2014. július 14., hétfő

A világ urbanizálódása

Kopátsy Sándor               PD                    2014-06-27

A világ urbanizálódása

A The Economist legújabb száma az urbanizációval foglalkozik. Annak kezelésére ad tanácsokat. A lényeget azonban alig érinti. Fel sem veti a világ négyötödében elszabadult urbanizációval járó veszélyeket. Addig még elmegy, hogy a fejlett világban ennek a problémának a súlya fel sem ismert. Az elszabadult urbanizáció csak a világ szegényebb négyötödében jellemző.
Arra ad tanácsokat, hogyan lehetne ezt a fékevesztett urbanizációt jobban mederben tartani, de azzal nem foglalkozik, hogy ez az urbanizáció elviselhetetlen, kezelhetetlen, és mekkora urbanizáció volna elviselhető.
Az 1950-2050 közt várható tényeket ugyan ismerteti, még azt is közöli, hogy az a fejlett világot nem jellemzi, de a közelgő katasztrófát nem látja, és szinte csak a féktelen urbanizáció hatékonyabb technikai kezelésével foglalkozik.
Mivel én egészen másként látom, leírom, hogy nekem mi hiányzik.
1950-ben a másfél milliárdos népességnek csak a hatoda élt városokban, ma már több mint a fele, és 2050-ben pedig a kétharmada. A fejlett világban a városi lakosság 2050-ben is csak kétszer annyi lesz, mint száz évvel korábban volt. Ezzel szemben, a kevésbé fejlett társadalmakban az urbanizáció 200 millióról 5.500 millióra, huszonötszörösére nő. A népességrobbanás a világ népességének csak a lakosság szegényebb négyötödét, de azon belül is elsősorban a városi lakosságot érinti.
Azt már sokszor leírtam, hogy az emberiség túlszaporodása százszor nagyobb probléma, mint a klímaváltozás. Most azt teszem hozzá, hogy az emberiség létszámának is elviselhetetlen a növekedése, de ezen belül a kevésbé fejlett országok urbanizációja a legnagyobb probléma. Ezzel kellene a társadalomtudományoknak elsősorban foglalkozni.
Az ipari forradalom előtt a városi lakosság viszonylag alacsony volt, egy-egy kultúrkörön belül nem haladta meg a tíz százalékot. Európa nyugati felén, az ipari forradalom után azonban felgyorsult az urbanizáció. Elsősorban a leginkább iparosodott, gyarmattartó országokban rövid két évszázad alatt elérte az 50 százalékot.
Röviden, érdemes a földművelésre épült, vagyis a tőkés osztálytársadalmakat megelőző társadalmak urbanizációjával foglalkozni. Elsősorban a nagyon elmaradott egészségvédelmi feltételek okán, a városi lakosságban olyan magas volt a halandóság, hogy a népszaporulat negatív volt. Ezért folyamatos volt a vidékről a városokba való betelepülés. Ez azonban sokkal kisebb volt, mint amennyi felesleges lakos a vidéken keletkezett. A 18. századig az európai városoknak védekezni kellett a betelepülni akarók ellen. A történészek sem hangsúlyozzák, hogy a városok falai nemcsak a külső hódítók, hanem a betelepülni akaró lakosság ellen is védelmül szolgáltak. A városok ezért vették magukat fallal körül, és éjszakára bezárkóztak. A városokban idegen lakos nem alhatott. De még a városon kívüliek ingatlanvásárlását is megtiltották.
Az osztálytársadalmak történetében, csak Európa nyugati felén, ott is az ipari forradalom után, alakult ki a városokba való szabad beköltözés. Pedig a városokba megélhetést keresők száma százada sem volt a jelenleginek.
1950-2000 között, az elmaradt világban a népszaporulat elsősorban a vidéken élőket gyarapította. 2000 óta a vidéken élők száma alig változott, a nagyon gyors lakosságnövekedés a városokra koncentrálódott. Ez abból fakadt, hogy a mezőgazdaságból megélhetők száma az ezredfordulóra elérte a maximumát, a szaporodó lakosság otthon nem talált lehetőséget a megélhetésre. A városok pedig nem voltak, és ma sincsenek felkészülve a betelepülni akarók elleni védekezésre.
A fejlett és gazdag országok viszonylag gyorsan felismerték, hogy a betelepülni akarók áradata ellen védekezni kell. De mire felébredtek, már szinte minden fejlett országban probléma a betelepülők beintegrálása nemcsak a kultúrába, de a munkamegosztásba is.
A történelemtudomány nagy hiányossága, hogy a társadalmak között, azokon belül a demográfiai problémákkal alig foglalkozik. Pedig már az osztálytársadalmak történelme sem érthető az eltérő népesedési mutatók ismerete nélkül.
Az egyik kori könyvemben már hangsúlyoztam, hogy a pásztortársadalmak viselkedését mennyire meghatározta a tény, hogy egészségesebben éltek, a járványok kevésbe pusztítottak közöttük, ezért elviselhetetlenül gyorsan szaporodtak. Ráadásul, a termelőmódjuk, a pásztorkodás mennyire keményen meghatározta az eltartható népességet. Ezért vált általánossá, hogy a pásztortársadalmak a katonai fölényüket rendszeresen kirajzásokra használták.
Most a lemaradó világban már a népességrobbanás ellenre, a vidéken élők száma csökken, a városokban élőké pedig robban. 2050-ig, száz év alatt a vidéken élők száma kétszeres lesz, de ötven éve lassan csökken. A városokban lakók száma negyvenszeresére nő. A fejlett világban ez alatt a száz év alatt csupán kétszeres lesz. Elképzelni sem lehet mi várható olyan afrikai országokban, mint Nigéria, ahol az ország lakossága hússzorosra, a városoké százszorosra nő. Lagosról azt állítja egy tanulmány, hogy 205-ben 40 millió lakosa lesz.
Európa történelme megtanított arra, hogy milyen forradalmakat váltott ki a kontinens városiban az, hogy a lakosságuk száz v alatt megkétszereződött. A lemaradó világban százszor annyival nő a városi lakosság a tízszer népesebb városokban.

Jelenleg az emberiség fele él nem túlnépesedő társadalmakban, ahol a népszaporulat spontán leállt, vagy erőszakkal leállították. Ezzel szemben a lemaradó társadalmak túlnépesedése szinte csak a városokban történik meg. Ahhoz nincsen fantázia, hogy ez milyen nagyvárosi forradalmakkal fog járni. Az európai forradalmak idején a munkátlanok számát még tízmilliókban lehetett kifejezni, 2050-ben az 5 milliárd városi lakos felének sem lesz munkája. Ezek önpusztítását nem lehet majd féken tartani. Ezekben a forradalmakban több ember hal majd meg, mint az utóbbi ezer év minden háborújában összesen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése