Svájc és Európai Unió

Kopátsy Sándor               PP                     2014-07-25

Svájc és Európai Unió

Svájcban minden megvalósult, amiről az EU bürokratái álmodoztak. Azért, mert azonos kultúrájú emberek közös országa, függetlenül attól, hogy ki, milyen nyelven beszél, melyik keresztény egyházhoz tartozik.

A nemzeti államok kialakulása századiban az a hiedelem volt általános, hogy a közös nemzet elsődleges feltétele a közös nyelv. Nyelvében él a nemzet. A közös nyelv alatt közös kultúrát értettek. Ez ugyan sok eseten igaz, de egyre inkább kiderül, hogy nagyon eltérő kultúrák is beszélhetnek közös nyelvet, és közös nyelvű nép is tartozhat nagyon eltérő kultúrába.

Európában két kultúra a legsikeresebb, a kandinál és az alpi népeké. Nyelvi tekintetben mindkettő sokszínű, de erkölcsben, életvitelben rokon. Ezért közös államban is megférhetnének, de külön-külön is sikeresek.

A skandináv térség országaiban nem jártam, de a közös jellemzőiket ismerem. Jóléti társadalmak, magas a költségvetési elvonásuk és visszaosztásuk. A megkésett Észtországtól eltekintve, Európában a másik négy ország a társadalmi fejlettség rangsorában, három mutató, az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem, a várható életkor és az átlagos iskolázottság, eredője alapján, az első négy helyen van. Mindegyik kis népessége ellenére megőrizte a saját nyelvét.

Az alpi népek térségét már tapasztalatból ismerem. Hat országban élnek, négy nagy nyelven beszélnek, de azonos módon élnek akkor is, ha nagyon eltérő kultúrájú országhoz tartoznak. Többségben római katolikusok, de jelentős hányaduk református. Ezért aztán, ha ejtőernyővel dobnának le az Alpokba, sem a nyelvük, sem a vallásuk alapján nem tudnám megmondani, hogy melyik országba ejtetek, de abban biztos volnék, hogy az Alpokban vagyok. A tisztaság, a rend, az ablakokban lévő sok virág és a látott jólét alapján tudnám, hogy az Alpok népek között vagyok. Sehol a világon nincs annyi virág az ablakokban, sehol nincs a télre előkészített tűzifa olyan rendben, és sehol nincsenek lekaszálva az olyan meredek rétek, mint náluk. Nincs tengerük, nincs termékeny rónaságuk, el vannak zárva a világtól, mégis joggal érzik, hogy ott van a világ közepe.

Közös jellemzőjük az alacsony állami elvonás és újraelosztás, még sincs leszakadt réteg. Általános a jólét.

A napokban olvastam egy európai közvélemény kutatást arról, ki, hol szeretne élni. Az első Norvégia, a második Svájc. Egyik sem tagja az Európai Uniónak.

Itt még megjegyzem, hogy bántja a csőröm, hogy az országokat nem a lakosság jóléte, hanem lakosságának és területének nagysága alapján rangsorolják. Nem veszik tudomásul, hogy a fejlődés csúcsán mindig a kicsik voltak. Az ókorban a görög városállamok, a középkorban az itáliai és a németalföldi városállamok, illetve az autonómiát élvező nagyvárosok. Jelenleg Európa leggazdagabb állama a kis Luxemburg, és a még annál is kisebbek, a Távol-Keleten pedig Szingapúr és Hong kong. Az ENSZ rangsor alapján az első tízben az Egyesült Államok az utolsó, előtte van hat európai és a három tengerentúli, protestáns, angolszász ország.

Ebből a tanulság, hogy csak a rokon kultúrájú, és hasonló fejlettségű országok alkothatnak hatékony közösséget. Csak ezen az elven lehet közösséget szervezni.

- Csak a fejlett nyugat-európai országok férnek meg szoros közösségben. Ebbe ugyan belefér a négy tengerentúli angolszász ország. Sőt nélkülük ez a közösség nem is lehet versenytársa a Távol-Keletnek. Ennek lehet egy másik alacsonyabb szintjén létrehozni a közép-európai és a balti államok közösségét.

- A latin kultúrájú országok csak egy másik kultúrájú szintet alkothatnak. Ez még inkább heterogén és gyenge csak az európai latinokkal, ebbe férne vele minden latin-amerikai ország. Ezek közösségének a közép-európai és balti államok közössége felelne meg.

- A kelet-európai, ortodox keresztény kultúrájú népek még nem érettek a gazdasági közösségre

Az EU eddigi tapasztalatai azt bizonyítják, hogy Európa három kultúrája eleve versenyképtelen egyetlen közösségben. A Nyugat csak akkor maradhat viszonylag versenyképes, ha egyrészt kulturális tarkaságának megfelelően szervezkedik, és nem korlátozódik Európára. Annak nagyobb, dinamikusabb felét ugyanis a tengerentúli négy ország jelenti. Amíg nem látjuk be, hogy Európa elvesztette a félévezredes fölényét, ereje egye inkább az óceánon túlra tevődik át. Aki ragaszkodik a kontinenshez, eleve kudarcra van ítélve.

Abban ugyan nem reménykedem, hogy a kisstílű brüsszeli vezetés erre ráébred. Ezért azonban a kontinensünk nagy árat fog fizetni.