2015. január 8., csütörtök

Maradandót hagyok magam után

Kopátsy Sándor               PH                    1014 12 30

Maradandót hagyok magam után

Tudatosan soha nem törekedtem valami jeles alkotásra, felismerésre, minden, amit fontosnak tartok, ösztönösen ugrott be. Nyugdíjas koromig mindig valamilyen konkrét faladaton fáradoztam.
Első fontosnak tartott felismerésem a görög majd ennek folytatása a római társadalmak összeomlásának oka volt.
Firenze után a hajnali tájat nézve ugrott be, hogy a görög társadalmak virágzásának végét a malária okozta. A malária elleni védekezéssel korábban is foglalkoztam, hallottam, hogy Mussolini csapolta le azokat a mocsarakat, amelyeken a görögök öntözéses gabonát termeltek. Most azt láttam, hogy az olasz falvak nem a völgyekbe, hanem a dombokra települtek. Ezt az irracionális településválasztást csak a szúnyogokkal való együttélés elviselhetetlensége okozhatta. Mivel a búzát és az árpát a görögök és a rómaiak csak önözéssel termelhették, az öntözött gabona pedig paradicsom a szúnyogok számára, a gabonatermelés a mediterrán Európában életveszélyessé vált. Márpedig magas-kultúra, osztálytársadalom csak szántóföldi gabonatermelésre épülhetett, ahol nem termett gabona, ott agyaglábon állt a társadalom.
Mivel a Római Birodalom képes volt katonai erejével megszerezni, és a távolból a hazai kikötőkbe szállítani a gabonát, amíg hajózni tudott, virágozatott. Számára nem a szúnyog, illetve a malária elleni védekezés volt megoldhatatlan, hanem az importált gabonával behozott betegségektől nem tudta megvédeni a városok lakosságát.
Tetszett a felismerés, de nem tartottam a korunk számára jelentősnek, hogy jól válaszoljuk meg e két kultúra bukásának okát.
Az első jelentősnek felismerésem már nyugdíjas koromban történt. Ausztráliában döbbentem rá, hogy a biológiai fejlődés őrája csak a megváltozott életfeltételek esetén jár. Fajfejlődés csak a változó környezetben van. Vagyis a fölünkön nem azért van fejlett élet, mert az életfeltételek kedvezők, hanem azért mert a földön sokszor jelentősen megváltoztak az életfeltételek. Ha a földünk éghajlata eleve olyan lett volna, mint jelenleg, még mindig az élőlények kezdeti formájánál tartanánk. Hasonló életformát nem a hasonló körülmények, hanem a hasonló előzmények, változások hoznak létre. Tudtommal ezt még nem ismerte fel senki. Ezzel egyszer esetleg híres lehetek.
A leglényegesebb társadalomtudományi felismerésemre csak a nyolcvanon túl jutottam. Az ember szaporasága csak a nagyon rövid várható életkor esetén nem fenyegeti a létét. Fajunk társadalmi élete csak azért fejlődhetett, mert fokozta a halandóságot, és üldözte a tudásvágyat. Az élet hosszabbodása egyre növelte a túlnépesedési nyomást, ami egyre indokoltabb tette a halandóság növelését, és a tudásvágy üldözését. Ezt a nyomást csak a fogamzásmentes szexuális élet megoldhatósága tette lehetővé. Vagyis az eredendő bűntől való megszabadulást a fogamzásgátlás megoldása hozta.
Ezt a felismerésem óriási jelentőségűnek tartom, de egyáltalán nincs garantálva, hogy mások nem ismerik fel, és nem rájuk fognak hivatkozni.
Eddig semmi jelét nem látom annak, hogy híres tudós leszek.
Ma reggel mégis megvigasztalódtam. Valami utánam nagyon sokáig megmarad. Mindenki természetesnek fogja tartani, nem keresi, de nem is találhatja meg az okozóját. Mégis megörültem, hogy nagyon sokáig tartó nyomot hagyok.
Elmesélem a történetét.
Életem jó három évtizedét a Bakonyban töltöttem. Tudom, hogy ott megmarad a nyomom.
A Bakonyban közel ezer halomsír marad fenn a korai bronzkorból. Ezek között a legnagyobb halomsírtemető, 72 halom a Kőrishegy nyugati lábához közel van. A favágók Száz-halomnak hívják. Barátaimnak, a vendégvadászoknak mindig büszkén mutogattam, mint talán egyedülállót Európában. Ma közel száz éves tölgyes borítja. Ott találtam egy kis fehér virágot, amit soha nem láttam. Hazavittem, de a kertben nem maradt meg, a nevét azonban nem felejtettem el: Árnyékvirág. A másvilág nekem árnyékvilágnak tűnik, tehát úgy kezeltem, mint a temetőbe, a halott tiszteletére hozott virágot. Ez adta a gondolatot, hogy én is telepítek virágot a Száz-halomba.
Számomra, a Bakony legszebb virága a turbánliliom. Egy helyen, a Som-hegy sziklás déli oldalán találtam, és három hagymáját a kertembe hoztam. Nagyon tetszett nekik az új otthonuk, az eredi 2-3 tulipánja helyett olyan is volt, aminek a szárán 23 virág volt. Gyűjtöttem a magját. Az első vetésem a Bakonybéli Kálvária tetejére került. Ez a mintegy ötven méteres szikla már pogány áldozóhely volt.
Feleségemmel elhatároztuk, hogy felújítjuk a lepusztult stációkat és helyreállítjuk a valamikor létezett kis tavat. Büszke vagyok, hogy az első ilyen erdei kegyhely, ahol modern illemhely várja a zarándokokat. A bejárat elé emlékoszlop került, egy kis Kányádi verssel, amit a székelyek kegyhelyéhez irt.
„Áldozó hely volt, most szentély.
Pogány templom, most keresztény.
Mutatja még néhány darab, a hajdani falat.
Lábod bárhova téved, otthon van az isten.”
Kálváriadomb tetejére vetettem a turbánliliom magot. Öreg bükkök és sziklák közé. Évekig hiába keresetem, nem keltek ki. Talán hét év múlva találtam meg az első kikelt növényt. Két évvel később már a virágokban gyönyörködhettem. Nem emlékszem nagyobb örömre, mint látni, hogy erre több ezer éves pogány, majd keresztény áldozóhelyre én hoztam virágot, méghozzá a legszebbet.
Ott ugyanis bőven van konyk-virág és édesgyökerű páfrány, amit a hívek telepítettek oda, talán pogányok, vagy már a keresztények.
A sikeren felbuzdulva gyűjtöttem a magot, és a Száz-halomra, a Bakonybéliek kel közös kirándulásra elvittük a magot, és a feleségem mokkáskanállal osztotta a bakonybéli résztvevőknek, hogy válasszon mindenki magának egy dombot, és arra szórja el a magot. Az ez után nekik és utódaiknak fog virágozni, Sajnos, már nem győződhettem meg, mi lett az eredmény. Bízom, hogy már virágoznak, és ezer évek múlva is virágozni fognak. A temető sorsát nem féltem, egyre nagyobb lesz a becsülete, ezért ezer évek múlva is virágoznak majd ott a turbánliliomok. Akkor is, amikor már a nálam sokkal nagyobb tudósora sem emlékeznek.

Boldog vagyok, hogy nem nyomtalan maradok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése