Gondolatok a felmelegedésről

Kopátsy Sándor                 PG                   2015 01 12

Gondolatok a felmelegedésről

Életem egyik nagy felismerésének tartom, hogy a fejlődés motorja a környezetváltozás. Változatlan környezetben áll a biológiai óra. Ebből következően a társadalmi fejlődés órája is. Ebből kaptam magyarázatot arra, hogy fajunk minek köszönhetően hagyott fel a gyűjtögetéssel, és tért át a termelésből történő életformára.

Az utolsó jégkorszak végét okozó felmelegedés jelentős olyan térségekben okozott sivatagosodást, ahol eddig az emberek jelentős hányada gyűjtögetésből élhetett meg. Ezt megelőzően az ember megjelent minden olyan természeti környezetben, ahol a természet biztosíthatta az ajándékaiból való megélést. Biológiai csodának kell tekinteni, hogy az embernek elég volt alig 150 ezer év, és fejlett agyának köszönhetően minden természeti környezethez képes volt alkalmazkodni. Az ember volt és maradt az egyetlen emlős, amelyik nem a darwini módon, tehát mutációval és szelekcióval idomult a környezetéhez, hanem biológiai értelemben változatlanul maradt, csak a viselkedése igazodott a környezete követelményeihez. Az ember biológiai értelemben változatlan maradt, de életfeltételeiről nagyon eltérő módon gondoskodott.

A jégkorszak végét okozó felmelegedés azonban életterének jelentős hányadában olyan változásokat okozott, amikhez csak annak következtében tudott alkalmazkodni, hogy a gyűjtögetésről áttért a termelésre. Annak ellenére, hogy az áttérés óriási előrelépést jelentett, hatása csupán, mint pusztító vízözön maradt meg.

Máig a tudomány ezt a fordított megítélést fogadja el. Meg sem kísérli senki, hogy a felmelegedést reálisan felülmérje. Pedig a felmelegedésnek köszönhetjük, hogy fajunk létszáma néhány ezer év alatt mintegy százszorosára, a várható életkora háromszorosára, és a természet felett szerzett uralma ezerszeresénél is többre növekedhetett.

A tudósok nemcsak a mai felmelegedésnek is csak a negatívumait látják, de a jégkorszak végét okozó felmelegedésről sem készítettek reális mérleget. Pedig vitathatatlan hogy fajunk történetének legnagyobb ajándéka volt a felmelegedés volt.

Ötven éve vágyom egy olyan térképre, ami a tízezer éve fennálló viszonyokat ábrázolná. A mintegy 70 méterrel alacsonyabb szintű tengerpartot, ami nagyon könnyen ábrázolható. A kontinensek nagyobb térségeinek átlaghőmérsékletét, és csapadékát. Ez már nem annyira könnyű, de reálisan megoldható feladat lenne.

Nekem csak Európára és a Közel-Keletre vonatkozó ismereteim vannak. Ezek alapján tudom, hogy a Fekete Tenger és a Perzsa Öböl és a Le Manche Csatorna helyén jó adottságú síkság volt. ezek valóban elvesztek. De ezzel szemben Európa északi kétharmadát jég borította.

Tehát, Európa élettere sokszorosára nőtt a felmelegedés hatására. Ugyanakkor köztudott, hogy a mai sivatagok akkor csapadékosabb, kevésbé meleg éghajlatú termékenyebb térségek voltak.

Azt már régen megállapítottam, hogy az öntözéses folyami síkságokat a 70 s méterrel alacsonyabb tengerszint mellett nem lehetett volna elárasztásokkal öntözni. Elég a Nílusra gondolni. Ha annak a torkolata 70 méterrel alacsonyabb, gyorsan a Földközi Tengerbe ömlik. Érthetetlen, hogy az egyiptomi legendák sem őrzik annak a nem is olyan régi múltjuknak az emlékét, amikor nem áradt ki a Nílus. A Nílus áradásai előtt, a mi alig lehetett ezer évnél régebbi, Egyiptom területe viszonylag mérséklet éghajlatú erdős, csapadékos síkság volt.

Ezzel szemben egészen más volt a változás a Tigris és az Eufrátesz völgyében. Ott valóban vízözön pusztította el a mai Perzsa Öböl termékeny térségét. Méghozzá nem is nagyon lassan, ezért élhetett ilyen elevenen a vízözön legendája.

A vízözön azonban nagyon gyorsan történt a mai Keleti Tenger termékeny medencéjében. Ott valóban hirtelen szakad át a Boszporusznál a 70 méterrel magasabb Földközi Tenger a termékeny völgybe. Tehát az özönvíz sokkal inkább Délkelet Európában történt.

Az állatokat megmentő Noé legendájának a magja azonban reális. A haszonállatokat az ember mentette át. Azt ugyanis hatvan éve tudom, hogy a domesztikáció nem annyira szelídítés, mint sokkal inkább az emerre való rászorultságból fakadt. Csak olyan állatot lehetett szelídíteni, amelyik elpusztult volna, ha az ember nem eteti és itatja. Ezt már ez egyik első könyvemben, Nyugat felé cím alatt leírtam.

Az állatok domesztikálódása csak azért történhetett meg, mert a Közel-Keleten élő állatok számára elfogyott a takarmány és a víz. Az éhes és szomjas vadállat azonban hozzászelídül ahhoz, aki enni és inni ad neki. Ezt mindennél jobban bizonyítja a tény, hogy csak azok az állatok domesztikálódtak, amelyek vadon kipusztultak.

Ebben a könyvemben azt is leírtam, hogy a búza és az árpa sem tudatos emberi tevékenység eredményeként vált kultúrnövénnyé, hanem szerencsés véletlen folyamat után. Irakban volt alkalmam vad búzát és árpát látni. Meglepetésemre, egyiknek sem lehet kiverni a kalászából a magját. A csépelhető búza és árpa sok évszázadon keresztül az állatokat etető széna volt. Ezek magjainak ezreléke kihullott és kikelt. Ez a sok évszázadon tartó szelekció eljutott odáig, hogy már csépelhető kultúrnövény lehessen. Ezeket a felmelegedés előtt a nők a lakóhelyük közelében kapásnövényként termelték. Ma már a genetika képes megállapítani, hogy melyik mai kultúrnövény mikor lett a vad őséből az ember munkájával termelt kapásnövény. Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy sok évezreddel korábban, mint a felmelegedés bekövetkezett.

Ennyi is elég annak bizonyítására, hogy fajunk fejlődésében a legnagyobb ugrást a nagyon jelentős felmelegedésnek köszönhetjük.

A jégkorszak megszűnését a földünk csillagászati változása okozta. Jelenleg ilyenről szó sincs. Most a felmelegedést az emberi faj létszámának és fogyasztási igényének megsokszorozódása okozza. Ezt a felmelegedéssel foglalkozó sok ezer tudós csak a fogyasztásunkkal magyarázza. Figyelmen kívül hagyják, hogy az ok fontosabb oldala a fajunk elszaporodása. Ez pedig új jelenség. A történelmünk során a létszámunk egészen az ipari forradalomig nem haladta meg az 1 ezreléket.

Ez a mérték azonban a 20. század közepéig mintegy hússzorosára felgyorsult. Jelenleg már lassul, de az évenkénti növekmény mintegy százszorosa az elmúlt százötvenezer év átlagának. Csak az elmúlt száz évben a létszámunk négyszeresére 5.5 milliárddal nőtt.

Természetesen a mai ember fogyasztása is megsokszorozódott. De nem tesszük mindig hozzá, hogy a természet terhelését csökkentő képessége is nagyobb lett. Ráadásul, a gazdag ember nem szaporodik, értve ez alatt, hogy a gazdagok sokkal kevesebb gyermeket vállalnak. Jelenleg a 7 milliárd emberből 3 milliárd ugyan gyorsan gazdagodik, de nem szaporodik. Az elmaradt 4 milliárd szaporodása azonban az elviselhető, a kezelhetőnek még mindig hússzorosa. Ezeknek azonban nem több, hanem kevesebb eszközük marad a természeti környezetük védelmére.

Az ugyan nem vitatható, hogy a felmelegedés az emberi fajnak jelentős hányadát negatívan érintette, de az sem, hogy végeredményben ezerszer annyit használt, mit ártott. Szinte minden, amit elért a felmelegedésnek köszönhető. Súlyos logikai hiba hatezer év távlatából, annak egyértelmű pozitív eredményeit élvezve, a felmelegedést negatív jelenségnek minősíteni.

Ideje volna felismerni, hogy a világ teremtése óta, minden pozitív egyenlegű változás, fejlettebb életformák kialakulása a környezetváltozás következménye volt. Ezt nemcsak a teológusok képtelenek megérteni, de a tudósok sem. Többször leírtam, hogy a földihez hasonló fejlett életformákat nem hasonló állapotú égitesteken kell keresni, hanem olyanokon, amelyek a földünkhöz hasonló változásokon mentek keresztül. Ilyent ugyan egyelőre reménytelen találni, de a sok milliárd égitest között minden bizonnyal nem csak ilynek is vannak, de olyanok is, amelyek sokkal több és nagyobb változáson mentek keresztül. Tehát a tudománynak egyelőre csak az lehet a véleménye, hogy a milliárd potenciális lehetőség között aligha mi vagyunk az egyetlen kiemelt, mert ennek milliárdnyi valószínűsége van.