A jó szándékú ostobaság nagyon drága

Kopátsy Sándor                  EE                  Kivéve a mintegy 150 milliós távol-keleti fejletteket. Kivéve a mintegy 150 milliós távol-keleti fejletteket. Kivéve a mintegy 150 milliós távol-keleti fejletteket. Kivéve a mintegy 150 milliós távol-keleti fejletteket.2015 02 02

Társadalomszemléletem

A jó szándékú ostobaság nagyon drága

(Kézirat)

The economics of optimism címen foglalja össze egy szaklap a véleményét azokról a bölcsességekről, amiket a lelkes széplelkek, híres tudósok és nagyon gazdag emberek tanácsolnak az emberiség jövőjének jobbítása érdekében. Elolvasása után elszomorodtam, mert a 1609 javaslatuk között ugyan vannak hasznos jó tanácsok is, amiket érdemes megfogadni, de nincs közte éppen az a kettő, amit én elsőnek tennék, mert ha azok nem teljesülnek, a többi sok jó tanács többet árt, mint használ.

Nagy örömöt okozott, amikor közel a nyolcvanhoz felismertem, hogy az emberiség legnagyobb csapása abból származott, hogy képtelen volt a szaporodását az életviszonyai javulásához kötni. Hatezer éve, hogy az ember életfeltételinek egyre nagyobb hányadát munkával magának teremti meg, meghosszabbodik az élete és ezzel egyre szaporább lesz. Ez ellen, egészen a jelenkorig csak azzal védekezhetett, hogy növelte a saját halálozását.

Ezt azonban éppen a legtisztességesebbek a próféták és a forradalmárok akarták felszámolni. A halál ellen ők adtak a legtöbb jó tanácsot. Elég arra hivatkozni, hogy ma a római katolikus egyház az elsőszámú népességszaporító. Még a szülők számára is halálos bűnnek tartja, ha nem ösztönüknek megfelelően cselekszenek, fogamzásgátlókat használnak, a magzatukat elvetetik. Ezzel válik a Vatikán az optimista közgazdaságtan főhadiszállásává.

Ma délelőtt írtam Kínáról, és megállapítottam, hogy páratlan sikerének kulcsa, hogy az elmúlt negyedszázadban 500 milli kínai megszületését sikerült megakadályoznia. Délután pedig azt olvasom, hogy mit tanácsolnak az optimista gazdagok és társadalomtudósok. A sok javaslatuk többsége a halálozás csökkenését és a gyermekvállalás növekedését eredményezné. Tehát fokozná a fajunk létszámát, és ezzel rontaná a meglévő emberiség sorsát.

Annak kimondásának hiányáért, hogy az emberiség tartós 1-2 ezreléknél gyorsabb népszaporulata elviselhetetlen, a társadalomtudományok, mindenekelőtt a közgazdászok, a felelősek. Azt ugyan nem vonják kétségbe, hogy az értéket a munkaerő termeli, de a munkaerő termelését nem értéktermelésnek, hanem fogyasztásnak minősítik. Nem vesznek arról tudomást, hogy az elhasznált munkaerő újratermelése olyan, mint a tőke amortizációja, a mennyiségének, minőségének növelése pedig felhalmozás.

A lakosság növekedése ugyanis óriási felhalmozási igénnyel jár.

A munkaerőt munkaképes, illetve munkavégző koráig fel kell nevelni. Ha nem válik munkaképessé, helyesebben értéktermelővé, akkor tovább is el kell tartani. Ez óriási költség. A felnevelés évente az egy lakosra jutó fogyasztás fele, harmada. Ezen túl felmerülnek az állam részéről is költségek. A képzése, az egészségügyi ellátása is jelentős kiadás.

A lakosságnövekedés kétféle felhalmozási igénnyel jár. Egyrészt az egy laksora jutó vagyon, a lakás, az infrastruktúra éréke az egy lakosra jutó nemzeti jövedelemnek mintegy kétszerese. Másrészt minden munkaképessé vált többlet lakos számára munkahelyet kell teremteni. Ez a létszámtöbblet kétharmada estében jelentkezik, és az egy lakosra jutó jövedelem kétszerese és akár százszorosa között változik.

A feni két költségigény egy többletlakosra jutó hányada a nemzeti jövedelem minimum ötszöröse. Az egyetlen százalékos lakosságnövekedés tehát minimum 5 százalékos felhalmozást igényel. Ma már a fejlett társadalmakban lényegesen többet, mert közel tíz évvel kitolódott a munkába lépés ideje, és egyre nő mind a felsőképzéssel, mind a foglalkoztatásával járó tőkeigény. Nagy probléma, hogy nem találkoztam a többlet lakossággal járó felhalmozási igénynek még a kalkulálásával. De még azzal sem, hogy valaki akárcsak utalt volna arra, hogy a népszaporulat felhalmozási igénnyel jár.

Ezzel szemben a lakosságcsökkenést minden közgazdaságtan negatív jelenségnek tartja. Arra még becsléseket sem találtam, hogy az egyes országoknak mekkora lenne az optimális lakossága. Pedig csak ehhez az optimumhoz való lassú közeledést lehet a társadalom érdekét szolgálónak minősíteni. Az optimálisnál nagyobb népességű társadalmak, és ők jelentik a nagy többséget, néhány tizedes lakosságcsökkenés jelentené az optimumot. Ilyen a jelenlegi emberiség kétharmada, vagy inkább négyötöde. Az biztos, hogy az emberiség szegényebb kilencven százaléka túlnépesedett országokban él.

A legfejlettebb ötöd többsége, a Nyugat protestáns államai nem, vagy alig túlnépesedettek. A négy tengerentúli protestáns, angolszász ország jelenleg az egyetlen, mintegy 30 millió négyzetkilométeres térség, amelyik nemcsak alulnépesedett, de hatékony befogadó térség. Kivéve a mintegy 150 milliós lakosú távol-keleti fejletteket.

A második ötöd lényegében Kína. Ez ugyan nagyon túlnépesedett, de ennek ellenére viharosan gyorsan fejlődik. Néhány évtized múlva a legfejlettebbek színvonalán lesz.

Ennek a kétötödnek a jövőjéért nem kell aggódni, mert a túlnépesedett részén megállt a létszámnövekedés. A század végéig a tengerentúli angolszász országok lesznek az egyetlen nagy befogadók, de annak nagysága nem lesz jelentős a világ kevésbé fejlett és szegény többségében jelentkező túlnépesedéshez viszonyítva.

A háromötöd szinte egészét nagy túlnépesedettség, és a további túlnépesedés valamint a lakosság alkalmatlan viselkedési kultúrája jellemzi. Ezekben a lakosság a század végéig legalább további kétmilliárddal növekedik. Az emberiség létszámának a megoszlása ezért módosul. A század végre a fejlettek aránya gyorsan kétötöd lesz, de ez a századvégi mintegy 9 milliárdon belül a kétötödről a két hatodra csökken. A lemaradók létszáma pedig négyhatodra nő. A fejlettek és a lemaradók közt tovább nő a szakadék.

Említésre méltó, hogy a nem szaporodó Észak-Eurázsia mintegy húszmillió négyzetkilométeres térsége ugyan a klímaváltozás hatására felértékelődik, de az oroszok mégsem fognak úgy fejlődni, hogy a térség több százmilliós lakosságot, főleg kínaiakat fogadhasson be. Ez csak akkor történhet meg, ha ezt a kontinensnyi térséget a kínaiak telepítenék be. Ezzel Kína minden tekintetben a legnagyobb szuperhatalommá válna.

Ez is jó alakom arra, hogy a felmelegedést katasztrófaként tálaló tudósok figyelmét felhívjam arra az előnyre, amit Észak-Eurázsia és Észak Amerika jelenleg szinte lakatlan térségének feltárhatósága jelent. A felmelegedés következtében néhány méterrel magasabb tengerszínt század akkora terület elárasztását jelenti, mint amekkora terület hasznosíthatóvá válik azzal, hogy néhány fokkal emelkedik az átlaghőmérséklet, és az Északi Jeges Tenger hajózhatóvá válik.

Véleményem szerint ma közel négyszer annyi ember él a földön, mint amennyi az optimumot jelentené. Ezért százszor nagyobb feladat a lakosság lassú, évenként 1-2 ezrelékes csökkentése, mint a halálozás elleni jó szándékú harc. Ez egyként ugyan szerepel az optimisták közgazdasági reformjai között, mint a fogamzásgátlás jobb elérhetősége, de elveszi a népszaporulatot növelő hatású 150 cél között. A széplelkek javaslatai azonban olyan lakosság érdekében szólnak, akik egyre jobban lemaradnak, többek között azért, mert jobban és tovább élnek, mint az előző generációik.

Már sokszor leírtam, aki segíteni akar azoknak az embereknek, akiknek a jövedelmük a néhányszáz és a tízezer dollár között van, az iskolázottságuk pedig a 12 év alatt, minél jobban élnek annál jobban szaporodnak. Erről szól fajunk egészének az előző hatezer éves történelme, és erről szól ma is, a háromötödéé. Aki ebben a fejlődési szakaszban nem arra koncentrál, hogy a népszaporulat néhány ezreléket ne haladja meg, többet ért, mint használ.

A létszám csökkenés előnyei.

Azt soha ne tévesszük szem elől, hogy az 1-2 ezreléknél nagyobb létszámváltozás, legyen az növekvés vagy csökkenés, mindegy, káros. Ez a csökkenésre is vonatkozik.

Ezzel a problémával az elmúlt húsz évben találkoztam. Ott évente több tizeddel csökken a népesség. Ez az átlagnál jobban érinti a munkaképes korosztályokat, mert egyre jobban kitolódik a munkába lépés. Ennél lassabban nő a nyugállományba vonulás, és gyorsan nő a nyugdíjas évek száma.

Pedig ebben az országban a legmagasabb a nyugdíjkorhatár, 68 év. Ennél is magasabb, 71.5 év a ténylegesen nyugdíjba vonulók kora. De még így is sok a nyugdíjban töltött évek száma, mert ott a leghosszabb a várható életkor.

Az már korábban megdöbbentett, amikor azt láttam, hogy Japánban nagyobb az egy lakosra vetített vagyonérték, mint bármelyik nyugati országban, akár az Egyesült Államokban is. Kiderült, hogy azért gazdagok a japánok, mert nagyon szegények. Az átlagos telek és lakásárak közel hatszor nagyobbak, mint az Egyesült Államokban. Ezt tapasztaltam Ausztráliába, ahova sok japán meg nyugdíjba. Egyik elmesélte, hogy Tokióban eladta a 45 négyzetméteres lakását. Az árából Terth-ben vett egy kertes bungalót, 200 négyzetéter belterülettel, úszómedencével. Itt fele az élelmiszer és benzin ára, és tized áron tag egy golfklubban. Sajnos, Japán nagyon hiányzik neki.

Eddig sem voltam híve a valutaárfolyamon történő összehasonlításnak, ezután még kevésbé.

Japánt ugyan sajnálják, mert az országokat a nemzeti jövedelmük növekedése alapján hasonlítják össze. Ha egy főre vetített mutatókat, vásárlóerő paritáson vennék figyelembe, hamar kijózanodnának. Japánban ugyanis a válságos évtizedben sem csökkent az egy laksora jutó jövedelem. Ugyanakkor ott az EU országokénál gyorsabban nőtt az egy lakósra vetített vagyon. Sok esetben az egy lakosra jutó jövedelemnél többet mond az egy lakosra jutó vagyon alakulása. Ez ugyanis sokkal markánsabban mutatja a túlnépesedett országokban az optimális eltartó képességhez való igazodást. De még jobb mutatónak tartom a foglalkoztatási rátát. Ez a mutató ugyanis nagyon érzékeny a lakosság növekedésére.

Az Arab Tavasz feletti örömöt látva, jósoltam meg a bukását. Egyiptom 75 millió lakossága évi 2 százalékkal nő. Ez azt jelenti, hogy az egy laksora jutó fogyasztás szinten tartása 2 százalék lakosságnövekmény fogyasztásának szinten tartásához is két százalékkal kell növelni a fogyasztási javak termelését. Sokkal nagyobb probléma a növekmény számára munkahelyt kell teremteni. Ez önmagában 750 ezer új munkahelyet jelent. Ennek fele is irreális.

Aki azt hiszi, hogy évente két százalékkal lehet növelni a munkahelyek számát, nem a való világban gondolkodik. Az ilyen gyorsan növekvő népességű társadalom csak diktatúra formájában működhet. Erre mondta a fiatal Marx: Visszaáll a régi szemét.

Abban csak a liberális politikusok hisznek, hogy a gyorsan növekvő lakosság esetén is a demokrácia a legjobban működő rendszer.

A széplelkű és a gazdag emberek pedig első feladatuknak a halálozás elleni jó tanácsokat adnak. Megfeledkeznek a legjobb tanácsról: Ne szaporodj, építkezz.

lene ! � t i 0� p� :p>

Amikor elmeséltem, hogy az 50-es években még mindennek az volt az ára, amennyit az előállítása során ráfordítottak. Így lett a nehezen felvágható tuskó drága, az egybehagyott diófa rönk olcsó. Ezt aztán a százszor értékesebb diófa törzsét is elégették. De ezt még a bolsevik rendszert hűségesen követő vezetők is megértették.

A kor követelményeinek legjobban megfelelő módszereket a Távol-Keleten alkalmazzák.

A művészek és a sportolók képzésének eredményes módszereit vezették be minden oktatási intézményben a Távol-Keleten. Meg is lett az eredménye. Az ENSZ által támogatott oktatás minőségi felmérések alapján minden távol-keleti ország az élen van. Szingapúr volt a tudatos úttörő. Ott folyamatos a minél homogénebb tanulócsoportok alakítása. A 12. évre minden osztály a képesség szempontjából homogén. A legjobb matematika osztályban végzetteket a világ minden egyetemére, előzetes felmérés nélkül felveszik, a tandíjukat és vele járó költségeket az állam fizeti. Ezeknek az osztályoknak a pedagógusai az átlag többszörösét jelentő fizetést kapnak.

Ez a módszer tehát azt biztosítja, hogy a pedagógus szakmában is lehetséges a teljesítménnyel arányos erkölcsi és anyagi elismerés.

Oktatási tapasztalataim alapján mondom, hogy nem ismerek szebb szakmai munkát, mint a tehetségesek képzése. Ugyanakkor azt is tudom, hogy nincs szomorúbb, eredménytelenebb munka, mint a tehetségtelen és közömbös diákok oktatása.

Az oktatási rendszerünk másik hibája, és ezt még maguk a pedagógusok is elismerik, hogy nem a legjobbak mennek a pályájukra, és az oda tévedt tehetségek, anyagi okokból, sem maradnak ott. Ennek ellenére mindig az a tanácsuk, hogy jobban kellene megfizetni őket. Ezt ugyan elismerem, mert tudom, hogy az övék a legfontosabbat, a jövő nemzedéket képző szakma, de a tehetséget egyetlen szakmára sem az átlagjövedelem, hanem a legjobbak sikerének nagyága vonzza. Szerintem az általam feldicsért két szakmában, a művészetekben és a sportokban a legalacsonyabb az átlagfizetés. Ha valaki kiszámolná, hogy mennyi labdarúgó szinte semmit sem kap azért, hogy ezt a sportot űzi, sőt kiadásait nagyrészt maguk fedezik, kiderülne, ebben a legjobban irigyelt szakmában a legalacsonyabb az átlagjövedelem. Mégis ezerszer annyi fiatal akar világhírű labdarúgó lenni, mint amennyi a minimálbért sem kapja meg érte.

Az olyan pedagógus nem javít a szakmája átlagán, aki a magasabb átlagbérért választotta ezt a szakmát.

Az 50-es évek elején megdöbbenve láttam az adatokat, amik azt mutatták, hogy jobb matematikai eredménnyel menetek a testnevelésire, mint a matematikai tanári szakra. A fiatalokat tehát az a szakterület vonzotta, amiben a legjobb érvényesülés csak az ezrek közül kiemelkedők számára volt nyitva

Az Egyesült Államokról láttam egy statisztikát, ami azt mutatta, hogy a pedagógus nők férjei a legjobban keresők között vannak. Sokuk tehát nem azért ment pedagógusnak, mert ott magasak a fizetések, hanem hogy olyan állásuk legyen, aminek van rangja, és sok a szabadság.

A pályaválasztó fiatalokat nem a szakmák átlagkeresete, hanem a kiemelkedés esélye vonzza. A legjobb labdarúgó tréner sokkal ismertebb, és jobban kereső, mint a legjobb pedagógus.

Összefoglalás.

A fent kifejtett véleményem legjobb bizonyítéka a tény, hogy a magyar oktatáson belül világszinten csak a művészek és sportolók képzése áll. Az oktatás politikánk pedig egyre hátrább csúszik.

Az eddig leírtak célja annak bizonyítása, hogy az oktatásunk is ahhoz igazodjon, ahol eredményesek vagyunk. Ez azért vált általános érvényű követelménnyé, mert ma már szinte minden szaka a teljesítmény alapján fizet. A teljesítmények pedig képességfüggővé váltak.

Minden szakmának minden szintjén csak az emelkedik ki, aki a maga területén a legjobbak közé tartozik.

Ez nemcsak a művészek és a sportolók világában van így, hanem szinte minden szakmában. Ezért tanácsolom a szülőknek, adják fel a nálunk jellemző szokást, a gyermeknevelésüket ne az iskolázottság éveivel, ne a diplomával mérjék, hanem azzal, hogy a választott szakmájuk legjobbjai közé. Nincs olyan szakma, ahol a legjobb tized jövedelme, függetlensége, önbizalma nem lehet nagyobb, mint az átlagos diplomásnak.

Már ma is, de a jövőben még inkább szomorú sors vár azokra, akik a képzettségük szintjén az alsó harmadba kerülnek. Csak azok lehetnek igazán megelégedettek, akik a szakmájuk elitjéhez tartoznak. Ez nemcsak a művészekre és sportolókra, de a szakmunkásokra is igaz.

� g o 0� p� �lya a populáció gyors növekedése volt. A gyors azt jelenti, hogy a lakosság számának spontán növekedése egész százalékok között mozgott volna. Az elviselhetőt viszont a plusz-mínusz 1-2 ezreléken belül kellett tartani.

Ez a lassú változás is csak akkor nem lesz fékező erő, ha az optimálisnál nagyobb népesség ilyen mértékben csökken, az alulnépesedett társadalmakban pedig nő. A csökkenő népességű társadalmak csak más kultúrából érkező betegségek okoztak.

Az európai kultúrák esetében ilyent, kettőt tudok.

Egyik az önözéses gabonatermelő görög gyarmatok lakosságát elpusztította, illetve elmenekülésre kényszerítette a malária. Ez megpecsételte a görög városállamok önálló politikai létfeltételeit.

A másik a Nyugat Római Birodalom városi lakosságát kipusztították a Közel Keletről behozott betegségek. Ez elpusztította az indoeurópai népek által lakott városokat, felszámolta a fejlett kultúra feltételét az urbanizációt.

Sokkal jelentősebb volt az, hogy Amerika gyarmatosítása során Európából bevitt betegségek szinte kipusztították az indián őslakosságot. Ennek a munkaerőhiánynak lett a következménye, hogy behozták a négereket, akikkel felújították a rabszolgatársadalmat. Ezzel Amerika három emberi faj kontinense lett. A gyarmatosító, főleg indoeurópai többség képezi az amerikai államok mindegyikében az uralkodó osztályt. Ezért minden amerikai állam vagy spanyol-portugál, vagy angolszász testvére a mediterrán, illetve a brit, azaz angolszász európai rokonának.

Az indián őslakosság azonban eredeti térségében a leggyorsabban szaporodó etnikum. Belátható időn belül szülőföldjükön többségben lesznek. De egyelőre nem látható, hogy mennyiségi többségük alakítsa a társadalmi felépítményt.

Az Afrikából behozott fekték is gyorsan szaporodnak. Ezek növekvő mennyiségi aránya legfeljebb olyan problémákat okoz, mint Európában a cigányság és a betelepült arabok, törökök.

Amióta felismertem, hogy minden osztálytársadalom a túl népesdési nyomásának csökkenésére kényszerült, jobban megértem az elmúlt hatezer év történelmét. Minden osztálytársadalom valahogy ösztönösen megoldotta, hogy a népességének növekedése az 1-2 ezrelék környékén maradt. Az elviselhető változáshoz való közelséget minden társdalom elsősorban a halálozás növelésével oldotta meg.

A születéskorlátozásnak egyetlen példája a nyugat-európai középkori társadalom volt, amelyik a gyermekvállaló családok számát a jobbágytelkek számához kötötte. Ezzel sikerült az első gyermekvállalást a nemi érettség után tíz évvel kitolni. Ez a módszer mintegy harmadával csökkentette az egy családanyára jutó születések számát. Azt, hogy ez sem volt elég arra, hogy ne legyen túlnépesedési nyomás, bizonyítja a tény, hogy még a középkori nyugat-európai társadalmaknak is élni kellett a halálozást okozó módszerekkel. Ennek ellenére a kisebb túlnépesedési nyomás minőségi fölényt biztosított a többi magas-kultúrákkal szemben. Ennek volt köszönhető, hogy Európa nyugati fele a többi kultúrával szemben fölénybe került.

A 20. századra azonban a tudomány megoldotta a fogamzásmentes szexuális kapcsolatokat, ezzel a születés, a gyermekvállalás a szülők akaratától függővé vált. Ezt tartom fajuk életében a legnagyobb jelentőségű találmánynak. Eddig a fajunk kénytelen volt olyan társadalomban élni, ami úgy fokozta a halandóságot, hogy a tényleges népszaporulat átlaga az ezredszázalékok körében maradt. Ettől kezdve fajunk mér nem a várható életkor függvényében egyre inkább túlszaporodó lett, hanem a szülők akaratától függővé vált volt.

Kiderült, hogy a szülők jövedelmének és iskolázottságának függvényében nem egyre több, hanem egyre kevesebb gyermeket vállalnak. A gyermekvállalási fordulatot jelentő jövedelmei szint valahol a tízezer dollár/fő, és a képzettségi szint valahol a 12 iskolai év felett van. Ennek következtében a fejlett társadalmakban a gyermekvállalás olyan alacsony szintre csökkent, ami mellett már csökkent a lakosság.

Ezt látva a fejlett társadalmakban általánossá vált a gyermekvállalás száma alapján progresszív pénzügyi támogatás. Ezzel ugyan sikerült a népesség számának gyors csökkenését megakadályozni, de nagyon erős kontraszelekció következett be. A gyermekvállalás nagysága a családi hátér színvonalával fordítottá vált. Fajunk életében először jelent meg a minőségi kontraszelekció. Éppen akkor, amikor a minőség vált a mennyiségnél sokszorta fontosabbá.

Évtizedek óta reménytelenül küzdök az olyan hazai felmérésre, ami megmutatná, hogy a családok jövedelme és iskolázottsága szerinti tízedekben mekkora a gyermekvállalás. Ebből kiderülne, hogy mennyire van igaza a közvéleménynek, hogy a gyermekvállalás a szülői háttérrel mennyire fordítottan arányos. A felnevelés hatékonysága még jobban felnagyítja a kontraszelekciót.

Fajunk múltjában a társadalom nagy többsége a gyermeknevelés tekintetében elég homogén volt, ráadásul egészen a jelenkorig a fejlett agyunknak köszönhetően, mindig jobb volt a munkaerő minősége annál, amennyit az adott technikai színvonal igényelt. Történelmünk nem ismerte a munkaerő minősségének hiányát. Az uralkodó osztály csak a számára kincseket alkotó művészekkel szemben támasztott minőségi igényt. Ennek mennyisége azonban még a lakosság egyetlen ezrelékét sem érte el.

A tudományos és technikai forradalom olyan magas szintre emelte a minőségi igényt, hogy a jelenlegi korosztályok felét diplomásokká kell képezni. Ezt a társadalmi igényt csak akkor lehet hatékonyan kielégíteni, ha a családok gyermekvállalása a jövedelmükkel és iskolázottságukkal arányos. Ezért a születések mögötti jelenlegi családi struktúrát meg kell fordítani. A következő generáció értéke elsősorban a mögöttük álló családi struktúrán múlik.

Már sokadszor leírtam. „Ha a családok felső harmadában születne annyi gyerek, mint az alsóban, és az alsó harmadban csak annyi, mint a felsőben, ötven év múlva háromszor olyan magas lenne az egy lakosra jutó jövedelem, mint a jelenlegi gyermekvállalási struktúra mellett.”

Valami hasonló okkal magyarázom a Nyugat utolsó évezredének sikerét is. A kiscsaládos jobbágytársadalomban tíz évvel később, több tapasztalattal a szülők nevelték a gyermeküket. Ezzel szemben a nagycsaládos társadalmakban a szülők nem rendelkeztek az általuk megtermelt jövedelemmel, és a gyermekeiket sem annyira a munkaképes szülők, mint inkább a munkára nem fogható rokonság nevelte.

A nyugat-európai feudális társadalom felbomlásával megszűnt az eddig alkalmazott születéskorlátozás, de a megszerzett fölény biztosította a túlnépesedés elviselhetőbbé tételét.

Egyrészt megtízszereződött Nyugat-Európa élettere, másrészt a gyarmatosítás külső forrásból jelentős többlet jövedelmet biztosított.

Jelentőségéhez képest alig kap hangsúlyt Európa történetében, hogy egyrészt a második évezred első felében egyedüli módon sikerült mintegy harmadával csökkenteni a születések számát, másrészt az évezred második felében a viszonylag lakatlan új kontinensek felfedezésével megtízszereződött a Nyugat élettere.

Európa utóbbi ötszáz éves történelme merőben másként alakul, ha nem népesítheti be az 50 millió négyzetkilométernyi Amerikát és Ausztráliát. Fajunk történetében az volt az első, és egyetlen eset, amikor egy kultúra történelmi élettere egyáltalán jelentősen, nemhogy tízszeresére növekedhet.

Majd az ipari forradalomnak köszönhetően Európa olyan technikai fölénybe kerül, hogy az egész világgazdaságot kizsákmányolhatja. A gyarmatok kizsákmányolása gyakran felvetődik, mégsem találtam olyan tudományos felmérést, ami megmutatja a gyarmatosításnak köszönhetően mennyi külső jövedelem áramlott Nyugat-Európába. Nem lennék meglepődve, ha kiderülne, hogy ez a jövedelem Nyugat-Európa nemzeti jövedelmének 10-20 százaléka volt. Ekkora külső forrásnak még a tizedét sem élvezhette egetlen másik kultúra.

Ezért kellene felmérni, hogy mekkora túlnépesedést vezetett le a kivándorlás, és mekkorát tartott el a gyarmatok kizsákmányolása.

Ezek tükrében felmérhető, hogyan volt Európa nyugati felén elviselhetőbb a túlnépesedési nyomás a második évezred második felében.

Ami az oktatást illeti.

Ezen a téren nemcsak a Távol-Kelet, de Közel-Kelet is jóval előttünk járt. A kínai oktatási rendszer több évezreden át a mandarinképzésen keresztül szelektálta a császári hatalom végreható apparátusát.

A kínai oktatási rendszer hatékonyágát a keresztény vallású Nyugat egyáltalán nem vizsgálta. Mindent, ami nem keresztény, pogányságnak, elmaradottságnak minősített.

A Közel-Kelet oktatási rendszere is, egészen a 17. századig, messze Európa előtt járt. Mohamed vallása a képzést, a tudományok ápolását nem rendelte a vallás klérusa alá. Európában az oktatás lényegében a keresztény vallás igényéhez igazodott, a tudományt fejlődését sokkal inkább fékezte, mint serkentette. Ezt csak a reformáció.

Szinte középiskolás diákkorom óta irritált, ahogyan a történelemoktatásunk a muzulmán kapcsolatunkat minősítette. Mohácsot még a magyarországi református egyházak is tragédiának fogják fel. Egy pogány, ázsiai birodalom igázta le a keresztény Magyarországot. Azt, hogy Mohács idején az Oszmán Birodalom nemcsak magasan a magyarországi, de magasan a nyugat-európai szint felett állt mind a tudományokban, mind az írás-olvasásban, mind a vallási türelem tekintetében. A kor legfejlettebb európai városa Isztanbul volt.

Ami pedig a puritanizmust illeti.

Az elmúlt száz év világtörténelmének legnagyobb tanulsága, hogy a társadalom élvonalába csak a puritán erkölcsű népek kerülhetnek. Ez ad különös jelentőséget a reformáció történelmi szerepének. Ez is ötszáz éve tabutéma országunkban. A történelemfelfogásunk mindmáig az ellenreformáció erőnek hatása alatt maradt.

Történelemoktatásunkban kevés említés történik arról, hogy az oszmán hódoltságnak köszönhetjük a reformáció hazai meggyökeresedését, Erdély aranykorát, a Hódoltsági Térségben a települések önkormányzatait, a paraszt-polgárosodást.

Az Oszmán Birodalom szerepét is úgy kezeljük, mint a szovjeturalomét. Csak a negatív hatásait vesszük tudomásul, a pozitíveket szinte bűn megemlíteni.

Az én történelemfelfogásom szerint nem a Mohácsi Csata elvesztése volt a nagy nemzeti tragédiánk, hanem az oszmán szultán kudarca Bécs ostrománál.

Amennyire pozitív eseménynek tartom az államalapításunk vezérlő motívumát, a Nyugathoz való igazodást, annyira negatív eseménynek tartom a protestáns Európához való csatlakozási lehetőség elmaradását. Ezt az óriási lehetőséget nem mi szalasztottuk el, hanem az európai események fosztottak meg bennünk a lehetőségtől.

Ahogyan a nép szinte megelőzte Géza fejedelem, és István király igyekezetét, mert gyorsan áttért a földművelésre és a keresztény vallásra, lényegében ez történt a reformáció megjelenése idején is. Az ország nemes urainak és jobbágyainak nagy többsége gyorsan áttért a reformátorok valamelyik keresztény vallására. Ezt csak a Habsburg császárok pápai elkötelezettsége tudta megfordítani. Ezért tartom Bécs ostromának kudarcát a reformáció kudarcának. Érthetetlennek tartom, miért nem látják ugyanígy a hazai református egyházak.

Összefoglalás.

A magyar társadalom jövőjének kulcsa két feladat megoldásán múlik.

A foglalkoztatást a 75 százalék fölé kell emelni. Ennek érdekében úgy kell a munkaerő árát szabályozni, hogy az alacsony minőségűre is legyen arányos kereslet.

A gyermekvállalást olyan formában kell támogatni, ami nem a számuk, hanem a felnevelésük eredményével arányos. Ennek egy elképzelhető módját írtam le a Kínában alkalmazott korlátozás átalakításáról.