Kinek jó Ukrajna, kinek jó Juncker?

Kopátsy Sándor                 PP                   2014-06-30

Kinek jó Ukrajna, kinek jó Juncker?

Európa jövőjének biztosan nem.

A Népszabadság hétvégi számában Kovács László csak Junckerrel kapcsolatban tette fel a kérdést, de a szövege azt is elárulja, hogy miért tartja az MSZP volt elnöke az EU elnökének a luxemburgi miniszterelnököt. Azért, mert neki is az a véleménye, hogy olyan EU-ra van szükség, amelyik méltó ellenfele lesz mind az Egyesült Államoknak, mind a Távol-Keletnek. Erre a célra a minél nagyobb EU-t tartja alkalmasnak.

Ezért azt kellene megnézni, hogy értelmes és reális feladat a mási két óriással vetélkedni, ez-e Európa érdeke, vagy fel kell adni az irreális célt, és azt kell nézni, mi jobb Európának. Európánk az érdeke, hogy háromkultúrás kis kontinens maradjon, amelyiken a három kultúra megőrizheti a sajt karakterét. A protestáns Nyugat-Európának a testvérei nem a latin és a keleti szláv népek, hanem a tengerentúli négy angolszász ország, amelyikekkel együtt lehetnek azonos súlyúak a Távol-Kelettel.

A jelen, és a belátható világban nem a földrajzi közelség, hanem a kulturális rokonság lehet a közösségeket összetartó erő. A protestáns nyugat-európai államok szorosan együttműködni csak a négy tengerentúli angolszásszal lehetnek testvérek, de a latinokkal és a keleti szlávokkal csak, mint külön kultúrák működhetnek együtt hatékonyan.

Ezért csak olyan unió lehet hatékony, ami a Nyugat protestáns kultúrájú népeit fogja össze függetlenül attól, térben milyen távol vannak. A jelen és a jövő technikája legyőzi a földrajzi távolságot, de tehetetlen a kulturális távolságok legyőzésére. Ezért az Európai Unió kollektívája gyengébb, mintha a tagjai külön-külön volnának. Vagyis csak olyan sokszintű Uniónak lehet sikere, amelyik többszintű. A szoros közösség csak a protestánsok tagságát jelentheti. Ennek ma már a nagyobb fele a tengerentúl van.

Külön szintet igényelnek a latin kultúrájú országok, de azok kötődése a protestánsokhoz ugyan érték, de nem sokkal nagyobb, mint Amerikában a két északi angolszász és a sok latin ország kapcsolata. A butaság szimbóluma a közös euró. Semmivel nem árthatott többet az EU jövőjének, mint a közös valutával. Agyrém a protestáns gazdagok és a szegényen is bohém mediterránok számára közös pénz bevezetése. Ez nem kisebb butaság, mint amikor a Világbank tanácséra Argentína is áttért a dollárra.

A Távol-Kelettel egyenrangú pénz csak a protestáns országok közös dollárja lehetett volna. Az EU tíz tagországának a közös valutája még arra sem lehet alkalmas, amit a kis Svájcnak a saját frankja ér.

Az EU második szintje sem a latinok, hanem a közép-európaiak és a baltiak lehetnének. Ezek ugyanis, a gazdasági szinten nem is, de kulturálisan közelebb vannak a protestánsokhoz.

A keleti és a balkáni, azaz ortodox keresztények pedig maradjanak egyelőre távol. Az a kultúra, amelyik ezer éve már a közös kereszténységet sem volt képes elviselni, most a brüsszeli bürokraták még Ukrajnát is be akarják szervezni. Utánuk már csak Törökország követezhet.

Az EU számára nemcsak a heterogén összetétele tragédia, hanem az is, hogy a vezetőit súlytalan politikusokra bízzák.

Egyrészt a brüsszeli bürokráciát olyan súlytalannak tartják, hogy oda a két nagyhatalmából, Németországból és Franciaországból csak az otthon súlytalan, vagy arra ítélt politikusokat küldenek.

Másrészt a két ország olyan féltékeny egymásra, hogy bárkik lehetnek az EU vezetői, csak németek és franciák ne legyenek. Ezt elkerülendő csak súlytalanok kerülhetnek szóba. Ilyen volt a portugál Baroso és most a luxemburgi Juncker.

Kovács Lászlót is csak akkor küldték oda, amikor a pártja meg akart szabadulni tőle.

Nemcsak az a baj, hogy a brüsszeli vezetőknek nincs kellő súlyuk, hanem súlytalanok, de nagy hatáskörű főtisztviselők. Ezek pedig mindig túlbuzgó, a hatalmukat mutogató bürokraták lesznek.

Az EU szomorú jövőjét látom.