2015. július 9., csütörtök

A mediterrán lecke

Kopátsy Sándor              EE                     2015 07 04

A mediterrán lecke

A holnapi görög népszavazás látszólag a görögök sorsáról és az euró övezet jövőjéről dönt. Pedig nem dönt semmiről, csak egy jelentős lépés abban az irányban, hogy az Európai Unió, és még sokkal inkább az euró övezet végzetes hibák halmaza. Erre figyelmeztet, de még sokáig süket fülekre talál mind Brüsszelben, mind Berlinben.
Hatvan éve fél évet tölthettem Olaszországban, a Gyáripari Kamara vendégeként. A fő tanulságom az volt, hogy az ország egyesítése 1850-ban végzetes hiba volt mind az északi, mind a déli olaszok számára. E két országrésznek csak a nyelve és az ókori múltja közös, mindkettő jobban boldogult volna önálló államként, ha mindegyik a neki megfelelő utat járja.
Észak-Olaszország Franciaországnál magasabb szinten lenne, mint ahogyan kétezer éve mindig a felett volt. Dél-Olaszország pedig Görögország szintjén, de a maga módján élne. Akkor kiszámoltam, hogy a második világháború óta Dél-Olaszország a Cassa del Mezzogiornón keresztül, egy lakosra vetítve, legalább tízszer annyi megkülönböztetett támogatást kapott, mint az ország a Marchall-tervben. Ennek ellenére, nem csökkent, hanem nőtt az ország két fele közti különbség. De visszatáncolni sem lehet, mert a dél-olasz állami alkalmazottak, tisztviselők, pedagógusok, fegyveresek erről hallani sem akarnak. A jövedelmük ugyanis azonos azokéval, akik Lombardiában dolgoznak. Megdöbbenve láttam, hogy a rendőr Szicíliában ugyanakkor fizetés kap, mint a kollégája Milánóban. Ha Dél-Olaszország önálló állam volna, legfeljebb akkora fizetést kapna, mint a görög kollégája. Mindez az olaszok számára fel sem tűnik, természetesnek tartják. Dél-Olaszország lakossága tehát hallani sem akar arról, hogy önállóak legyenek.
Közben aztán örömmel láttam, hogy az észak-olaszok felébredtek. Erős támogatása van az Északi Ligának, amelyik önálló Észak-Olaszországot akar. Becslésem szerint, 30-50 százalékkal gazdagabbak lennének, ha különválnak, és a saját adottságaiknak megfelelő valutát alkalmaznák. Ők talán még az euró övezetbe tartozást is elviselnék. Minden bizonnyal még Franciaországnál is jobban.
Akkor már Max Weber tanítványa voltam, aki a 20. század küszöbén felismerte, hogy a tőkés osztálytársadalmat a protestáns erkölcsű népek hatékonyabban működtetik, mint a nem protestánsok. Az óta zseniális felismerése két korrekcióra szorul.
Egyrészt a tudományos és technikai forradalom óra az állítása még erősebben érvényesül.
Másrészt a protestáns helyett puritánt kellett volna írni, mert a Nyugaton vannak a katolikus népek közt is puritánok, másrészt a Távol-Keleten a konfuciánusok még a protestánsoknál is puritánabbak.
Éppen Olaszországban tapasztalhattam meg, hogy a tiroliak éppen olyan puritánok, mint Svájcban a kálvinisták. Az Alpokban élő népek viselkedési kultúrája a nyelvüktől, vallásuktól függetlenül puritán. Az osztrákok, a bajorok, a Rajna-völgyi germánok ugyan katolikusok maradtak, de puritán módon élnek, és ennek megfelelően tartják a lépést a protestánssokkal, néha sikeresebben. Ezért a germánok nemcsak közös országban, de egyedül is képesek megélni.
Ezzel eljutottam az EU kritikám fő mondanivalójához.
Az Európai Uniónak szinte minden fontos stratégiai alapja hibás, de a legnagyobb azonban az, hogy arra épül, hogy a minél nagyobb, annál jobb. A nagyság csak akkor előny, ha a világpolitikai viszonyok között a nagyobb katonai erő érték. A második világháború óta a katonai erő csak a hidegháborúban volt látványos érték. A Szovjetunió imperialista terjeszkedése valóban a Nyugat, illetve a polgári társadalmak alapvető érdekét, sőt létét veszélyeztette. A bolsevik diktatúrák, és az imperialista Szovjetuniót összeomlása valóban a katonai verseny elbukásának köszönhető. Az óta a katonai erő szerepe másodlagos lett. Európa hat legfejlettebb társadalmú országa, Norvégia, Dánia, Svédország, Finnország, Svájc és Hollandia kis ország. Náluk is gazdagabb az államként törpe Luxemburg és néhány társa. A hatokkal egy szinten csak a négy tengerentúli angolszász, protestáns ország van.
A kulturálisan és gazdaságilag nagyon heterogén Európában csak a vámunió és a turisták szabad áramlása működhet előnyösen. Ez is csak addig, amíg minden ország önálló valutával és pénzteremtéssel rendelkezik. A nemzeti valuták leértékeltsége, és a kívánatos pénzteremtés ugyanis kultúrától, fejlettségtől függő. Erről nem volt fogalmuk azoknak, akik a kulturális és gazdasági fejlettség tekintetében nagyon eltérő országok számára közös valutát szerveztek.
De már a szabad munkaerőpiaccal is tévedtek az EU vezetői. Közös piaca ugyanis csak annak lehet, aminek piaci ára van. Amíg az áruk az árukon, számon tartva mennek át az országok határain, a munkaerő értéke nincs számon tartva. Az otthon is keresett munkaerő elvesztése értékvesztés. Ma a világgazdaságban az országok közti legnagyobb vagyonérték mozgás a munkaerő vándorlásával történik. A közgazdaságtan ezt azonban nem veszi figyelembe.
Az is végzetes hiba volt, hogy az EU pénzforrásai nagy többségét a mezőgazdaság támogatására fordította, és fordítja még ma is. Ha ezt az összeget a tudomány, a technikai fejlődés, az oktatás támogatására fordította volna, nem itt tartana.
Azt, hogy a fentiek mit eredményeztek, elég volna, ha az EU 1990 óta történt fejlődését összevetnénk egyrészt a tengerentúli puritán négy államéval, és a Távol-Kelet fejlődésével. Az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland egy laksora vetített teljesítménye az EU tagországokénak fele, a távol-keletieknek ötöde volt.
De az EU átlagos teljesítménye mögé nézünk, még alacsonyabb a teljesítmény. Az EU puritán erkölcsű államainak fölénye nőtt. A többieké csökkent. Ez még markánsabban jelenik meg, ha azt vizsgáljuk, hogy melyik tagországnak hogyan változott a külföld felé történt nettó eladósodottságának a kamatterhe.

Elég elképzelni, hogy mennyivel jobban állna a négy mediterrán ország, ha nem lép be az euró övezetbe, megmarad a korábbi gyakorlata mellett, hogy a költségvetési hiányát pénzteremtéssel, inflációval fedezi. Ez esetben ma felét sem érne a saját devizája, de nem volna nagyobb az adóssága. Ráadásul nagyobb lett volna a turistaforgalma, kisebb a külkereskedelmi mérleghiányuk. Ráadásul nem hivatkozhatnának arra, hogy az EU, és különösen Németország felelős a katasztrofális helyzetükért. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése