Szobrot kap Tisza István

Kopátsy Sándor                   PH                 2014-06-10

Szobrot kap Tisza István

Már akkor botránkoztam Tisza szobrának avatásán, amikor Orbán Viktor az első kormánya alatt megtette ezt Debrecenben. Ma már kevésbé borzol fel, mert sokkal kisebbnek látom a száz év előtti viszonyok restaurálását.

A Horthy rendszerben értetlenül álltam az irreális revizionizmus előtt, az ország lakosságának óriási többsége mégis lelkesen állt mögéje.

A második világháború végén elborzadtam azon, hogy a szovjet megszállás, a földreform, a teljes foglalkoztatás ellenére a lakosság nagy többsége az úri középosztály hatalmának a híve maradt.

Valósággal megrémültem 1956-ban, amikor egy hét után már mindent elsepert a társadalmi romantika, ami annyira irreális volt, hogy egy héten belül jöttek a tankok, és a kijózanodás.

Az első választás után, még Antall József történelmi romantikáját is veszélyesnek láttam. A rendszerváltáskor már azt hihettem, hogy vége van a Kárpát- Duna Nagyhazának. De Antall, ha nem is Tisza, vagy Bethlen, de az ő temperamentumának megfelelően továbbra is a 16 millió Magyarországában gondolkodott. A Demokrata Fórum megsemmisítő veresége és az MSZP váratlan győzelme után azonban optimista lettem. Nem annyira Horn Gyula hatalmának, hanem a nemzeti romantika verességének örültem.

Aztán nyolc évre a bal-liberális politika kormányzása, stílusa, liberalizmusa felébresztette a nemzeti romantikát. Ezt jelezte a 2010-es példátlan választási győzelem, és Orbán második győzelme, a közép-jobb politikai berendezkedés.

A 2010-es választáson Orbán győzelme ugyan a közép-jobb társadalom többségét jelezte, de a nemrég még liberális fiatalok nemzeti romantikáját már nem éreztem veszélyesnek.

Az EU választás aztán megmutatta, hogy a közép-jobb Orbánnak erősebb ellenzéke van jobbról, mint balról. Ez már engem is meglepett, aki a magyar társadalom súlypontját a középtől jobbra látom, ugyanakkor a szélső-jobb már nem jelent veszélyt. Abban reménykedem, hogy az erős közép-jobb Orbán kormányzatnak nem érdeke a hozzájuk való közeledés, hiszen sokkal nagyobb esélye van a baloldalról híveket szerzésnek.

Tisza István szobrának állítása ezután meglepett. Őt tekintem a 65 vármegyés Magyarország utolsó alakjának. Mentégére szól, hogy az ő korában az omladozó Habsburg Monarchiának szüksége volt a konzervatív, fél-feudális Magyarországra. Azt is tudnia kellett volna, hogy a császár már 1848 tavaszán támogatta Jellasics törekvését Horvátország elszakadására, egy évvel később pedig az Olmützi Alkotmányban deklarálta az Erdélyi fejedelemség, Horvátország és a Temesvári Szerb Vajdaság leválasztását, vagyis felosztotta Magyarországot.

Egy jelentős formátumú államférfi számára tehát eleve fennállt a veszélye Magyarország felosztásának.

Mentségére legyen mondva, a kiegyezés után a magyar történelem leggyorsabb fejlődése folyt. Tisza azzal is tisztában volt, hogy a siker élcsapata a közel egymilliós magyar zsidóság. Eszébe sem jutott, hogy a zsidóságtól meg kell szabadítani a magyar társadalmat. Nem volt haladó polgár és filoszemita, de a történelmi Magyarország fenntartása mégsem volt telesen irreális.

Hozzá képest Horthy és Bethlen reálpolitikusok voltak, mert már reális tény volt a Trianon után megmaradt ország. Aki Trianon előtt hitt a Kárpát Duna Nagyhazában, nem volt annyira holdkóros, mint aki utána is arról álmodott. De náluk is holdkórosabb az, aki ma is a 65 vármegyés Magyarországról álmodik. Ennek azonban már annyira hiányzik minden realitása, hogy nem veszélyes.

Ma már annyira irreális Tisza Istvánnak a szobra, hogy semmi reális veszélyt nem jelent.

Ezért nem félek a jobbiktól sem. Nincs Európában olyan politikai erő, amelyikre a magyar revizionizmus támaszkodhat.

Sokszor idézem az illusztrációt.

Tisza István idejében anyám, mint mennyasszony, az állomáson virággal búcsúztatta apámat azzal, hogy őszre hazajön.

Horthy Miklós még el tudta küldeni a katonákat a Szovjetunió legyőzésének szándékával. A katonák ugyan nem örömmel, de őszinte hittel mentek a frontra. Elég ostobák voltak, hittek abban, hogy Hitlerre számíthatnak.

Ma a Jobbik kormányon sem volna képes elküldeni a magyar katonákat azzal a feladattal, hogy hódítsák vissza a történelmi Magyarországot. Most senkiben sem élhet az a remény, hogy Európa országai közül akárcsak egy is, támogatna egy ilyen kalandot.

Nem attól félek, hogy Tisza szelleme feléledhet, az mégis szégyen, hogy szobrot kap.