2015. március 9., hétfő

Mekkora az optimális infláció

Kopátsy Sándor                 EE                   2015 03 05

Társadalomszemléletem
Mekkora az optimális infláció
(Kézirat)

Az infláció általános negatív megítélése azt bizonyítja, hogy a közgazdaságtudomány a legerősebb társadalmak igényéhez igazodik. Az aranyalapról való letérés jelentős szerepet játszott abban, hogy a világgazdaság az óta gyorsabban növekedett, mint az ipari forradalom óta bármikor. Itt azonnal tisztázni akarom, hogy a gazdasági fejlődés alatt nem a világgazdaság növekedését értem, hanem az egy lakosra jutó mutatókat.
A lakosság növekedéséből fakadó növekedés jelentős része a munkaerő számának négyszereséből is fakad, amit sokkal inkább hibának, úttévesztésnek tartok, mint eredménynek. A legjobb mutatónak tartom az ENSZ gyakorlatát, ami három tényező, az egy lakosra jutó jövedelem folyóáron, a várható életkor és az átlagos iskolázottság, eredője alapján rangsorolja a tagállamokat. E három mutató alapján értem, hogy az elmúlt század az emberiségnek messze a leggyorsabb fejlődését jelentette.
Ebben a sikerben visszatartó féknek tartom a gyors népesség növekedést, és fontos pozitív hatásúnak a fedezet nélküli pénzteremtést. Ismereteim szerint az államok pénzteremtési jogát nem is annyira annak előnye, hanem az aranyfedezet hátránya miatt tartották indokoltnak.
Máig nem találtam olyan elméleti munkát, ami a fedezet nélküli pénzteremtés indokoltságát bizonyította. Pedig az indokoltsága egyértelmű. A szuverén államok egyre differenciáltabbak lettek mind kulturálisan, mind a gazdasági fejlettség tekintetében. Ebből fakadóan a nemzeti valutáknak más mértékben leértékeltnek és más mértékben romlónak kell lennie.

Kezdem a leértékeltséggel.

Csak a legfejlettebb és puritán államoknak nem kell általában leértékeltnek tartani a valutájukat. Ez alatt azt értem, hogy csak ezek képesek a külkereskedelmi és deviza mérlegüket akkor is egyensúly közelében tartani, ha azok felső vásárlóereje és devizaárfolyama azonos. A legfejlettebbek alatt az értem, hogy az egy főre jutó nemzeti jövedelmük a 40 ezer dollár felett van. A lakosságuk viselkedését pedig Nyugaton a puritán, a Távol-Keleten a konfuciánus magatartás jellemzi. Ilyenek ma már a nyugat-európai és a tengerentúli protestáns országok, a Távol-Keleten pedig Japán és a Kis Tigrisek.
Rajtuk kívül a világ öthatodában minden országban olyan mértékben kell leértékelve tartani a nemzeti valutájukat és olyan mértékű inflációt kell tartani, amilyen mértében a kultúrájuk és a gazdasági fejlettségük távol van az élen állóktól. A leértékeltség ezen belül attól függően ingadozik, mekkora az adósságteher. Ez minél nagyobb az adósságteher annál nagyobb leértékeltségre és inflációra van szükség. Ezért tartok a mediterrán országok számára elengedhetetlennek az euró övezetből kilépést és a nemzeti valutájuk 30-40 százalékos leértékeltségét, és néhány évre két számjegyű inflációt.
Ennek indokoltságát jól illusztrálja, hogy Olaszországban az euró övezetbe lépés előtt, a 80-as évek átlagában 11, Görögországban 20 százalék volt az éves infláció. Akik ezek ismeretében a mediterrán országokat olyan közös valutába hozták, ami megfelelt az inflációra allergiás és sokkal fejlettebb, puritánabb németeknek, vagy nagyon ostobák voltak, vagy gátlástalan szélhámosok.
Mi, magyarok szerencsések vagyunk, hogy nem ugrottunk bele a közös valutába, pedig nem rajtunk múlott. De azért belekóstoltunk azzal, hogy nem értékeltük le a forintunkat és eladósodtunk a svájciak frankjában. Nem az állam, hanem a lakosság, az önkormányzatok és a vállaltok, és keményen tartottuk a forintunkat. Ezért aztán mi is eladósodtunk. Most pedig mikor végre leértékelődött a forint, az mondunk, hogy romlott a forint. Csak azt látjuk, hogy romlott a devizában eladósodottak hitele, nőtt a devizaadóságunk és drágább lett külföldön a magyar turistáknak. Ez ugyan igaz, de nem az a jó az országnak, ha kisebbnek látszik az adósága, hanem ami megkönnyíti a felhalmozott adóság fizetését. Az adóság törlesztésre devizánk csak akkor lesz, ha jobb lesz az exportálóinknak, és a külföldi turistákat fogadóknak, és drágább lesz az importálóknak. Ha rajtam múlna, még további tíz százalékkal leértékelném a forintot, annak ellenére, hogy akkor sem érem meg az adósságunk jelentős törlesztését.
Egyelőre mi sem értettük meg, hogy az EU egészének is az a baja, hogy alig van infláció. A jelenleginél nagyobbra volna szüksége még a németeknek is, és az övükénél legalább kétszer nagyobbra nekünk, magyaroknak.
Azt pedig az utánam következő generáció sem fogja megérni, hogy a négy mediterrán ország kimászik a veremből, amibe a brüsszeli bürokraták, élükön Németországgal, belecsalták. Ha valami, az EU legnagyobb hibája, hogy Németország igényéhez akarták hozzá szabni a sokkal lazább pénzpolitikát igénylő tagság egészét. Abból a gödörből aztán a németek is csak nagyon nagy áldozatok árán fognak kimászni, mert ők voltak a gyengébb, könnyelmű tagok lelkes hitelezői. Ezt felismerve, mindent megtesznek a közös valuta fenntartása érdekében. Inkább úja és újra kimentik a menthetetlen adósokat, nehogy kiderüljön a fizetőképtelenségük.

Az EU lemaradása az élvonaltól annál gyorsabb lesz, minél inkább a német mintára akarják rászabni a nagyon is nem német tagokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése