változást azonban
az jelentette, hogy a vérségi alapon szerveződő társadalmunkat átalakítottuk
földesúrira, a nagycsaládokra épültet pedig kiscsaládira. Erről azonban
említést sem teszünk. Pedig ez jelentette, hogy Európa nyugati feléhez
csatlakoztunk. Arról, hogyan történt ez a társadalmi átalakulásunk, csak sejtéseim
vannak.
Ebben a nyugati
kereszténység választása nem játszott döntő szerepet. Erről győz meg a tény,
hogy a horvátok sok századdal előbb nyugati keresztények lettek, mégis
megőrizték a nagycsaládos formát.
Egyetlen
feltevésem, hogy a családformában nem a vezetés, hanem a lakosság választott.
Csak sejtem, hogy a honfoglalók által talált lakosság, köztük már az avarok is,
kiscsaládos formában élő, falvakban lakó földművelők voltak. A honfoglaló pásztorok számára vonzó volt
az itt talált életforma. Azt korábban is tudtam, hogy a magyarok előbb
kiscsaládos fölművelők lettek, mint Géza a nagyfejedelem, és István, a király
az állami felépítményt a tényekhez igazította. A két legfontosabb döntést a nép hozta meg azzal, hogy áttért a
földművelésre, és a kiscsaládos életformára.
Azt is valószínűnek tartom, hogy a
magyarság többsége előbb megkeresztelkedett, mint a királya. Ezt a
feltevésemet arra alapítom, hogy velünk szinte azonos időben, ahogyan a
fölművelésről áttértek az eddig marhapásztor népek, a dánok, a frízek, a
szászok, a csehek, a lengyelek a földművelésre, áttértek a kereszténységre is. Nem tanítjuk, hogy mi Géza és István alatt
csak azt tettük, amit a földművelésre áttérő népek sora tett abban az időben. A kereszténységet tehát úgy kell
kezelnünk, mint a szántóföldi mezőgazdaságra való áttéréssel együtt járó
vallási alkalmazkodást. A pogányság a pásztorkodás, a kereszténység a
földművesek vallása volt. Vagyis a fölművelést és a kereszténységet nem az
uralkodók, hanem a lakosság választotta.
Ez az átállás
azért volt nagyobb feladat a magyar társadalom számára, mert nekünk ez egyúttal
a településforma változását is jelenttette. Tőlünk nyugatra a marhapásztorok
már állandó településekben, falvakban, házakban éltek. Az erődsült,
csapadékosabb térségekben a marhapásztorok már falvakban éltek, hiszen azok
határában mindig volt az állatok számára legelő, takarmány. Tőlünk nyugatra
ugyanis nem volt olyan kontinentális puszta, amin csak tavasszal volt bőséges
legelő.
Ez a különbség a
Kárpát Medencén belül is egyértelmű volt. Az ország területén belül csak a
Dunántúl, és az Alföld peremvidéke volt olyan térség, ahol a földműveléshez
volt elegendő csapadék, az állattartáshoz pedig elég legelő.
Erre már
diákkoromban felfigyeltem, maikor a térképre nézve láttam, hogy az első
püspökségek és az első apátságok mindegyike olyan térségben volt, ahol mind a
földművelés, mind az állattartás feltételei a községek határában biztosítottak
voltak. A Dunántúlon, az Alföld peremvidékén volt a kereszténység minden fontos
létesítménye. Az első alföldi püspökséget István Gellért számára alapítja, de
azt még Maros-erdei Püspökségnek hívták, csak később lett Csanádi.
Azt is látni
kell, hogy a falvakban a földművelésén
kiscsaládi, az állattartás faluközösségi volt.
Az is csak a
tények alapján sejthető, hogy a pásztoroknak a földművelésre alkalmasabb
térségekbe vándorlása az államalapítást követően is évszázadokig tartott. Ezt
bizonyítja, hogy a királyaink sorra telepítettek be pásztornépeket, besenyőket,
kunokat.
Arról viszont
semmit nem tudok, hogyan lettek a magyar
vérségi alapú katonai vezetőkből jobbágytartó földesurak. Pedig ez is
államalakulásunk fontos eseménye volt.
Összefoglalva.
Történészeink számára még bőven vannak
feltárandó kérdések, amiknek megválaszolása nélkül nem érthetjük meg, hogyan
lettünk nyugati típusú feudális társadalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése