2015. november 16., hétfő

Diploma utáni közgazdászképzés

Kopátsy Sándor                 PO                  2015 11 12

Diploma utáni közgazdászképzés

A diploma utáni képzés szervezett formában legjelentősebb éppen a közgazdaságtanban fejlődött. az első ilyen jellegű minősítést 1950-ben a Ford alapítvány adta. 1980-ig lassan terjedt, és csak 1980-ban került a szakmai közvélemény által elfogadottá. A 2000 után már félmillió felvételi volt évente. Mára az MBA fokozat megszerzése szinte a szakmai karrier feltételévé vált. Annál inkább meglepő, hogy mennyire a négy óceánon túli angolszász ország privilégiuma maradt. Tőlük kerül ki a fokozat elnyerőinek 90 százaléka. Még ennél is nagyobb arányban, az oktatás nyelve az angol. A 80 százalékuk az Egyesült Államokban van. Az utóbbi években a felvételezők száma meghaladja a félmilliót. A végzettek száma gyorsan közeledig a tízmillióhoz.
A tanfolyam költsége 70-160 ezer dollár között mozog. A kezdő éves fizetés is ilyen nagyságrendű.
A végzettek nagy többsége 3 hónapon belül helyezkedett el.
Az EU teljesítményét az egy főre jutó nemzeti jövedelemmel mérem, illetve az oktatási rendszerük hatékonyágával mérem. Ebben a kettőben a Távol-Kelet vezet. Ha a gazdasági élet elitjének növekedésével, vagy a Nobel-díjasok arányával mérem, az Egyesült Államok elsősége vitathatatlan. Márpedig hosszú távon lehet, hogy ez a legfontosabb.

Soha sem árt, ha az országok, a kultúrák közti versenyt minél több oldalról vetem össze. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése