2015. május 21., csütörtök

Sokat mondó adatok

Kopátsy Sándor                PH                   2015 05 13

Sokat mondó adatok

A Világban felmérte, hogy hol a lakosság hány százalékának nincs bankszámlája. Mindig nagy érdeklődéssel figyelem, hogy melyik technikai találmány hogyan terjedt és terjed el a különböző kultúrákban. A bankszámla tulajdonosok elterjedését még nem vizsgáltam.
Különösen azoknak a technikai eszközöknek az elterjedése érdekelt, amelyek viszonylag olcsók voltak, tehát nem az elérhető áruk akadályozta az elérhetőségüket.
Először két olcsó találmánynak, az iránytűnek és a patkónak az elterjedése érdekelt. Mindkét találmány történelmi jelentősége óriási, ugyanakkor szinte minden érdekelt számára elérhető volt.

Az iránytű.

Iránytű nélkül az óceánok, a ködös tengerek hajózhatósága nem történhetett volna meg. Tehát lényegesen másként alakult volna Európa, és a világ történelme. Még utalást sem találtam arra, miért lehetett a Földközi Tenger a nyugat-európai kultúra bölcsője. Azért, mert aligha volt ennél kedvezőbb adottság az iránytű előtt a tengeri hajózásra épült kultúrára. Ebben a tengerben nagyon tagoltak a partok, sok a sziget, és ritka a köd.
A Római Birodalom előtt a Földközi Tenger kikötői voltak az európai kultúra bölcsői. Vagyis előbb jelentek meg a gazdag városállamok. Európa első európai világbirodalma, a Római Birodalom, csak azért jöhetett létre, mert a közel-keleti és észak-afrikai gabonát hajóval lehetett Rómába, illetve Európába szállítani.
Az iránytű, vagyis egy kis értékű mágnes ez sok ezerszer nagyobb értékű hajó értékét sokszorozta meg, ha ködben, felhős éjszakában kellett használni.
Az első saját kenyerét megtermelő a Frank Birodalom volt. Európa csak akkor lett a saját kenyeréből élő földrész, amikor már télállóvá vált a búza és az árpa. Vagyis az első évezred végén.

A patkó.

A patkolatlan ló a Golf Áram térségében használhatatlan állat volt. Alkalmatlan volt igásállatnak, közlekedési eszköznek és a harci értéke sem volt.
Az arab terjeszkedésnek csak azért tudtunk ellenállni, mert csak nekünk volt patkolt lovunk. Ezt nekem az arab seregeket megverő frank fejedelem, Martell Károly neve árulta el. Martellnek, azaz Kovácsnak azért hívják, mert patkolt lovakkal felszerelt serege verte meg a patkolatlan lovas arab sereget.
Nyugat-Európa számára a patkolt ló volt az első közlekedési, szállítási és hadviselési forradalom. Ezért tartja a közhit a patkót szerencsehozónak.

Kerékpár.

Számomra a kerékpár volt az első nagy technikai forradalom. Az egynapi járóföld azonnal öt-tízszeresére nőtt. Egy használt kerékpár még egy diáknak is elérhető beruházás volt. Ennek mégis azt köszönhettem, hogy a Balatontól délre lévő négy megyét megismerhettem. Ma már tudom, hogy mennyivel más ember lett belőlem, hogy a mozgáskörzetem a tíz kilométeres körből hetven kilométeres kör lett, hogy megtanultam mennyire mások a magyar, a sváb, a rác falvak, de még a más vallásúak is.
Élményem alapján vallom, hogy az emberiség szegényebb fele számára a kerékpár az árához képest legindokoltabb jármű. Nagyra értékelem, hogy Kína évente 1 milliárd kerékpárt gyárt, és ennek fele Afrikába megy.

Villanyvilágítás.

Mivel tanyán, villany nélküli faluban nőttem fel, nekem forradalom volt a világosság. Nagy lelkesedéssel fogtam a falvak villamosítását. Ez is olyan technikai forradalom volt, amint a falvak szegény lakossága is örömmel fogadott. A nálam fiatalabbak el sem tudják képzelni, hogy száz éve még az emberek nagy többsége számár elérhetetlen volt, hogy sötétben is lehessen olvasni.
Ma már áramhiány esetében szinte megáll az élet.

Mobil telefon.

A jelenkorban aztán tucatjával jönnek az új technikai találmányok. Kedvencem a mobil telefon, életelemem a szövegszerkesztő. Negyven éven keresztül saját gépkocsival sok országban jártam. A repülőnek köszönhetően a déli féltekén is eltölthettem egy fél esztendőt. Az árához képest a legjelentősebb találmánynak a mobil telefont tartom. Ezt tények is igazolják. Ma már szinte mindenki számára elérhető. Nagyon élvezem, ahogyan a gyerekek fogadják. Szinte ösztönösen használni tudják.
Azt már diákkoromban felismertem, hogy az emberek társadalmi értékét az általa használt szókincs alapján mérni lehetne, ha tudnánk. Ma már tudjuk, de mégsem mérjük. Aztán a közelmúltban került a kezembe egy felmérés az Egyesült Államokban arról, hogy a négy éves gyerekeknek mekkora a szókincse. Kiderült, hogy már ebben a korban óriásiak a különbségek, a hasznát szavak száma 1:4 arányban szóródik. Ez a képesség aztán jelentősen kihat az életteljesítményre. Ezért indítják be a két éves kortól a közösségbe kerülésüket.
Szerintem, a kommunikációs forradalom sokat tesz a nagyobb szókincs kifejlesztésében.

A bankszámlák elterjedése.

Most jutottam el a bankszámlák elterjedéséhez.
Már nagy örömömre szolgált, hogy nem országokra, hanem kultúrkörökre és férfira és nőre tagoltak az adatok.
Az első kellemes meglepetést az okozta, hogy nők lemaradása ugyan általános, de mindenütt kisebb, mint gondoltam. A tíz százalékos különbség csak Dél-Ázsiában nagyobb és Kelet-Ázsiában kisebb. A már gazdag országokban nincs különbség a jó 95 százalékos ellátottság mellett.
Meglepő, hogy a Közel-Keleten jelentősen a legszegényebb bankszámlás kultúra. Ezer évvel ezelőtt még jelentősen Európa előtt járt, nemcsak az írást a tízes számrendszert köszönhetjük nekik, hanem még az ókori kultúránk megmentését is.
El nem hittem volna, hogy még a Szahara alatti Afrika is jelentősen megelőzi. Ha valaki azt mondja, hogy a bankrendszer szervesebben be van épülve a Fekete Afrikában, mint a Közel-Keleten, kinevetem. Ezért jó, ha az ember azt is néha leellenőrzi, amiről megvan a véleménye.
Dél-Ázsia, Latin-Amerika és Európa keleti fele nagyon hasonló szinten van. Erről most az jut az eszembe, hogy az EU-ba a fejlettek közé bevettek kelet-európai, balkáni országokat is.
Az nem meglepő, hogy a fejlettek nélküli Kelet-Ázsia és Óceánia félúton van a fennemlítettek és a fejlettek között, ahol gyakorlatilag a lakosság egésze el van látva bankszámlával. Méghozzá a férfiak, nők azonos szinten.

Ezek az adatok megerősítettek abban a meggyőződésemben, hogy a jelenkori világ egyre differenciáltabb lesz. Ezért ostobaság az általános ember

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése