Elavulnak a mutatók Termékenységi mutató

Kopátsy Sándor                 PD                   2015 06 10

Társadalomszemléletem

Elavulnak a mutatók

Termékenységi mutató

Az egy nőre jutó születések száma, mint demográfiai mutató, fajunk eddigi élete során, a 20. század közepéig megállta a helyét, mert a várható életkor nagyon lassan változott. Most néhány arab ország termékenységi mutatóját látva, rájövök, hogy értelmetlenné válik ott, ahol gyorsan emelkedik a várható életkor. Mivel ezt a mutatót arra használtuk, hogy figyelemmel kísérhessük a népszaporulatot, most látom, hogy a nők gyermekvállalási száma csak ott használható, ahol nem változott a várható életkor. Márpedig ez az emberiség nagyobb felében, a legutóbbi félévszázad során többel változott, mint előtte fajunk életében összesen.

Ilyen viszonyok között azt kellene illusztrálni, hogy a várható életkor függvényében hogyan változott a születésszám a lakosság újratermeléséhez viszonyítva. A létszám újratermeléséhez szükséges gyermekszám közelében maradás ugyanis a legfontosabb demográfiai mutató.

A vizsgált három mohamedán országban, Szaúd-Arábiában, Iránban és Egyiptomban, mutatja, hogyan változott ez a mutató 1970 óta. Akkor egy nőre vetítve a termelékenységi mutató 7.5-6 születés volt. 2014-ben ez már 3.5-2 közé, azaz felére, harmadára csökkent. A 2 értéket olyannak tartottuk, ami már a létszám újraterelésének a minimuma. Azonban ez is gyors létszámnövekedést jelent, ahol gyorsan nő a várható életkor.

Iránban történt a legnagyobb csökkenés a gyermekvállalásban, de mégis elviselhetetlen mértében nő azok száma, akik elérik a munkaképes kort, akik számára munkaalkalmat kell biztosítani.

A munkaképes korig tartó felnevelés is nagyon drága, de ez az elmaradt országokban döntő mértékben csak a családot terheli. A nagy társadalmi terhelést a munkahelyről való gondoskodás jelenti. Ezért mindig azzal számolok, hogy hol mennyi munkaképesé válók száma. Az Arab Tavaszt azért tartottam reménytelen kísérletnek, mert kiderült, hogy a két 80 milliós lakosságú országban közel kétmillió lakos lép a munkaképes korba, és legfeljebb a tizedének lesz munkahelye. Ráadásul ez a teljesíthetetlen munkahelyigény még legalább tizenöt évig halmozódik, amire megjelenik a gyermekvállalás csökkenésének a hatása.

A teljesíthetetlenség érthető a rendszerváltás utáni Magyarországon, ahol 25 éve másfélmillióval csökkentettük a foglalkoztatottak számát, és ezeknek munkahelyet teremteni még 25 év után sem tudtunk. Ezt további tíz év utánra ígérjük. De ez is reménytelen, mert a minőségük eleve nem volt arra megfelelő, és az idő múltával még inkább az lesz. Az országnak nincs pénze ennyi, képzetlen munkaerőnek új munkahelyet teremteni.

Tejesen érthetetlen, hogy a liberális közgazdászok az ilyen bajban lévő országoknak is azt javasolják, legyenek demokráciák. Ezek az országok csak kemény diktatúrával élhetik túl a megoldhatatlan feladatok időszakát. Ideje volna kimondani, hogy a liberális demokráciának csak ott lehet létalapja, ahol alig változik a népesség száma, már a világ fejlett ötödében van a lakosság iskoláztatása, és puritanizmus jellemzi a lakosság viselkedését. Ahol ezek a feltételek még hiányoznak, ott a politikai hatalom csak erőszakkal stabilizálhatja a társadalmat.

Ezt csak Kínában ismerte fel a politikai diktatúra. Erőszakkal egy gyermekre korlátozta a vállalást, és fenntartotta az egyetlen párt diktatúráját.

A három mohamedán ország ugyan számomra is meglepő mértékben csökkentette a gyermekvállalást, de az ennek ellenére is az elviselhetőnél kétszer, háromszor nagyobb maradt. Ha most a mohamedán országok a termékenységi mutatót 1 közelében tudnák leszorítani, ami csak nagyon kemény diktatúrában képzelhető el, akkor is mintegy további húsz évig kellene a politikai diktatúrát fenntartani, hogy a már meglévő korosztályokat foglalkoztatni tudják. Azt is be kell látni, hogy ott a túlnépesedést még senki sem volt képes megállítani. Aztán még további évtizedeket kellene várni arra, hogy a politikai erőszak felszámolható legyen. A lakosság létszámát tartó gyermekvállalás erőszak nélkül csak ott volt megvalósítható, ahol az egy lakosra jutó jövedelem meghaladja a mintegy tízezer eurót, és az iskolázottság a 12 évet.

Kínában azt is felismerték, ami fokozottan áll a még elmaradottabb társadalmakra, hogy évtizedek kellenek ahhoz is, hogy a vidéken élők foglalkoztatását megoldják. Ennek érdekében a termékenységi mutatót az 1 születés közelébe kell tartani, ami a gyorsan emelkedő várható életkor ellenére is lakosságcsökkenést jelent. Ezért adminisztratív eszközökkel fékezik a vidéki lakosság urbanizációját. Ezt is zseniálisan megoldották azzal, hogy a városokba költözők hosszú időre másodrangú lakosok maradnak.

Logikával ugyan le lehet írni, hogyan kell a példátlan sikerű kínai utat járni, de erre egyelőre szinte egyetlen más kultúrához tartozó ország sem képes.

Visszatérve a három közel-keleti mohamedán ország példájára. Ott olyan mértékben csökkent a gyermekvállalás, amit tudomásom szerint, senki sem merte volna feltételezni, de még ez sem jelenthet megoldást. Ahhoz a kínai utat kellene megjárni.

A termékenységi mutatót az egyetlen gyerek közelébe kell csökkenteni. Erre csak nagyon kemény politikai diktatúra lehet képes. A mohamedán világban ilyen utoljára az Oszmán Birodalom volt, amiben az arab népek utoljára tartoztak a világ társadalmai élvonalába. A Nyugat csak a reformáció és az ipari forradalom hátán tudott a Közel-Kelet fölé emelkedni, de akkor is csak azért, mert az élettere megtízszereződött.

Azt, hogy a közel-keleti kultúrák túlnépesedtek, és nincs számukra szabad élettér, mutatják a napi események, amikor a túlnépesedett Közel-Keletről sok tízmillió reménytelen sorsú fiatal, irreális kockázatot vállalva jönne Európába.

Ideje volna tárgyilagosan gondolkodni. Ezek az országok már a területük eltartó képességükhöz viszonyítva 1970-ben is túlnépesedettek voltak, az óta a lakosságuk megkétszereződött, annak ellenére, hogy felére csökkent a termelékenységi mutatójuk.

A termelékenységi mutatónak minden reális várakozást messze meghaladó csökkenése ellenére is az elviselhetőnél kétszer nagyobb a népszaporulatuk. Ezt várhatónál sokkal gyorsabban csökkenő gyermekvállalást sem a szükségesség felismerésének, hanem a fogamzásgátlás megoldottságának köszönhetik. Ha ez nem terjed el, szó sem lehetne a csökkenésről, ma a három országnak mintegy 100 millióval még több lakosa lenne. Ezért tartom a fogamzásgátlást az emberiség történetének legnagyobb találmányának, vívmányának.

Becslésem szerint, a fogamzásgátlók nélkül a létszámunk már ma is a 10 milliárd fő felett lenne.

Sajnos, a társadalomtudományok máig sem jutottak el odáig, hogy mérjék a lakosság optimális nagyságát. Ez alatt az kell érteni, ami mellett a három mutató, az egy főre jutó nemzeti jövedelem, a várható életkor és az iskolázottság, eredője a legmagasabb. Az optimumot 2-3 milliárd főnek tartanám. Ennek közelítése lenne az emberiség legfontosabb feladata. Jelenleg ennek a háromszorosán tartunk, és hamarosan a négyszeresénél leszünk akkor is, ha a növekvés sebessége csökken. De csak annyira, hogy a létszámnövekedés nagysága az éves 70 millió fő marad.

Nem érem meg, hogy valaki kiszámolja, hol állhatnánk, ha csak 2-3 milliárdan lennénk, hol tartana a klímaváltozás, az átlagos egy főre jutó jövedelem, a várható életkor az átlagos iskolázottság.