2015. szeptember 23., szerda

A befogadás két formája

Kopátsy Sándor                 PP                   2015 09 22

A befogadás két formája

Az Európai Uniót sújtó bevándorlási válság a befogadás elképzelhető legrosszabb formája. Jelenleg, elsősorban a Közel-Keletről olyan munkaerő özönlik be, elsősorban Németország ostobasága okán, az EU térségébe, akiknek az átlagos munkaerőértéke a munkaerejének alsó tizedébe tartozik. Idegen a kultúrájuk, nagyon alacsony a képzettségük, nem ismerik a befogadó országok nyelvét, társadalmi elvárásait. Az összetételük alakítására nincs a befogadóknak lehetőségünk.
A beáramlást előidéző országoknak, elsősorban Németországnak fogalma sem volt arra, mint idéz elő.
Még azt a fáradságot sem vették, hogyan történik a befogadás ott, ahol sikeres. Valahogy úgy álltak hozzá, mint egy olyan vallás, ami a hívei számát karja növelni, nem nézi, milyen híveket szerez, azok értékét csak a számukkal méri. De még ennél is ostobábban viselkedtek, nem híveket, hanem ellenséget hívtak be.
Az EU befogadási politikája a fordítottja annak, amit a náluk sokkal sikeresebb tengeren túli angolszász országok alkalmaznak. Ezek maguk válogatnak a sok jelentkező közül viszonylag keveset. Az olyan bevándorlók ellen, akiket nem ők szelektáltak ki, nehezen áthágható kerítést és védelmet biztosító hatóságot működtetnek. Ráadásul ennek a négy országnak a potenciális életterük tízszer nagyobb, mint az EU-é. Ennek ellenére ők nagyon megrostálják az úgy nevezett zöld kártyával lehet jelentkezni. Ezeknek tizede kap bevándorlási engedélyt, ami csak néhány év után válik állampolgársággá.
Most is, amikor az EU az Egyesült Államok támogatását kéri, csak ellenőrizhetetlen választ adott. Évente 100 ezret fogad be, de nem közli azok összetételét, semmi esetre nem mond olyant, hogy aki életveszélyben van, és oda jön, nem küldik vissza.
A négy angolszász ország példáját követte Nagy Britannia, azzal, hogy számszerűen teljesíti a kvótát, de a személyeket ő Szíriában válogatja ki. Ezzel eljutottam a legfontosabb mondanivalómhoz. A befogadók joga megmondani, hogy kit, miért fogad be. Az erőszakkal bevándorlókat akkor sem volna szabad befogadni, ha kulturális és szakmai szempontból megfelelnének, mert ez biztatást jelentene az erőszakos bevándorlásra.
Azt, hogy az EU bevándorlás politikája önpusztító, világosan mutatják a tények. E politika támogatói gondosan titkolják, kiket fogadnak be. Ugyan elég volna a bevándorlók viselkedését látni, hiszen a közel-keleti nyomornegyedek képét hagyják maguk után.
Ami a bevándorlók összetételét illeti.
Eredetileg csak a szírek befogadását ígérték, de a többség már nem is szír. Ezt nemcsak a köztük kitört veszekedések bizonyítják, hanem a tény is, hogy nem hajlandók a regisztrációra, hogy nagy hányaduk nem tud arabul.
Az EU vezetés ugyan elvárja, hogy a befogadó ország azonosítsa a bevándorlókat, de nincs biztosítva, hogyan lehet ezt kikényszeríteni. Ennek ellenére az a szabály, hogy az adatfelvételért az első ország a felelős, és oda lehet visszatoloncolni, akik végül nem fogadnak be.
Az EU még azok adatait sem közli, akiket azonosítani tudtak. Nincs arra szabály, hogyan lehet kikényszeríteni a nyilvántartásba vevést, az újlenyomat adást.
Még az iskolázottságuk is titok. Egyetlen szakértőt hallottam, aki szerint alig van köztük diplomás, tizede állítja, hogy szakmai tudással rendelkezik, a harmaduk három évnél kevesebbet járt iskolába. Az utóbbit két ok magyarázza. Az országában 20 százalék felett van az analfabéták aránya. Szíriában öt éve gyakorlatilag nem működik az iskolarendszer.
A látottak alapján legfeljebb néhány százalékuk képes angol nyelven kommunikálni, de a befogadó országok nyelvét nem ismerik.
Becslésem szerint, a képzettség és a nyelvismeret hiányában tizedük sem fogható munkára. Abban reménykedni sem lehet, hogy tíz év múlva már tudják a befogadó ország nyelvét, megoldásra kerül a gyerekek iskolázottsága. A bevándorlók 90 százaléka a befogadó ország alsó huszadába tartozik. A munkaerejük értéke még a tartósan munkanélküliekét sem éri el. Ezekkel hasonló munkaerő munkanélkülisége a befogadó országokban is meghaladja az 50 százalékot.
Az EU vezetés színvonalát jellemzi a tény, hogy nem a tagországok tartós munkanélküliségét akarják felszámolni, hanem a használhatatlan munkaerő számát növelik.
Elég a magyar példa. A magyar cigányság foglalkoztatási rátáját 20 százalékra becsülik, vagyis minden ötödiknek van munkája. De nem róluk akarunk gondoskodni, hanem a közel-keletiekről.
Végül egy becslésem. Ha az angolszász országok módszerét alkalmaznánk, csak olyanok jöhetnek be, akikből itt is hiány van, ezek minősége a magyar munkaerő felső negyedének felel meg. Ezzel szemben a jelenlegi erőszakos bevándorlók átlagos értéke nem éri el a hazai alsó tizedet, vagyis az értékük negatív.
Aki nem értani, hanem használni akar a hazájának, az csak a hazai munkaerő felső harmadába sorolhatók betelepítésével foglalkozik. Ennél is százszor fontosabb azonban a hazai munkaerő alsó ötöde számára munkaalkalmat teremteni.
A közel-keleti beözönlők foglalkoztatása azonban százszor nehezebb, mint a hazai cigányságé.
Az EU befogadás politikájánál nagyobb kárt az ellenség sem tehetne.
Közben meghallgattam a CNN híreit, ahol szíriai politikusok beszámoltak arról, hogy jelenleg 4 millió szíriai él menekült táborokban és hagyta el az országot. A legnagyobb vesztességnek azonban azt tartják, hogy az értelmiség nagyobb része végleg elhagyta az országot. Ezzel a béke estérre is elveszett az újjáépítés minden reménye.
A Közel-Keleten is beigazolódott, hogy az Egyesült Államok katonai beavatkozását csak a Nyugat-Európában és a távol-keleti országokban követte siker. Vagyis ott, ahol puritán népek éltek. Vagyis az valósult meg, amint Weber a már a múlt század küszöbén megállapított, hogy sikerre csak a puritán népek képesek. A Nyugaton a protestánsok, és a Távol-Keleten a konfuciánusok. Minden más kultúrában nemcsak a demokrácia, de a diktatúra is megbukik. Az előbbi még jobban. India vészesen lemarad Kínához képest. A Közel-Keleten pedig a rájuk kényszerített demokratizálás még a diktatúrákhoz viszonyítva, káoszt hoz létre.
Az Európai Unió jóakarata, hogy mentse a szíriaiak életét, nemcsak öngyilkos ostobaság volt, hanem Szíria esélyeit is csak tovább rontotta.

Ez esetben is beigazolódott, hogy a sikerre képtelen népeknek csak kárt okoznak azzal, ha erőszakkal akarják demokratikussá tenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése