2015. február 17., kedd

Meghalt, az emberiség legnagyobb jótevője

Kopátsy Sándor                 PH                 2015 02 13

Meghalt, az emberiség legnagyobb jótevője

Sokáig a nevét sem tudtam, mivel nem a szakmám, nem vagyok nőgyógyász, abban sem vagyok biztos, hogy mennyire lehet Carl Djerassit a "Pill", a fogamzásgátló pasztilla atyjának tekinteni. Én annak tartom. Két hete, 2015. január 30.-én, 91 éves korában halt meg.
Ahogyan a 80-as éveim elején rádöbbentem, hogy minden osztálytársadalom elsődleges feladata a túlnépesedésének a féken tartása volt, meggyőződésemmé vált, hogy az osztálytársadalmak felszámolhatóságának az elsődleges feltétele a fogamzásmentes szexuális élet megoldhatósága volt. Ugyanis sok megtermékenyülés és szülés volt, ha a partnerek szexuális életnek nem volt célja a gyermekvállalás. Érdekes módon ezt a tényt még említeni sem hallottam. Pedig a világtörténelmünk akkor is lényegesen másként alakult volna, ha csak annyian születnek, amennyit a szülők, a partnerek akartak.
Azt a Baranyában töltött éveim során tapasztaltam meg, hogy az egykéző református falvakban ismerhettem meg, hogy milyen óriási feladat volt a szülők számára, hogy ne szülessen második gyermek. Az elmúlt hatezer év társadalmait jellemző túlnépesedés nem törtét volna meg, ha megoldható lett volna a fogamzásmentes szexuális élet.
Marx előtt mindenki természetesnek tartotta, hogy fajunk mintegy hatezer éve osztálytársadalmakban élt. Marx pedig azt hitte, hogy a tőkés osztályuralom létalapja a tőkéstulajdon. Addig azonban nemcsak ő, de senki sem jutott el, hogy az osztálytársadalmakat létrehozó ok a túlnépesedési nyomás elleni védekezés.
A túlnépesedési nyomás pedig abból fakadt, hogy az ember természetes szexuális ösztöne olyan nagy, ami a húszas évek közepén túli várható életkor esetén túlnépesedést eredményez. Minél magasabb a várható életkor, annál gyorsabbat. Még nem találtam arra vonatkozó adat, becslést, mekkora lett volna a népszaporulat, ha a társadalom nem növeli a halálozást. Szerintem jóval az egész százalékon. Ez azonban azt eredményezte volna, hogy a spontán népszaporulat az elviselhetőnél nagyságrenddel gyorsabb volt az elviselhetőnél.
Ezzel szemben a történelmünk azt bizonyítja, hogy 1-2 ezreléket meghaladó népszaporulat, egészen a 20. századig, tartósan nem fordult, tehát nem is fordulhatott elő.
Ez azonban csak azért történhetett meg, mert az osztálytársadalmak mindegyike a halálokozásnak olyan módszereivel működött, ami a tényleges szaporulatot leszorította az elviselhető 1-2 ezrelékre.
A túlszaporodás tehát csak akkor válthatott halálokozás nélkül is megoldhatóvá, ha a szexuális élet fogamzásmentesen is megoldható. Ezért jutatott arra a következtetésre, hogy a társadalmi elnyomás, a kizsákmányolás, a halálokozás csak akkor szüntethető meg, ha megoldhatóvá válik a fogamzásgátlás.
Az osztálytársadalmon való túllépést az a tudós teszi lehetővé, aki megoldja a fogamzásgátlást.
Volt egy másik nem kevésbé nyomós érvem is. A nők csak akkor lehetnek egyenrangúak a férfiakkal, ha a gyermekvállalásról döntési joguk van. Erről Carl Djerassi is nyilatkozott, amikor megkérdezték, tervez-e a férfiak számára fogamzásgátlást. Ezt azzal az indokkal utasította el, hogy ezt nem tartja etikusnak, mert azzal a nők, kiszolgáltatottak maradnának.
Azon botránkozok, hogy Djerassi halálát csak két hét után olvasom. Valakit az emberi faj legnagyobb jótevőjének tartok, és meghal úgy, hogy erről a közvélemény nem is értesül. Azon ugyan lehet vitatkozni, hogy ő volt a legnagyobb. Azon azonban nem, hogy minden nő számára ő a legnagyobb. Nevetséges volna, ha valaki ezt kétségbe vonná. Ha rajtam múlna, a nők napja január, 30. lenne.
Ettől még nagyon messze vagyunk, de közeledünk.
Az ugyan vitathatatlan, hogy a nők számára semmi sem jelenthet annyit, mint a gyermekvállalás feletti döntés. De az elmúlt száz évben a nők egyenjogúsága felé számos más fontos lépés is történt.
A háztartási munkák technikai forradalmát is ilyennek tartom. A közgazdaságtan joggal méltatja az ipari forradalom világtörténelmi szerepét. A két agrártechnikai forradalmat már kisebb forradalomnak tartja. Én az első évezred agrártechnikai forradalmát is világtörténelem alakítónak tekintem.
A túlszaporodó emberiség számára pedig a 20. századi agrártechnikai forradalomnak is óriási jelentősége van. Ma, ha nem is minden tekintetben megoldottabb a 7.5 milliárd ember élelmezése, mint száz évvel korábban a negyedennyié volt.
Az emberiség fele, a nők a sorsa szempontjából a háztartások technikai forradalmak közel annyi nőt szabadított fel a háztartásban, mint amennyinek 300 év alatt munkát adott az ipari forradalom.
A nők számára az is történelmi fordulat, hogy a tudomány szinte minden munkának a fizikai erőigényét a nők fizikai ereje alá csökkentette. Szinte nem is maradt olyan munka, amit nem lehet a nőkre bízni.
A végére hagytam a tanulást, a szellemi vagyon gyarapítását. Ma a fejlett országokban a korosztályon belül több nő diplomázik az egyetemeken, mint férfi. A tudásalapú társadalom tehát a munkamegosztásban többet ad a nőknek, mint a férfiaknak.
Nem is sorolom tovább a nők felszabadulását segítő eseményeket, mert a fogamzásgátlás messze a legfontosabb. Ennek ellenére, a nők sem így értékelik a szexuális felszabadulásukat. Ennél nagyobb baj volna azt, ha értékelnék a fogamzásgátlást, de nem használnák. Ettől azonban nem kell félni.
Történészként mindig figyelemmel kísértem a nők érintettségét.
Mint a népiek csapatának lelkes tagja, különös figyelemmel kísértem a nők javuló helyzetét.
A pásztorkodásról a földművelésre való áttérés volt az első jelentős lépés a nők nagyobb gazdasági szerepe irányában.
A gabona malmi őrölése jelentős munkától szabadította meg a nőket.
A kapás növények, mindenekelőtt a burgonya és a kukorica termelése nagyot lendített.
Az istállós tehéntartás, a tej áruvá válása, majd szervezett begyűjtése jelentette a család számára a nők első rendszeres pénzkeresetét.

Véleményem szerint, nem lehet eredményes társadalomtudós, aki nem tartja szem előtt, hogy a lakosság fele nő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése