2015. június 16., kedd

Négyszer négy adat, három kultúra

Kopátsy Sándor                pp                  2015 06 10

Négyszer négy adat, három kultúra

A The Economist legutóbbi száma arról ír, hogy Anglia ma szinte csak a főváros. Az ugyan köztudott, hogy London elsősorban pénzügyi, kereskedelmi és szolgáltatási szektoraival kiemelkedik nemcsak az országból, de Európából is. Ezt eddig nekem az irodabérletek nagysága mutatta. Most a megerősödött konzervatív kormány vetette fel, hogy az ország területének északi kilenctizedével is foglalkozni kell. Ezt részben a helyei adók súlyának növekedésével, részben a vasúthálózat modernizációjával akarják elkezdeni.
A téma kifejtése során Megmutatják, hogy a főváros lakosságának jövedelméhez viszonyítva, négy országban hol tart a következő három nagyváros lakosságának a jövedelme. A négy ország Britannia, Németország, Olaszország és Spanyolország.
Britanniában, ha Londonban az egy laksora jutó jövedelem 100, akkor Manchesterben, Birminghamban és Glasgow 12, 10 és 8.
Németországban Berlinhez viszonyítva a Ruhr-vidéken, Frankfurtban és Münchenben 180, 120 és 100.
Olaszországban Rómához viszonyítva Milánóban 180, Torinóban 40 és Nápolyban 50, Nápolyban 30.
Spanyolországban Madridhoz viszonyítva Barcelonában 75, Valenciában 25 és Szevillában 15.
A két mediterrán ország adatai nem leptek meg. Ott az ország északi és déli fele jobban járna, ha külön országként működnének.
Annál megdöbbentőbb a két protestáns, azaz puritán ország közti óriási különbség. Annál is inkább, mivel a 18.-19. században az ország közepe volt a gazdasági motor.
Németország adatai azért leptek meg, mert a Ruhr-vidéket visszaesőnek gondoltam, mert a bányászata szinte megszűnt. München felzárkózása közismert, Frankfurtban pedig egyértelműen látszik. Kalapot emelek a Német Szövetségi Köztársaság alapítói előtt. Bebizonyították, hogy a térségek viszonylagos önállósága minden elképzelhető állami támogatásnál is többet ér.
Az angol kormánynak aligha lehet fontosabb feladata, mint az ország északi kilenctizedének felemelkedése.

Magyarország kicsi ahhoz, hogy Budapestnek versenytársai lehetnek. Marad a Monarchiából maradt mániám, hogy Nyugat-Európa tengertől elzárt térségében a Prága, Bruno, Bécs, Pozsony és Budapest térsége legyen gazdasági egység. Ez ugyan ma négy ország része, négynyelvű, de egységesen közép-európai kultúrájú. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése