2014. július 17., csütörtök

Államalapítás – Társadalom átalakítás

Kopátsy Sándor                   EH                 2014-07-13

Államalapítás – Társadalom átalakítás

A magyar történelemírás csak az államalapításról, marxi értelemben csak a politikai, vallási és katonai felépítményről beszél, annak ellenére, hogy az utóbbi volt a sokkal fontosabb. Csak azt hangsúlyozza, hogy római katolikus királyság lettünk, ezzel párhuzamosan a lakosság is áttért a katolikus vallásra. Vagyis nyugat-európai feudális állammá szervezte Géza a fejedelem és István a király Magyarországot.
Arról szó sem esik, hogy az állattartó, pásztorkodó, sátraival vándorló társadalmunk átalakult nyugat-európai kiscsaládos jobbágyrendszeres földművelő, falvakban lakó társadalommá. Pedig az utóbbi a lényegesebb, a marxi értelemben vett, feudális társadalommá alakultunk át. Még azt sem magyarázzuk, hogy ennek az új társadalmi felépítménynek egészen nemcsak más vallási klérusa, de más uralkodó osztálya is lett. Szinte ennek az ellenkezőjét sugalljuk, nemcsak az Árpád-ház maradt az uralkodója, de az uralkodó osztálya is a honfoglalás előtti maradt. Pedig gyökeres társadalmi átalakulás történt.
Nem érzem magamat alkalmasnak arra, hogy az eredeti, a nomád, a pogány, a pásztortársadalom uralkodó osztályát tudományosan definiáljam, megelégszem azzal, hogy az, lényegében keményen vérségi alapon szerveződő katonai vezetőkből állt. Azt csak vélem, hogy ezen belül lényeges rétegződés történt.
Mint minden pásztortársadalom, mi is katonatársadalom voltunk. Az elsődleges alárendeltség elsősorban katonai volt. A pásztorkodó állattartás nem jelentett gazdasági alárendeltséget. A politikai hatalom csak katonai szolgálat felett rendelkezett. Az azonban nagyon szigorú volt. A fejedelem volt a katonai fővezér, közvetlenül alatta voltak a vezérek, akiknek a közös háborúktól eltekintve nagyfokú katonai önállóságuk volt. Azt csak sejtem, hogy a vezérek a törzsük marhakereskedelmének katonai erővel fedezői is voltak. Erre utalónak látom, hogy a magyarok „kalandozásai” lényegében nagy marhakereskedelmi próbálkozások voltak. A honfoglalás előtti magyar törzsszövetség számára szükséges pénzigény forrása a Konstantinápolyban eladott marhák ára volt. A marhacsordákat, ezer kilométeres távolságra csak erős katonai fedezet mellett lehetett eljutatni, és a hazahozott árat, árut vagy pénzt is meg kellett védeni a hazafelé úton.
Mivel a Kárpát Medencéből már minden tekintetben kedvezőbb piacot jelentettek az észak-olasz és a dél-német városok, a honfoglalás utáni magyarság számára a nyugati piac kiépítése volt az elsődleges feladat. Amit a magyartörténészek „kalandozásnak” hívnak, lényegében az első kísérlet volt arra, hogy a vágómarhának, az egyetlen pénzzé tehető árunak, nyugati piaca legyen. A honfoglalás és az államalapítás közti „kalandozás” lényegében a lábon hajtott élő marha kereskedelem érdekét szolgáló, elő nem készített, ki nem épített marhakereskedelmi próbálkozás volt.
Ez igazán csak jó ötszáz évvel később alakult ki szervezett formában, az Oszmán Hódoltság a Királyi Magyarország közti együttműködés alapján.
A jelenlegi történelmi ismereteink szerint a vezérek tehát nemcsak katonai vezetők, de a külkereskedelmünk bonyolítói is voltak. Azt már korán felismertem, hogy a magyar nagybirokos réteg pénzigényét a Nyugatra irányuló marhaexport jelentette.
Az is valószínű, hogy közvetlenül alattuk állók között is voltak a katonai rangban különbségek.
Ezt a katonáskodó uralkodó osztályt kellett felcserélni jobbágytartó földbirtokosokra. Ez kétségkívül bonyolult, hosszas folyamat volt, amit nem vizsgáltak a történészek, annak ellenére, hogy a katonai szolgálat a 19. század elejéig nemesi kötelesség volt, amiért cserébe adómentesség járt.
Még inkább csak sejtéseim vannak arról, hogy a megyék ispánjai voltak az első földbirtokos arisztokrácia. Valószínűleg a földtulajdonos eleve az országát megyékre osztó király volt. A megyék ispánjain keresztül hozta létre a király a feudális földbirtokos osztályt.
Arról még nagyobb homály van, hogyan vettük át a kiscsaládos jobbágyrendszert. A honfoglaló magyar társadalom, mint minden pásztortársadalom nagycsaládos volt.
A magyar történelem legnagyobb társadalmi átalakulása a nagycsaládos rendszerről a kiscsaládosra történő áttérés volt. Erről azonban említést sem tesznek a kor magyar történészei. Még azt sem tanítjuk, hogy Európa nyugati és keleti fele között alapvető kulturális és társadalmi különbség van a családi rendszerből fakadt. Ez a törésvonal a nyugat-európai agrártechnikai forradalom során alakult ki, és az ipari forradalomig és a jobbágyfelszabadulásig rögződött. Szinte azonnal jelentkezett azzal, hogy a kiscsaládosok nyugati, latin, a nagycsaládosok pedig keleti, ortodox keresztények lettek.
A két családforma óriási kulturális szerepet játszott Európa történelmében. A kelet-európai és a balkáni népek a nagyon megkésett jobbágyfelszabadításukig nagycsaládok maradtak.
Azt, hogy a kiscsaládos feudális rendszer volt az alépítménye a Nyugat páratlan felemelkedésének, tucatnyi alkalommal kifejtettem. A kiscsaládos forma volt az alapja annak, hogy a Nyugat a többi kultúránál kevésbé túlnépesedő, ezért humánusabb volt.
A jövő történészeire vár a feladat, hogy a kiscsaládos rendszer kialakulásának az útját feltárják. Az európai történészek sem foglalkoztak a családforma, vagyis a legfontosabb társadalmi sejt kialakulásával, változásával. Pedig ez további történelmünk alakulásának százszor fontosabb alakítója volt, és maradt, mint a politikai események bármelyike.
Amennyire a háború utáni magyar történészek érdeme a magyar társadalom beteges polgárhiányának felismerése, súlyos hibájuknak tartom a magyar társadalom alakulásának mellőzöttségét.
Az alapvető társadalmi átalakuláshoz a kulcsot László Gyulának köszönhetem. A Bakonyban, Pénzesgyőri kertemben ő magyarázta meg nekem, hogy az ottani helységnevekben szereplő „győr” szó gyűrűt jelent, mivel a honfoglalás előtti avar falvak gyűrű alakban épültek. Ez is azt bizonyítja, hogy a földművelésre való áttérés már jóval a honfoglalás előtt megkezdődött. Tehát az itt élő népek, köztük az avarok is, spontán, felső hatalmi vezetés akarata nélkül, földművelők és keresztények lettek. Hiszen a honfoglaláskor itt élő népeknek nem volt államuk, mégis feladták a pásztorkodást, áttértek földművelésre, annak érdekében a több tucat család közös faluiban élésre, és egyre inkább a kereszténységre is.
A honfoglalás előtti kereszténységet jelzi az is, hogy a Bakonybéli apátságot már a 8. században alapította a Grázi Püspökség.
Ezek alapján az a meggyőződésem, hogy a társadalmi átalakulás, amit keresek, a Kárpát Medencében jóval a honfoglalás előtt elindult. Az ide érkező magyarság lelkesen, a pásztorkodásnál jobb életet felismerve, spontán földművessé alakult át. Vagyis a honfoglaló magyarság akkor érkezett, amikor már a nyugat-európai agrártechnikai reform vívmányai itt is megjelentek. Ez előtt a pásztor élt jobban, ez után a földműves. Ahogy fagyálló lett a búza és az árpa, megjelent a talajforgató eke, a lovak számára a patkó és a szügyhám, nem kellett erőltetni a földművelésre való áttérést, a nép a felismert érdekétől vezetve, gyorsan áttért a földművelésre. A honfoglaláskor itt élő népeket már jórészt földművesek és keresztények voltak.
A államalapítás azonban Géza a nagyfejedelem és István, a király műve volt. A társadalom átalakítását azonban a lakosság spontán megoldotta.
A történészeknek az a feladat maradt, hogy feltárják, hogyan alakult ki a földbirtokos osztály, és hogyan vált általánossá, hogy a földesurak földjét közel azonos nagyságú jobbágytelkekre osszák, és a művelését kiscsaládokra bízzák.
Nem lesz könnyű feladat, mert egyelőre nyoma sincs annak, amire kíváncsi vagyok. Erről az európai történészek sem írtak.
A folyamat feltárása elég reménytelen, de azt legalább meg kell fogalmazni, hogy mi történt. Hogyan lett a katonai vezetőkből jobbágyokat tartó nagybirtokos, hogyan cserélődött fel a szabad pogány pásztorok nagycsaládja a földesurak 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése