2014. május 15., csütörtök

Új közgazdaságtanra van szükség



Kopátsy Sándor                  EE                 2014-05-13


Új közgazdaságtanra van szükség

Ez alatt a cím alatt közel két tucat témát szedtem sorba, és ezeket szedem sorba. Naponként egyet-egyet.
(Az első öt témát már korábban közöltem.)

VI.

Az életminőség és a szaporaság

Nem ismerek utalást arra, hogy a jobb életkörülmények esetében, milyen szinten mekkora, és mikor áll meg a túlnépesedést okozó gyermekvállalásnak. Pedig az elmúlt hatezer év történelmének megértéséhez ez a kulcs. Az elmúlt hatezer évben azért voltak osztálytársadalmak, mert féken kellett tartani a túlnépesedést.
Nem adott a tudomány erre választ. A tények azonban azt mutatják, hogy a spontán népszaporulat csak ott állt meg, ahol ennek az előfeltételei létre jöttek.
Ezek az alábbiak.
1. Az egy laksora jutó jövedelem túllépte a 10 ezer dollárt.
De az is csak ott történt meg, ahol még két másik feltétel is létrejött.
2. Az iskolázottság túllépte a 12 évet
3. Megoldott a fogamzásgátlás. Erre a következő részben térek vissza
Ezek nem is külön előfeltételek, mert az előző pontban említett előfeltételnek ezek is az elemei. Ennek ellenére szem előtt kell tartani, hogy még nem találkoztunk olyannal, hogy az iskolázatlan rétegben leáll a túlzott gyermekvállalás akkor is, ha a társadalom jobb módú és iskolázott rétegeiben már nincs népességnövekedés.
Ebből fakad, hogy minden jelenlegi fejlett társadalomban ugyan már nincs spontán túlnépesedési nyomás, de az ilyen társadalmakon belül általános, hogy a gyermekvállalás a szülők jövedelmével és iskolázottságával fordítottan arányos. A nem szaporodó lakosságú társadalmak a kontraszelekció ellenére az átlagosnál gyorsabban fejlődnek. Azon mégis érdemes elgondolkodni, hogy hova vezet a társadalmi érdekkel ellentétes szelekció.
Ahol lelassult az elviselhetetlen népesség növekedés, az iskolázatlan réteg továbbra is szaporodik, a kontraszelekció továbbra erős marad.
Jelenleg néhány közép-európai országban, nálunk is, a lemaradó rétegben, etnikumban nagy a gyermekvállalás, a társadalom felső harmadában pedig a létszám tartásához is kevés. Erre más alkalommal már többször felhívtam a figyelmet.
A már nem szaporodó népességű társadalmakban a felzárkózást elsősorban a következő generáció családi hátterének a társadalmi érdekkel ellentétes struktúrája fékezi.











VII.

A fogamzásgátlás megoldhatósága.


Mániákusan hirdetem, hogy fajunk legnagyobb hatású találmánya a fogamzásgátlás megoldása. Ennek tudomásulvételéről sem lehet olvasni a társadalomtudományban, pedig ez minden forradalmárnál és minden ideológiánál százszor többet segített az osztálytársadalmakon való túllépés érdekében. A fogamzásgátlás megoldása nélkül ma nem lennék a fejlett társadalmak olyanok, mint amilyenek.
Elképzelhetetlen lett volna, hogy a szülők akkor is csak annyi gyermeket adnak a társadalomnak, amennyit akarnak, ha ezzel a normális szexuális életről való lemondás jár. A sok farizeusnak ideje volna tükörbe nézni, és végiggondolni, hogyan alakult volna az élete, ha nincs megoldva a fogamzásgátlás.
Minden bizonnyal sokkal több gyermek születik, és nagyságrenddel gyorsabb lett volna a népszaporulat. Márpedig, a ténylegesnél gyorsabb népszaporulat eleve lehetetlenné teszi az elért jóléti szintet.
Itt nem megyek bele annak bizonyításába, hogy az 1-2 ezreléknél gyorsabb népszaporulat eleve lehetetlenné teszi a gyors társadalmi fejlődést. Ezt már sokszor bizonyítottam. Most csak annyit, hogy nem ismerünk olyan társadalmi sikert, amelyik olyan országban valósult volna meg, ahol a belső népszaporulat meghaladta az 1-2 ezrelékeket. Márpedig, amire nincs példa, azt nem állíthatja a tudomány, hogy lehetséges.
Ennek ellenre azért állíthatják, mert a társadalomtudományok, mindenekelőtt a közgazdaságtan, megrekedt a tőkés osztálytársadalom igényét szolgáló szinten.



VIII.

A közgazdaságtan a tőkésosztály tudománya maradt

A klasszikusnak nevezett közgazdaságtan osztálytudomány, az ipari forradalom által létrehozott nyugat-európai tőkés osztálytársadalom alépítményre épült. Ezt leginkább az emberi vagyon, ezen belül a munkaerő újratermelésének módjának figyelmen kívül hagyásával érthetjük meg.
Az ipari forradalom ugyan nem változtatott olyan mértékben a társadalom alépítményén, hogy arra egy minőségében más társadalom épüljön fel. A tőkés társadalom is osztálytársadalom maradt.
Még a demográfusok sem hangsúlyozzák, hogy az ipari forradalommal többé-kevésbé időben párhuzamosan zajló jobbágyfelszabadítás következtében nagyon felgyorsult a népszaporulat. Márpedig minél gyorsabb a népesség növekedése, annál szükségszerűbb az osztálytársadalmi felépítmény.
Az ipari forradalom abban a Nyugat-Európában történt, ahol a történelemben egyedüli módon korlátozták a gyermekvállalást. Ennek mechanizmusát már sokszor leírtam, itt csak annyit, hogy a kiscsaládos jobbágyrendszerben a nők első szülése közel tíz évvel későbbre tolódott, mint bármelyik más kultúrában. Ennek következtében kiesett az első 2-4 szülés.
A jobbágyfelszabadítás után a házasságok közel tíz évvel korábbra kerültek vissza.
Magam is csak öreg fejjel ismertem fel a jobbágyfelszabadításnak a gyermekvállalásra gyakorolt hatását. Korábban csak azt tartottam a magyar társadalom megbocsájthatatlan bűnének, hogy 1793-ban elszabotálta a jobbágyok felszabadítását. Ma már azt teszem hozzá, hogy már akkor felgyorsult volna a magyar társadalom túlnépesedése. A református falvakban már hetven évvel korábban megjelent volna az egykézés. Ideje volna feldolgozni a jobbágyrendszer hatását az ország népessége alakulására.
Történészeknek nagyobb figyelmet kellene fordítani a demográfiára, mint a társadalmi felépítményt meghatározó alépítményi elemre. Az osztálytársadalmakban a társadalmi fejlődés legfontosabb alépítményi eleme ugyanis a népszaporulat alakulása volt, és maradt. A népesség mennyiségi növekedése ugyanis mindig sokkal több volt, mint amennyit a társadalom képes volt hasznosítani.
Amíg a gyűjtögető társadalmak nagyon ismeretigényesek voltak, az osztálytársadalmakban elég volt a néhány százalékos minőségi elit. Az pedig mindig ennél sokkal több volt, mint amennyit az osztálytársadalmak hasznosítottak.
Itt is leszögezem, hogy a történészeknek is hangsúlyozni kellene az uralkodó osztály szelekciójának a jelentőségét. A hatalmi pozíciókra történő szelekció ugyanis lényegesen hatékonyabb társadalmi működtetést eredményezett. A kínai kultúra sikere elsősorban a mandarin rendszerrel magyarázható. Ott a hatalom működtetését a mandarin rendszeren keresztül szelektált tisztviselők működtették.
Az európai történészek nem figyeltek fel arra, hogy a vérségi és vagyoni örökségen alapuló hatalomnál mennyivel jobb volt az oktatási rendszeren történt szelekció.
A történészeknek azt kellene megmagyarázni, hogyan, milyen mértében hasznosította az emberiség a rendkívül fejlett agyát.
Tapasztalatból tudom, hogy a gyűjtögetés azért volt mindig csoportos, mert csak a legjobbak tudták, hogy hol, és mit lehet találni. Ennek megtanulása csak a legjobbaknak sikerült, azoknak is évtizedek tapasztalati kellettek hozzá. Még ma is megcsodáljuk azokat, akik a filmeknek megmutatják, hogyan lehet a lakatlan természetben egy késsel megélni. Erre csak a legjobbak lehetnek képesek.
A termelés és az azzal járó munkamegosztás azonban egyre kisebbre csökkentette a munkaerő többségével szemben támasztott tudásigényt. Véleményem szerint, a munkaerő 95 százalékával szemben egyre csökkent a minőségi igény. Ez a legalacsonyabb a 20. század elei iparosodott államokban volt.
Nem hívjuk fel a figyelmet arra, hogy történelmünk során ugyan egyre több tudás, ismeret, egyre fejtettebb eszköz került a társadalom birtokába, de ezekkel való élés a többségtől egyre kevesebb ismeretet igényelt. A társadalom tudásvagyona egyre gyorsuló ütemen nőtt, a lakosság, különösen a munkaerő egyre nagyobb hányada viszont egyre kevesebb fizikai erő, és szellemi képességgel is életképes maradt.
Ebben a tekintetben a fordulatig az emberiség csak a 20. században jutott el. A fordulatot tudományos és technikai forradalom hozta. A tudomány által nyújtott technikai eszközök készítése, használta egyre több tudást igényel. Szinte minden termelési mozzanat hatékonysága attól függ, milyen képességű munkaerő végzi. Ugyanakkor a termékek használata, és a szoláltatások igénybevétele egyre egyszerűbbé válik.
A jelenkori technikai eszközöket ugyan szinte mindenki használni képes, de a nagy többségük kapacitásának egyre kisebb hányadára hasznosul. Ennek karakteres példája a modern számítógép, amivel a tulajdonosa elvégzi, amire neki szüksége van, de lehet, hogy ezzel a kapacitásának egyetlen százalékát sem használja ki.












IX.

A tőkés társadalom is osztálytársadalom


Az ipari forradalom olyan új alépítményt hozott létre, amiben a fizikai tőke lett a szűk keresztmetszet, ezért a társadalom felépítménye a tőkések érdekéhez igazodott. Ezt Marx sem vette tudomásul, és olyan társadalmat akart, akár erőszakkal is létrehozni, amiben a munkások alkotják az uralkodó osztályt.
Megfeledkezett arról, hogy az uralkodó osztályt csak azok alkothatják, akik a szűk keresztmetszet felett rendelkeznek. Ahol a tőke a szűk keresztmetszet, ott a tőkéseké a hatalom, és amiben több van a társadalom igényénél, azt kizsákmányolják, jogfosztottá teszik. Marx jellemző hibája volt, hogy a kereslet és kínálat hatását nem vette tudomásul. Ha ezt nem tette volna, sok vádja alaptalanná válik.
Márpedig Marx korában a munkaerőből több és jobb volt, a fizikai tőkéből pedig kevesebb, mint amennyit a társadalom igényelt. Ha ezt tudomásul veszi, rádöbben, hogy forradalmi, azaz minőségi társadalmi változás csak akkor történhet, ha a társadalom a munkaerőben akár minőségi, akár mennyiségi hiányt szenved. Ezzel szemben mindkettőből felesleg volt.
A klasszikus közgazdaságtan nem tisztázta, mi a társadalom emberi, illetve a munkaerő vagyona. Azt ugyan nem tagadta, hogy a tőke mellett a másik termelési tényező a munkaerő, de ennek értékével, újratermelésével, bővítésével nem foglalkozott. Annyira a tőkés termelő szektorra koncentrált, hogy a fizikai vagyonból is csak annak a részének a mozgástörvényeit vizsgálta, ami tőkeként működött. Alig találjuk nyomát annak, hogy a nemzeti vagyonnak mekkora hányada az, ami nem tőkeként működött. A személyi és közösségi tulajdonban lévő vagyon szerepével alig foglalkozott.
A kisárutermelés esetében nem tudta megkerülni annak a nemzeti jövedelem termelésében játszott szerepét. Ezt a szektort legalább értéktermelőnek tartotta, a társadalmi szerepével azonban csak olyan társadalmak esetében foglalkozott, ahol ennek a gazdasági szerepe kikerülhetetlen volt.
Annak ellenére, hogy minden társadalomban az emberi vagyon volt a társadalom vagyonának nagyobb hányada, a klasszikus közgazdaságtan lényegében figyelmen kívül hagyta. Ez mindaddig megengedhető volt, amíg a társadalom ezt a vagyonát nagyobb mértékben termelte újra, mint amennyit a társadalom igényelt. Ezt megtehette, mert nem jelentett sem minőségi, sem mennyiségi hiányt.
Azt, hogy a társadalomtudományok nem vették tudomásul, hogy azért voltak osztálytársadalmak, mert a lakosságot, azon belül annak minőségét a társadalom érdekénél nagyobb mennyiségben és jobb minőségben termeték újra.
Az emberi vagyon újratermelésének figyelmen kívül hagyása azonban akkor lepleződött le, amikor a tudományos és technikai forradalom hatására, a munkaerő létszámának egyszerű, és a minőégének bővített újratermelése lett az elsődleges társadalmi feladat.
Kiderült, hogy a lakosság létszámának bővített újratermelése olyan társadalmi terhet jelent, ami eleve lehetetlenné teszi a versenyképességet, tehát a létszámot nem szabad 1-2 ezreléknél gyorsabban változtatni, de nemcsak a munkaerő, de a lakosság minőségét is maximálisan javítani kell. Az olyan közgazdaságtan, ami a lakosság, és azon belül a munkaerő mennyiségi és minőségi változásait figyelmen kívül hagyja, nem alkalmas arra, hogy megfejtse a modern társadalom mozgástörvényeit.
A jelenkorban csak olyan társadalom versenyképes, amelyikben 1.2 ezreléknél nem nagyobbak a népesség számának változásai, és a lakosság viselkedését a puritanizmus jellemzi. Annak ellenére, hogy a társadalomtudomány nem ismerte fel, hogy a tudományos és technikai forradalom viszonyai között csak olyan társadalom lehet versenyképes, amelyikben leáll a túlnépesedési nyomás, és a munkaerő minősége gyorsan javul, a fejlett társadalmakban ezt spontán, a tudománytól, és a politikától függetlenül megvalósította. A puritán kultúrájú és gazdag népek társadalmaiban megszűnt a belső túlnépesedési nyomás, és viharos gyorsasággal javul a munkaerő minősége. Ezt a családok, és az egyének spontán törekvése valósította meg. A már jómódú, és iskolázott szülők egyre kevesebb gyermeket vállalnak, ugyanakkor azok minél jobb iskoláztatása érdekében egyre többet áldoznak.
A jelenkor viszonyai között a minőségi munkaerő a társadalom szűk keresztmetszete, aminek bővítése az elsőrendű feladat.
A klasszikus közgazdaságtan a társadalom vagyonát két termelési tényezőre, fizikai vagyonra és munkaerőre osztja. Ez durva leegyszerűsítés volt mind az emberi, mind a tárgyi vagyon esetében.
Ami a tárgyi vagyont illeti.
A tőkés osztálytársadalomban megbocsátható tévedés volt a tárgyi vagyon helyett csak a tőkeként működő vagyon alakulását figyelni annak ellenére, hogy a vagyon jelentős hányada még abban a társadalomban sem működött tőkeként. A legnagyobb torzítást a földvagyon figyelmen kívül hagyása jelentette. Ezt a közgazdaságtan klasszikusai azzal kerülték meg, hogy külön kezelték a földvagyont, ami után a tulajdonos nem profitot, hanem járadékot élvez. Még homályosabb az, hogy miért vezették be, a különbözeti járadék fogalmát.
Azt máig nem tisztázta a közgazdaságtan, hogy miért kellett a földvagyont más közgazdasági fogalomkörbe rakni, mint a tárgyi vagyon tőkeként működtetett részét. A tőkevagyon esetében sem tisztázták, hogy mi az extraprofit, ahogyan azt sem, hogy mi a különbözeti földjáradék. Mindkét esetben nem a föld, illetve nem a tőke értéke volt adott, hanem a járadékuk tőkésítése határozta meg az értéküket. Mindkét vagyon értékét az utána élvezett jövedelem tőkésítése határozta meg. A föld értékét a földjáradéka, a tőkéét a profitja határozta tőkésítése alapján állapították meg.
Marx alaposan tévedett, amikor nem vette tudomásul, hogy az árakt nem az értékük, hanem a keresletük és kínálatuk aránya határozza meg. A földjáradék a föld hiányából, a profit a tőke hiányából fakad. A munkaerő kizsákmányolását pedig a munkaerő túlkínálata. Nem ismerte fel, hogy az érték az áruk esetében sem definiálható. Azt lehet legfeljebb elmondani róla, hogy az árak ingásának súlypontja, de ehhez is hozzá kell tenni, hogy ebben az értelemben sem valami fix, szilárd, mert állandóan térben és időben változó.
A piac azokat jutalmazza, akik olyant termelnek, amiből a kínálat kisebb, mint a társadalom igénye, és olyant vásárolnak, amiből túlkínálat van. Vagyis a kereslet és kínálat által alakított ár a társadalom igényéhez való alkalmazkodásra ösztönöz.
















X.

A legfontosabb termelési tényező az ember.


A klasszikus közgazdaságtan már abban is tévedett, hogy termelési tényezőnek nem az embert, hanem abból csak a munkaerőt tekintette. Elsiklott a felett, hogy a munkaerő jelentős része úgy vesz részt az újratermelésben, hogy a klasszikus közgazdaságtan fogalma szerint nem értéktermelő. Nemcsak a gyermeknevelést, vagyis a munkaerő újratermelését nem tekintette értéktermelésnek, hanem a háztartási munkát is csak akkor, ha tőkés vállalkozásként működött. A kenyeret sütő pék értéktermelő proletár volt, ha azt a háziasszony végezte, figyelmen kívül maradt.
A klasszikus közgazdaságtan a legfontosabb termelési tényezővel, az emberrel, a munkavégzővel csak akkor számolt, ha felhasználása bérmunka formájában történt. A családon belül, a nő kizsákmányolását hangoztatta, de jogfosztott nők kizsákmányolását nem tekintette olyan kizsákmányolásnak, mint ami a tőkés részéről a munkavállalóval szemben történik.
A közgazdaságtan megelégedett azzal, hogy a tőkés a megvásárolt munkaerőt kizsákmányolja, de azt már nem érintette, hogy ennek az oka a munkaerő túlkínálata volt. Sőt a munkaerő értéke alatti árát sem a piaccal, azaz a kereslete és kínálat arányával, hanem a tőkéstulajdonnal magyarázta.
Ez azért felelt meg a tőkés osztálytársadalomban, mert azt is, mint minden más osztálytársadalmat, a munkaerő minőségi és mennyiségi túlkínálata jellemezte.
A tudományos és technikai forradalom hatására azonban egészen más alépítmény jött létre az emberiség fejlett egy ötödében. A Nyugat protestáns és a Távol-Kelet konfuciánus, már fejlett társadalmaiban létrejött az osztálytársadalmak megszűnésének három alépítményei előfeltétele.
- Megállt a túlnépesedési nyomás.
- A minőségi munkaerő lett a szűk keresztmetszet.
- Az emberi vagyon, vagyis a lakosság minél megfelelőbb viselkedése jelenti a legnagyobb versenyelőnyt.
A fenti három változás azt jelentette, hogy megszűnt az osztálytársadalmi felépítmény ott ahol a gazdasági fejlettság meghaladta a mintegy 10 ezer dollár/főt, és a lakosság spontán szaporodása leállt. Ez ma már az emberiség egyötödében megtörtént.
Egy másik ötödében, a még szegény Kínában azonban csak politikai diktatúra kényszeríttette a gyermekvállalás korlátozását. Ezzel egy politikai diktatúra is túllépett az osztálytársadalmon azzal, hogy erőszakkal kényszeríttette ki a népszaporulat leállását. Ezzel Kína példát mutatott arra, hogy a társadalmi fejlődés felgyorsítható, ha a fékezés fő okát, túlnépesedést sikerül megállítani.
Annak ellenére, hogy Kínában is marxista alapon indult el a társadalmi forradalom, a tőkéseket és a földbirtokosokat kisajátították, a piac szerepét kiszorították. Ez azonban nem járt gyors fejlődéssel. A kínai politikai elit felismerte, hogy a gyorsan szaporodó népesség eleve lehetetlenné teszi az egy lakosra jutó fejlődést, nemcsak a jövedelmet, de a foglalkoztatást sem lehet kellő mértében javítani. A kitűzött társadalmi cél csak akkor valósítható meg, ha a lakosság növekedése leáll. Ezt a felismerést ugyan nem fogalmazták meg, de végrehajtották. Ennek hatására ma az ország lakossága mintegy 500 millióval kisebb, mint amennyi lenne a gyermekvállalás korlátozása nélkül. Ha a mai 1.3 milliárd lakosú Kínának 1.8 milliárd lakosa lenne, szó sem lehetne az elképesztően gyors fejlődésről. Még az sem biztos, hogy egységes birodalom maradhatott volna.
Hatvan éve nem véletlenül mondta Mao elnök, hogy Kínának nem kell félni az atomháborútól, hiszen annak néhány százmilliós emberveszteségét a túlnépesedett kínai társadalom elviselte volna. A gyermekvállalás korlátozásával Kína 500 millió lakost veszített, de ettől nem gyengébb, de sokkal erősebb lett. Ez igazolja azt, hogy az emberiség sokkal jobban élne, ha néhány milliárddal kevesebben lennénk. Ez a kisebb létszám elsősorban Afrikát és Dél-Ázsiát érné.






























XI.

A túlnépesedés megállításának feltétele

Az élenjáró puritánok már nem népesednek túl. Egyelőre csak a Távol-Keleten van két jelentős puritán ország, amiben a gazdaági fejlettség fél-perifériás szinten van. Ezek Kína és Vietnám. Kína mintegy 25 éve megoldotta azzal, hogy kierőszakolta a társadalmi érdeknek megfelelő gyermekvállalást. Vietnám nehezen mozdul, mert ott a hosszú háború példátlan emberveszteségei okán szinte hiányzik néhány munkaképes korú generáció. Észak-Korea viszont annyira visszaesett, hogy a reformja esetén is generációkra lesz szűksége, a felzárkózáshoz.
Ezért sikeres országra nem a belátható jövőben számíthatunk. Nincs más puritán lakosságú ország. Márpedig csak a puritánok számíthatnak gazdaági csodára, az élvonalba kerülést jelentő gyorsa fejlődésre.
A gyors társadalmi fejlődésnek két feltétele van: A puritán kultúra és a népszaporulat leállítása. Van ugyan néhány ország, elsősorban pravoszlávok, melyekben nem nő a lakosság, de ezek lakossága nagyon messze van a puritanizmustól. A gyermekvállalás korlátozását csak a puritán népek diktatúrái képesek megvalósítani. Ezt a diktatúrák is csak ott képesek valóra váltani, ahol a lakosság keményen puritán, azaz nagyon fegyelmezett.
Azzal, hogy Kínában létrejött egy új, eddig ismeretlen osztálynélküli társadalom, ahol a politikai felépítmény diktatúra. Ez olyan társadalom volt az osztálytársadalmak között, amiben a diktatúrát a mandarinok működtetették. Ahol a társadalmat a nagyhatalmú, de lényegében a császár rabszolga apparátusa gyakorolta. Ez nem vérségi, illetve nem vagyoni alapon szerveződött, hanem az iskolákban a minőségi szelekció alapján jött létre. A társadalomtudomány máig nem hangsúlyozza, hogy ez nem osztály volt, hanem értelmiség. Lényegében ilyen elitcsapat volt az egyiptomi, majd az oszmán társadalomban a hatalom gyakorlója, és ilyen a nyugati feudális társadalomban az egyház klérusa. Az utóbbiban azonban a vallás klérusa csak része volt az osztályhatalomnak, az uralkodó osztályt a vérségi alapú földbirtokosok alkották.
Arról még kevesebb szó esik, hogy a bolsevik rendszerben sem volt osztály a párt. A tényleges hatalmat bolsevik marxista vallás klérusa a párt gyakorolta. Lényegében azok is nagyhatalmú rabszolgák voltak, a párt rabszolgái. A Szovjetunió és Kína a marxista vallás klérusának diktatúrája volt. Azzal a különbséggel, hogy a Szovjetunióban a marxizmus ortodox, Kínában a konfuciánus kultúrához igazodó formája működött.
Ahogy a kelet-európai kultúrkörben a tőkés osztálytársadalom nem volt versenyképes a protestáns Nyugattal, a kelet-európai marxizmus sem lehetett az. Ahogy a távol-keleti tőkés osztálytársadalmak a 20. század végére még a nyugati puritánoknál is sikeresebbek voltak, a kínai marxizmus példátlan. Sikert aratott, amikor a kelet-európai marxizmus összeomlott.
A két marxizmus polárisan eltérő hatékonyságát bizonyítja a jelenkori történelem. A társadalmi felépítmények működésének hatékonysága elsősorban attól függ, milyen kultúrájú lakosság működteti azt. Max Weber felismerése az elmúlt száz év során beigazolódott. Ő még csak azt ismerte fel, hogy a Nyugaton a tőkés osztálytársadalmak a protestáns kultúrájú országokban működnek hatékonyabban. Vagyis a másik két európai kultúra, a mediterrán és kelet-európai nem alkalmas a protestáns Nyugttal közös sebességre.
A következő száz év két ténnyel esősítette meg Weber állítását.
- A tengerentúli Nyugaton, a kelet-európai ortodoxia gyökeret sem vert, a mediterrán kultúrájú latin-amerikaiak pedig még jobban lemaradtak a protestánsoktól, mint Európában.
- A távol-keleti népekről pedig kiderült, hogy még a protestánsoknál is puritánabbak, a tudományos és technikai forradalom bázisán még azoknál is hatékonyabbak.
A puritanizmus fölénye nemcsak a politikai demokráciák esetében, hanem a marxista útkeresésben még markánsabban megjelent.
Az elmúlt évtizedekben a világ három nagy agglomerációja fejlődése között, három sebességi fokozat alakult ki. A Távol-Kelet fejlődése a leggyorsabb. A négy tengerentúli volt angol gyarmat sebessége ennél lényegesen lassabb, de gyorsabb, mint a puritán Európáé, ahol az EU a három kultúrát versenyképtelen közösségbe szervezte.
Minden másik kultúra pedig egyre jobban lemarad. Kulturálisan eleve alkalmatlanok, és nagyságrenddel gyorsabban szaporodnak, mint amennyit a társadalom érdeke megengedhet.
Az új uralkodó réteget alig vizsgája a történelemtudomány, pedig a jelenkor fejlett társadalmait is lényegében ilyen szelektált réteg vezeti azzal a különbséggel, hogy ezeket alapvetően a választások szelektálják. De még a pártok megmaradó szelekciója sem osztályalapú.
Ugyanakkor az emberiség háromötöde olyan gyorsan szaporodik, hogy számukra az osztálytársadalom ma nagyobb szükségszerűség, mint a múltban valaha volt. Meglepő módon, az emberiség rákosan szaporodó háromötödében nem látják el az osztálytársadalmak elsődleges feladatát a népszaporulat halandósággal való fékezését.
Mi a magyarázata annak, hogy a múltban minden osztálytársadalom lakosságpusztító lett annak ellenére, hogy a spontán népszaporulatuk lényegesen a jelenleginél lassabb volt, most a sokkal gyorsabb népszorulat mellett sem okoznak elég nagy halandóságot?
Mert a felgyorsult spontán népszaporulat nem a társadalmi fejlődésük szerves következménye, hanem a fejlett világ hatása. Elsősorban az, hogy az elmaradt társadalmakban is megjelentek a fejlett világ egészségügyi vívmányai. Ennek hatására megnőtt a várható életkor, ami önmagában is gyors lakosságnövekedést jelent. Ehhez még azt is hozzá kell számolni, hogy a születet lányok közül egyre több éri meg a szülésre való érettséget, és egyre több olyan évet él meg, amiben termékeny.
A kevésbé fejlett országok rákosan gyors népszaporulatának jelentős hányada azonban annak a következménye, hogy a fejlett világ hisztérikusan harcol a túlszaporodó társadalmakban kirobbanó háborúzás ellen. A fejlett Nyugat hadseregét főleg azzal foglalkoztatja, hogy megakadályozza a túlszaporodó társadalmakban az emberölést.
Ezért ezekben a lakosság egy nagyságrenddel gyorsabban szaporodik, mint amit az elmúlt hatezer évben. Az osztálytársadalmak hatezer évéből ötezerben a népszaporulat nem érte el az egy ezreléket. Az elmúlt században azonban ennek hússzorosa, kétszázalékos lett.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése