2014. szeptember 12., péntek

A tusnádfürdői beszéd


Kopátsy Sándor                 PH                   2014-08-14

A tusnádfürdői beszéd

A magyar miniszterelnök azt bizonygatta, hogy a magyar kormánynak le kellett térni a túlzott liberalizmusról. Ezzel azonban kiütötte a biztosítékot nemcsak a hazai, de a nemzetközi liberálisok körében is. Számukra ugyanis bűn a liberális politikának minden kritikája. Még akkor is, ha lényegében jogos.
Szerintem jogos akkor is, ha a kritikájának az indoklása nem is volt mindenben tudományosan helytálló.
Bőven eljött az ideje annak, hogy kimondjuk, a rendszerváltást követő huszonöt év a magyar társadalom számára katasztrofális következményekkel járt. Amennyire a bolsevik rendszert az érintett országok között a legjobban levezényeltük, már amennyire volt lehetősünk erre. Azt a kor nyugati történészek is egységesen minősítik úgy, hogy mi voltunk a legvidámabb barakk.
Most nem megyek abba bele, hogy ezt éppen a Fidesz kormány, és személy szerint Orbán Viktor nem ismeri el. De ez érthető, nekik érdekük, hogy az előző rendszert minél negatívabbnak minősítsék. Az utókor a bolsevik megszállás rövid félévszázadát, mint a magyar történelem legeredményesebb szakaszát foga minősíteni. A bolsevik megszállás ugyanis 1945-ben olyan magyar társadalmat talált, ami képtelen lett volna végrehajtani az elkerülhetetlen, a régen megérett társadalmi reformokat. A magyar társadalomban akkor sem volt olyan polgári erő, ami leváltotta volna az arisztokrácia és az úri középosztály uralmát.
A kor történészeinek nagy adóssága annak bizonyítása, hogy minket a szovjet hadsereg felszabadított, kierőszakolta azokat a társadalmi és gazdasági reformokat, melyek nélkül, társadalmi tekintetben, még a környező utódállamokhoz sem tudtunk volna felzárkózni. Pedig nagyon egyértelmű ennek a bizonyítása.
A magyar zsidóság nagyobb felének elpusztítását egyre inkább hajlandók vagyunk, erkölcsi bűnünkét bevallani, de az okozott társadalmi és gazdasági kárt nem vagyunk hajlandók felmérni. A magyar zsidóság négyötödének elpusztítása és eltávozása ugyanis nemcsak erkölcsi bűn, hanem iszonyú károkozás volt az ezer éve polgársághiányban szenvedő magyar társadalomban.
Magyarország a 20. század küszöbén először rendelkezett akkora polgári réteggel, ami már alkalmassá tette volna a polgári társadalommá történő átalakulásra. A főleg zsidókból álló polgárságunk mintegy 6 százalék volt. De velük szemben állt a magyar arisztokrácia sok évszázados történelmi tapasztalattal, és mögötte a nemesség szerepét öröklő úri középosztállyal. Ez a két osztály a már vesztésre álló első világháború végén felismerte, hogy politikai érdekének legnagyobb akadálya az ország lakosságának mintegy 6 százalékáét kitevő zsidóság. Tehát először ezektől akartak megszabadulni. Így alakult ki Szegeden a magyar arisztokrácia és az úri középosztály szövetsége.
A magyar társadalomtudomány máig nem leplezte le, hogy az úri középosztály lényegében a vagyon nélküli, vállalkozástól irtózó nemesség folytatása volt. Ezek lettek a jobbágyság felszabadulása után is a világi és vallási arisztokrácia hatalmát lebonyolító apparátus. Kezükben volt a közigazgatás, a hadsereg és a bíróság. A háborúvesztés őket ugyanolyan arányban érintette, mint az arisztokráciát. Az arisztokrácia a birtokainak, az úri közosztály az állásainak kétharmadát vesztette el. A Szegeden kialakult szövetségük tehát közös érdeken alapult. Abban nem kételkedtek, hogy a parasztságot, ezzel a lakosság nagy többségét, képesek maguk mögé állítani. Egyetlen erős és veszélyes ellenségük a többségében zsidó polgárság volt. Kezdettől fogba a zsidóságtól való megszabadulás volt az elsődleges céljuk. Azoknak a kezében volt nemcsak a tőke, az ipar, és a kommunikáció, de a tudomány és a kultúra is.
Máig nem valljuk be, hogy a kiegyezés és a háborúvesztés közti fél évszázadban volt a magyar társadalomnak először jelentős polgársága, ami ráadásul örömmel asszimilálódott. Ennek mintegy négyötödét elpusztítottuk, illetve elhagyták az országot. 1945-re a polgárság újra az 1 százalék szintre zsugorodott. Ezzel a magyar társadalom újra képtelenné vált arra, hogy önerőből felszámolja az arisztokrácia és az úri középosztály fél-feudális hatalmát. Képtelenekké váltunk arra, hogy önerőből polgári társadalom legyünk.
A bolsevik megszállás első éveiben a megmaradt mintegy százezer zsidó többsége tudomásul vette a megszállás tényét, és a megszállók kiszolgálója lett. A Rákosi rendszer, az első világháborút követő Kommünhöz hasonlóan szinte csak a zsidóság uralma volt. A rendszer az arisztokráciát és az úri középosztályt üldözte, a nagyon szűk magyar értelmiség pedig nem volt hajlandó az idegen megszállás szolgálatába állni. Ebben a helyzetben a magyar zsidóság rendszerhűségét pozitívnek kell tekinteni. A szovjet megszállást nem lehetett megszüntetni, csak annak a minőségét javítani. Ezt igazán csak a magyar zsidóság ismerte fel. Nélkülük több kárral, és kevesebb eredménnyel járt volna a megszállás mérlege.
A magyar történészek még nem gyógyultak ki az egyoldalúságból, hogy az ország sorsának alakulását szinte csak a politikai szuverenitásunk mértékével mérik. Mivel ez a Rákosi rendszerben szinte nulla, és a Kádár rendszerben is nagyon korlátozott volt, a kort negatívan ítélik meg. Ezen az alapon a szovjetmegszállás mélypontja volt a történelmünknek. 1968-ig azt is hozzá kell tenni, hogy a lakosság többsége is elutasította.
1945-1990 között azonban a magyar társadalom azonban óriási pozitív változáson ment keresztül. Ezek sokkal fontosabbak voltak, mint a szuverenitásunk.
- Jórészt szovjetnyomásra, felszámoltuk az arisztokrácia politikai befolyását, és elvettük hatalmuk alapján a nagybirtokot.
- Az úri középosztály kezéből kivettük a közigazgatás, a hadsereg és a bíróság feletti hatalmat, ami létük alapja volt.
- Új széles népi származású értelmiséget neveltünk fel.
- Ezer éve először biztosítottuk a teljes foglalkoztatást.
- Az utolsó harminc évben kiépítettük a szabadidőben szerezhető jövedelmek módjait, ezzel az egész nép beiratkozhatott a vállalkozások óvodáiba.
Az 1945-1990 közötti időszak mérlegét az ezer éves történelmünk legsikeresebb egyenlegű szakaszának minősítem.
Ezzel szemben áll a teljes szuverenitásunk visszanyerését követő 25 év. Ennek a két legnagyobb negatívuma.
- A teljes foglalkoztatást felcseréltük az EU országokban a legalacsonyabbra. Ráadásul a foglalkoztatásunkban nagyon magas a több éve tartó, és katasztrofálisan érinti a cigányságot.
- A privatizáció során olcsón, és meggondolatlanul eladtuk a nagyvállalati vagyon nagyobb felét.
- Csökkent a családok stabilitása, megugrott a házasságon kívüli szülések száma, és a lecsúszott családokban született gyerekek aránya.
- Reménytelen mértékben eladósodtunk. Fogalmunk nincs arról, hogyan másszunk ki az adósságcsapdából.
- Megnőtt a bűnözés, katasztrofális a kisemberek vagyonvédelme.
- Jelentősen romlott az oktatási rendszer hatékonysága.
- A szélsőjobb párt második lett az országban. Ebben is az elsők vagyunk az EU tagországok között.
Mindegyik negatív jellemzőnk nagyobb társadalmi károkozónk, mint, amennyit ártott a szuverenitásunk hiánya.
A katasztrofális károkért elsősorban a magyar társadalom emésztőképességét meghaladó liberalizmus a felelős. Ez nem azt jelenti, hogy elvileg a nálunk fejlettebb és polgárosultabb társadalmakban nem üdvös a mienkénél sokkal több liberalizmus, csak azt, hogy nálunk a rendszerváltás során sokkal több liberalizmus alkalmaztak, mint amennyit a magyar társadalom viszonylag alacsonyabb gazdasági szintje, és nagyon alacsony polgársága megemészteni képes. Ezért még ezt is kiokádta, ami az egészségére vállhatott volna. Ez olyan, amikor a jó orvosságot túladagolják. Többet árt, mint használ. Nem a liberalizmus ártalmas, csak a túladagolása. Amire a nálunk sokkal fejlettebb társadalmak már megértek, nálunk a túlzása társadalomromboló lett.
Ez ugyan nemcsak a magyar társadalom estben fordult elő, hanem többé-kevésbé minden a fejlettek mögött tartó EU tagországra jellemző. Tehát az sem volt hiba, hogy a túlzott liberalizmust miniszterelnökünk általános hibának minősítette. Meggyőződésem szerint liberális túlzás volt a közös valuta bevezetése a mediterrán országokba, de talán még Franciaországban is. A német és a francia lakosság pénzhez való kulturális hozzáállásában is nagyobb a különbség, mint amennyit a közös valuta elbír.
A szoclib politikai oldal heves tiltakozása tehát túlzott volt. A támadás ugyan őket érte, de okkal. Nemcsak a magyar társadalomnak okozott hibákat az EU túlzottan liberális politikája felelős a kevésbé fejlett országokban bekövetkezett nemcsak pénzügyi, de társadalmi válságért is.
A hazai szoclib vonal politikai pályája jól jellemzi a túlzott liberalizmus következményét.
Az első választáson az Európában legerősebb liberális szárny kapott képviseletet a törvényhozásban. Az erős SZDSZ, a kicsi Fidesz egyértelműen liberális párt volt, és az MSZP-ben is a hangadók a liberálisok voltak.
A második választást ugyan az MSZP nyerte meg abszolút többséggel, de a még mindig elég erős SZDSZ olyan koalíciós partnere lett, amelyik az MSZP liberálisaival szövetkezve gyakorlatilag úgy viselkedett, mintha az MSZP is liberális párt volna. A kormány választási veresége azt jelezte, hogy a választók nem akarnak liberális politikát.
A harmadik választás a közép-jobb párttá átalakult Fidesz és a közép-jobb Kisgazdapárt győzelmét hozta. Jelezve, hogy a választók nem akarnak liberális uralmat.
A negyedik választáson a Fidesz tapasztalat hiánya és a Kisgazdapárt kalandor politikája okán, kis különbséggel, de a közép–jobb kormány is megbukott. Mivel az új MSZP-SZDSZ koalíciónak nem volt elég liberális a Medgyessy kormány, a liberálisok megbuktatták. Ez a győzelem azonban annyira a fejükbe szállt, hogy folytatták a liberalizmust.
Két ciklus alatti kormányzásuk azonban olyan belső és külső vállságba vitte az országot, hogy a közben megerősödő Fidesz győzelme, és a politikai fordulat két évvel az ötödik választás előtt nyilvánvalóvá vált.
A 2010-es választáson a Fidesz megnyerte a körzetek 99 százalékát. Ehhez hasonló győzelmet nem ismer a demokráciák története. Ez elég volt ahhoz, hogy bekövetkezzen az Antall-Tölgyessy Paktumban rögzített választási törvény alapján örökös lehetetlenségnek látszó, a kétharmados többség. Ezen a választáson egyetlen liberális vagy jobboldali képviselő nem nyert a 217 körzetben. Erre sem ismerek példát a demokráciák történelmében.
2014-re a Fidesz úgy módosított a választási törvényen, hogy már a kétharmados többség megtartásához elég az is, ha a körzetek 90 százalékát megnyeri. Ezt a világrekordot is elérte a Fidesz.
A szoclib oldalnak a két katasztrofális vereség sem volt elég ahhoz, hogy önvizsgálatot tartson. Továbbra is a Fideszt hibáztatja mindenért, és egyre jobban megosztja a saját erejét. Négy párt tartja magát a szoclib ellenzék legnagyobb, egyedül győzelemre esélyes erejének.
A liberálisok Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde felett háborognak, azt közveszélyes politikai úttévesztésnek tartják.
A Fidesz azonban továbbra is a biztos többség megnyerésének tudatával várja az önkormányzati választásokat.
Annak ellenére, hogy az országban Budapesten a legerősebb a szoclib ellenzék, a győzelmüket még itt sem tartom valószínűnek. A szoclib győzelem esetén azonban fennáll annak a veszélye, hogy a Fidesz csak a Jobbikkal koalícióban lesz többsége. Sokkal veszélyesebb formában megismétlődhet az 1998-as választási helyzet, hogy a Fidesznek csak a Jobbikkal lesz többsége. Az évek óta tartó heves Fidesz ellenesség után nem lenne váratlan, ha a Fidesz a Jobbikkal kötne koalíciót. Az ugyanis nem jelentene olyan koalíciót, mint amilyen 1994 után az MSZP-SZDSZ koalíciója volt. A Fidesznek nem kellene attól félni, hogy a Jobbik ellene a szoclib oldallal fog össze.

Ezért még néhány ciklusra biztosnak lehet tekinteni a Fidesz győzelmét a választásokon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése