Kopátsy
Sándor PH 2014-08-14
A tusnádfürdői beszéd
A
magyar miniszterelnök azt bizonygatta, hogy a magyar kormánynak le kellett
térni a túlzott liberalizmusról. Ezzel azonban kiütötte a biztosítékot nemcsak
a hazai, de a nemzetközi liberálisok körében is. Számukra ugyanis bűn a
liberális politikának minden kritikája. Még akkor is, ha lényegében jogos.
Szerintem
jogos akkor is, ha a kritikájának az indoklása nem is volt mindenben
tudományosan helytálló.
Bőven
eljött az ideje annak, hogy kimondjuk, a
rendszerváltást követő huszonöt év a magyar társadalom számára katasztrofális
következményekkel járt. Amennyire a bolsevik rendszert az érintett országok
között a legjobban levezényeltük, már amennyire volt lehetősünk erre. Azt a kor nyugati történészek is egységesen
minősítik úgy, hogy mi voltunk a legvidámabb barakk.
Most
nem megyek abba bele, hogy ezt éppen a Fidesz kormány, és személy szerint Orbán
Viktor nem ismeri el. De ez érthető, nekik érdekük, hogy az előző rendszert
minél negatívabbnak minősítsék. Az
utókor a bolsevik megszállás rövid félévszázadát, mint a magyar történelem
legeredményesebb szakaszát foga minősíteni. A bolsevik megszállás ugyanis
1945-ben olyan magyar társadalmat talált, ami képtelen lett volna végrehajtani
az elkerülhetetlen, a régen megérett társadalmi reformokat. A magyar társadalomban akkor sem volt olyan
polgári erő, ami leváltotta volna az arisztokrácia és az úri középosztály
uralmát.
A
kor történészeinek nagy adóssága annak bizonyítása, hogy minket a szovjet
hadsereg felszabadított, kierőszakolta azokat a társadalmi és gazdasági
reformokat, melyek nélkül, társadalmi tekintetben, még a környező
utódállamokhoz sem tudtunk volna felzárkózni. Pedig nagyon egyértelmű ennek a
bizonyítása.
A
magyar zsidóság nagyobb felének elpusztítását egyre inkább hajlandók vagyunk, erkölcsi
bűnünkét bevallani, de az okozott
társadalmi és gazdasági kárt nem vagyunk hajlandók felmérni. A magyar
zsidóság négyötödének elpusztítása és eltávozása ugyanis nemcsak erkölcsi bűn,
hanem iszonyú károkozás volt az ezer éve polgársághiányban szenvedő magyar
társadalomban.
Magyarország a 20. század küszöbén először
rendelkezett akkora polgári réteggel, ami már alkalmassá tette volna a polgári
társadalommá történő átalakulásra. A főleg zsidókból álló polgárságunk
mintegy 6 százalék volt. De velük szemben állt a magyar arisztokrácia sok
évszázados történelmi tapasztalattal, és mögötte a nemesség szerepét öröklő úri
középosztállyal. Ez a két osztály a már vesztésre álló első világháború végén
felismerte, hogy politikai érdekének legnagyobb
akadálya az ország lakosságának mintegy 6 százalékáét kitevő zsidóság.
Tehát először ezektől akartak megszabadulni. Így alakult ki Szegeden a magyar
arisztokrácia és az úri középosztály szövetsége.
A
magyar társadalomtudomány máig nem leplezte le, hogy az úri középosztály
lényegében a vagyon nélküli, vállalkozástól irtózó nemesség folytatása volt. Ezek lettek a jobbágyság felszabadulása
után is a világi és vallási arisztokrácia hatalmát lebonyolító apparátus.
Kezükben volt a közigazgatás, a hadsereg és a bíróság. A háborúvesztés őket
ugyanolyan arányban érintette, mint az arisztokráciát. Az arisztokrácia a birtokainak, az úri közosztály az állásainak
kétharmadát vesztette el. A Szegeden kialakult szövetségük tehát közös
érdeken alapult. Abban nem kételkedtek, hogy a parasztságot, ezzel a lakosság
nagy többségét, képesek maguk mögé állítani. Egyetlen erős és veszélyes ellenségük a többségében zsidó polgárság
volt. Kezdettől fogba a zsidóságtól való megszabadulás volt az elsődleges
céljuk. Azoknak a kezében volt nemcsak a
tőke, az ipar, és a kommunikáció, de a tudomány és a kultúra is.
Máig
nem valljuk be, hogy a kiegyezés és a
háborúvesztés közti fél évszázadban volt a magyar társadalomnak először
jelentős polgársága, ami ráadásul örömmel asszimilálódott. Ennek mintegy
négyötödét elpusztítottuk, illetve elhagyták az országot. 1945-re a polgárság újra az 1 százalék szintre zsugorodott. Ezzel a
magyar társadalom újra képtelenné vált arra, hogy önerőből felszámolja az
arisztokrácia és az úri középosztály fél-feudális hatalmát. Képtelenekké váltunk arra, hogy önerőből
polgári társadalom legyünk.
A
bolsevik megszállás első éveiben a
megmaradt mintegy százezer zsidó többsége tudomásul vette a megszállás tényét,
és a megszállók kiszolgálója lett. A Rákosi rendszer, az első világháborút
követő Kommünhöz hasonlóan szinte csak a zsidóság uralma volt. A rendszer az
arisztokráciát és az úri középosztályt üldözte, a nagyon szűk magyar értelmiség
pedig nem volt hajlandó az idegen megszállás szolgálatába állni. Ebben a
helyzetben a magyar zsidóság rendszerhűségét pozitívnek kell tekinteni. A szovjet megszállást nem lehetett
megszüntetni, csak annak a minőségét javítani. Ezt igazán csak a magyar
zsidóság ismerte fel. Nélkülük több kárral, és kevesebb eredménnyel járt volna
a megszállás mérlege.
A magyar történészek még nem gyógyultak ki az
egyoldalúságból, hogy az ország sorsának alakulását szinte csak a politikai
szuverenitásunk mértékével mérik. Mivel ez a Rákosi rendszerben szinte
nulla, és a Kádár rendszerben is nagyon korlátozott volt, a kort negatívan
ítélik meg. Ezen az alapon a szovjetmegszállás mélypontja volt a
történelmünknek. 1968-ig azt is hozzá kell tenni, hogy a lakosság többsége is
elutasította.
1945-1990 között azonban a magyar
társadalom azonban óriási pozitív változáson ment keresztül. Ezek sokkal
fontosabbak voltak, mint a szuverenitásunk.
-
Jórészt szovjetnyomásra, felszámoltuk az arisztokrácia politikai befolyását, és
elvettük hatalmuk alapján a nagybirtokot.
-
Az úri középosztály kezéből kivettük a közigazgatás, a hadsereg és a bíróság
feletti hatalmat, ami létük alapja volt.
-
Új széles népi származású értelmiséget neveltünk fel.
-
Ezer éve először biztosítottuk a teljes foglalkoztatást.
-
Az utolsó harminc évben kiépítettük a szabadidőben szerezhető jövedelmek
módjait, ezzel az egész nép beiratkozhatott a vállalkozások óvodáiba.
Az 1945-1990 közötti időszak mérlegét az
ezer éves történelmünk legsikeresebb egyenlegű szakaszának minősítem.
Ezzel
szemben áll a teljes szuverenitásunk visszanyerését követő 25 év. Ennek a két
legnagyobb negatívuma.
- A teljes foglalkoztatást felcseréltük az
EU országokban a legalacsonyabbra. Ráadásul a foglalkoztatásunkban nagyon magas
a több éve tartó, és katasztrofálisan érinti a cigányságot.
- A privatizáció során olcsón, és
meggondolatlanul eladtuk a nagyvállalati vagyon nagyobb felét.
- Csökkent a családok stabilitása,
megugrott a házasságon kívüli szülések száma, és a lecsúszott családokban
született gyerekek aránya.
- Reménytelen mértékben eladósodtunk.
Fogalmunk nincs arról, hogyan másszunk ki az adósságcsapdából.
- Megnőtt a bűnözés, katasztrofális a
kisemberek vagyonvédelme.
- Jelentősen romlott az oktatási rendszer
hatékonysága.
- A szélsőjobb párt második lett az
országban. Ebben is az elsők vagyunk az EU tagországok között.
Mindegyik
negatív jellemzőnk nagyobb társadalmi károkozónk, mint, amennyit ártott a
szuverenitásunk hiánya.
A katasztrofális károkért elsősorban a
magyar társadalom emésztőképességét meghaladó liberalizmus a felelős. Ez
nem azt jelenti, hogy elvileg a nálunk fejlettebb és polgárosultabb
társadalmakban nem üdvös a mienkénél sokkal több liberalizmus, csak azt, hogy nálunk a rendszerváltás során sokkal több
liberalizmus alkalmaztak, mint amennyit a magyar társadalom viszonylag
alacsonyabb gazdasági szintje, és nagyon alacsony polgársága megemészteni
képes. Ezért még ezt is kiokádta, ami az egészségére vállhatott volna. Ez
olyan, amikor a jó orvosságot túladagolják. Többet árt, mint használ. Nem a
liberalizmus ártalmas, csak a túladagolása. Amire a nálunk sokkal fejlettebb társadalmak már megértek, nálunk a
túlzása társadalomromboló lett.
Ez
ugyan nemcsak a magyar társadalom estben fordult elő, hanem többé-kevésbé
minden a fejlettek mögött tartó EU tagországra jellemző. Tehát az sem volt hiba, hogy a túlzott liberalizmust miniszterelnökünk
általános hibának minősítette. Meggyőződésem szerint liberális túlzás volt
a közös valuta bevezetése a mediterrán országokba, de talán még
Franciaországban is. A német és a francia lakosság pénzhez való kulturális
hozzáállásában is nagyobb a különbség, mint amennyit a közös valuta elbír.
A szoclib politikai oldal heves tiltakozása
tehát túlzott volt. A támadás ugyan őket érte, de okkal. Nemcsak a magyar
társadalomnak okozott hibákat az EU
túlzottan liberális politikája felelős a kevésbé fejlett országokban
bekövetkezett nemcsak pénzügyi, de társadalmi válságért is.
A
hazai szoclib vonal politikai pályája jól jellemzi a túlzott liberalizmus
következményét.
Az
első választáson az Európában legerősebb liberális szárny kapott képviseletet a
törvényhozásban. Az erős SZDSZ, a kicsi Fidesz egyértelműen liberális párt
volt, és az MSZP-ben is a hangadók a liberálisok voltak.
A
második választást ugyan az MSZP nyerte meg abszolút többséggel, de a még
mindig elég erős SZDSZ olyan koalíciós partnere lett, amelyik az MSZP
liberálisaival szövetkezve gyakorlatilag úgy viselkedett, mintha az MSZP is
liberális párt volna. A kormány
választási veresége azt jelezte, hogy a választók nem akarnak liberális politikát.
A
harmadik választás a közép-jobb párttá átalakult Fidesz és a közép-jobb
Kisgazdapárt győzelmét hozta. Jelezve, hogy a választók nem akarnak liberális
uralmat.
A
negyedik választáson a Fidesz tapasztalat hiánya és a Kisgazdapárt kalandor
politikája okán, kis különbséggel, de a közép–jobb kormány is megbukott. Mivel
az új MSZP-SZDSZ koalíciónak nem volt elég liberális a Medgyessy kormány, a
liberálisok megbuktatták. Ez a győzelem azonban annyira a fejükbe szállt, hogy
folytatták a liberalizmust.
Két
ciklus alatti kormányzásuk azonban olyan belső és külső vállságba vitte az
országot, hogy a közben megerősödő Fidesz győzelme, és a politikai fordulat két
évvel az ötödik választás előtt nyilvánvalóvá vált.
A
2010-es választáson a Fidesz megnyerte a körzetek 99 százalékát. Ehhez hasonló
győzelmet nem ismer a demokráciák története. Ez elég volt ahhoz, hogy
bekövetkezzen az Antall-Tölgyessy Paktumban rögzített választási törvény
alapján örökös lehetetlenségnek látszó, a kétharmados többség. Ezen a
választáson egyetlen liberális vagy jobboldali képviselő nem nyert a 217 körzetben.
Erre sem ismerek példát a demokráciák történelmében.
2014-re
a Fidesz úgy módosított a választási törvényen, hogy már a kétharmados többség
megtartásához elég az is, ha a körzetek 90 százalékát megnyeri. Ezt a
világrekordot is elérte a Fidesz.
A szoclib oldalnak a két katasztrofális
vereség sem volt elég ahhoz, hogy önvizsgálatot tartson. Továbbra is a
Fideszt hibáztatja mindenért, és egyre jobban megosztja a saját erejét. Négy
párt tartja magát a szoclib ellenzék legnagyobb, egyedül győzelemre esélyes
erejének.
A
liberálisok Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde felett háborognak, azt
közveszélyes politikai úttévesztésnek tartják.
A
Fidesz azonban továbbra is a biztos többség megnyerésének tudatával várja az
önkormányzati választásokat.
Annak
ellenére, hogy az országban Budapesten a legerősebb a szoclib ellenzék, a
győzelmüket még itt sem tartom valószínűnek. A szoclib győzelem esetén azonban
fennáll annak a veszélye, hogy a Fidesz csak a Jobbikkal koalícióban lesz
többsége. Sokkal veszélyesebb formában megismétlődhet az 1998-as választási helyzet,
hogy a Fidesznek csak a Jobbikkal lesz
többsége. Az évek óta tartó heves Fidesz ellenesség után nem lenne
váratlan, ha a Fidesz a Jobbikkal kötne koalíciót. Az ugyanis nem jelentene
olyan koalíciót, mint amilyen 1994 után az MSZP-SZDSZ koalíciója volt. A
Fidesznek nem kellene attól félni, hogy a Jobbik ellene a szoclib oldallal fog
össze.
Ezért
még néhány ciklusra biztosnak lehet tekinteni a Fidesz győzelmét a
választásokon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése