Kopátsy
Sándor EE 2014-10-09
AZ
ÉN KÖZGAZDASÁGTANOM
II.
Osztálytársadalmak típusai
Marx felismerte, hogy a társadalom felépítménye determinált. Tudósként azt kellett volna
vizsgálnia, hogy mik voltak a múlt osztálytársadalmainak, amelyek között
lényeges különbségek voltak, az alépítményei, vagyis mi determinálta azokat. Ráadásul
azok működését úgy bírálta, mintha lehettek volna nemcsak lényegesen mások, de
lényegesen jobbak is. Tehát szinte azonnal felrúgta a saját elméletét, ami
szerint minden társadalom az alépítménye által determinált.
Ő tudomásul vette, hogy a múltban három
eltérő társadalomban volt. Abba már nem ment bele, hogy miért voltak olyanok,
amilyenek. A lakosság óriási többségének kizsákmányolását igazságtalannak, sőt
megszüntethetőnek tartotta. Minden társadalmi tiltakozást nemcsak indokoltnak,
de a célját reálisnak tartotta.
Máig
megelégszünk azzal, hogy három, a termelésre épült társadalom osztálytársadalom
volt. Ezeket három típusra osztotta, rabszolgatartóra, földesúrira és tőkésre.
Sem az elődei, sem Marx, sem az utódai ennél
messzebb nem is mentek. Még azt sem tudatosították, hogy minden társadalomban
ugyan az egy osztály volt gyakorlatilag az uralkodó, de szinte minden
osztálytársdalomban, valamilyen formában, jelen volt más tulajdonforma is. A
kínai és az oszmán társadalomban az uralkodó osztály maga is rabszolga, az
uralkodó rabszolgája volt. Bizonyos értelemben a vallási klérus tagjai is
szolgák voltak, a hatalmuk nem vérségi, vagy öröklött vagyoni volt, hanem a
felettesei bizalmán alapult. Ezt a hatalmi alárendeltséget annak ellenére, hogy
átéltük a fasiszta és a bolsevik marxista pártok klérusának diktatúráját. A
lakosság nem politizáló többsége jobban élt, mint a tőkés demokráciákban, ha
nem politizált, ha nem vonta kétségbe az ideológia dogmáit, vitatta a párt
tetteit.
A legnagyobb lakosságszámú, és a legmagasabb
szintű társadalom a kínai volt. Amit nehéz osztálytársadalomnak nevezni, a
császár isteni hatalma korlátlan volt. Ezt a hatalmát oktatási rendszerben
szelektált mandarinokon keresztül gyakorolta, akik az elvárásait váltották
valóra. Lényegében lefelé korlátlan hatalmuk és kiemelkedő jövedelmük volt, de
ez kizárólag a császár bizalmán alapult. Nemcsak a hatalmuk és a jövedelmük,
hanem az életük is a császár kegyétől függött.
A második legnagyobb kultúrában, az indiaiban
nem is osztályok voltak, hanem vérségi alapú kasztok, amelyek mindegyikének
megvolt a társadalmi és politikai státusza. Az értelmiségi kaszt tagjaitól
elvárták a képzettséget.
Ebben a két osztálytársadalomnak aligha
nevezhető kultúrában élt az emberiség nagyobb fele.
A japán társadalom ugyan jelentősen más volt,
mint a kínai. A császár akaratát végrehajtók nem értelmiségiek, nem mandarinok,
hanem magasan képzett katonák, szamurájok voltak. Valami hasonló különbség
volt, mint a görög kultúrában az iparos és kereskedő polgárok városállamai
között katonai elit hatalmára épült Spárta.
A délkelet-ázsiai társadalmak struktúrájáról
kevés ismeretem van. Minden esetre nehéz lenne ezeket is a marxi
osztálytársadalmak sémájára húzni.
A közel-keleti és az egyiptomi társadalmak
sem nevezhetők homogéneknek. Egyiptom alapvetően a mezőgazdasági
társadalomvolt, amiben a papság volt a fáraók hatalmát megvalósító osztály.
Ezzel a kínai társadalomhoz hasonlítható. Ez a hasonlóság még inkább egyértelmű
az Oszmán Birodalom társadalmi felépítésében.
A mezopotámiai kultúra társadalmai lényegesen
tagoltabbak, mint az egyiptomi. Egyiptom lényegében a Nílus árterületére korlátozott,
sivatagokkal izolált volt. Ezzel szemben a Tigris és az Eufrátesz völgye
határtalan pásztorkodásra alkalmas térség. Ezért a Közel-Kelet politikai
történetében nem annyira az önözött síkság, mint a sokszorta nagyobb
pásztorkodásra alkalmas térség játszotta a politikai főszerepet.
Értehetetlen
módon a történészek nem hangsúlyozzák, hogy a lőfegyverek előtti időkben a
lovas pásztorok sokkal jobb katonák voltak, mint a bivalyokkal dolgozó
földművesek. Ez a
fogyatékosság azért irritál, mert a magyar történelem egyik kulcsának tartom a
tényt, hogy az országunk csak addig volt jelentős katonai középhatalom, ameddig
nem voltak lőfegyverek. Mohács azért volt számunkra történelmi fordulópont,
mert megjelentek a lőfegyverek, mindenek előtt a tüzérség. Ettől kedve a
katonai erő pedig már az urbanizációtól, az ipartól és a fegyelmezett
polgárságtól függött.
Az
elméletnek megfelelő osztálytársadalom a középkori nyugat-európai feudális
társadalom volt Ez is csak
az első évezred utolsó századaiban. Közel ötszáz éven át ennek sem volt világpolitikai
jelentősége. A következő ötszáz évben
azonban a kis Nyugat-Európa lett a főszereplő.
Előtte nem volt, és a technikai feltételek
hiányában nem is volt világgazdaság, ezért nem is lehetett társadalmi
főszereplő.
Világgazdaság
Világgazdaság nélkül a világtörténelem csak
az egymástól független, izolált társadalmak történetének mozaikja lehet.
Mivel a sok egymástól független történelmi
folyamat tele van párhuzamosságokkal, felvetődik a kérdés:
Mivel
magyarázható a társadalmak fejlődését jellemző párhuzamosság?
Azzal,
hogy a felépítmény ugyan determinált, de csak emberszabású lehet. Vagyis az alépítménynek szerves része az
érintett karaktere, kultúrája, viselkedése, mindenekelőtt ember volta.
Darwin csak a környezet által okozott
változást bizonyította, de nem hangasúlyozta, hogy a változás a faj karakterét
nem változtatja, csak a körülményekhez igazítja. Ha a környezet csak kisebb
változást igényel, akkor a faj nem változik, csak valamit módosul. Ha ilyen
kisebb módosulás nem elég, akkor a faj vagy kipusztul, vagy fejlettebb fajjá
változik, de még az sem tagadja meg a faj fő jellemzőit.
Ezt a tényt a fajok eredetét, rokonságát
ábrázoló fája bizonyítja.
Ezért fajunk eddigi élete során nagy sok
természeti környezethez igazodott, de ezek ellenére, mint faj nem változott,
genetikailag ugyanaz maradt. Ezért aztán csak az izoláció ténye bontotta
részekre a világgazdaságot, és a világtörténelmet. Ahogyan az óceánok meghódítása lehetővé tette a kultúrák találkozását,
azonnal a világgazdaság működése elindult. Nemcsak elindult, de óriási
hatékonyság növekedéssel járt.
Azt a közgazdaságtan kezdettől fogva
felismerte, hogy a társadalmakon, kultúrákon belüli munkamegosztás óriási
előnnyel jár, azt a lehetősége létrejötte után azonnal hasznosítani is kezdte,
de a gazdaságtörténet nem mérte fel ennek a világgazdasági szintre emelkedéséből
származó előnyt.
Világkereskedelem.
Az óceánok meghódítását először csak arra
használták, hogy megsokszorozták a már eddig is cserélt áruk forgalmát.
Elsősorban fűszerekkel, luxuscikkekkel, nemesfémekkel, olyan értékes árukkal
kereskedtek, amelyek korábban a Selyem Úton kerültek forgalomba.
Amerika és Ausztrália, a két nagyon
alacsonyan betelepült kontinens eltartó képességével nem is számoltak. Oda csak
kincseket rabolni és őslakókat téríteni mentek az első bevándorlók.
Azzal, hogy mint jelentett a Nyugat számára a
mintegy 50 millió négyzetkilométernyi szinte lakatlan új élettér, azt még ma
sem mérték fel a társadalomtudományok, pedig Európa utóbbi ötszáz évének
története, és még sokkal inkább a belátható jövője egészen más, sokkal
sanyarúbb lett volna, ha nem a Nyugat élettere nem nőtt volna, és még inkább
más jövő várna rá, ha az élettere nem nő ötször nagyobbra. A 10 millió
négyzetkilométeres Európa ma 60 milliós életterű. Még nagyobb az élettér
növekedés, ha azt csak Európa nyugati feléhez viszonyítjuk. Ami ma Nyugatnak
számít, az ugyanis csupán a kontinens 5 millió négyzetkilométeres nyugati fele.
Ennek az élettere tízszeres lett.
Még ennél nagyobb arányú a növekedés, ha csak
a puritán Nyugatét nézzük, és a tengerentúli puritán nyugatnak csak
Észak-Amerikát és Óceániát számoljuk. A puritán Nyugat európai hazája alig 2
millió négyzetkilométer, de ennek a tengerentúli területe közel 30 millió
négyzetkilométer, azaz tizenötszörös. Csak ez a puritán Nyugat területének nagy
többsége nem Európában van. Ez azért
fontos, mert a Távol-Kelettel csak ez a Nyugat lehet versenyképes.
A Nyugat másik felét a latin népekének kell
tekinteni. Ezek területének is a nagy többsége Amerikában van. Ezek ugyan két
okból nem lehetnek a puritán Nyugattal, és a konfuciánus Távol-Kelettel
versenyképesek, mert nem puritánok, és gyorsan szaporodnak. Ennek ellenére száz
év múlva is az emberiség fejlettebb feléhez fognak tartozni. Elsősorban azért,
mert a térségük nagyon alulnépesedett, tehát nem lesz akkora rajtuk a túlnépesedési
nyomás, mint az eltartó képességéhez nagyon túlnépesedett Kelet- és Dél-Ázsián,
és a sokkal gyorsabb népszaporulatú, és elmaradott Szahara alatti Afrikában.
Az Európában és Latin-Amerikában élő népek a
belátható jövőben, talán e század végén is valahol a világ népességének a
jobbik felében lesznek, de a puritánoktól jobban lemaradva. Európában
élvezhetik a puritán nyugat közelségét, turizmusából származó bevételeit.
Latin-Amerikában pedig a bőséges életterüket.
Marx
legnagyobb tévedése.
Marx nem vette figyelembe, hogy a társadalmi
erőviszonyok tartósan csak attól függenek, milyen a keresletük és kínálatuk
viszonya. Minden társadalom felépítménye
jutalmazza azokat, kikből hiány, és bünteti azokat, akikből felesleg van.
Ez az uralkodó osztályok esetében jelentkezik
a legmarkánsabban. Az uralkodó osztályokat elintéztük azzal, mintha azok
homogének volnának. A rabszolga társadalomban, ha egyáltalán lett volna ilyen,
csak rabszolgatartókból, a feudális társadalomban csak a földesurakból, a tőkés
társadalomban csak tőkésekből állt volna az uralkodó osztály. Ezzel szemben,
minden osztálytársadalomban az uralkodó osztálynak voltak ugyanis jellemző
tagjai, de bőven voltak olyanok is, akik nem vérségi vagy vagyoni alapon
tartoztak oda.
Az osztálytársadalmak mintegy hatezer éves
történetének kilenc tizedében az emberiség nagy többsége olyan társadalmakban
élt, amelyikben a korlátlan hatalmú uralkodó tisztviselők gyakorolták a
hatalmat, de a hatalmuk az uralkodó kegyétől függött. Nem volt az uralkodó hatalmától független hatalom. Ilyen társadalom
volt a kínai, a legnagyobb népesség, és a legfejlettebb.
Gyakorlatilag ilyen volt az Oszmán Birodalom
társadalma is.
A Közel-Keleten, az ókori társadalmak között
a legnagyobb és a legtartósabb az egyiptomi is a fáraó bizalmát élvezők
jelentették az uralkodó osztályt. Azzal a különbséggel, hogy az apparátus önkormányzatot
évezett. A feladatok elvégzésére a megbízást a saját szerveztük hierarchiája
adta, és vette el. Nagyon keveset ismerünk, az egyiptomi papság szervezeti
felépítéséről, de az európai keresztény egyházéhoz hasonlítom. A királyok
közigazgatási hatalmát az egyház gyakorolta. A vezetőit ugyan a király nevezte
ki, de a kinevezésük után, a saját szervezetükben, a hatalmat maguk
gyakorolták. A papok ki voltak vonva a világi hatalom felügyelete alól.
Marx a vallás társadalmi szerepét elintézte
azzal, hogy kártékony volt. Történelmi materialista létére a társadalmak egyik
általánosan jellemző főszereplőjét a vallások klérusát, annak tagjait, a
papságot a történelemben kártékony statisztának minősítette. Ezért aztán az
általa elképzelt ideális társadalomban szerepet sem kaptak.
Az
már a történelem iróniája, hogy a hatalomra került marxizmus a
proletárdiktatúrát a pártja apparátusával, vagyis az ideológiájának papjaival
valósította meg.
A marxisták nem veszik tudomásul, amit Marx
is figyelmen kívül hagyott, hogy a
dolgozók hatalma elsősorban azon múlik, mekkora a munkaerőpiacon a munkaerővel
szembeni kereslet. Ha ez meghaladja a kínálatot, a dolgozókat megbecsülik, és megfizetik.
Ezt kellene a szakszervezeteknek is megtanulni, és nem a már munkaviszonyban
lévők számára minél több jogért harcolna. Szem előtt tartani, hogy minél többet
kiharcolnak a már dolgozóknak, annál reménytelenebb helyzetbe hozzák azokat,
akik nem találnak munkát.
A
marxizmus hibája, hogy idealista módszerekkel akarja megvalósítani az akaratát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése