Létszámunknál nagyobb országunk volt

Kopátsy Sándor                 EH                   2014-07-29

Létszámunknál nagyobb országunk volt

Honfoglaló őseink, mint pásztorok, nem a Kárpát Medencét foglalták el, hanem csak az alföldi legelőket. Az Erdélyi Medencét már szinte külön országrésznek minősítették. Azonban hamar kiderült, hogy az itt élő lakosság már földművelő, és keresztény. Ezek elsősorban az alföldek peremvidékén és a Dunántúl dombos térségeiben éltek.

Érdemes az előttünk bejövő hunok és avarok viselkedését a mienkével összevetni.

- A hunoknak még eszükbe sem jutott, hogy földművelésre adják a fejüket.

- Az avarok pásztorbirodalma azért omlott össze, mert a nép jelentős hányada már szakmát váltott, a felső vezető réteg azonban nem mondott le az előjogairól, ezzel elenyészett. A nép azonban felhagyott a nomád pásztorkodással, letelepült földműves és keresztény lett. László Gyula ezt ismerte fel, és róluk beszélt, mint az elődeinkről. Annyiban voltak elődeink, hogy rokonaink voltak, akik már felhagytak a nomád pásztorkodással, falvakban élő földművesek, jelentős részben keresztények lettek.

- A honfoglaló magyarok már akkor érkeztek, amikor egyértelművé vált a földművelés előnye a pásztorkodással szemben. László Gyula azt ismerte fel, hogy a fölművelésre, és a keresztény vallásra térésben, az avarok, már megelőztek bennünket.

A hunok, az avarok, és a magyarok viselkedése közti különbség érthetővé válik, ha azt látjuk, hogy a hunok még a sötét közép-korban jártak itt, az avarok már akkor, amikor a nyugat-európai agrártechnikai forradalom vívmányai megjelentek. A magyarok pedig akkor, amikor az itt élő népek már földművesek és keresztények voltak.

A sötét középkor addig tartott, amíg nem vált a búza és az árpa télállóvá, nem jelet meg a rozs és a tavaszi gabonaként a zab, nem patkolták a lovakat, nem volt a nedves talajt forgató eke, az igavonóknak szügyhám.

A történészek sem hangsúlyozzák, hogy a magyar államalapítással azonos időben a Római Birodalom északi határövezetében áttérnek át a marhapásztor népek, a dánok, a frízek, a szászok, a csehek, a lengyelek a földművelésre, és a keresztény vallásra. Ez bármennyire köztudott az európai történészek számára, a magyar történészek a magyarok áttérését a földművelése és a kereszténységre Géza, a fejedelem, és István, a király által fentről levezényelt művének állítják be. Pedig ez a Római Birodalom északi térsége egészében végbemenő spontán folyamat volt. Ezt nem kellett megvalósítani, mert spontán megvalósult minden központi akarat nélkül.

Géza és István történelmi nagysága az volt, hogy nem akadályozta, sőt az élére állt ennek az elkerülhetetlen változásnak. Megakadályozni úgysem tudták volna. Koppány és István hatalmi harcában István a megállíthatatlan folyamat álén, Koppány pedig annak ellene próbálkozott. Erre elegendő bizonyíték, hogy velünk egy időben minden marhapásztor nép is földműves és keresztény lett.

Indokolt hangsúlyozni hogy ezek a népek már sok évszázad óta ott éltek, letelepedett marhapásztorok voltak. Az erdei marhapásztorok ugyanis nem voltak nomádok, nem sátorokban, hanem falvakban éltek, mivel az erdei legelők növényzete tavasztól őszig az egész éven keresztül takarmányt jelentett. Télre pedig a lakhelyen kellett tárolni a takarmányt.

Hasznosnak tartanám a Golf-áram éghajlata alatti marhapásztorkodás, és a kontinentális legelőn marhát tartó lovas népek életmódja közti különbséget. Ugyanis egészen más karaktert alakított ki az egyik, mint a másik életvitel. A lovakkal pásztorkodó marhatartó magyaroknak a földművelésre való áttárás ugyanis teljes életforma változást, a falvakban történő letelepedést is jelentett. A magyaroknak a nomád sátorozásról kellett falusi házakban letelepedő földművessé válni. A nyugat-európai marhapásztorok eleve falvakban laktak.

A fentiek alapján látom, hogy mennyire indokolt volna az államalapításunk körüli századok történelmét sokkal jobban az európai történelembe ágyazni. Erre a következő ezer év történelmünk jobb megértése érdekében is szükségünk volna.

Az országunk határai.

Történelemoktatásunk máig úgy kezeli az országhatárokat, mint amilyenek Trianon előtt voltak. Az egész Kárpát Medence bekebelezése azonban sok évszázados folyamat következménye. A klasszikus határőrvidékek nem a hegyekben, hanem a síkságokon, Szabolcsban, a Székelyföldön, a Dél-Baranyában, Dél-Zalában és a Burgenalandon voltak, Csupa földművelésre alkalmas területen, ahol évszázadokon keresztül tiltva volt a földművelés.

A földművelésre alkalmatlan hegyekben alig éltek emberek, még kevésbé magyarok. Ott döntően szlávok, románok éltek. Ez nemcsak az államalapítás és a következő ötszáz év során volt jellemző, hanem a 20. század elején is.

Középiskolásként figyeltem fel arra, hogy Trianon előtt nemcsak az ország, de ezen belül a magyar etnikum nagy többsége az Oszmán Hódoltság területén élt. Ott, ahol nagyobb volt a földek termőképessége, könnyebbek a szállítások. Ez egyébként minden agrár oroszágra jellemző volt.

Történelmi jelentősége volt a 19. században a Tisza szabályozásnak. Ennek során az Alföld területének jelentős hányada vált szántóföldi művelésre alkalmassá. Még nem találtam hivatkozást arra, hogy a Tisza szabályozása ötmegyényi területet tett alkalmassá hatékony földművelésre. Ez volt az első nagy lépés arra, hogy az országot bentről is lehet nagyobbítani. A legkisebb határkiigazítás százszor nagyobb eseménynek tartjuk, mint az árterekből tízszer nagyobb terület nyerését.

Ez a felismerés indított arra, hogy az alföldi homokok önözhetővé tételét a legnagyobb hazafias tettnek tartom. Az országban kétmillió hektár olyan homok van, amit öntözéssel tízszer termékenyebbé lehetne tenni. Vagyis a „csonka” országban mezőgazdasági termelési kapacitását kétszeresére lehetne emelni. Csak ezzel lehetne megoldani a katasztrofális falusi munkanélküliséget.

Szlovákia egész területe nem ér többet, mint az alföldi homokok öntözése. Ennek ellenére, minél ostobábbak az emberek, annál inkább kifelé, mások rovására akarnak terjeszkedni.

Még senki sem merte felveti a tényt, hogy Trianonnak köszönhetően, először lettünk akkora ország, amit képesek vagyunk belakni, a lakosságának munkából való megélés lehetőségét biztosítani.

Azt ugyan a bolsevik megszállás alatt kötelező volt tudni, hogy a gyarmattartás a tudományos és technikai forradalom korában súlyos teherré vált. Ezt a tények is bizonyítják, hiszen minden gyarmattartó ország jobban él, amióta nincsenek gyarmatai. Korunkban sokkal értékesebb mindkét fejlett fél számára az intenzív munkamegosztás, árucsere, mint az elmaradottak feletti uralkodás. Azt azonban nem értettük meg, hogy az országok számára is teher olyan területek birtoklása, amelyeken más kultúrájú és kevésbé fejlett lakosság él. Ha ezt majd egyszer megtanuljuk, rádöbbenünk, hogy az egész Kárpát Medencét uraló ország soha nem volt optimális politikai egység.

Olaszországi tartózkodásom győzött meg arról, hogy Olaszország észak és déli fele gazdagabb, egységesebb volna külön államként, mint közösen.

Az egész Kárpát Medencét uraló Magyarország soha nem volt ideális politikai egység.

Nézzük csak meg miért.

Horvátország.

Az önállósága egyértelmű előny mind nekünk, mind a horvátoknak. Bármennyire egyértelmű, és az önrendelkezési jog alapján sem vitatható, Magyarországon mégis istenkáromlásnak tartják. Az iskolában továbbra is azt tanítjuk, hogy Jellasics áruló volt. Az sem zavarja a két nép történészeit, hogy ugyanaz az ember nálunk áruló, náluk nemzeti hős. Még kevésbé zavarja a magyar történészeket, hogy határozott véleményüknek nincs semmi alapja.

Erdély sora már nem annyira egyértelmű.

Főleg, ha azon vitatkozunk, hogy Magyarország, vagy Románia része legyen. Ha már csak a két rossz között lehet választani, akkor a Romániához csatolása volt a rosszabb. Ezt bizonyítja a tény, hogy Erdély Románia részeként jobban leszakadt a Nyugattól, mint Magyarországhoz csatolva volt, és várható lett volna. Erdély számára csak egyetlen megoldás kínálkozott. Ha három nemzet, a magyar, a román és a germán, közös demokratikus állama. Nem most, ötszáz élve ez volt a lakosság minden etnikuma számára egyetlen kedvező megoldás. Ezt már az Oszmán Birodalom szultánja is világosan látta. Az ország megszállt részét Hódoltságnak, Erdélyt vazallus Fejedelemségnek tekintete. Ezt a Habsburg császárok is így látták. Erdélyt Fejedelemségnek, örökös császári tartományként kezeltlék.

Az első hibát mi követtük el, az Unió megvalósításával. Erdély már a 16. században nem fért be egy nemzeti államba. Ezt bármennyire világosan bizonyíja az önálló Fejedelemség megszüntetése, 1849 utáni történelme, nem vagyunk hajlandók elismerni. Az Erdélyi Fejedelemség Magyarországhoz csatolása végzetes hiba volt, mert katasztrofális visszafelé lépést jelentett. 1949-ben már nagyon értett volt a helyzet arra, hogy elismerjék a legnépesebb etnikum a romáság államalkotó jogát is. A Bánát fergeteges fejlődése pedig azt tette indokolttá, hogy a szászok mellé vegyék be a svábokat is. Az is megérett, hogy az erdélyi magyar etnikumot ne megosztva szerepeltessük, vagyis a székelyek is magyaroknak minősüljenek. Az önálló Erdélyi Fejedelemség alkotmánya három államalkotó népet említsen, a magyart, a románt, és a germánt.

Ez lett volna Erdély érdeke, ezzel szemben a szabadságharcot már veszni látszó helyzeten, Kossuth kimondja az Uniót, Bem pedig végrehajtja azzal, hogy a szászoktól is elveszi a sok évszázados jogukat.

Ezt, az Erdély további sorsát megpecsételő ostobaságot is elhallgatjuk. Most magyar autonómiát kérünk, de száz éve hallani sem akartunk az ennél sokkal jogosabbat, a románokra is kiterjeszteni az államalkotói jogot.

Erdélynek balkáni szintre csökkenését fokozta a közép-európai történelem alakulása. Hitler megbolondította a Kárpát Medencében élő germánokat. Erdélyben a szászok és a svábok nácibbak lettek a náciknál. Sokuk elmenekült, a maradékot pedig jó pénzért eladta a közben meggazdagodó Németországnak Románia.

A zsidóság többségét Erdélyben is kiirtották, pedig ezek voltak a társadalom, a gazdaság, és a tudomány élcsapata. A maradékot pedig eladták Izraelnek.

A magyarságból a székelyek viszonylag megmaradtak, de a szórvány magyarság jelentős része eltűnt, elrománosodott, kivándorolt.

A románok bevándorlással is növelték a számukat.

A cigányok száma és részaránya pedig, a nagy népszaporulatnak köszönhetően, többszörösére nőtt.

Ha etnikai mérleget készítenék, kiderülne, hogy a második világháború óta miért Erdélyben romlott a legtöbbet. Ez a mérleg az első magyarázat arra, hogy miért lett a kincses Erdélyből balkáni Erdély.

Szlovákia jól járt.

A Trianon előtti Magyarország etnikumai közül, a környezetükhöz viszonyítva, csak a szlovákok emelkedtek. A csehekkel közös államban sok segítséget kaptak. Sokkal többet, mintha Magyarország része maradnak. Ráadásul, Trianonban viszonylag gazdag magyarságot kaptak.

Nehéz megmagyarázni, hogy miért szakadtak el a csehektől. Csak jót kaptak.

Azzal is jól jártak, hogy a szegény kárpát-ukrajnai terület elszakadt tőlük.

A szlovákok ezer év óta nem voltak olyan közel a magyarok életszínvonalához, iskolázottságához, mint jelenleg.

Burgenand járt a legjobban.

Ha valamin, a nyugat-magyarországi lakosság sorsán le lehetne mérni a Monarchiától való elszakadás következményét. Ez a kis darab terület lakossága Trianon előtt úgy élt, mint a szomszédos magyar területen élők. Ma háromszor gazdagabbak. Nem véletlen, hogy ezt nem mondta ki senki. Ezzel szemben azzal dicsekszünk, hogy Sopron a leghűségesebb magyar város. Azt nem tesszük hozzá, hogy a város hovatartozása feletti szavazás idején Bécsújhely és Sopron lakossága, ma Sopron harmad olyan életszínvonalon él.

Trianon legnagyobb haszonélvezője az a néhány százezer lakos, aki Ausztriához került.