2014. június 4., szerda

Negyedik nap az EU választás után

Kopátsy Sándor                  PP               2014-05-27

Negyedik nap az EU választás után

A választási eredmények általános tanulsága hogy minden párt irreális célokkal akart nyerni. Minden ellenzéki párt Orbán Viktor legyőzését tekintette elsődleges céljának. Ez önmagában azt jelzi, hogy egyetlen pártnak sem volt annyi realitásérzéke, hogy ennek az esélye nullával egyenlő.
Ez az irreális választási cél még megbocsáthat a Jobbiknak, mert egy szélsőséges pártnak még lehet irreális célja, hiszen nem reálisan gondolkodó szavazókra számít. De az már betegség, ha a szoclib pártok ugyan csak ebben az irreális célban értenek egyet, de együtt is erőtlenek voltak.
Az EU szavazás megerősítette, hogy a Fidesz leváltásának semmi realitása nem volt. Most a külön induló baloldali pártok arra büszke, hogy a választási küszöbnél erősebbek. De két tényt figyelmen kívül hagynak.
- Együtt is teljesen erőtlenek. Nincs értelme az olyan összefogásnak, amitől eredmény nem várható. Ha csak azt hangsúlyozzák, hogy együtt minél erősebb ellenzék akarunk lenni, ezért összeadható lesz a baloldal négy pártja, nem lett volna szégyen a vereség. Márpedig annak nulla volt a realitása, hogy a Fideszt megbuktatják. Nem az volt a baloldal szégyene, hogy a Fidesszel szemben megbukott, hanem az, hogy ezt nem látta előre.
- Mindegyik figyelmen kívül hagyja, hogy a részvétele nemcsak hozza, hanem visz is szavazókat. Ez a DK esetében egyértelmű, az Együtt esetében pedig az volt a hiba, hogy a kisebb támogatásuk ellenére vezetői szerepet igényeltek. Ezzel az MSZP-s szavazótat sértették meg, és kergették át a Jobbik táborába. Szerényebben nagyobb, de messze nem elég segítséget jelentettek volna. Az MSZP vereségének elsődleges oka a liberálisokkal való szövetségük volt. A pártvezetés nem volt azzal tisztában, hogy a baloldali munkások inkább a Jobbikra szavaznak, mint a liberálisokra.
Most azért megyek bele a realitás hiány bizonyításába, mert ez nem most kezdődött, jellemző volt a jellemző a rendszerváltás óta. Teljesen értehetetlen volt 1994-ben, amikor az elseprő győzelmet arató Horn Gyula felkérte az SZDSZ-t a kormányban való részvételre. Sem ő, sem a pártjában maradt liberálisok nem értették meg, hogy a liberálisokkal való szövetség több szavazót elriaszt, mint vonz.
A Fidesz kormány után azt hihettem, hogy az MSZP feladta a liberálisokkal való szövetséget, és inkább a liberálisoktól távolabb álló Medgyessyt jelölte miniszterelnöknek. Aki ugyan nem adta fel a szoclib koalíciót, de mégsem biztosította a liberális politika dominanciáját. Ezért aztán gyorsan elzavarták. Az MSZP elnöksége ugyan utódjának Kiss Pétert jelölte. Az SZDSZ, az MSZP liberálisaival szövetkezve, Gyurcsány választotta, aki egyértelmű liberális politikát folytatott. Ez aztán olyan támogatásvesztést okozott, ami 2010-ben, a demokráciák történelmében példátlan választási vereséget
A liberálisból közép-jobb párttá átvedlett Fidesztől eltekintve, minden párt azt erőltette, hogy a szavazók igazodjanak hozzá. Az én élettapasztalatom ennek az ellenkezőjét bizonyíja. Aki a hazájának használni akar, annak alkalmazkodnia kell a saját társadalma elvárásihoz, és nem szabad irreális célokba kapaszkodva, kudarctól kudarcig mászni. Aki használni akar, annak alkalmazkodni kell. Mi a háború tán rövid félévszázadot azért élhettük át sorstársainknál eredményesebben, mert a helyzetünk megváltoztathatatlanságát tudomásul vettük, és csak azon belül kerestük az optimális mozgásteret.
A második világháborút követő 45 évünk azért lehetett másokénál sikeresebb, mert tudomásul vettük, hogy mekkora a mozgásterünk, ami ezen belül maradt, azzal kellett okosan élni.
A magyar pártok közül csak a Fidesz, illetve Orbán Viktor ismerte fel, hogy Magyarországon, aki nyerni akar, annak a közép-jobb társadalom elvárásaihoz kell igazodni.
Ezt, már a rendszerváltás előtt, csak a Demokrata Fórum ismerte fel. A rendszerváltásra tehát eleve közép-jobb programmal, káderállománnyal indult volna. A várható győzelmük meg is rémiszttette mid az állampárt liberális elemeit, mind az alakuló SZDSZ vezetőit. Első feladatuk az volt, hogy a közép-jobb párt élére kell ültetni az úri középosztály vonalát képviselő Antall Józsefet, és néhány hozzá hasonló káderét. Ezt az állampártban túlélő liberálisok segítségével sikerült is megvalósítani.
Mindez olyan gyorsan történt, hogy 1990-ben, az első demokratikus választáson, a választók győzelemre vitték a hitük szerint közép-jobb Demokrata Forumot. Erről azonban gyorsan kiderült, hogy Antall József kormányát nem a Forum alapítóira építette, hanem az úri középosztály híveire. Antallnak sikerült a közép-jobb beállítású alapítókat kiszorítani a kormányzásból, és az úri középosztály kormányaként működtetni.
Mire Antall Józsefet a betegsége, majd a halála kiejtette a hatalomból, a választók már tudták, hogy az úri középosztálynál az állampárt is jobb, ezért aztán a Forum a demokráciák történetében egy kormánypárt legnagyobb vereségét szenvedte. Az MSZP szinte a semmiből ébredve magasan megnyerte a választásokat. A választók 1990-ben a közép-jobbnak hitt Demokrata Forumnak adtak bizalmat, ahogyan azonban az úri közép-osztály kormányává vált, a másik pólusra, a közép-balra lendültek át. Az urak helyett a munkáspártot emelték hatalomra.
Azt máig nem derítették ki a történészek, milyen oka volt a balos Horn Gyulának arra, hogy az abszolút többség birtokában nemcsak felkérje a liberális pártot a koalícióra, de rájuk bízta a gazdaságot.
A Horn kormány liberális politikája arról győzte meg a választókat, hogy nem azt történt, amit akartak. 1998-as választáson kihátráltak az MSZP-ből és a liberálisból közép-jobbá átvedlett Fidesz mögé álltak. Ehhez hozzáárult az is, hogy a Demokrata Forumból a közép-jobb kádereket átcsábító Fidesz, a legerősebb pártként került ki a választásból. A Fidesz átalakítása közép-jobb párttá, Orbán Viktor politikai képességét bizonyította.
Kossuth óta, Orbán az egyetlen politikus, aki nem a választókat akarja a maga képére formálni, hanem magát, és a pártját igazítja a választók elvárásaihoz. Orbán esetében ezen a politikai ellenfelei máig botránkoznak, holott tanulni kellene tőle. A történelmi materializmusnak abban ugyanis igaza van, hogy a politikusnak kell a választókhoz igazodni, nem a választókat a saját elvárásukhoz igazítani. Végső soron a politikában mindig az győz könnyebben, aki a nép elvárásaihoz jobban igazodik. Ezért sikerülhetett a Fidesznek 1998-ban győzni a választásokon. Orbán akkor abban tévedett, hogy nemcsak a középé-jobb káderekre van szüksége, hanem az értelmiségi elitre is. A Fidesz ezek hiánya miatt esett ki a ciklus végén a hatalomból. Nyolc évet kellett várnia, mire a szoclib politika véglegesen lejáratta magát.
Amíg a liberális Fidesz elnöke, a hatalom érdekében, átváltozott közép-jobb politikussá, a szoclib közép-bal egyre távolodott a lakosság közép-jobb politikai igényétől. Orbán arra ment, amerre a lakosság többsége akart, a szoclib közép-ball pedig egyre több engedményt adott a lakosság nagy többsége által elutasított liberálisoknak.
A liberális Fidesz közép-jobb párttá alakult át, az MSZP pedig egyre jobban a liberálisok uszályába került. Ennek a következménye lett a Fidesz 2010-es példátlan győzelme, majd 2014-ben a kétharmados többség megtartása. A szoclib tábor azonban nem csökkentette a liberális káderek befolyását, hanem annak az uszályába került.
A bevezetőben azt bizonyítottam, hogy a rendszerváltás előtti évtizedek sikere annak volt köszönhető, hogy lassan az értelmiség belátta, hogy a hidegháború a mi kedvünkért nem ér véget, tehát a politikát a lehetőségek szűk hatásaihoz kell igazítani. A záró fejezetben pedig azt hangsúlyozom, hogy a közép-jobb magyar társadalomban az kell tudomásul venni, hogy a közép-jobb Fideszt csak azzal lehet mérsékelten befolyásolni, ha nem tekintjük közellenségnek, és tudomásul vesszük, hogy ez a párt hasonlít legjobban a magyar társadalomra.

Aki nem veszi tudomásul, hogy a Fideszt nem tudja megbuktatni, választásról választásra egyre nagyobbat fog bukni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése