Kopátsy
Sándor PP 2014-08-08
Széphalmi gondolatok
Vannak nem
jellemző rendezvények, amelyek mégis tartósnak bizonyulnak. Ilyen a Széphalmi
Diéta is. 16. találkozót tartottuk. Mindig optimistának éreztem magam, amikor
azt kívántam, még éljen meg további három évet. Aztán csak folytatódott. Most
sem lettem optimistább. Nem azért, mert nem tanultam a pesszimista jóslataim
kudarcaiból, hanem azért, mert erősebb lett a pesszimizmusom racionális
indoklása.
Az alig változó
személyi összetételű társaság ugyanis nem tanult az elmúlt huszonöt, és főleg
az öt év tapasztalataiból. Nem veszik tudomásul, hogy a magyar társadalom
közép-jobb mentalitású. Ráadásul a többség elutasító liberális politikával
szemben. Aki ezt nem hajlandó tudomásul venni, kudarcból, kudarcba bukdácsol. A
párt, amelyik ezt nem veszi tudomásul, bukásra van ítélve.
Ezt a tényt csak
a Fidesz, illetve Orbán Viktor vette tudomásul. Minden másik párt, ahelyett,
hogy alkalmazkodott volna a magyar társadalom karakteréhez, azt akarta a saját
ízlésének megfelelően módosítani. Ezért a Fidesz ellenes pártok vagy
megsemmisültek, vagy másodrendűvé váltak.
Bizonyos
kivételt csak a szélsőjobb pártok jelentettek, de azok túlzásba estek. A magyar
közvélemény eleve nem szélsőjobb, és a szélsőjobbnak már nincs erős külső
támogatója. Nincs Hitler, akiben sokan a revízió egyetlen reményét vélhették.
Szerintem a Jobbik elérte maximumát, és ez is csak addig tartható, ameddig tabu
téma a cigánykérdés, ha ennek tényleges helyzetét nyilvánosan tudomásul vennénk,
és tennénk is ellene valami érdemlegeset, a Jobbik súlya jelentéktelenné válna.
Ezt a témát színvonalasan és bölcsen kezelte a Diéta. Különben is, a magyar
társadalomnak nem a szélsőjobbtól kell félni, hanem attól, hogy a Fidesznek
nincs ellenfele. Nem jó az, ha az ország kormánypártjának nem kell félni a
saját hibáitól, hiszen nincs ellenfele.
Már többször
kifejtettem, hogy nagy hiba az, ha a választásokon győztes pártnak félni kell,
hogy a ciklus közben lecserélik. Ilyenkor nem mer a céljaihoz ragaszkodni. A
választás adjon a ciklusra teljes felhatalmazást. Ennél is nagyobb baj, ha
attól sem kell félni, hogy a következő választást nem nyeri meg. Ezért tartom
az Egyesült Államok választási rendszerét jónak, mert a győztes kormányzati
hatalma a ciklus egészére szól.
Az azonban már
nem egészséges, ha a következő választás megnyerésében is biztos lehet. Ez
azonban csak akkor biztosított, ha lényegében csak két, viszonylag egyenlő
erősségű párt van. Ezért mondom, hogy az egy párt nagy hiba, de a három, vagy
még több is az. Ezért vagyok híve az előválasztási rendszernek, illetve a
nagyon magas parlamentbe kerülési küszöbnek. Vagyis az amerikai rendszernek.
Álláspontom
helyességét igazolja a rendszerváltás óta eltelt idő.
A rendszerváltás
előtt egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy az első választás nyertese a
közép-jobb Demokrata Forum lesz. Ennek a jobboldali erőitől annyira megijedtek
a liberálisok mind az állampártban, mind az SZDSZ-ben, hogy az élére
csempészték az úri magyar középosztály tekintélyes képviselőjét, Antall
Józsefet. Ő sikeresen valóra váltotta a hozzáfűzött reményeket, a kormányzásból
kirekesztette a jobboldali hangadókat, és az úri középosztály konzervatív kormányzási
stílusát gyakorolta.
A választók
azonban gyorsan felismerték, hogy az Antall vezette Forum nem az, ami
Lakiteleken megalakult, nem közép-jobb, hanem konzervatív. Antall ugyan nem
érte meg a választást, de az átalakított Forum példátlan vereséget szenvedett.
Mivel 1994-ben
nem volt középé-jobb párt, a baloldali pártnak tartott MSZP elseprő győzelmet
aratott. Annak a hátterét nem ismerem, mi késztette a baloldali Horn Gyulát
arra, hogy az abszolút többség birtokában nemcsak felkérje koalíciós
partnerének a liberális SZDSZ-t, de lényegében rábízza a gazdaságpolitikát.
Abban azonban nem kételkedem, hogy külső és belső erők mozdultak meg a
liberálisokkal való koalíció érdekében. Azonban még az MSZP tagsága sem fogadta
lelkesedéssel, hogy liberális párttá vedlettek át. Ezzel máig tartó lejtőre került az egyetlen potenciális váltópárt. Ezt legkevésbé a pártvezetés értette meg,
sőt úgy érezte, hogy csökkenő erejét a liberálisokkal kell pótolni.
Azt, hogy a
közép-jobb magyar társadalomnak van két és fél liberális pártja, de nincs
elvárásának megfelelő közép-jobb párt. Vagyis liberális párt túl sok van,
közép-jobb pedig nincs, holott annak sokkal nagyobb szavazói bázisa volna.
Ezért elhatározta, hogy a kis liberális pártból nagy kormánypártot formál. Ez
az átállás jobban sikerült, mint hitte, hiszen 1998-ban már a legerősebb
pártként került ki a választásból. Sőt a Kisgazdapárttal koalíciós kormányt is
alakíthatott. A felkészületlenség és a Torgyánnal való együttműködés
megakadályozta a 2002-es választási győzelmét. Ennek ellenére nem lehetett
kétség, hogy a Fidesszé a jövő. Nemcsak azért, mert a magyar választók többsége
közép-jobb kormányt akar, hanem azért is, mert nem akar liberális kormányt.
A magyar
baloldal végzetes hibája, hogy a liberálisokkal való szövetséget rosszul mérte
fel, és m éri fel az óta is. Csak azzal számol, mint hoznak a liberálisok, azt
figyelmen kívül hagyja, hogy mennyi szavazót löknek át a szélső-jobbhoz,
illetve mennyien nem mennek el szavazni.
Ezért aztán a
Fidesznek nincs is ellenfele.
A véleményem
azzal foglalhatnám össze, hogy a rendszerváltás óta minden párt, kivéve a
Fideszt azon erőlködik, hogy az ország vegye át az álláspontját, és nem arra
törekszik, hogy olyan álláspontot képviseljen, amilyent soknak elfogadnak.
Másként megfogalmazva, a magyar pártok
az országot akarják a saját képükre átalakítani, és nem a szavazók
álláspontjához igyekeznek igazodni. A Fidesz az egyelten párt, amelyik
feladta liberális eszméit, és olyan párttá alakult át, amelyiket a választók
többsége támogat.
Ebben egyedüli.
Nem ismerek a demokráciák történetében olyan pártot, amelyik tucatnyi másik
pártokkal szemben megnyerte a körzetek 99 százalékát, majd a következő
ciklusban a 90-t. Ez nemcsak a saját érdeme, hanem az ellenzéké is, amelyik
olyan pártokból áll, amelyikek nem a választókhoz akarnak igazodni, hanem azt
akarják, hogy a választók igazodjanak hozzájuk.
Azért jöttem el
Széphalomról pesszimistaként, mert a jelét sem láttam annak, hogy valaki a
választók elvárásaihoz akarna igazodni. A reményét sem látom annak, hogy lesz
olyan párt, ami a következő cikluson veszélyeztetheti a Fidesz győzelmét. Ebben
nem az a baj, hogy a Fidesz sorra fogja nyerni a választásokat, hanem az, hogy
ezért nem is kell megdolgozni.
Azzal kezdtem,
hogy nem jó, ha egy párt nem maga nyeri meg a választást, hanem az, ha ezért
nem kell megoldozni. Egyelőre a reményét sem látom annak, hogy a következő
választáson félni kellene a Fidesznek attól, hogy nem nyer. Ez sem jó, ha egy
pártnak nincs ellenfele. Márpedig most erre kilátás sincsen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése