2014. május 20., kedd

A nemzetközi – nemzeti nexus

Kopátsy Sándor                  PH                  2014-05-20

A nemzetközi – nemzeti nexus

Csizmadia Ervin írásait mindig érdeklődve olvasom. Ezt is érdemes volt elolvasni. Annak ellenére, hogy kevésbé vagyok pesszimista. „Meggyőződésem, hogy a „következő Magyarország” (ha lesz olyan) már nem tekinthet el attól, hogy nemzetközit és nemzetit szerves egységben lássa.” Abban nem kételkedem, hogy lesz Magyarország még akkor is, ha az adott kormányai egyelőre nem egészen ezen az úton járnak. Ez nem a politikán múlik, hanem azon, hogy először van hazánknak nyugat-európai társadalmi struktúrája.
Marx alapján, nyugati típusú társadalmi alépítménye. Ebbe n ugyanis marxista vagyok, az, hogy az adott társadalom milyen típusú, nem a politikán múlik, vagyis nem azon, hogy István vagy Koppány győz a csatában, vagy a választásokon.
Magyarország éppen a bolsevik megszállásnak köszönhetően, megszabadult azoktól a társadalmi osztályoktól, amik alkalmatlanná tették, és létrehozta azt az osztályt, amelyik nélkül nem lehetünk szerves része a Nyugatnak.
Magyarország ezer évig úgy akart a Nyugat szerves része lenni, hogy nem volt magyar polgársága. Amikor pedig a zsidóság magyar polgár akart lenni, akkor kiirtottuk. Ezt kellett volna a napokban hangsúlyozni. A magyar zsidóság elvesztésében nemcsak keményen bűnösek voltunk, hanem ezer év óta először volt integrálódni akaró polgárságunk, akinek többségét felszámoltunk.
A két háború között nem azért lett a többségünk antiszemita, mert az arisztokrácia és az úri középosztály volt a magyar társadalom nagy többségétől elfogadott vezető. A magyar nép többsége nem gazdagabb akart lenni, hanem magyarabb. A nagyobb gazdagságot, a jobban élést ugyanis csak a polgárság választja. A polgársághiányos társadalom hazafi akar lenni akkor is, ha ennek ára a társadalmi és gazdasági lemaradás.
Az István – Koppány – Dichotómia győzelme nem a köztük lezajlott csatán múlt, hanem az a fölművelés és a pásztorkodás közti választást döntötte el. István csak azért győzhetett, mert akkor már a Kárpát Medencében élő népek, a magyarok is, a pásztorkodással szemben a földművelést, a pogánysággal szemben a kereszténységet választották. Vagyis István oldalán ált a már földműves és keresztény nép, Koppányén a sztyeppei, pogány, pásztor társadalom. Ha Koppány győz, nem lehet itt államunk, ahogyan nem lehetet a hunoknak és az avaroknak sem. Ezek ugyan nálunk is népesebb honfoglalók voltak de korán érkeztek, akkor még a pásztor úrnak érezhette magát a földművessel szemben. Az ő idejükben a pásztor nem akart földműves lenni, ezzel keresztény sem.
Azt, hogy Géza és István keresztény és földművelő társadalomra tér rá, az ő személyes érdemük, de szerencsések voltak, mert jókor, jó helyen voltak. Koppány nem vette tudomásul, hogy feltartóztathatatlan a változás.
Tegnap egy másik témában írtam, hogy mi azért nem váltunk a Nyugat szerves részévé, mert nem volt polgárságunk. Ma azt teszem hozzá, hogy ezért vagyok optimista, mert az új uralkodó osztály az értelmiség, és van értelmiségünk. Ugyanakkor nincsen a társadalmi fejődést fékező arisztokráciánk, és úri középosztályunk.
A másik érvem, hogy ma vagyunk igazán közel a Nyugathoz. A vasút előtt, csak az a nép volt közel a Nyugathoz, amelyiknek ehhez vízi útja volt. A vasútnak köszönhetően tizedére csökkent a távosság legyőzése. A kiegyezés után ez lett volna a feladatunk. A magyar zsidóság ebben óriási segítséget adhatott volna, de inkább levágtuk a segítő kezet.
A jelenlegi magyar társadalmat azonban semmiféle politikai erő nem képes megakadályozni abban, hogy nyugati társadalom legyünk. Ez ugyan feltartóztathatatlan, de lassú folyamat. Fokozni, vagy fékezni ugyan lehet ezt a folyamatot, de megakadályozni nem.
Az első ezer évben akár akarta, akár ellenezte a magyar társadalom nyugatosodását a magyar politika nem volt eredménye, mert nem lehetett.
A rendszerváltás óta akár akarja a politika, akár nem, nyugatosodunk. Ezen az sem változtat, hogy mi a kormányok véleménye, nyugati struktúrájú társadalom lettünk a bolsevik uralom évtizedei alatt. Az lehet, hogy ezt nemcsak a politikusok, de még a történészek sem hajlandók tudomásul venni.

Ezzel szemben nem látom indokoltnak Csizmadia pesszimizmusát, aki a felzárkózásunkat a kormányon lévők álláspontjától függőnek tekinti. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése