2015. február 17., kedd

Gondolatok a házasságok napján

Tartalom

Kopátsy Sándor                EE                    2015 02 16

Társadalomszemléletem
Gondolatok a házasságok napján
(Kézirat)

Az Egyesült Államokban a törvényhozók is azon vitatkoznak, hogyan lehetne a lakosságot jobban érdekeltté tenni a házasságkötésben. Mivel a törvényhozók a törvények társadalomformáló szerepében hisznek, és tele vannak ostoba ötletekkel, nem lep meg különösebben, hogy a javaslataik döntően az állam anyagi támogatására épülnek.
Ezt az országot azért szeretem, mert szinte mindent adatokkal támasztanak alá. Többek között arra hivatkoznak, hogy száz éve még a férfiak átlagkeresete kétszerese volt a nőkének. Ezért akkor a nőknek nagyobb anyagi érdeke fűződött a házassághoz. Ebben ugyan van igazság, de sok más, nem gazdasági szempont játszott szerepet abban, hogy a házasságok általánossá váltak.
Ennek ellenére, a történelmi folyamatok megértéséhez egyik iránytűm, hogyan javult a nőknek a férfiakéhoz viszonyított gazdasági szerepe. A társadalmak fejlettségét jól mérhetjük azzal is, hogyan nőtt a nők gazdasági szerepe a férfiakéhoz viszonyítva. Ez a mutató alapvető változásokon ment keresztül fajunk eddigi élete során.

A gyűjtögető társadalmak.

Ezekben a nők gazdasági szerepe alig volt kisebb, mint a férfiaké. A gyűjtögetés ugyanis nem igényel a nőkénél és a kamasz gyerekeknél nagyobb fizikai erőt, ugyanakkor a hajlékonyságuk, kézügyességük előnyt jelent. Az összegyűjtött élelmiszer feldolgozása, tárolása, beosztása az asszonyok feladata volt.
Ezekben a társadalmakban jelentős szerepet játszott a tény, hogy a gyűjtögetésbe a gyerekek már korán be lettek vonva. Spontán módon, valami olyan valósult meg, ami szinte csak a jelenkorban vált általánossá, hogy a művészetekben és a hivatásos sportokban nagyon korán elkezdik a képzést. A gyűjtögetés tanulása is nagyon korán elkezdődött. Ennek jelentőségét a saját életemben tanulhattam meg. 6-7 éves koromban anyám egy erős dombvidéken volt tanítónő. Ezt a két évet a rendszeresen gombázó parasztok között élhettem meg. Máig tartó önbizalmam ebben a két évben alakult ki, mert gombaszedésben a felnőttek élcsapatához tartoztam. Egy életre megtanultam, hogy bármi legyen a feladatom, abban csak akkor lehet örömöm, ha az élcsapatba tartozom.
Életem során megmaradt a gyűjtögetés, a találás öröme.
Azt csak sokkal később ismertem fel, hogy a természetben otthonlevés is fontos tulajdonság. Ebben még korábban kezdődött, tanyán születtem, ahol a gyerek társaságát még inkább az állatok jelentik, mint az emberek. Csak felnőttkoromban döbbentem rá, hogy aki otthon érzi magát az állatok között, azt az állatok hozzájuk tartozónak tartják. Ennek köszönhettem, hogy az állatokkal soha nem volt összeütközésem. Ez is életre szóló ajándék.

A kapás kiegészítő növénytermelés és állattartás.

Azon is fennakadtam, hogy a történészek számára mennyire figyelmükön kívül esik a növénytermelésre és az állattartásra való áttérés előtti néhány ezer év.
Azt csak később tudtam meg, hogy a burgonya, a kukorica, a köles, a rizs, a búza és az árpa évezredekkel korábban a lakóhely körül termelt kapásnövény volt, mintsem a szántóföldi termelése a jégkorszak végén elterjedt. A kultúrnövények kapáskultúrája tehát évezredekkel megelőzte a szántóföldi termelésüket.
Azt csak később tudtam meg, hogy a burgonya, a kukorica, a köles, a rizs, a búza és az árpa évezredekkel korábban a lakóhely körül termelt kapásnövény volt, mintsem a szántóföldi termelése a jégkorszak végén elterjedt. A kultúrnövények kapáskultúrája tehát évezredekkel megelőzte a szántóföldi termelésüket.
Erre a biológusok hívták fel a figyelmemet. A genetika ma már meg tudja állapítani, hogy az adott növény mikor került termelésre, az állat domesztikációja mikor történt.
Először az döbbentett meg, hogy a kutya és a rénszarvas mintegy húszezer éve az emberrel közösségben élt. Akkor pedig még nyoma sem volt a felmelegedésnek. Ezt a nomád állattartó közösséget már sokszor leírtam. A lényege, hogy az ember és a kutya felismerte, hogy számára előnyös a rénszarvasok közösségéhez csatlakozni. A három faj, a rénszarvas, az ember és a kutya, közössége mindhármuk számára előnyt jelentett.
Két háziállatról, a macskáról és a tengeri malacról is az a véleményem, hogy azok is előbb domesztikálódtak, mint a kecske, a birka, a szarvasmarha és a bivaly. Ez a két háziállat ugyanis nem fér bele abba a képbe, amivel az említett klasszikus háziállatok domesztikációját magyaráztam. A felsorolt háziállatok olyan növényevők, amelyek a jégkorszakot követő sivatagosodás során elvesztették az élelmezésüket biztosító növényzetet, és megfogyott a vízellátásuk. Ezek etetését és itatását csak az ember tudta megoldani. Vagyis az emberre szorultak. A macska és a tengeri malac azonban nem az ember segítségére szorult, hanem az ember lakóhelye lett a számára legkedvezőbb élettér.
A macska ott érzi jól magát, ahol sok az egér. Egér pedig ott érzi jól magát ahol sok a mag, vagyis ahol az emberek élnek. Ez elkezdődött azzal, hogy az ember kalászos növényeket termelt a ház körül. Vagyis már a kapás kultúrákban. Egyiptomban azért volt szent állat a macska, mert az védte meg a tárolt magokat az egerektől.
A tengeri malac esete még nyilvánvalóbb. Számára a konyhai szemét a paradicsomi élettér. Ráadásul nagyon szapora és jó a húsa.

A nők gazdasági szerepe a paraszti társadalomban.

Az első élményem egy gazdaságtörténész iskolatársam nyugállományba vonulása előtt könyve volt, Az istállós tehéntartás megjelenése a Dél-Dunántúl négy megyéjében cím alatt. Ő ugyanis tudta, hogy a 19. század elejéig az állatok létszámát sokkal fontosabbnak tartották, mint az emberekét. Ráadásul ezt is tudták, hogy az állatok számát nem lehet összeadni, mert egy birka nem egyenlő egy lóval. Azért a felnőtt korú lovat, marhát, bivalyt vették egységnek. Ezek még nem felnőtt szaporulata csak félnek számított. A birkát és a kecskét csak negyed számosállatként vették számításba. Az ilyen állatszámlálást ötévenként megismételték. Ezért a történész azt tudhatja, hogy mikor, mennyi számosállat volt az országban, hogyan alakult azok száma, de arról, hogy mennyi ember élt akkor az országban, ahhoz a hasunkra kell ütni.
Osztálytársam azt vizsgálta, hogyan alakult a tehénállomány az Oszmán Hódoltság után.
Kiderült, hogy az istállós, vagyis a tejtermelő tehéntartást a svábok hozták be az országba. Előtte a Kárpát Medencében csak rideg marhatartás volt, vagyis a szürke marhát nem tartották a háznál, az kint élt a határban. Eleve kevés tejet adott, és csak az igaereje és a húsa miatt tartották.
Azt sem tanítják a történészek, hogy a magyar export nagy többsége a lábán kihajtott jószág, főleg a marha volt. A vasút előtti magyar történelem megértésének a kulcsa, hogy Nyugat-Európához akartunk felzárkózni, de oda a holt árut nem lehetett eljuttatni. Oda csak a saját lábán járó áru juthatott el. Három emberöltőt éltünk a marxista vallás uralma alatt, de azt nem tanultuk meg, hogy szoros gazdasági kapcsolat nélkül nincs kulturális felzárkózás. Nemcsak a magyar búza, de még a keleti kereskedelem árui sem mehettek rajtunk keresztül nyugatra.
Az ide települt svábok boldogan jöttek, mert otthon nagyon sokan voltak a földművelésre alkalmas földhöz viszonyítva. A többségük erre a célra épületfákból épült uszályon költözött, azzal, hogy a szétszedett uszály fája lesz az új ház, istálló váza. Az asszonyok számára legfontosabb állatot, a fejőstehenet, illetve az üszőborjút csak minden ötödik család hozott. Ez derült ki a fennidézett könyvből.
Márpedig, minden svábasszony vágya a család étkezéséhez szükséges tej, és a havi tejpénz volt. Ez előbb utóbb elérhetővé vált. Ezt ismerték fel a térség zsidó kereskedői, köztük a bonyhádiak, és a legközelebbi piacról, az Alpokból a Dráván hozták az üszőborjukat, a tejelő teheneket. Negyven év alatt minden sváb falu, minden házában volt fejőstehén, amit Bonyhádi tarkának neveztek.
A szomszédos magyar és rác falvakban is híre terjedt az istállóban tartott fejősteheneknek. Az állatszámlálásokból kiderült, hogy 10-15 év késéssel minden falu áttért a tejtermelő tehéntartásra.
Arra már én figyeltem fel, hogy a tejtermékek fogyasztásának köszönhetően csökkent a csecsemőhalandóság, és szinte megszűnt az angolkór, a kalciumhiány okozta csontritkulás. A rendszeres tejfogyasztás több emberéletet mentett meg, mint amennyi meghalt a háborúkban. A tejtermelő tehéntartást mégsem tekintjük történelmi eseménynek. Még olyan értelmiségivel sem találkoztam, aki hallott volna róla.
Nem kisebb társadalmi hatásnak tartom azt, hogy a tehéntartás óriási lépést jelentett a falusi asszonyoknak a család életében megnövekedett gazdasági szerepe.
Ezen a felismerésen felbuzdulva döbbentem rá a kapásnövények forradalmi szerepére nemcsak a paraszti társadalmakban, de a népszaporulatban és az urbanizációban.
Amerika felfedezésében sokáig csak a sok rabolt kincs, a bányászott arany és ezüst szerepét látták.
A paraszti társadalmak túlnépesedését csökkentő kivándorlás jelentősebb történelmi szerepét csak később ismerték fel.
A legnagyobb történelemformáló szerepe azonban a kapásnövények behozatalának lett. A kukorica, a burgonya, a paradicsom és a bab termelése egyrészt megnövelte Európa mezőgazdaságilag hasznosított területének az eltartó képességét, másodsorban növelte a nők gazdasági szerepét a családon belül. Még a nyomát sem találtam annak, hogy valaki felismerte volna a burgonyatermelő térségeken az átlagosnál nagyobb népesség növekedést.
Azt már jó száz éve Max Weber felismerte, hogy a protestáns népek hatékonyabb működtetői a társadalomnak, mint a latin és az ortodox keresztények. Azt még nem hallottam, hogy a burgonyát termelők és sört ivók hatékonyabbak, mint a búzaterelők, pasztaevők és bort ívók. Pedig ennek is van alapja. A burgonya közel kétszer akkora tápértéket jelent, mint a búza, a sör pedig tized annyi munkát és termőföldet igényel, mint a bor.
Számomra mégis a legfontosabb, hogy a kapásnövények értékelték fel a nők családi szerepét a paraszti társadalmakban.
A múltunk megértéséhez fontos kulcs annak szem előtt tartása, hogy a kapásnövények a nők, a gabonák pedig elsősorban a férfiak munkáját igénylik.
A fentiek alapján mondhatjuk, hogy népünk történelmében először a kapásnövények és a tejtermelés értékelte fel a nők gazdasági szerepét. Minden falusi asszony tudta, hogy ahol tej és burgonya van, ott könnyebb dolga van annak, aki a családját étkezteti.

A nők szerepe a tudományos és technikai forradalomban.

A nők felszabadítását, társadalmi egyenrangúságát csak a tudományos és technikai forradalom hozhatta meg. A két legfontosabb lépést a nők társadalmi egyenrangúságában a fogamzásgátlás és háztartásvezetés technikai forradalma jelentette.

A fogamzásgátlás.

A fajukra jellemző férfiuralomra jellemző, hogy az egyenrangúság hiánya a szexuális életükben fel sem merült. Legalábbis úgy, hogy az egyenlőtlenség alapja a nők alárendeltsége a nemi életben. Amíg a nő nem dönthetett abban, akar-e gyermeket szülni, addig nincs női egyenrangúság.
Ezt csak a múlt század közepén oldotta meg a tudomány. Ezt ugyan megoldotta, de társadalomtudományok addig mégsem jutottak el, hogy az ember a fajának megfelelő átlagos életkorának meghosszabbodásával túlszaporodó fajjá vált. Az ember vele született szexuális ösztöne sokkal több szülést eredményezett, mint amennyit a társadalom elviselhetett, de még annál is sokkal többet, amennyi születést a szülők akartak.
A minden társadalomra jellemző túlnépesedést az osztálytársadalmak csak halálokozással tudták mérsékelni. Mivel a születéskorlátozás nem volt megoldható, a szervezett halálokozás maradt az egyetlen járható út az anarchiába vezető túlnépesedéssel szemben. Ennek ellenére még addig sem jutottak el a társadalomtudományok, hogy felismerjék a tényt, hogy a halálokozás mindaddig társadalmi érdeket szolgál, amíg nincs megoldva a fogamzásgátlás.
Annak azonban a nyomát sem találtam, hogy valaki ezt felismerte.
Valami más is kiderült, a gyermekvállalási szándék fordítva arányos a szülők jövedelmével és iskolázottságával. Ez azonban minden faj számára a legnagyobb veszélyt, a kontraszelekciót jelenti. A fajok történetében csak arra tudok példákat, amikor természeti katasztrófák okoztak nagyarányú fajpusztulást. Ezzel szemben a fajok szinte mindegyikét a pozitív szelekció jellemzi.
Nem szakmám, de felmérhetem, hogy az emberéhez hasonló szaporaságot aligha találunk a főemlősök között. Az ember fogamzásképessége nagyon magas. A nők az év minden hónapjában napokon keresztül fogamzásképesek. A férfiak évtizedeken keresztül megtermékenyítésre nemcsak alkalmasok, de vágynak is arra.
Ez a magas termékenység addig nem okozott túlnépesedést, amíg a várható életkor nem haladta meg a húszas évek közepét. Minden megváltozott azonban, amikor az élelmezésünk már nem a természet ajándékától, hanem a termelő munkánktól függött. Ezzel meghosszabbodott a várható életkor, és annak függvényében a spontán népszaporulat. Állandósult a túlnépesedési nyomás.
Mivel a születés nem volt csökkenthető, egyetlen eszköz marad az olyan osztálytársadalom létrehozása, ami növelte a halandóságot. A tudatosságnak ugyan a nyomát sem találhatjuk, de minden termelő társadalom szinte azonnal, spontán kialakította azt a négy eszközt, aminek hatására hatezer éven keresztül a tényleges népszaporulat az 1-2 ezrelék közelében maradt. Miden osztálytársadalom a térsége optimális eltartó képessége fölötti népességgel rendelkezett annak ellenére, hogy közös vonásuk volt az értéktermelő többség nyomorának fokozása, az erőszakos halálokozás és a tudásvágy elfojtása.
Az osztálytársadalmak tehát nem kiküszöbölhető társadalmi torzulások, hanem a társadalom érdekének megfelelő felépítmény voltak.
Azt, hogy milyen okból volt szükségszerűség a nagy többség nyomora, az erőszakos emberpusztítás és a tudásvágy üldözése, senki sem ismerte fel. Az ebben érdekelt uralkodó osztály spontán, önérdekből a rendszer híve volt. A lakosság többsége pedig természetesnek tartotta. Csak kevés forradalmár volt, akik hittek a megváltoztathatóságában, és harcoltak azért. Nyoma sem volt annak, hogy valaki az osztálytársadalmakat létrehozó okot kereste volna.
Marx is csak álmagyarázatot adott azzal, hogy azért van tőkés osztálytársadalom, mert a tőkéstulajdonnak a tőkés kizsákmányolás a természete. Vagyis a történelmi materializmus híve is, idealista magyarázatot adott.
Azt, hogy az osztálytársadalmakat létrehozó tényleges okot a túlnépesedést, az emberi faj túlszaporodó képességét senki sem vetette fel. A túlnépesedés veszélyét az angol Malthus ugyan felvetette, mint veszélyt, de ő sem gondolt arra, hogy mi volt a túlnépesedés oka. Pedig valami csak akkor válik megszüntethetővé, ha megismerjük a létrehozó okát. Eddig ő sem jutott el.
A 20. század tudományos és technikai forradalma ugyan feltalálta a túlnépesedést megállítani képes okot, a túlszaporodást fékezni képes módot, a fogamzásgátlást. A feltaláló ugyan tudós volt, de nem világhírű társadalomtudós, hanem tőkésként, ismerte fel a fogamzásgátlás megoldásában rejlő profitot. Nem Nobel-díjas tudósként, hanem gazdag emberként halt meg a közelmúltban.
Neki, illetve találmányának köszönhetően az elmúlt száz év során mintegy kétmilliárddal kevesebben születtek. Ennél többet senki sem tett a fajuk túlnépesedése ellen.
Neki, illetve a találmánynak köszönhető, hogy a nők a férfiakkal egyenrangúak lehetnek.
A fogamzásgátlás is olyan találmány, amit ugyan egyén eredményeként tartunk számon, de ha nem ő, mások kitalálták volna. Bent volt a levegőben. Az ugyan a társadalomtudományok szégyene, hogy fel sem vetették a fogamzásgátlás megoldásának társadalmi igényét. Ezt is a piaci keresletnek köszönhetjük, mint a legtöbb nagy találmányt.
A tudományos és technikai forradalom felértékelte a nőket. Ezt talán semmi sem jellemzi jobban annál, hogy száz éve a nők átlagkeresete fele sem volt a férfiakénak. Ma mintegy 80 százaléka. A kisebb jövedelem is őket teszi könnyebben megélhetőkké, könnyebben önállóvá válhatókká.
Érdekes módon, óriási irodalma van a nők követelésének, az egyenlő munkáért egyenlő bérnek. Azt azonban még senki sem nézte meg, hogy a férfiak és a nők életmódjának hogyan felelnek meg az árak. Én is meglepődtem, amikor mintegy húsz éve az Állami Nyugdíjpénztárak elnökségi tagjaként megnézettem, és kiderült két tény.
A nők nyugdíjpénztári befizetései ráfizetésesek, mivel ugyan akkora százalék után kétszer annyi éven keresztül élvezik a nyugdíjat.
Ennél is jobban meglepett, hogy a falusi nyugdíjas asszonyok a kisebb nyugdíjukból is jobban megélnek, mint a falusi nyugdíjas férfiak és a városi nyugdíjas nők. Végiggondolva megértettem az okát. Az öreg asszonyok sokkal alkalmasabbak a kis nyugdíjuk beosztására. A falvakban élők pedig sokkal alacsonyabb közműveket fizetnek, nem fizetnek lakbért, magukat jobban ellátják, a kertben élelmiszert termelnek, nem dohányoznak, nem isznak alkoholt.
Az óta is figyelem ezt a jelenséget. A magányos öregasszonyok jobban megélnek a 70 ezer forintos nyugdíjból, mint a magános férfiak a 100 ezerből.
Itt csak megemlítem, hogy a cigányság nyugdíjpénztárai is jó üzletet jelentnek, mert sokkal előbb meghalnak, a ledolgozott évekhez viszonyítva kevés évet élnek nyugdíjban.
Ezt látni kellene, mert korunkban a nők azért is halogatják a házasságot, mert azzal sokszor az anyagi gondok tekintetében rosszabbul járnak. A magános nők könnyebben megélnek, mint a férjesek.

A kontraszelekció.

A minden faj, az ember számára is fontos a pozitív szelekció. Ez történelműnk során most harmadszor változott.
A gyűjtögető társadalmakban erős szelekció volt. Ez tartott a jégkorszak végéig.
Az osztálytársadalmakban nem volt szerepe a szelekciónak. Mivel erre nem is volt szükség. A spontán keletkező munkaerőből is több és jobb volt annál, amennyit a társadalom hasznosítani tudott. Még nem találkoztam olyan társadalomtudományi munkával, ami rámutatott volna arra, hogy minden osztálytársadalomban több és jobb volt a munkaerő annál, amennyit a társadalom hasznosítani tudott.
Még senki sem tette fel a kérdést:
A tudásvágy miért volt az emberiség bűne?
Ezt ilyen keményen csak a zsidó és a keresztény vallás fogalmazta meg, de minden vallás a gyakorlatban alkalmazta. Még az a tény is rejtve maradt, hogy a mohamedán vallás ezt már mellőzte, és a világi tudományok művelését erénynek minősítette. A kereszténység első évezredében a mohamedán kultúra messze az európai előtt járt, a görög kultúra kincseit az arab tudósok mentették meg a számunkra. Ez azonban az Oszmán Birodalom hanyatlásával egyre mélyebbre süllyedt a reformáció óta felemelkedő Nyugat színvonala alá.
Minél jobban szaporodik a társadalom lakossága, annál inkább tudásüldözővé válik. Európa nyugati fele annak köszönheti a többi kultúráénál nagyobb tudásvágyát, hogy a kiscsaládos középkorban még a vallás is megtett mindent a kevesebb születés érdekében. Az újkorban pedig a megtízszereződött élettere jobban felvette a népszaporulatot.
A második ezredforduló második felében, a fejlett ötödben spontán leállt a népszaporulat. Kínában erőszakkal leállították. A háromötödben ugyan lassul, de így is nagyságrenddel gyorsabb az elviselhetőnél.
Könnyű volna a jelenkor eseményei között eligazodni, ha tudomásul vennénk, hogy minden társadalom, amelyik 1-2 ezreléknél gyorsabban szaporodik, menthetetlenül leszakad.
Ezt megérti, aki veszi a fáradságot, és kiszámolja, milyen költségigénnyel jár az 1-2 ezreléknél gyorsabb népszaporulat. A jelenkor fejlett társadalmaiban, az emberiség egyötödét kitevő hányadában a népszaporulat ugyan lelassult, de negatív a szelekció. Ez ugyan hosszú távon nem tarható, a fejlődés mégis gyorsabb, mint a történelmünk folyamán valaha.
Egy másik ötödében, Kínában magas a foglalkoztatás és alacsony a népszaporulat, de nincs szelekció. Ennek ellenére a fejlődés példátlan utolérésről tanúskodik. Ez tehát sokkal kisebb fék, mint a gyors népszaporulat és az alacsony foglalkoztatás.
Az emberiség háromötödén pedig nem lehet segíteni, sem nekik, önmaguknak, sem 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése