2014. május 20., kedd

Muzsikáltak a kínhalálhoz

Kopátsy Sándor                 PH                   2014-05-19

Muzsikáltak a kínhalálhoz

A Népszabadság Muzsikálnak a kínhalálhoz cím alatt, hozza le Révész Sándornak három történésszel készített interjúját. Szerencsére a szöveg felett Dózsa György szobra áll, hogy sejthettem, kinek muzsikáltak.
Mivel amatőr történész vagyok, most jelent meg egy könyvem, Történelemszemléletem címmel, amit kényetelen voltam zsebből kiadni. Arról mondja sok történész, hogy pofán vertem őket. Ráadásul parasztpárti voltam, érdekelt, mit mondanak végre ebben az évszázadok óta a nagyon önkényesen a napi politika alapján táltat kérésben.
Abból szerencsére kiderült, hogy szó sem volt forradalomról, ahogyan ezt a marxista történészeink tálalták. Ahogyan a nyugati feudális társadalomban is voltak jobbágylázadások, de nem voltak azok sem forradalmak.
Az is jó, hogy elmondják, a középkorban jellemző volt a bigott vallásosság és az emberek kínzásos megölése, mert azt csak a jelenkor liberálisai és az ENSZ bürokratái képzelik el, hogy vannak a kultúrától, és a gazdaági fejlettségtől független emberi jogok. Ezek a fejlett nyugati országokban helyénvalók, de az emberiség múltjában a nyomukra sem találunk.
Az interjú három szereplőnél nyomát sem láttam annak, hogy ismernék Szűcs Jenő, és Győrffy György munkáit. Ötven évvel ezelőtt, amikor azokat olvastam, megörültem, hogy végre lesz magyar történelmünk a középkorról, de a jobbágyság felszabadítása előtti századokról is. Az államalapítás és a jobbágyság felszabadítása közti röpke közel ezer év történelme érhetetlen a két történész ismerete nélkül. A magyar történetírást azzal kezdeném, hogy a porosz, a lengyel és a magyar társadalom azért nem lehetett része a Nyugatnak, mert nem volt magyar etnikumú polgársága. Ők vetették először össze a legkarakterisztikusabb nyugati feudális társadalommal, a franciával a magyart. A francia társadalomban a nemesség a lakosság 1 százaléka, a polgárság viszont 6 százaléka volt. Ezzel szemben Magyarországon ez az arány fordított volt, a nemesség 6, a polgárság aránya 1 százalék volt. A nagyon fontosat ők sem hangsúlyozták: Franciaország polgárai franciák voltak. Magyarországon a nemesek szinte csak magyarok, a polgárok között pedig alig akadt magyar. Vagyis a magyar etnikumú lakosság 10 százaléka volt nemes, és legfeljebb ezreléke polgár. Aki ezt szem előtt tartja, nem keresheti a nyugat-európai és a magyar társadalom közti párhuzamosságot.
A három történész nagy hibát követ el azzal, hogy a jobbágyot parasztnak titulálja. Marxnak abban igaza volt, hogy a paraszt a tulajdonában lévő, viszonylag kis fölön árutermelő, a maga gazdája. Ezért fogta rá, hogy szülik a kapitalizmust. Ez már nagy ostobaság volt. A paraszt, mint olyan fékezett minden társadalmi haladást, mind a tőkés polgárságét, mind a bolsevik nagyüzemesítést. Parasztpárti létemre mondom, a parasztság mindig, minden társadalomban fékez erő volt.
De kétségbeejtő, ha a 21. században magyar történészek a jobbágyot parasztnak minősítik. 1832-ig még ingatlan tulajdona sem lehetett. Ekkor érte el Deák Ferenc, hogy telket vásárolhatott, de csak azzal a kikötéssel, hogy tudott magyarul. Előtte egy évvel jelent meg Széchenyi István Hitel című könyve, amiben azt sürgeti, hogy a magyar arisztokrácia a földjére vehessen fel hitelt. Ezt mi már reformkornak hívjuk.
A felkért történészek azt bizonygatják, hogy a nagybirtokos jobbágya jobb helyzetben volt, mint az egytelkes nemesé. Ez nevetséges, hiszen az utóbbi a jobbágya elvesztésével magára maradt volna.
A felkért történészek a fellázadó nép összetételét zavarosan elemzik. Tudtommal, a keresztes hadjáratot engedélyező pápai bullák kikötése volt, hogy a hadra az elsőszülött, vagyis telket öröklő fiúk nem jelentkezhettek. Aki ezt nem tarja szem előtt, semmit nem érthet meg a keresztes háborúk társadalmi hátteréről. Azokban ugyanis csak a szülők utáni örökségre nem várók vehettek részt. Különösen keményen érvényes volt a jobbágyokra. A telkét művelő jobbágyhoz ugyanis ragaszkodott a földesúr, az egynél több fiúgyermek azonban gondot okozott neki. A keresztes hadjártatok a világtörténelem legzseniálisabb népességfelesleget levezető találmánya volt. Ezt a francia történészek már a két világháború között tudták. Tudták az okát is. A nyugat-európai agrártechnikai forradalomnak köszönhetően jelentősen megjavultak az életviszonyok, megugrott a népszaporulat, amit le kellett vezetni. Erre volt zseniális találmány a reménytelen céllal a Távol-Keletre elküldeni a jobbágytelekre hiába várakozó fiatalembereket.
Annak is ideje volna, hogy az oszmán szultán birodalmát oszmán és nem török terjeszkedésnek hívnánk. Sajnos, a török szó annyira azonosult az oszmánnal, hogy egy naplapban valóban meg kell gondolni, hogy megértenék-e, miről is van szó.
Az is megdöbbentő, hogy a három rangos történész abban a hitben él, hogy az oszmán hódoltság előtt is magyar polgárok által lakott városok voltak. Ezek ugyanis csak a Hódoltság térségében jöttek létre. 1514-ben ugyanis az Alföldön már voltak óriás falvak, de azokban jobbágyok laktak. A magyar történészek mélyen hallgatnak arról, hogy a Hódoltságon megszűnt a jobbágyság, minden föld a szultáné volt, aki talán nagyobb adót szedett, mint amekkora a földesúri tized és az egyházi kilenced lett volna, de nem volt kötelező szolgáltatás, robot, szabad volt a kötözködés és a vagyonszerzés. Ekkor lendült fel a legnagyobb magyar export, a lábon hajtott élőállat, elsősorban a marha, Nyugatra. Ezt az árut a felszabadult jobbágyok, mint tőzsérek szedték össze, és szállították a székesfehérvári és a nagyszombati piacra, és adták el az ott élő nyugati polgároknak.
Azt is tanítanám, hogy Tököli Imrének az apja még hódoltsági jobbágy volt, aki a marhakereskedelemben nagyon meggazdagodott. A budai basa intézte el a Habsburg császárnál a felszabadulásáért járó összeg megállapítását.
A részletek ismerete nélkül is elég volna megnézni, hogy hol éltek 1847-ben, a népszámlálás szerint magyar etnikumú polgárok. Kilenctizedük a korábbi Hódoltság területén, és Erdélyben.
Az 50-es években Szűcs és Győrffy munkáit azzal az örömmel olvastam, hogy végre a magyar történészek is tudomásul veszik, amit Erdei Ferenc politikusként már bemutatott, kikből lettek a magyar polgárok.

Most elszomorodtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése