Befogadások a magyar történelemben

Kopátsy Sándor                EH                   2015 09 02

Befogadások a magyar történelemben

A tudományos és technikai forradalom vívmányainak köszönhetően az emberiség életterei között nemcsak nagyságrenddel megnőttek a társadalmak fejlettségei közti különbségek, de szinte korlátlanná vált a különböző térségben lévő társadalmakról szerezhető információ.

A 20. század elejéig a lakosság nagy többsége alacsony, a létminimumhoz közeli szintvonalon élt, és tehát a vagyon nélküli bevándorlók nem számíthattak a meglévőnél jobb és stabilabb életre. De információjuk sem volt arról, hogyan él a lakosság más kontinenseken. De a személyek mozgása nem csak a kontinensek, de már a néhány napi járóföldön túl is nagyon nehezen megoldható feladat volt.

A tudományos és technikai forradalom hatására az elmúlt száz évben az emberiség ötszörösére szaporodott, de főleg kontraszelekcióval, vagyis minél lassabban nőtt az eltartó képesség, annál gyorsabban szaporodott a lakosság. Ennek következtében nagyságrendekkel megnőttek az életterek lakossága és eltartó képességük közti különbségek és a különbségek vonása és taszítása. Jelenleg ötmilliárd ember él annak tudatában, hogy a jobban élése elsősorban attól függ, hol élhetne. Ugyanakkor százszorosra nőtt a térbeni mozgásképesség. Ezer kilométeres távolságot képes megtenni, és elég, ha bankkártyája és mobiltelefonja van. Ezen felül egyre többen vannak olyan rokonaik, akik már a fejlett nyugat-európai államokban élnek, akiknek a segítségére számíthatnak.

A közel-keleti és az afrikai alvilág világosan felismerte azt a piacot, amint a nyugatra vándorlók jelenthetnek. A fejlett világba vándorlók egyetlen százaléka is óriási piacot jelent számukra. A kiselejtezett hajók, motoros gumicsónakok értéke kisebb, mint amennyi bevételt jelent akár egyetlen bevándorlási próbálkozásuk.

Márpedig minden sikeres Európába juttatás tízszeres új jelentkezőt gerjeszt. Vagyis a közel-keleti és afrikai túlnépesedés olyan, mint a lavinaveszélyes magas hóval fedett hegyoldal. Minden ledobott hólabda lavinát gerjesztő lehet. A fejlett Nyugat-Európa lakossága alig 200 millió, ezzel szemben tízszer annyi ember tenne meg mindent annak érdekében, hogy itt menekült legyen. Nem azok vannak elviselhetetlenül sokan, akik elindultak, hanem azok, akik a most elindultak sikere esetén indulnának el.

Ezt a helyzetet reálisan csak az angol kormány méri fel, aki nemcsak az illegális bevándorlást bünteti, hanem ezek foglalkoztatását is.

A francia kormány az arab kisebbség által okozott problémát ismerve, középen áll.

Az ostobaság bástyája a német kormány. De még az is azt szeretné, ha az EU tagországok gazdasági erejük arányában vállalnák a befogadást. Nem mérik fel, hogy a német közvélemény többsége nem áll mögöttük, a jelenlegi politikájuk a jobboldal erősödéséhez vezet, hogy a nagyvonalú befogadás esetén számítani kell arra, hogy az angol közvélemény az EU-ból való kilépést támogatja, a kevésbé gazdag tagországban is megnő az EU ellenesség.

A német kormány még az sem méri fel, hogy a szegényebb tagországokba sorolt bevándorlók hozzájuk áramlását nem akadályozhatják meg.

Ami pedig a magyarországi hatásokat illeti.

Magyarország egészen a vasúthálózat kiépítéséig szinte csak befogadó ország volt.

Hiányoztak a polgárai. Nemcsak első királyunk, de háromszáz éven keresztül az árpád-házi királyok is felismerték, hogy az európai társadalommá váláshoz, polgárokra van szükségünk. Ezért a túlnépesedő Nyugat-Európából csábították be a többségében germán polgárokat, akik itt a második világháborút követő kitelepítésekig a társadalom felső tizedébe tartoztak. Ezt reálisan tálalják a magyar történészek is.

Ezzel szemben a keletről történő, talán lényegesen nagyobb befogadást alig érintik. Pedig érdemes volna.

A honfoglaló magyar pásztorok gyorsan áttértek a földművelésre és a kereszténységre. Ez az áttérés azonban még évszázadokig folytatódott. Először az Alföldről a peremvidékre és a Dunántúlra áttelepült pásztorokat kellett pótolni. Ezt történt a besenyők befogadása során. De újra és újra megismétlődött a kunok, a hajdúk, a jászok befogadásával.

Érdekes ennek a katonai oldala is. Első királyunk csak azt ismerte fel, hogy a német nehézlovagság katonai fölényt biztosított számára a társadalmi átalakulást ellenző magyarsággal szemben. A korabeli krónikák István és Koppány harcát úgy rögzítik, mint a német lovagok győzelmét a magyar könnyű lovagsággal szemben.

A magyar társadalom története könnyebben megérthető volna, ha szem előtt tartanánk, társadalmi deformációnkat, amiben példátlanul sok nemes, és nagyon kevés polgárunk, azok között egészen a török kiűzéséig szinte semmi magyar etnikumú nem volt. Utána is magyar etnikumú csak az alföldi városok paraszt-polgárai voltak.

A vasúthálózat kiépítése hozott fordulatot Európa keleti felében, Magyarországon is. Az emberek és áruk szárazföldi mozgatása tizedére, századára növelte meg a korábbi elviselhető távolságot, időt és költséget. Ezzel az akkor még döntően feudális nagybirtokok, és még inkább a szabaddá vált parasztok árutermelési potenciálját. Csak a megnyílt lehetősséggel élni képes kereskedők hiányoztak. Erre ugyanis a feudális arisztokrácia és hatalmat működtető úri középosztály alkalmatlan volt. Annál inkább megmozdult a térségen élő zsidóság. Ezek korábban a társadalmon belüli zárványokban, gettókban éltek, az áruk begyűjtéséhez szükséges utazási és szállítási lehetőségek hiányában, főleg pénzzel, értékükhöz viszonyítva szinte súlytalan tárgyakkal kereskedtek. A vasúthálózat kiépülése azonban nagyságrendekkel sokszorozta meg a begyűjthető, és a távoli piacokra is elszállítható áruk mennyiségét. Ezzel a lehetőséggel Európa keleti felén szinte csak a zsidóság élt. Iskolázottsága, etnikai összetartása erre alkalmassá tette.

Maga a zsidóság sem hangsúlyozza a világgazdaság történelmében is páratlan sikerét. A 20. század közepére az európai zsidóság lett a világ legértékesebb etnikuma nemcsak a gazdaságban, de a tudományokban és a művészetekben is. A sikerük olyan fergeteges volt, hogy a nem polgárosult társadalmak, Európa keleti felén, hisztérikusan antiszemiták lettek, elhitették magukkal, hogy amit a zsidóság elért, ők is elértek volna, de a zsidók elkapták előlük a lehetőséget. Az antiszemitizmus átterjedt a munkásokra és a parasztokra is. A munkások nem értették meg, hogy a munkahelyek többségét a zsidó vállalkozók teremtették meg. A parasztok sem vették tudomásul, hogy a termékeik jelentős része csak azért válhatott áruvá, mert a zsidó kereskedők összegyűjtötték és piacokra vitték.

A magyar történészek számára sem tudatosult, hogy az európai zsidóság tömeges polgárosulásának ideális helye volt a Kárpát Medence, és mindenekelőtt Budapest. A 20. század elején valószínűen Budapest volt a legnagyobb zsidó város, a lakosságának mintegy negyede volt zsidó. Talán sehonnan nem került ki több zsidó teológus, világhírű tudós és művész. Ezt jól illusztrálta, hogy itt épültek a legnagyobb zsinagógák.

De nemcsak a főváros volt a 20. század elején az ország ezer éves történetében a leginkább nyugat-európai, de a magyar városok többsége sem volt sem előtte, sem utána polgárosultabb.

Ideje volna bevallani, hogy ezer éves történelmünkben a legnagyobb kárt önmagunknak azzal okoztuk, hogy a zsidóságunk öthatodát elpusztítottuk, illetve elüldöztük.

Az államalapításunkat követő közel ezer évben ugyan a betelepített germánok, azaz a szászok, ugyan az ország leginkább nyugat-európai etnikumát jelentették, de izoláltan éltek, a magyar társadalmi fejődésre kevés hatást gyakoroltak.

Az Oszmán Hódoltság megszűnése után a svábok betelepítése ugyan nem volt indokolt, mert bőven lettek volna magyar jobbágyok, aki örömmel költöztek volna a helyreállított nagybirtokokra jobbágynak, de a magyar uralkodó osztály ezt nem engedte. Ennek ellenére a svábokkal is nyertünk, mert ők jelentették a leginkább nyugatos parasztságot.

A svábok többségét nemcsak megfosztottuk vagyonától, de ki is telepítettük. Haza kényszerülve megmutatták, hogy néhány évtized alatt ők háromszor-négyszer gazdagabb, hatékonyabb polgárok lette, mintha itt maradhattak volna.

Számomra az Amerikába vándorolt magyar szegényparasztok, bányászok, a Németországba visszatelepített svábok sikere azt bizonyítja, hogy nem a magyar nép, hanem az államvezetés alkalmatlansága volt az oka annak, hogy nemcsak nem zárkóztunk fel a Nyugthoz, hanem ma jobban le vagyunk maradva, mint az államalapítás után voltunk.