Öt év alatt harmadára csökkent a dohányzás

Kopátsy Sándor                 PE                 2015 01 29

Öt év alatt harmadára csökkent a dohányzás

Jó harminc éve irigységgel olvastam, hogy az Egyesült Államokban tíz év alatt harmadával csökkent a dohányzás. Ezt az eredményt az egészségvédelem egyik legnagyobb nyereségének tartottam. Ma a megyei lapunkban látom, hogy nálunk öt év alatt harmadára, vagyis kétharmaddal csökkent a cigarettafogyasztás. Ez óriási eredmény, joggal leehetnénk büszkék rá. Ezzel szemen a Fidesz elseprő győzelme óta rendszeresen olvasok arról, hogy a nemzeti dohányboltokat Fideszesek kapták meg. Aligha a Fideszes dohányboltosoknak az érdeme a dohányzás visszaszorulása, azt sem tudom, kinek, miért köszönhetjük, azon kívül, hogy drágább lett. De nem erről akarok írni, hanem arról a szellemről, ami ránk, magyarokra jellemző.

Bevallom, engem a dohányboltok nemzeti jelzője bosszantott. Nem annyira, hogy tollat ragadtam volna, csak általában bosszant, ha a dohányt megkülönböztetően nemzeti boltok árulják. A két háború között megtanultam, hogy nálunk még a haza pusztítását is nemzeti jelszó alatt végezték. Móricz Zsigmond jelmondatát vallom. Ne politizálj, építkezz! Ezért sértett, hogy a nemzetpusztító nikotint is kokárdás boltokban árulják. Ők csak azt látják, hogy ezen az önpusztításon a nemezt keres.

De most azért írok, mert nemcsak ebben jelentkezik a mellébeszélés. Nem a lényegről, hanem személyes irigységről van szó. Az újságokban azt olvashatom, hogy a vezető politikusnak Svájcban, drága intézetben tanul az unokája. A miniszterelnök főtanácsadója drága táskát hord a vállán. Az egyik rokonnak pedig vitorlása van a balatoni kikötőben. A fontos döntéseket hozóknak nem a döntéseit, hanem a magánéletüket kapargatják. Nem azt állítom, hogy ezzel nagy kárt okoznak, hanem csak azt, hogy ebből a hatalom irigységét hallom.

Irigyeljük azt, aki Svájcban járathatja a gyerekét, akinek Gucci táska lóg a vállán, akinek vitorlása van a Balatonon. Én örülök, hogy ilyenek is vannak.

Én az irigyekre allergikus vagyok, mert az ország történelmének legnagyobb károkozása mögött is az irigységet láttam. Az antiszemitizmus, és a svábok kitelepítése mögött is a nálunk különbek gyűlölete volt. Ezeket is azért utáltuk, mert nálunk különbek voltak. Ráadásul még az arisztokraták többsége is antiszemita volt, pedig nekik nem kellett megdolgozni a gazdagságukért, hiszen beleszülettek.

Amíg ezt be nem valljuk, hogy a zsidógyűlölet és a svábok kitelepítése mögött az irigységünk állt, farizeusok maradunk.

A náci és a szovjet megszállás alatt azokat jelentgettük, akik nálunk jobban jártak.

Azt kellene megtanulnunk, hogy mindnyájuk közös érdeke, hogy minél többen vigyék nálunk is többre. Nem az a politikus kerül nekünk sokba, aki ezen gazdagodik, de a feladatait jól látja el, hanem az, aki képtelen rátalálni a helyes útra, mégis bátran hozza a mindnyájunkat érintő rossz határozatokat. Azt minden munkaadó tudja, hogy neki nem az a legjobb munkása, aki többet keres, hanem az, aki a kereseténél is több haszonnal dolgozik.

Ezért a politikusokat se azért bírájuk, mennyit költ, hanem azért, hogy mennyi kárt okoz. Sajnos, erre is volna alkalom. De aki ahhoz nem érte, arra nem alkalmas, hogy másoknál jobban tejesítsen, az ne a vezetők költekezését, hanem a munkáját bírálja.