2014. május 15., csütörtök

Ki hozta fel a Jobbikat

Kopátsy Sándor               PP                     2014-05-07

Ki hozta fel a Jobbikat

A választás legnagyobb társadalmi következménye, a Jobbik 20 százalékos választási eredménye. Most azon botránkozik a szoclib sajtó, hogy ennek a választási eredménynek következményei is vannak az országgyűlés tisztségviselőinek a kijelölése során. Most a győztes Fidesztől várják, hogy ne adja meg a Jobbiknak az alkotmány szerint járó tisztségeket. Végig vittek egy választási kampányt, aminek során a magyar társadalom fő ellenségének a Fideszt tekintették, hogy akadályozza meg a nekik nem tetsző törvényhozók tisztséghez jutását.
A demokráciának alapja, hogy a politikai posztokat a választási eredmény alapján osszák el. Most azon az elven vannak, hogy a választás eredményét azzal korrigálhassa a szoclib párt apparátusa, hogy a megválasztottak közül csak az juthasson tisztséghez, akit ők elfogadnak. Vagyis a választás csak azt dönthesse el, kik lesznek a törvényhozók, de azt, hogy a megválasztottak milyen tisztséghez jutnak, a bukott ellenzék dönthesse el.
A szoclib tábor addig sem jutott el, hogy megnézze, kik jutatták a sok szavazathoz a Jobbikat. Kiderülne, hogy elsősorban az MSZP. Ez talán sehol nem olyan egyértelmű, mint Észak-kelet Magyarországon, és itt körülöttem, Borsodban. Elég volna megnézni, hogy az első öt választáson, hol volt erős az MSZP Ott, ahol 2014-ben a Jobbik.
Azzal, hogy Horn Gyula 1994-ben a fölényes MSZP győzelem után azzal lepte meg a baloldali választókat, hogy az SZDSZ-nek felajánlotta a koalícióban való részvételt. Ha valamivel csökkenteni lehetett az utódpárt szavazói táborát, akkor az a liberálisokkal való szövetség volt. Ráadásul a Horn kormány a tized annyi körzetben nyertes, és ötöd annyi törvényhozói helyhez jutó SZDSZ-re bízta a gazdaságpolitikát és az oktatást. A liberális farok csóválta a nagyon erős baloldali kutyát. Meg is lett a következménye, a ciklus végén megbukott a szoclib koalíció, és győzött a tapasztalatlan Fidesz és a parasztromantikus Kisgazdapárt.
Az MSZP azonban nem tanult a hibákból, és továbbra is a liberálisokkal való koalícióra épített. Az saját és az MSZP liberálisainak erejét túlbecsülők még a kevésbé szoclib Medgyessyt sem tűrték, és az MSZP elnökségével szembefordulva a liberális Gyurcsányt ültették a kormány és a pártjuk élére. Ezzel aztán elfogyott a magyar választók türelme, és 2010-ben, a történelemben példátlan vereséget mértek a liberálisokkal való szövetkezésre.
Annak ellenére, hogy az MSZP hosszú időre elvesztette a lehetőségét annak, hogy kormányra kerüljön, a 2014-es választásra ismét a liberálisokkal való szövetségbe sodródott. Ez már bőben elég lett arra, hogy a korábbi választóinak nagyobbik fele otthagyja, és a Jobbikra szavazzon.
Ideje volna felmérni, hogy a magyar választók óriási többsége elutasítja a liberálisok 24 éves aránytalan befolyását a kormányzásba. 2010 óta a liberálisokkal való szövetség sokkal több szavazót elriaszt, sőt a szélsőjobbhoz terel, mint amennyit hoz.
Ideje volna felismerni, hogy a magyar társadalom nem alkalmas arra, hogy a liberálisokkal szövetkezzen a baloldal. Ha ehhez továbbra is ragaszkodik az MSZP csak a Jobbikat erősíti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése