2015. május 13., szerda

Hetven éve vesztettük el a második világháborút.

Kopátsy Sándor                 PH                   2015 05 09

Hetven éve vesztettük el a második világháborút.

A háború első felében nem is álmodtam arról, hogy megérem. Akkor is örültem, hogy elvesztettük, és most is örülök. A háború alatt attól féltem, hogy a két ellentétes oldalú diktatúra összefog. Abban nem láttam okot, hogy egymásnak esnek, és ezzel biztosítják a demokráciák győzelmét.
Máig nem írta le egyetlen történész, hogy a náci Németországnak minden oka megvolt arra, hogy ne féljen attól, hogy a Szovjetunió hátba támadja. Európa szerencséjére, Hitlernek akkora volt a népszerűsége, hogy a saját vezérkarát is rá tudja venni a Szovjetunió lerohanására. Nemcsak a náciknak, de a vezérkarnak is a reálisnál sokkal jobb volt a saját erejéről a véleménye. Elhitték, hogy a Szovjetunió legyőzése után is bőven marad erejük a demokráciáikkal való leszámolásra. Ezt csak akkor ismerték fel, amikor már a hadseregük elvérzett a keleti fronton.
Azt, hogy a második világháború elvesztése számunkra örökre ünnep marad, csak az értheti meg, aki átgondolja, mi lett volna, ha Hitler nem támadja meg a Szovjetuniót, ami a tőkés demokráciákat sokkal nagyobb ellenségének tekintette, mint a fasiszta diktatúrákat.
Valami számomra a háború alatt egyértelmű volt, hogy a háború elhúzódását, az imperialista gyarmattartók, és a mindent gyarmatuknak akaró nácik háborúját a két ellenségük elvéreztetésnek tartotta mind Roosevelt, mind Sztálin. egyformán élvezte a két háborúzó fél maximális elvérzését. Ezt a tengelyhatalmak nem érezték meg. A végzetes úttévesztést először Japán követte el azzal, hogy háborút provokált az Egyesült Államok ellen. Japának is az volt az érdeke, hogy az európai imperialisták minél jobban véreztessék ki egymást. A tengelyhatalmak érdeke tehát az volt, hogy ne vonják be a háborúba se az Egyesült Államokat, se a Szovjetuniót. Ez nem lett volna nehéz feladat, mert mind Sztálin, mind Roosevelt is ezt akarta.
Azon utólag sem csodálkozom, hogy a magyar vezetés ebből akkor semmit nem látott. A Horthy rendszer, ami lényegében az arisztokrácia és az úri középosztály uralma volt, amit a magyar társadalom többsége bambán támogatott, az a létért harcolt. A kommunisták győzelmét reálisan a likvidálásuknak tekintették. Ebben megbízható szövetségesük volt az úri középosztály, és a teljes revízióban bízó közvélemény többsége is. Arra ugyan nem számíthattak, hogy a náci győzelem esetében Hitler visszaállítja a Trianon előtti országunkat, de másra még kevésbé.
A hidegháború azonban utólag egyértelműen megmutatta milyenek a reális erőviszonyok.
Az Egyesült Államoknak nem lehetett, és ma sem lehet versenytársa egyetlen más ország sem. Japán és Németország azzal követte el a legnagyobb hibát, hogy nem elégedtek meg az imperialista, gyarmattartók feletti győzelemmel, a legyőzhetetlen Egyesült Államokat is térdre akarták kényszeríteni. Roosevelt egyik ambiciózus imperialistát sem támadta volna meg, amíg nem vállnak a nyugat-európai gyarmattartók teljesen erőtlenné. Vagyis, ha Japán és Németország nem provokálja az Egyesült Államokat, sokkal kisebb háborús veszteségekkel, és megalázottsággal befejezhette volna a második világháborút úgy, hogy Japán a Távol-Keleten, Németország pedig Európában lehet az első. Tegyük hozzá, hogy így is az lett.
Japán bizonyult a háború után a legerősebbnek, de az Egyesült Államokkal szemben, a náci Németországgal szövetkezve sem lehetett egyenrangú. De a háború után húsz évvel így is az lett. Azt pedig senki sem láthatta előre, hogy Kína az ezredfordulóra nála is sokkal előbbre jut.
Németország volt katonai tekintetben a kontinensen a legerősebb. A század végére a két nála gazdagabb Nagy Brittaninál és Franciaországnál is gazdagabb lett. A háborúban azonban még a Szovjetunióval sem boldogult, sőt a háború után a katonai ereje azénál sokkal kisebb maradt.
Nagy Britannia sem Németországnak, sem Japánnak nem volt egyenrangú ellenfele. Az Egyesült Államok nélkül semmi katonai esélye nem volt a náci Németországgal szemben. Churchillt ma is a háború hősének emlegetik. Az fel sem merül a történészek előtt, hogy a második világháborúban a legtöbbet Nagy Britannia vesztett. Churchill háborús célja a Birodalom megmentése volt. Ha nem a béketárgyalások napján tesszük mérlegre a második világháború következményeit, akkor egyértelmű, hogy a legtöbbet a Brit Birodalom vesztett. Ez lett a háború előtti állapotához képest a legnagyobb vesztes. Előtte még a leggazdagabb világbirodalom volt, a század végén pedig már nem volt a 15 első között.
Franciaország katonai és gazdasági ereje még kisebb volt Németországéhoz viszonyítva. Ma az ENSZ tagállamok rangsorában csak a 23.
A Szovjetunió ugyan az összeomlásáig a katonai szuperhatalom szerepét játszhatta.
Kína pedig árnyéka sem volt mai erejének.
A fentiek tudomásulvétele azt jelenti, hogy a második világháború a világ egészének erőviszonyain szinte semmit nem változtatott. A század végére az bizonyosodott be, amire a század elején Max Weber felfigyelt. Egyre nagyobb lett a puritán népek országainak a fölénye. Azt ő a 20. század elején még nem láthatta, hogy a távol-keleti konfuciánus népek meg a Nyugat protestánsainál is puritánabbak.
Ahhoz még kevesebb fantázia kell, hogy lássuk, mi lesz a század közepén.
Két szuperhatalom lesz. Az Egyesült Államok mellé felzárkózik Kína.
A 20. század elején a gazdag országokban élők nagy többsége Európa nyugati felén élt. Százötven évvel később, 2050-ben a gazdagok országokban élők többsége, mintegy másfél milliárd a Távol-Keleten fog élni. Európában már csak a protestáns országok mintegy 200 millió lakosa él gazdag országokban. Ennek még egyszer akkora száma él majd a négy tengerentúli protestáns országban.
A két világháború volt az emberiség történelmének két legnagyobb háborúja, de a világtörténelemben nem okoztak lényeges változást azzal szemben, amit Weber a 20. század küszöbén felismert. A tudományos és technikai forradalom olyan mértékben felértékelte a lakosság viselkedési kultúráját, hogy a társadalmak fejlődési dinamikája attól vált függővé, mennyire felel meg a lakosság viselkedése az alépítmény által támasztott igénynek.
Ebből a társadalmi törvényből fakadt már az is, hogy a kereszténységnek csak a protestáns felekezetei feletek és felelnek meg jobban a kor követelményeinek.
Ez még sokkal markánsabban beigazolódott a marxista vallás esetében. Amíg a kelet-európai népek puritanizmus hiánya a kelet-európai marxizmusok csődjét okozta, a konfuciánus Kínában a marxista ideológia hozta létre az emberiség legnagyobb gazdasági csodáját.
A két világháború legnagyobb történelmi tanulsága, hogy a túlszaporodó tőkés osztálytársadalmak viselkedését az egymás pusztító háborúk jellemezték, a tudományos és technikai forradalom olyan társadalmi érdekeket hozott létre, amin a fejlettek közti gazdasági munkamegosztás lett az elsődleges társadalmi érdek. Ebben pedig nem egymás rovására, hanem csak az egymással való együttműködés jelenti a társadalom érdekét.
Amennyire jogos az öröm, hogy a fejlett társadalmakban az érdekellentét érdekközösséggé vált, annyira katasztrofális, hogy az emberiség háromötöde fékevesztetten szaporodik. Számukra nem csökkent, hanem sokkal nagyobb érdekké vált az egymás, de még a saját lakosság pusztítása is.
Hetven éve, amikor bevetették az első atombombát, általános lett a korábbiaknál is sokkal pusztítóbb háborúk réme, azt jósoltam, hogy az emberiség túlnépesedése ugyan emberpusztításokhoz vezet, de ennek sokkal több áldozata lesz kézifegyverekkel, mint atombombákkal.
A saját korunkat csak akkor érthetjük meg, hogy minden háború mögött a túlnépesedés állt. Mivel az emberiség, fejlett, gazdag kétötöde nem szaporodó lakosságú társadalmakban él, ott nem lesznek háborúk. Ugyanakkor az emberiség háromötöde gyorsabban túlnépesedik, mint valaha a múltjában, ott az emberek ember pusztítóbbak lesznek, mint valaha.
Ma az emberiség fele olyan társadalmakban él, ahol a lakosság az elviselhetőnél tízszer gyorsabban szaporodik. Arról fogalmunk sem lehet, milyen emberpusztítások fognak ebből következni.

Mi most a legnagyobb háború végének évfordulóját ünnepeljük, de vakon rohanunk az olyan társadalomba, amiben sokszorosan nagyobb emberpusztítások válnak elkerülhetetlenné. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése