Cigánykérdés

Kopátsy Sándor                  PS                  2015 09 28

Cigánykérdés

A magyar történelemben először fordul elő, hogy egyetlen jelentős kisebbségünk van, aminek a társadalomba illeszkedő és viselkedő kultúrája nemcsak nagyon elmaradott, de nagyon más is. Amíg a magyarság a Kárpát Medencében élő népek felett uralkodott, még azok felett is, amelyek kulturálisan felette álltak. Ilyenek voltak a germánok a jelentős kulturális és gazdasági szerepet játszó germánok, és a zsidók. A magyarság mögött állók között leghátul a cigányok voltak. Azoknak ugyan az egész Közép- és Dél-Európában voltak etnikai testvéri, de egyik ország társadalmában sem kaptak szerepet.

Amíg a magyarság, amióta Európában letelepedett, feudális társadalmat alkotott, létszámával egyenlő nagyságú kisebbség felett uralkodhatott, a cigányság soha nem volt államalkotó. Egyetlen társadalomban nem kapott lehetőséget a szerves beépülésre, szinte az államszervezeteken kívül kellett magának életteret teremteni.

Ezen először a szovjetrendszer változtatott, abban az értelemben, hogy bevonta őket a társadalmi munkamegosztásba. Szavakban egyenrangú állampolgárok lettek, és a közös munkahely hatott rájuk, de ezzel meg is elégedtek.

A rendszerváltás hatványozottan sújtotta érinti a cigányságot.

Amíg a nem cigány lakosság foglalkoztatási rátája a rendszerváltás előtt 75 százalékos volt, a jelenlegi foglalkoztatásukat a szakértők 20 százalékosnak minősítik, de ez annyira titkos, hogy nem is mérik. Egy etnikum számára ennél nagyobb károkozást a társadalomtörténet aligha ismer.

A második világháború előtt ilyen elő sem fordulhatott, mert nem is tekintették őket állampolgároknak, akikről az államnak kötelessége gondoskodni. Úgy éltek, ahogyan tudtak.

A közép-európai cigány etnikum évszázadok óta a térségben élt, de szinte csak a társadalmon kívüli helyet kapott. Az átlagosnál sokkal magasabb halálozása, és nyomora okán csekély számú maradt. Szinte csak rendészeti problémát jelentettek. Mivel a társadalom támogatására nem számíthattak, néhány elhanyagolt társadalmi igény kielégítésére szakosodtak. A szórakozóhelyeken muzsikáltak, gyűjtögető kereskedelmet folytattak, vályogot vetettek, szeget kovácsoltak, teknőt vájtak.

A bolsevik rendszerben azonban munkaköteles állampolgárok lettek, akiket üldöztek a hatóságok, ha nem voltak valahol alkalmazásban. Arról, hogy a cigányok is keresett munkaerő legyenek, gondoskodott az átlagbért ellenőrző rendszer. Nem számura találták ki, de a foglalkoztatásukat megoldotta. Az átlagbér ugyanis csak akkor volt tartható, ha az alkalmazottak között volt elegendő alacsonybérű is. Csak az a vállalat tudott jó munkaerőhöz jutni, ha megfizette. Megfizetni azonban csak akkor tudta, ha ugyanakkor felvett 2-3 átlagbérnél olcsóbb munkást.

Az sem vigasztalhat bennünk, hogy aligha lehet jobb a cigányság helyezte Szlovákiában, Románában és Bulgáriában. Néhány nálunk sokkal gazdagabb demokráciában is probléma a török vagy az arab etnikum foglalkoztatása, de a foglalkoztatási mutató közel sem lehet olyan katasztrofális, mint a közép-európai cigányság esetében.

Nyomát sem találtam annak, hogy a magyar társadalomtudomány felvetette volna e problémát, vagyis hogyan kell egy társadalomnak viselni az olyan helyzetet, amikor egy etikumban a munkaerő az átlagnál lényegesen kevésbé hatékony.

Európa nyugati fele a háborút követő újjáépítés lázában a munkaerő millióit csábította a fejlett országba. Ezek többsége észak-afrikai mohamedán és balkáni nép volt, akik fél évszázad után is nehezen illeszkednek be a puritán nyugat-európai kultúrába, az asszimilációjuk sokkal lassabb és költségesebb, mint várták. Ott az arabok problémájával nemcsak a sajtó, de a politika is foglalkozik.

A bolsevik rendszer már úgy látszott, hogy megindult a cigány etnikum asszimilációja.

A liberális rendszerváltás azonban megfordította a helyzetet. Az olcsó munkaerő feleslegessé, a cigányság nagy többsége reménytelen munkanélkülivé vált. Ugyanakkor a munkanélküli segély és a családi pótlék lehetővé tette a munkátlan nyomorban élést és a viszonylag sok gyerek vállalását. Minél reménytelenebb lett a cigányság helyzete, annál több gyermeket vállalnak, a létszámuk aránya a fogyatkozó többséghez viszonyítva gyorsan növekedett. Az új generációjuk már nem is találkozott a munkából való megélés lehetőségével. A foglalkoztatási arányuk javulás helyett romlott.

A kormányzat máig nem veszi tudomásul, hogy a munkátlan családokban munkára alkalmatlan generáció nem nőhet fel. Ez nagyobb társadalmi kárt okoz, mint amibe a foglalkoztatásuk kerülne. Tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi foglalkoztatási áron, és feltételek mellett a cigányság négyötöde nem foglalkoztatható. A foglalkoztatásuk érdekében olcsóbbá kell tenni a gyenge minőségű munkaerő árát, és könnyebbé tenni a felmondásukat.

Első lépésként, meghatározott időre, el kell engedni a bérük után fizetendő járulékot, és a munkaviszonyuk megszüntetését könnyűvé kell tenni.

Nincs akkora foglalkoztatásukkal járó kedvezmény, ami nem lényegesen kisebb, mint a tartós munkanélküliségből származó társadalmi kár.

A cigánygyerekek iskoláztatása.

Az olyan oktatási rendszer, ami a cigánygyerekeket a nem cigányokkal közös osztályokba kényszeríti, mindkét etnikum számára kártékony. Csak az olyan tanulócsoportok lehetnek sikeresek, amelyek azonos kultúrájú és képességű gyerekekből állnak. Heterogén összetételű tanulócsoportokat nem lehet sikeresen képezni. A homogenitást nem etnikumok köztinek, hanem képesség tekintetében kell érteni. A művészek és sportolók esetében nem zavar az etnikai és kulturális különbség, mert azonos képességűekből áll a tanulócsoport. A bölcsödében és az óvodában még nem zavar sem az etnikai, sem a szülői háttér különbsége, hiszen egyformán kisgyerekek. Az iskolai oktatásnak azonban már az első négy évében el kell kezdeni a minél homogénebb tanulócsoportok alakítását.

A matematikai vagy a humán érzékkel megáldottak, és az arra érzéktelenek közös tanulócsoportban történő oktatása nem lehet eredményes. Ezt a művészek és a sportolók esetében következetesen, ezért sikerrel alkalmazzuk.

Minél alacsonyabb a képzési fok, annál fontosabb volna a képességek szempontjából homogén tanulócsoport alakítása. Ennek ellenére csak az egyetemeken, a főiskolákon és a szakmunkásképzésben alkalmazzuk a szakmaválasztás szempontjából szakosodott képzést, pedig minden képességfejlesztés csak akkor lehet igazán hatékony, ha minél korábban arra koncentrált lesz.

Még nem írta le senki, hogy a cigányok részaránya és sikere a művészek és a sportolók oktatásában sokkal magasabb, mint a közoktatásban, pedig ezt nem erőltetjük.

Mivel ezt a művészek és a sportolók képzésében következetesen alkalmazzuk, ebben világszintű az eredményünk.

Valami összeesküvés sem találhatna fel jobb szabotálást az iskolarendszer lerontására annál, amit lelkesen erőltettünk.