Kopátsy Sándor EH 2014-0710
Magyarország az elmúlt hetven év mérlegén
A magyar történelem legsikeresebb
időszakának tartom az elmúlt hetven évet. Annak ellenére, hogy igen
jelentős negatív változásokat is hozott, az egyenlege mégis példátlanul
pozitív.
Kezdem azonban a
legnagyobb negatívummal: romlott az etnikai és kulturális összetétel.
Az
etnikai összetétel.
A tudományos és
technikai forradalom olyan változást hozott fajunk történetében, aminek
hatására az elsődleges feladattá vált a lakosság viselkedése. Ezt ugyan jó száz
éve Max Weber már felismerte, az élet egyértelműen bizonyította, a
társadalomtudomány és a politikai azonban nem hajlandó tudomásul venni. Az elmúlt száz év legnagyobb tanulsága,
hogy egyre nagyobb fölénybe kerülnek azok a társadalmak, amelyekben a lakosság
viselkedését a puritanizmus jellemzi. Ez azt jelenti, hogy a két nagy
puritán kultúra, a nyugati protestáns, és a távol-keleti konfuciánus fölénye
egyre nagyobb, a többiek pedig egyre jobban lemaradnak.
Ezért a magyar társadalom jövőjét is csak
annak alapján lehet feltárni, hogyan sikerül a lakosság viselkedésének
puritanizmusát növelni. Amennyivel puritánabbak leszünk, annyival a jogosabb
reményünk, hogy közeledünk a Weber megfogalmazása szerinti protestáns
társadalmak szintjéhez.
Magyar történelem
legsikeresebb időszakának tartom az elmúlt hetven évet. Annak ellenére, hogy igen
jelentős negatív változást is hozott, az egyenlege ennek ellenére nagyon
pozitív.
Kezdem a
legnagyobb negatívummal.
A lakosság etnikai, kulturális összetétele.
A lakosságának etnikai összetétele
példátlan mértékben romlott. Elveszettünk egymilliónál több lakost a
társadalmunk élcsapatából.
A félmillió magyar zsidó elvesztése
ezer éves történelmünk legnagyobb vesztesége. Ez számra is a legnagyobb
veszteség, de minőségét tekintve a számánál is sokkal nagyobb. Ezeréves történelmünkben mindig
megoldhatatlan polgárhiányos volt a magyar társadalom. A nyugat-európai
társadalmakban a lakosság mintegy 6 százaléka volt polgár, és annak nagy
többsége az államalkotó etnikumhoz tartozott. A magyar társadalomban legfeljebb
2 százalék volt polgár, de ennek tizede sem volt magyar etnikumú. Az eleve
krónikus polgárhiányunk kilencven százaléka külső, főleg germán etnikumú, és
nagyon izolált volt. Idegenek, még a magyar lakosok számára elzárt etnikumokba éltek.
Asszimilálódó, lényegében itt
polgárosodó etnikum, csak a vasút hálózat kiépülésével párhuzamosan, a zsidóság
volt.
Magyarország
története során csak 19. század második felétől, zsidóságnak köszönhetően,
közeledett a Nyugathoz a magyarságba asszimilálódó zsidóságnak köszönhetően. Amire a 19. század végén büszkék lehetünk,
annak döntő többségére a zsidóság nélkül sor sem kerülhetett volna.
A magyar
zsidóság volt az élcsapata annak, hogy a magyar városok, mindenek előtt Budapest,
a nyugati társadalmi élethez közelebb kerültek. Ennek öthatodát, mintegy
félmillió zsidót vesztettük el.
A harmadmillió svábság kitelepítése is
minden történelmi csatavesztésünknél nagyobb veszteséget jelentett. A Trianon
utáni társadalmára az volt jellemző, hogy a
lakosság nagyobb felét kitevő, falvakban, pusztákon, uradalmakon élő lakosság még
a városoknál is sokkal elmaradottabb volt. Ennek a paraszti osztálynak az
élcsapata, a falusi lakosság puritanizmusának terjesztője volt a svábság.
Az ötöd millió 56-os kivándorló. Annyira
el vagyunk foglalva az 56-osforradalom politikai dicsőségével, a leverését
követő megtorlással, hogy említést sem teszünk a disszidáló magyarokról. Pedig
azok elvesztése is nagyobb volt, mint a tatárjárásé. 1986-ban voltam az
Egyesült Államokban, ahol akkor publikáltak egy bevándorlókról készített
felmérést. Ebből derült ki az, hogy a 20. századi bevándorlók között a zsidóság
és az 56-os magyarok vizsgáztak a legjobban. Ezt csak azok érthetik meg, akik
átélték az egyetemisták 56-os szereplését. Ők voltak 56 hősei. Belőlük került
ki az Amerikába menekültek többsége. Még nem találkoztam a velük foglalkozó
történelmi elemzéssel. Ha valami nagyon hiányzott a rendszerváltást követő
években, akkor ezek az Amerikába vándorolt, radikális, de nemzeti elkötelezettségű
munkás- és parasztszármazású fiatal értelmiségiek.
A magyar történelem legnagyobb tragédiája
az ország legjobb ötödébe tartozó egymillió elvesztése volt.
Ezzel szemben az elvesztett egymilliós
létszámvesztésünket a cigányság, a legkevésbé értékes etnikum pótolta, és
pótolja.
Mivel tudom,
hogy minden etnikai értékelést fasizmusnak minősítnek, álláspontom magyarázatra
szorul.
A közvélemény
ugyanazt érzi, amit én racionálisan tudok. Tudom, hogy ma már nincs nagyobb magyar sorsfeladat, mint a cigányság integrációja.
Ezt csak a felemelésükkel lehet és kell megoldani. A rendszerváltás óta azonban
ezt a feladatot a magyar politikai elit a legostobábban kezeli. A
cigánygyűlöletnél is kártékonyabb a cigányság alamizsnán való eltartása, mert
ezt a farizeusok ugyan erkölcsi kötelességnek tartják, de valójában ezzel kártékonyabbak,
mint a Jobbik. A Jobbik ugyanis olyan megoldásokat javasol, amelyek ugyan erkölcstelenek,
de irreálisak is. Ahogy a jelen és a jövő Európájában ugyan van antiszemitizmus
és cigányellenesség, ami nagyon erkölcstelen, de nem veszélyes, mert a céljuk
megvalósíthatatlan. Vannak olyan eszközök, amelyek már nem alkalmazhatók
Európában, és mi Európa része vagyunk.
Nemcsak a magyar, de a cigány társadalom
érdeke, hogy minden munkaképes cigány kapjon munkát, és ne a minél több, hanem
a minél kevesebb, de jobban képzett gyermek nevelésében legyen érdekelt.
A magyar liberális
politika a rendszerváltás során elvette
a cigányság munkavállaló lehetőségét. Ezt máig nem írta le senki. Pedig a hangos cigányozás század annyit nem
ártott a cigányságnak, mint a liberális privatizáció. Bármennyire nem
mondja ki, nem írja le senki, a
rendszerváltás elvette a cigány etnikum foglalkoztatásának kilencven
százalékát. Ebben a szörnyű bűnben a főbűnösök a liberálisok, akik hangosan
botránkoznak azon, ha valaki cigánybűnözésről beszél, de nem ismerik el, hogy
ők voltak a cigányokat bűnözésre kényszerítők élcsapata. Nemcsak a cigány, de minden etnikum erkölcsileg lezuhan, ha csupán
néhány százalékos a foglalkoztatása, és alamizsnán tartják. A nem
foglalkoztatott etnikumokat szükségszerű az erkölcsi züllés és a sok, de
gyengén iskolázott gyermek vállalása. A magyar cigányságra az a két tulajdonság
ma sokkal jobban jellemző, mint a Kádár-rendszerben volt. Ezt a tényt ugyan
senki sem tagadja, kimondani mégis egyre nagyobb bűn.
Akik engem
álláspontom miatt elítélnek, nézzék meg, hogyan
volt foglalkoztatva a cigányság, hogyan alakult a gyermekvállalásuk a
rendszerváltás előtt és után. Ezt a két azonban adatot még publikálni sem
szabad.
Azok a cigányság
közveszélyes ellenségei, akik nem oldják meg, hogy minden cigány munkájából
élhessen meg, és akik elsősorban a munkátlanokat teszik érdekeltté a minél több
gyermek vállalásában.
De akik a
cigányságot felmentik a munkából való megélés kényszerétől, és abban teszik
őket érdekeltté, hogy nem a minél sikeresebb, hanem a minél nagyobb számú
gyermeket vállaljanak, a Jobbik leghangosabb cigányozóinál is hatékonyabb
cigányellenesek.
Sajnos, a magyar politikai elit az asztal alá
akarja seperni a cigánykérdést, még annak felvetését is politikai bűnnek
minősíti. Pedig a magyar jövő legsúlyosabb terhe a magyar cigányság
asszimilálódása. Ez egyelőre lassan sem megy előre, annál inkább gyorsan hátra.
Könnyű a feladat
megfogalmazása: Lehetőleg minden
munkaképes állampolgárnak biztosítani kell a munkából való megélés lehetőségét.
A megvalósítás
mérlege elkeserítő: A vizsgált hetven évből
az első ötvenben, a történelmünk során először, jól vizsgáztunk. Az utolsó
húszban pedig katasztrofálisan rosszul.
Jelenleg a
foglalkoztatásban az EU tagállamai között az utolsók vagyunk, és semmi remény,
hogy ezen a következő évek során lényegesen változtatni fogunk.
Ez azért
tragikus, mert a foglalkoztatás mértéke a legfontosabb társadalmi mutató.
Szinte senki sem vette tudomásul, hogy a
társadalmak teljesítménye elsősorban a foglalkoztatási rátától függ. Elég
volna megnézni, hogy hol, mekkora a nem dolgozó munkaképesek aránya. Ennek
alapján meg lehet állapítani, hogy mekkora lesz a várható teljesítmény.
A magyar társadalom azért lehetett a
legvidámabb barakk, mert magas volt a foglalkoztatás, és ráadásul példátlanul
magas a munkaviszonyon túl, a szabadidőben végzett értéktermelés. A
politikai rendszer gyenge volt, de a munkában részvevők aránya, teljesítménye
magas, jobban hasznosították a
társadalom munkaerő kapacitását. A rendszer sok hátránya ellenére ezért
működhetett hatékonyan a magyarországi szocialista rendszer, mert ezer éves történelmünkben csak ezekben, az
évtizedekben volt magas a munkaerő kapacitás kihasználása.
Történészként
tudom, hogy ez a mutató az egyik
legmegbízhatóbb jelzője annak, hogy melyik korban milyen hatékonyan működött a
társadalom.
A feudális
társadalom azért fejlődött lassan, mert minden jobbágycsaládból csak az első
fiú lehetett jobbágy, azaz értéktermelő.
A két háború
közti magyar társadalom teljesítménye azért volt siralmas, mert hárommillió
munkaképes ember csak álmodhatott arról, hogy talál magának elegendő munkát.
A magyarországi bolsevik rendszerről azért
van jó véleményem, mert nemcsak mindenki talált munkát, de a szabad idejében is
bőven volt alkalma arra, hogy a megkeresett bérén felül növelje jövedelmét.
Néhány további objektív mérce
A testmagasság.
Kedvencem ez a
mérce. Már a Horthy rendszerről is kedvezőbb képet adott annál, mint amilyennek
átéltem. A sorsom úgy hozta, hogy a zsidó orvos, egészségügy tanárom volt a testmagasságot
vizsgáló szakmában az első a világon, aki a
sorozott katonák testmagasságával mérte az életviszonyok javulását.
Megállapította, hogy a két világháború 25 éve alatt többet nőtt a testmagasság,
mint előtte több század alatt. Lehetett tehát a nagypolitika bármennyire
ostoba, sőt gonosz, az ország
lakosságának az életviszonya, még a nagyon szűk táplálkozás is, jobb, és
gyorsabban javult, mint valaha.
Azt ugyan ő sem
tagadta, hogy az elmaradásunk nemcsak a protestáns Nyugathoz, de még az
osztrákokhoz, és a csehekhez viszonyítva is jelentősen elmaradt.
Az még senkinek
nem jutott az eszébe, hogy megnézze, miért, mikor, hogyan alakult az átlagos
testmagasság. Érdemes, mert mások is meglepődnek, mint ahogyan én is. Közel
negyven évig képtelen voltam megszerezni a sorozáskor mért testmagasság adatait.
Amikor ez sikerült, megdöbbentem, az általam is szörnyűnek minősített Rákosi korban született sorkatonák testmagassága
mutatott a legnagyobb növekedést. Bennem csak a háborús pusztítások, az
áruhiány, a padlások felseprése élt. A testmagasság növekedése azonban egészen
mást mutatott. Kénytelen voltam elgondolkodni. Abban ugyanis, hogy a magzati
kihordás minősége, és az első öt év alatti táplálkozás a 18 éves kori átlagos
testmagasság szemponttájából a legfontosabbak, nem lehetett kétségem.
Aztán lassan rájöttem.
A falusi
padlásokon ugyan összeseperték a gabonát, de sokaknak először volt mit
összeseperni a padláson, mert szinte minden falusi családnak volt már saját
földje. Nem volt hárommillió koldus. Sokkal nagyobb változást jelentett, hogy
békeidőben először a történelmünk során,
megszűnt a munkanélküliség, ha szűkösen is, de volt olcsó élelmiszer,
mindenek előtt kenyér. Magam tapasztalatából csak a házi kosztnál gyengébb
üzemi konyhára emlékeztem. Azt nem gondoltam végig, hogy ez a koszt nemcsak az
éhezésnél, de az egyoldalú falusi táplálkozásnál korszerűbb, egészségesebb
volt. Szinte minden nap volt hús, és főzelék.
Ez a mutató, illetve ennek a változása a
világtörténelmi értékeléseimben is jó iránytűnek bizonyult. A testmagasság
ugyan függ a táplálkozáson kívül az éghajlati, domborzati viszonyoktól is, a
hegyvidéken jóval kisebbek az emberek, mint a síkságokon. A tudósnak mégis elég
a testmagasságot, annak a változását is figyelni.
Az elmúlt hetven
év alatt Japánban nőtt a legjobban, közel húsz centivel a testmagasság. Ott
volt a második világháborút követő gazdasági csoda.
Az elmúlt
harminc évben pedig Kína vezet ennek a mutató alapján. Magasan vezet a
gazdasági növekedésben is.
Jelenleg a világon
a hollandok a legmagasabbak.
Magyarországon,
a két háború közt a növekvő testmagasságot azzal magaráztam, hogy Trianonnal, mi,
akik az országban maradtunk, jól járunk, a megmarat terület termőadottságai
jobbak, és sokkal kevesebb kulturális és gazdasági visszahúzó erővel kellett
küzdenünk. Ma is vallom, hogy minket az
etnikai és az önrendelkezési elvek alapján sok sérelem ért, de ennél is több társadalmi
és gazdasági visszahúzó erőtől szabadulhattunk meg. Már középiskolás fejjel
megállapítottam, hogy a csonka ország
lényegesen életképesebb lett, mint a történelmi volt. Ennek tudomásulvételéhez azonban az elmúlt kilencven év sem volt elég.
Ebben a hitemben
a történelmi események erősítettek meg.
- A háború
előtti Magyarországnál kevésbé heterogén Jugoszlávia szétesett, és az etnikumok
ölték egymást.
- Csehszlovákia
szétválása már engem is meglepett.
- A Szovjetunió
szétesésének fő okát előre láttam. Sem kulturálisan, sem gazdasági
fejlettségében akkorák voltak a különbségek, hogy nem férhettek meg egy közös
birodalomban.
A magyar
tapasztatok alapján írtam a hetvenes években egy tanulmányt, amiben azt
bizonyítottam, hogy Jugoszlávia és a Szovjetunió szét fog esni, mert csak azonos kultúrájú, és gazdasági
fejlettségű népek képesek tartósan közös államban élni. Márpedig a Trianon
előtti Magyarország mind etnikai, mind nyelvi, mind vallási, mind kulturális
tekintetben az egyik legheterogénebb ország volt. A jelenlegi pedig a leginkább
homogén. Ebben a kérdésben is bőven volna mit helyére tenni a tudatunkban. Hitegetjük
magunkat a soknemzetiségű államok példájával. Nem tisztázzuk, hogy soknyelű, sokvallású még lehet egy ország,
ha a kultúrája és a fejlettsége hasonló, de az egy nyelvű sem lehet
tartósan, károsodás nélkül közös államban, ha az egyik fele lényegese fejlettebb,
mint a másik.
Az is kevés, ha
a közös nyelv mögött nincs közös kultúra. Ennek klasszikus példája Olaszország.
Az észak-olaszok alpi népek, akárcsak a svájciak, a bajorok, az osztrákok és a
szlovének. Ezeknek eltérő a nyelvük, de azonos az életvitelük, az erkölcsük
rokon. A dél-olaszok ellenben nagyon mások, mint az északiak. Csak a nyelvük
közös, az életvitelük nagyon más.
Csehek, és a szlovákok
szétválását a két nép eltérő polgárosodottsága okozta.
Mi, magyarok azért nem tudjuk ezt megérteni,
mert Trianont nem vagyunk képesek megemészteni. Pedig, amíg nem értjük meg
Trianont, addig nem lehet egészséges a külpolitikánk, addig erős lesz a
szélsőjobb. Sajnos, a megértéshez az elmúlt közel száz év során nem közeledtünk.
Amíg a jobb jövőnket csak nagyobb területű
és népesebb, de nem a jobban élő emberek országában tudjuk elképzelni, nem
járunk helyes úton.
még senkinek nem
jutott az eszébe, hogy megnézze, miért, mikor, hogyan alakult az átlagos
testmagasság. Érdemes, mert mások is meglepődnek, mint ahogyan én is. Közel
negyven évig képtelen voltam megszerezni a sorozáskor mért testmagasság
adatait. Amikor ez sikerült, megdöbbentem, az általam is szörnyűnek minősített Rákosi korban született sorkatonák testmagassága
mutatott a legnagyobb növekedést. Bennem csak a háborús pusztítások, az
áruhiány, a padlások felseprése élt. A testmagasság növekedése azonban egészen
mást mutatott. Kénytelen voltam elgondolkodni. Abban ugyanis, hogy a magzati
kihordás minősége, és az első öt év alatti táplálkozás a 18 éves kori átlagos
testmagasság szemponttájából a legfontosabbak, nem lehetett kétségem.
Aztán lassan
rájöttem.
A falusi
padlásokon ugyan összeseperték a gabonát, de sokaknak először volt mit
összeseperni a padláson, mert szinte minden falusi családnak volt már saját
földje. Nem volt hárommillió koldus. Sokkal nagyobb változást jelentett, hogy
békeidőben először a történelmünk során,
megszűnt a munkanélküliség, ha szűkösen is, de volt olcsó élelmiszer,
mindenek előtt kenyér. Magam tapasztalatából csak a házi kosztnál gyengébb
üzemi konyhára emlékeztem. Azt nem gondoltam végig, hogy ez a koszt nemcsak az
éhezésnél, de az egyoldalú falusi táplálkozásnál korszerűbb, egészségesebb
volt. Szinte minden nap volt hús, és főzelék.
A háromtényezős mérce.
A köztudatban
alig terjedt el, hogy az életszínvonalat
nemcsak anyagiakban kell mérni. Az ENSZ a tagállamok sorrendjét három
tényező, az egy lakosra jutó jövedelem, a várható életkor és az átlagos
iskolázottság, eredője alapján méri. Ez már sokkal többet mond. Nemcsak a jövedelmet,
hanem az élet hosszát és az iskolázottságot is figyelembe veszi. Annak pedig örülök,
hogy az államuk szuverenitást viszont figyelmen kívül hagyják.
Senki sem gondol
arra, hogy ma azok a magyarok élnek a legjobban, akik Amerikába vándoroltak.
Őket követik azok, akik Nyugat-Európába mentek. Ez még inkább vonatkozik az
Amerikába menekült zsidókra, a Németországa kitelepített svábokra. De igaz a
burgenlandi magyarokra is. Sokszor idézem, hogy soproniak ma kétszer jobban
élnének, ha nem szavazzák meg a Magyarországhoz tartozásukat.
Azon ugyan
lehetne vitatkozni, hogy elég-e az ENSZ által használt három tényező, de a
politikai szabadságot, azaz a demokrácia mértékét, messze elkerülném. Ezzel
szemben a liberális értelmiség csak azzal mér.
Azon már gondolkodnák,
hogy a foglalkoztatást, vagy a
jövedelemelosztást, a társadalom belüli mobilitást is indokolt volna figyelembe
venni.
Ezt ötven éve
úgy fogalmazom meg, ahol nagy az emberek munka- és tanulásszeretete, ahol
tiszták a közösen használt helyek, ott gyorsan fejlődik a társadalom. Ahol
ettől minél messzebb vannak, ott annál reménytelen a felzárkózás. Ezért szoktam
a tanácsot adni: Ne a statisztikai
adatokat elemezd, nézd meg, hogyan néz ki a közösségi illemhely, a piac, a
temető, azok alapján megmondhatod a társadalom fejlődési ütemét. Olyan
országok, amelyek között nagyok ezekben a különbségek, nem férhetnek meg szoros
közösségben, ezek jobban teszik, ha külön úton járnak.
Apán a front
tapasztalatai alapján mondta, hogy egy német katona kétszer annyit ért, mint
egy magyar, és háromszor annyit, mint egy olasz. Számomra még nagyobb
különbségeket mutattak a háborús események. Ezért mondtam, hogy a német-olasz
tengely német kereke olyan, mint egy dömperé, az olasz kerék pedig akkora, mint
egy talicskáé. Ezek jobban járnak, ha nem rakják közös tengelyre a kereküket.
Olaszországban
élve megtanultam, hogy az északi részen az emberek olyanok, mintha Svájcban
lennének, az olasz csizma talpánál pedig olyanok, mintha már Afrikában lennék.
Jugoszláviában a
szlovének számítottak a leggyengébb tagállamnak, mégis azok vitték a legtöbbre.
A vietnámi
háború kimenetelét is előre láttam, mert tudtam, hogy az észak-vietnámiak
olyanok, mint a kínaiak, a déliek pedig olyanok, mint a többi dél-ázsiai nép.
Nincs az a technikai segítség, ami ezt a különbséget áthidalhatná.
Ezért aztán soha
nem értettem meg a politikusok és a tábornokok buzgalmát.
Nem győzöm
hangsúlyozni, Móricz Zsigmond jelmondatát:
Ne politizálj, építkezz!
A magyar társadalom először lett kiegyensúlyozott.
A rendszerváltás óta, az alacsony
foglalkoztatás következtében, a magyar társadalom alacsony gazdasági és
erkölcsi kapacitáson működik annak ellenére, hogy a társadalom struktúrája
először egészséges. Ezer évig polgárhiányosak voltunk. Végül a 20. századra
saját polgársága lett, de mivel annak többsége magyar zsidó volt, a társadalom kitaszította
magából ezt az élcsapatot. Ezzel újra krónikusan polgárhiányosak lettünk. Az úri középosztály ugyanis inkább nemes
volt, mint polgár. Értett a politikához, becsületes volt a közigazgatáshoz, de
alkalmatlan volt a vállalkozáshoz. Ezt is meg kell fogalmaznunk annak
érdekében, hogy a jelenlegi magyar
értelmiség ne úri középosztály akarjon lenni, hanem polgár.
A bolsevik
megszállás alatt bűnnek számított vállalkozó polgárnak lenni, nem is lehetett
azzá válni.
A rendszerváltás után a liberálisok
tőkésosztályt akartak létrehozni, de lekéstek, mert már nem tőkésre, hanem elsősorban már értelmiségire van szükség.
Ezt pedig a bolsevik rendszer létrehozta.
A magyar
társadalom jelenlegi összetétele ezer év óta először lenne megfelelő abban az
értelemben, hogy van magyar etnikumú vezető osztálya, de többségében már nem
tőkés polgár, hanem elsősorban értelmiségi. Ez a modern társadalom vezető
rétege. Már nem osztálya, hiszen nem születési, vagy öröklési alapon
szerveződik.
A magyar
társadalmon rendszerváltás utáni gyenge teljesítménye elsősorban annak
köszönhető, hogy a munkaerő alsó minőségi negyede tartósan munkanélküli, ezért
nemcsak anyagi, de erkölcsében is visszahúzó, többségében cigány etnikumú. Az már a kisebbik hiba, hogy az új
értelmiségnek nincs politikai tradíciója, és gazdasági vezetési tapasztalata.
Majd lesz.
Azt a tartós vezetésre jogosan számítható
Fidesz már felismerte, hogy az első feladata a foglalkoztatás, de ennek megoldásához
még nem találta meg az eszközöket.
Összegzés.
Minden okunk
megvan arra, hogy a következő hetven évben is reménykedhetünk. Erre a
legnagyobb garancia, hogy a lakosság nagy többsége alkalmas a társadalmi
felemelkedésre, értelmiséggé, értékes puritán polgárrá válásra.
A társadalmunk
gyengéje, hogy jelentős hányada leszakadt, nem jut öneltartását biztosító
munkához, az önerőből képtelen a társadalmi felemelkedésre. Ezeknek kell munkát
adni.
Az is pozitívum,
hogy a kormányzat mögött példátlanul nagy társadalmi támogatás van, tehát nem
lesz szükség hatalomszerző pártpolitikai csatározásokra. Azok közé a kevesek közé tartozom, aki tudja, hogy a vezetés
biztonságérzete is fontosabb, mind a politikai stratégiája. A hatalmában
biztos kormányzat mindig sikeresebb, mint a bizonytalan lábon álló sok párti
demokrata kormányzat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése