Kopátsy Sándor                PG                    2015 11 07

A nők felszabadulása.

A történészek viszonylag mellőzik a nők társadalmi helyzetének alakulását. Ez alól a forradalmárok sem mentesek. Kivéve az újkori nőket, akik alig száz éve jelentek meg a társadalmi forradalomban.

Számomra egy osztálytársam öregkori munkája adott impulzust arra, hogy a nők társadalmi rangjának alakulását megkülönböztetett figyelemmel kísérjem. A nők társadalmi rangja egyrészt a biológiai különbségükön, másrészt azon múlt, milyen rangjuk, súlyuk volt a társadalom teljesítményében. Jó ideig csak az utóbbival foglalkoztam.

Arra vonatkozó utalással sem találkoztam, hogy a nők gazdasági szerepe mikor és miért nem volt egyenrangú a férfiakkal.

A gyűjtögető társadalmakban a gazdasági szerepük alig tért el a férfiakétól. A gyűjtögetésben mindkét nem minden munkaképes korcsoportja részt vett. Ebben a tekintetben a dagály járta tengerpart volt a legmagasabb foglalkoztatást biztosító élettér. A dagály által visszahagyott partokon a társadalom szinte minden tagja gyűjthette a tenger gyümölcseit. Ez volt az első paradicsom. Nem véletlen, hogy itt építették az első kultikus építményeket.

A gyűjtögetés eltartó képessége is nagyon széles határok, 0.1 és 2/négyzetkilométer között mozgott.

Csak a ragadozók elleni védelem volt a fizikai erejük birtokában lévőknek megkülönböztetett szerepük.

A vadász és halász társadalmakban azonban szinte csak a fizikai erejük teljében lévő férfiak vettek részt. Ezekben a társadalmakban fel sem merülhetett a nők egyenjogúsága. Ezekben a társadalmakban is nagyon alacsony maradt az eltartó képesség.

A pásztor társadalmakban is alig lehetett hasznosítani a nők munkavégző képességét. Az eltartó képesség alig lehetett magasabb a gyűjtögetésnél. Ezért aztán ezekben a társadalmakban is jelentős szerepe maradt a gyűjtögetésnek, és a házak környékét megművelő kapás növénytermelésnek.

Annak ellenére, hogy a biológusok ma már minden kultúrnövény megjelenését több évezreddel a szántóföldi művelésük elé teszik, ezt nem hangsúlyozzuk. Ezért nem is kap magyarázatot a szántóföldi gabonaterelés gyors megjelenése, vele az évezredek során alig változó hozamok indoklása. Erre az ad magyarázatot, hogy ezeket a növényeket több ezer éve kapásan termelték. A tudomány jelen állása szerint a burgonya és a kukorica több ezer éve kapás kultúra volt Amerikában.

A magyar történészeknek hangsúlyozni kellene, hogy a honfoglalás után a szántóföldi földművelésre való áttérés számunkra azt is jelentette, hogy végre állandó lakhelyen együtt élhetett a család. A honfoglalás idejében ugyan velük együtt tértek át a földművelésre és a kereszténységre a Nyugatrómai Birodalom északi határvidékén élő marhapásztor germán és szláv népek is. Ezek azonban már évezredekkel korábban letelepedett erdei marhapásztorok voltak, eleve állandó lakhelyen éltek. Ezzel szemben a lovas pásztor magyarok még nomádok voltak. A dánok, a frízek, a szászok, a csehek és a legyelek velünk egy időben lettek földművesek és keresztények, de nekik nem változott meg ezzel a lakóhelyük. A tőlünk nyugatra élő erdei marhapásztorok ugyanis nem voltak nomádok, a Golf-áram hatása alatt ugyanis az elég csapadékkal és a páradús levegőben bőven termett a takarmány, jutott télre is, legfeljebb télre tárolni kellett.

Az ukrán sztyeppéről érkezett magyarok a kevés takarmányt termő pusztákon az állataikkal vándorolni kényszerültek. Ezért számukra a földművelésre való áttérés egyúttal az állandó lakhelyekre, falvakba települést is jelentette. 

Az öntözéses gabonatermelő társadalmakban viszonylag jelentős szerepük volt a nőknek. A palántanevelésben, a kiültetésben, az aratásban, a cséplésben együtt dolgoztak a férfiakkal. A család tehát nemcsak társadalmi, de gazdasági sejt is volt. Mivel az önözéses gabonatermelés nemcsak nagyon munkaigényes volt, de egységnyi területen mintegy ötször-tízszer annyi élelmet is termelt, ennyivel több embert is tartott el.

Fontos történelmi adatnak tartom annak tudatosítását, hogy a különböző termelési módok mekkora lakósűrűséget tartottak el.

A természetes csapadékra épült gabonatermelésben, a kapáskultúrák előtt, a nőknek kevés szerepük volt a termelési folyamatban. A szántás, a vetés és betakarítás tisztán a férfiak munkája volt. A nők csak az aratásban és a cséplésben segítettek. Ez is erősen férfi centrikus társadalom volt.

A kapás növények művelésében, betakarításában és az istállós tejtermelésben, a baromfi és disznótartásban azonban fontossá váltak a nők. Ahogyan az amerikai burgonya és kukorica a nyugat-európai parasztokhoz és nagybirtokosokhoz került, megnőtt a nők gazdasági szerepe. Mindkettő termelése ugyan több munkát igényelt, de egységnyi területről több tápértéket adott. Megjelenésükkel nemcsak a nők gazdasági szerepe nőtt meg, hanem az életterek lakosság eltartó képessége is.

Arról azonban még az agrárszakemberek sem beszélnek, hogy a kapás növények nemcsak több táplálékot jelentenek, hanem a nők korábban alig hasznosítható munkaerejét is jól hasznosították. Ez jelentkezett az istállós tehéntartás esetében is.

E két kapás növény, valamint a bab és a paradicsom, valamint a tej termelése a család élelmezésében is forradalmi változást hozott.

Elsősorban a burgonyának és az istállós tehéntartásnak köszönhetően jelentősen megnőtt Európa északi, hidegebb felén az eltartó lakosság száma. Én is azok közé tartozom, akik a puritán magatartás társadalmi értékét nagynak tartják, de hozzáteszem, hogy a burgonya és a tejfogyasztás is csak a puritán népeken segített jobban.

Nemrég került a kezembe egy német kutatóintézet tanulmánya, amiben azt bizonyítják, hogy a tejet fogyasztó népek gyorsabban szaporodtak. Elsősorban azért mert a gyerekkor első években a tej ideális táplálék volt. Ahol tej is volt, alacsonyabb lett a gyermekhalandóság, a legnagyobb halálozási ok. Ezért tekintettem érdekes történelmi adatnak a tejérzékenység megosztását Európában. Az angolszász, a germán és a skandináv népek között ritka a tejérzékenység, a mediterrán népeknél pedig ez a többség.

Azt nem tették hozzá, hogy hiába lett volna kisebb a tejérzékenység, ha a kapás növények nem jelentenek nagyobb lakosság eltarthatóságot. Az azonban biztos, hogy a tej és a burgonya olyan táplálék, ami egyrészt csökkenti a gyermekhalandóságot, másrészt javítja az agyfejlődést. Az utóbbinak csak a tudományos és technikai forradalom óta lett nagy jelentősége.

A közel nyolcvan éve Finnországban folyó felmérések azt bizonyítják, hogy a magzati kihordás minősége, és az életteljesítmény között szoros a kapcsolt. Ez azt jelenti, hogy a terhes nők jó táplálkozása kihat az újszülöttek várható életteljesítményére. Erre sem figyelt fel máig a politika.

Az is egyre inkább bizonyított ténnyé válik, hogy az első 4-6 évben a gyermekek táplálkozásának minősége fontos az agyfejlődés szempontjából is.

Ez a tény, hívta fel a figyelmemet arra, hogy az egyetlen gyerekek milyen előnyt élveznek a több gyermekkel szemben. Az egyetlen gyermekre több szülői foglalkozás és nagyobb jövedelem felhasználás jut. A testvérek számától függő felnevelési képességgel nem foglalkozik a társadalomtudomány, pedig a jelenkori fejlett társadalmakban a felnevelés minősége fontosabb, mint a felneveltek száma. Ennek ellenére nemcsak a demográfia, de a politika is csak darabban számol. Nem veszi tudomásul, hogy egyetlen veleszületett kiváló képesség kibontakoztatása nagyobb társadalmi értéket jelent, mint több tucat ki nem bontakoztatott képességű.

A jelenkori társadalomtudomány egyik nagy hibája, hogy továbbra is csak darabban számol.

A nők alárendeltsége.

Még nem találkoztam olyan tanulmánnyal, ami a nők nemiségéből fakadó alárendeltségét fejtegette volna. Pedig a nők alárendeltségének az elsődleges oka az, hogy a fogamzás felett nem volt rendelkezési joguk, annak ellenére, hogy annak következményeit elsősorban nekik kell viselni. Ez nemcsak a házasságon kívül megerőszakolt nők esetében volt katasztrofális, de még a házasságon belül is lehetetlenné tette a nemek közti egyenrangúságot.

Ezért tartom a fogamzásgátlás megoldottságát a nők egyenrangúsága elsődleges feltételének.

A jelenkor tudománya ugyan nemcsak a fogamzásgátlást oldotta meg, de még az apa megállapíthatóságát is. Ez azonban a múltunkra nem vonatkozott.

A kisebb fizikai erő.

Ebben a tekintetben a két nemünk közti különbség objektív adottság, amin nem lehet változtatni. Az, hogy a nagyobb fizikai erőből milyen előnyök származnak, nem kivédhető. Ugyanakkor hangsúlyozni kellene, hogy a fizikai erőből fakadó előny a gyűjtögető életmódban viszonylag kisebb, az osztálytársadalmakban nagyobb volt, és a tudásalapúakban ismét kisebb lett. Ezen az alapon is a gyűjtögető társadalmakban a nők kevésbé hátrányos helyzetben voltak, mint az osztálytársadalmakban, és jelenleg a tudásalapú társadalmakban újra csökken a fizikai erő jelentősége.

Az osztálytársadalmak gazdasága a fizikai erőre épült. A társadalom elsősorban a munkaerő fizikai erejét igényelte, a szellemi képesség szerepe azonban egyre csökkent. Bármennyire egyértelmű tény, hogy a munkaerővel szembeni minőségi igény az osztálytársadalmakban olyan technikához igazodott, amiben csökkent a munkaerő többségével szemben támasztott szellemi igény. Szinte minden, a korábbinál fejlettebb szerszám, gép kisebb tudásigényt támasztott a működtetőjével szemben.

Még nem találkoztam olyan közgazdasági felméréssel, ami megmutatta volna, hogy a technikai fejlődés során hogyan csökkent a munkaerő képességével szemben támasztott igény. Szerintem ennek a minimuma valahol a 20. század elején lehetett. Ettől kezdve azonban egyre nő a minőségi munkaerővel szemben támasztott igény. Ezt jól jelzi a tény, hogy az átlagosnál jobb munkaerő bére az átlagnál gyorsabban, a gyenge minőségűé pedig lassabban nő.

A 20. század elején a gazdaságnak még alig volt az iskolázottakkal szemben támasztott igénye. Az iskoláztatásra elsősorban a vallási klérusnak és a közigazgatásnak volt szüksége. Az óta fordulat állt be, ma már az magasan iskolázottak többsége a gazdaságban talál munkát.

Nagyon érdekes volna, ha a történészek feldolgoznák azzal, hogy mikor, hova menetek azok, akik a továbbtanulást választották. A 20. század előtt, az iskolákban képzettek nagy többsége papnak, katonának, pedagógusnak, köztisztviselőnek ment. Aki a gazdasági pályát választotta, az a céhrendszereken keresztül képezte magát.

Száz év alatt alapvető fordulat történt. Ma már előbb a fiúk, majd a lányok többsége továbbtanul és a gazdasági pályákra készül. Száz éve még középfokú iskolát csak a fiuk néhány százalék, a lányoknak néhány ezreléke végzett. Ma a nagy többsége, még inkább a lányoknak, mint a fiúknak középfokot végez. Még nagyobb a változás a diplomások esetében. A fejlett társadalmakban ma születettek többsége diplomás lesz. Ebben is a lányok megelőzik a fiúkat. Jelenleg az egyetemre beiratkozók nagyobb fele leány.

Ebből fakad az is, hogy a lányok egyre később mennek férjhez, illetve egyre később vállalnak gyermekszülést. Ezt nemcsak az egyházak, de a politikusok is, negatív jelenségnek tartják, anélkül, hogy bizonyítanák. Még nem láttam annak bizonyítását annak, hogy az idősebb anyák gyermekei kevesebbet érnek el, mint a fiatalon szülőké. Inkább az ellenkeződét feltételezem. A diplomával rendelkező anyák gyermeki sokkal értékesebb állampolgárok lesznek, mint a képzetlen, de fiatal anyáktól születettek.

Ez is abból fakad, hogy az idősebb, diplomás anyák sikeresebb gyermeknevelők, mint a korán gyermeket vállalók. A félreértésük abból fakad, hogy a gyermekeket csak darabra számolják annak ellenére, hogy elsősorban a szülők anyagi helyzetétől és iskolázottságától a felnevelés eredménye. Ettől függően még a tizedek közt is tízszeresnél nagyobb különbségek vannak.

Közel tíz éve az Egyesült Államokban több millió négyéves gyermek szókincsét mérték fel, és kiderült, hogy a 4 évesek szókincsében 1:5 különbség van, a különbség pedig elsősorban a családi körülményeken múlik. A felső tized iskolai eredményei lényegesen jobbak, mint az átlag. Vagyis az életteljesítményre jelentősen hat a 4 éves korban megszerzett szókincs. Ez pedig elsősorban a szülők szókincsétől és a gyermekükkel töltött időtől függ.

Ennyi is elég annak bizonyítására, hogy a tudásalapú társadalmakban a gyermeknevelés területén is fontosabb a minőség, mint a mennyiség. Ráadásul ennek eredménye elsősorban az anyák társadalmi értékétől függ.