2015. május 5., kedd

A jogalkotóknak nem lehet lelkiismeretük

Kopátsy Sándor                  PP                  2015 04 18

A jogalkotóknak nem lehet lelkiismeretük

Diákkoromban felismertem, hogy nem lehetek pap vagy katona. Ebben a két szakmában a parancs értelmét nem szabad vitatni, teljesítés szakmai kötelesség. Történelemtanár akartam lenni, mert szükségét éreztem az olyan történelmi tudatnak, ami az igazságot tekinti az egyetlen iránytűnek. Az csak az egyetemválasztás idejére mértem fel, hogy a lelkiismereti függetlenségnek anyagi előfeltételei vannak. Csak az lehet független, aki nincs másoknak anyagi okokból elkötelezve.
Azt megértem, hogy a politikai rendszer eleve kizárhatja a lelkiismeretre való hallgatást. Ezért olyan politikai rendszer létrehozásán kell dolgozni, amiben lehetséges a lelkiismeretei szabadság.
A Rákosi rendszer azonban gyorsan meggyőzött arról, hogy abban a politika is vallás, amiben az egyéni vélemény eretnekség.
Ennek ellenére, Nagy Imre megjelenése után felismertem, hogy a politikai diktatúrában olyan centralizált a párthatalom, ami csak a párton belüli reformok számára biztosít lehetőséget. Ekkor lettem párttag. Sajnos, az 56-os forradalom megmutatta, hogy a párton belüli reform lehetséges keretein belül még a párttagok többsége sem képes megmaradni. Megtanultam, hogy a realitáson belül kell maradni, még akkor is, ha ez a többség számára elfogadhatatlan.
A rendszerváltás után hamar megtanultam, hogy a pártfegyelem nem sokkal lazább Nyugton, mint keleten. Csak az a különbség, hogy Nyugaton van több párt, amik között válogatni lehet. De a választható pártokon belül bolsevik fegyelem van. A frakciófegyelem a több pártrendszerben is működik. Azt, hogy a képviselők hogyan szavazzanak, a frakció dönti el. A frakcióvezető megbüntetheti, ha valamelyik képviselő másként szavaz. Szó sem lehet a lelkiismereti szabadságról, egyéni véleményről. Ez a logika még valahogy érthető a listáról bekerült képviselők esetében. Azoknak még lehet azzal érvelni, hogy őket nem a választók, hanem a pártvezetés tisztelte meg azzal, hogy listára kerültek. Ezért ők nem a választók, hanem a pártjuk bizalmából lettek a törvényhozás tagjai.
Nekem ezért van bajom a listás szavazatokkal. Ezeket ugyanis nem a szavazók választják, hanem a pártok. Ezek választását a bolsevik és a fasiszta diktatúrák találták ki. De ez sokkal régebbi találmány. A felsőházak tagságát vagy származásuk, vagy az intézmények képviselői alkotják. Az egyházi vezetők felsőházi tagságát nem a hívek választják, hanem az egyházi vezetői állásukból fakad. Vezetői megbízásuk az egyházak felső ügyek.
A listán bekerült képviselőket a pártjuk vezetése választja, nem a szavazók. Ez nem sokban különbözik a pápaválasztástól. A pápákat az általunk kinevezett bíborosok választják. Abba senkinek nincs beleszólása, hogy kiket nevez ki a pápa bíborosnak. De a katolikus egyház sem hirdeti azt, hogy a pápákat a nép, vagy akárcsak a papok választják.
Ahol a törvényhozók jelentős hányada a listák alapján került be, nincs is demokrácia, hanem az párturalom, azzal a különbséggel, hogy nem egy párt van, hanem több.
Az egyetlen és a tucatnyi párt között nincs nagy különbség.
A választók által választott kormányzat csak ott érvényesülhet, ahol két párt küzd a hatalomért, és amelyik több egyéni körzetben nyer, az a cikluson belül nem váltható le.
A törvényhozásban csak olyan törvények születhetnek, amint a képviselők többsége titkosan megszavaz. Képviselő csak az lehet, akit a körzetében a választók többsége támogatott. Titkos csak az olyan szavazás, amelyikben nem állapítható meg, ki, hogyan szavazott. Ez nemcsak a választások, de a törvények feletti szavazásra is vonatozzon.
Márpedig ilyen választási és törvényhozási rendszer csak az angolszász országokban működik.

A második világháború után a pártok gyorsan felismerték, hogy az ő hatalmuk csak a listás törvényhozók magas arányától, és a frakciófegyelemtől függ. Tekintettel arra, hogy ez minden párt közös érdeke, ne reménykedjünk, nem fog megváltozni, 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése