Gondolatok az Európai Unióról

Tartalom

Ami az Európai Uniót illeti. 1

Ami az euró övezetet illeti. 2

Ami a Visegrádi Négyeket illeti. 2

Kopátsy Sándor                 PP                  20115 10 26

Gondolatok az Európai Unióról

Az Európai Unión, az euró övezeten belül és a Visegrádi Négyek teljesítményéről készült adatok mindig nagyon érdekeltek.

Mindhárom szervezet működése annak tükrében mérhető, hogyan alakultak a belső arányok.

Ami az Európai Uniót illeti.

E szervezetnek az volt a célja, hogy Európa nyugati felét versenyképessé tegye mind az Egyesült Államokkal, mind a Távol-Kelettel szemben. Ennek ellenére e célnak a realitását utólag sem vizsgálják.

Az Egyesült Államokkal, helyesebben mondva Észak-Amerikával, még helyesebben a négy óceánon túli angol-szász szemben a versenyképesség elérés céljának semmi realitása nem volt. Ezzel a négyessel szemben legfeljebb az európai puritán népek, az angolszászok, a germánok és a skandinávok országai versenyezhetnek.

Az EU apostolai eleve abban a hitben éltek, hogy Európa nyugati fele elég homogén ahhoz, hogy közösséget alkothasson. Figyelmen kívül hagyták, hogy Európa nyugati fele soha nem volt politikai és gazdasági egység. Politikai egység csak a 20. század második felében, a hidegháborúban lett, de akkor is csak a Szovjetunió katonai túlerejétől félve, és az Egyesült Államok ernyője alá kényszerülve.

Az, hogy a protestáns és a római katolikus, a puritán és a mediterrán népek nem férnek meg közös társadalmi felépítményben, az óceánon túl vált egyértelművé. Az angol gyarmatokon puritán társadalmak épültek fel, mint a spanyol és portugálokén. Amerikában senkinek nem jut eszébe, hogy Amerika angolszász, és latin országait közös nevezőre lehet hozni az angolszászokkal. Illetve a Világbank bürokratái Argentínában bevezették a dollárt, illetve Csilléből amerikai társadalmat akartak formálni. Mindkettő csúfosan megbukott. Én pedig megtanultam, hogy a bankárokra nem szabad politikai feladatot bízni. A BRIC négyest is bankár találta ki, és az ostobaság szimbólumának tartom. Egyetlen közös jellemzőjük van, hogy nagyok, minden másban nagyon különbözők.

Szorosabb közösséget csak olyan államok alkothatnak, amelyek kultúrája és gazdasági fejlettsége közös. Nemcsak a közös vallás, de még a közös nyelv sem elég a közös társadalmi és gazdasági felépítményhez.

Az EU társadalmi és gazdasági felépítménye német, és azon belül is a német fejlettségre szabott. Az EU szabályai a legfeljebb a puritán népek számára lehet hatékony, a nem puritánok számára a német mentalitásra és fejlettségre szabott olyan kényszerzubbony, amiben nem mozoghatnak a kultúrájuknak és gazdasági fejletségüknek megfelelően.

Ezért az EU működésképtelenné vált azonnal, amikor a mediterrán népek országai is tagjai lettek. De az EU két vezetője, Németország és Franciaország itt sem állt meg, elkezdték az ortodox keresztény, nagycsaládos, még szegényebb országok felvételét is. De még itt sem álltak meg. Megbolondították Ukrajnát, és legutóbb már a német kancellár asszony Törökországot is azzal bolondította, hogy a felvételi kérelmét támogatnák.

Tekintettel arra, hogy az EU német méretre lett szabva, ennek működéséből elsősorban Németország részesült. Ezt a német centrikusságot azzal leplezték, hogy a brüsszeli vezető állásokba, súlytalan országok, súlytalan politikusait ültették. Tizenöt éve nem került a brüsszeli fontos állások egyikébe sem olyan politikus, akinek a saját országában súlya lehetett, és az országának is súlya van. Brüsszel egyre inkább jelentéktelen politikusok tudálékosságának központja lett.

A The Economist múlt heti számában látok egy statisztikát, hogy Nagy Britannia egy lakosra jutó nemzeti jövedelme 24 százalékkal alacsonyabb volt, mint a tagállamok átlaga. Ma 40 százalékkal e felett van. Ez nem annyira az ország teljesítményének, mint sokkal inkább a szegényebb tagokkal történt gyarapodás következménye. Ha Törökországot is felveszik, ez a mutató még egyszer nagyobb lesz.

Többet mutatna az olyan mutató, ami az EU országok átlagában fejezné ki az Egyesült Államok színvonalát. Ebből kiderülne, hogy az Európai Unió vészesen lemaradt. Az egy laksora jutó jövedelem még egyszer olyan gyorsan növekedett Észak Amerikában, mint az EU-ban. Ennél is katasztrofálisabb a lemaradásunk a távol-keleti országokhoz képest. Azok háromszor gyorsabban gazdagodtak.

A brüsszeli bürokraták azonban jó fizetésért szorgalmasan vigyáznak arra, hogy a teljesítményük titokban maradjon.

Ami az euró övezetet illeti.

A realitásoktól történő teljes lemaradást az jellemezte, amikor nem volt elég a nem puritán és gazdasági téren viszonylag lemaradt országokra rákényszerített bürokrácia, a németek a valóban kemény márkájukból a dollárnál keményebb világpénzt akartak teremteni. Mivel ehhez a német gazdaságot kevésnek tartották, euró övezetet szerveztek. Azt, hogyan lehet megfelelő valuta a mediterrán országoknak a német márkából konstruált euró, senki nem gondolta végig.

A németek azt akarták, hogy az euró örökölje a márkájuk erényeit. A gyengéket, az oda nem valókat a négy mediterrán ország jellemzi a legjobban. Ezek megtisztelve érezték magukat, hogy végre nekik is kemény valutájuk lehet. Nemcsak megszabadulnak a kiszámíthatatlan, inflálódó valutájuktól, de olcsó hitelekhez is juthatnak. Ez be is következett. Arra azonban senki sem gondolt, hogy a felértékelt valutájuk rontani fogja a külkereskedelmi mérlegüket, nő az importjuk, csökken az exportjuk. Vagyis gyorsan, de kezdetben kényelmesen eladósodnak. Az eladósodott országnak azonban leértékelt valutára lenne szüksége, de ezt a lehetőséget elvesztették azzal, hogy a valutájuk árfolyamába nem avatkozhatnak bele.

A könnyelmű mediterrán népeknek eleve 20-30 százalékkal leértékelt valutára lett volna szükségük, e helyett ennyivel felértékelt euróval kereskedtek. A jelenlegi adóságuk törlesztéséhez azonban 30-40 százalékosan leértékelt valutára lenne szükség.

Az euró övezetet kitaláló bankárok azonban olyan kilépési feltételeket szabtak, ami államcsődöt jelent. Vagyis nem lehet kilépni. Egy éve már mindenki tudja, hogy a mediterrán országoknak ki kellene lépni, de azt nem hangsúlyozzák, hogy ennek nincsenek meg a feltételei. Az euró övezet kevésbé fejlett országainak a fő hitelezői az övezet erős országai, akik már annyi övezeten belüli hiteladói, amennyinek a leírását képtelenek elviselni. Inkább újabb hiteleket adnak, csak ne legyenek államcsődök.

Az euró övezet létrehozása a pénzügyek történelmének a legnagyobb átverése volt. Ez azonban olyan lassan lepleződik le, hogy közben egyre drágább lesz a rendezése.

Ami a Visegrádi Négyeket illeti.

Azok közé a kevesek közé tartozom, akik az Osztrák Magyar Monarchiát kulturálisan és gazdaágilag is működőképesnek tartottam, de benne mi magyarok voltunk a fő zavaró elem. Erre már a 18. század végén II. József császár is ráérzett, és modernizálni akarta. Az örökös tartományokban végrehajtotta a jobbágyok felszabadítását, és hivatalos nyelvként bevezette a németet. A császár reformjainak a Magyar Királyság azonban eredményesen ellenállt. Megtagadta a jobbágyfelszabadítását, ragaszkodott a magyar nyelv hivatalos használatához, és a nemzetiségek elmagyarosításának folytatásához.

Ezt mindmáig politikusaink és történészeink világnézeti hovatartozásuktól függetlenül pozitív eredményként tartják számon. Jellemző, hogy a bolsevik megszállás során sem ismertük el, hogy a 18. század végén végzetes hibát követtünk el azzal, hogy a Habsburg Monarchia modernizációja elmaradt. Erre máig büszkék vagyunk.

Ezt a mulasztást a Bécsi Udvar 1849 tavaszán, Ferenc József császárrá tevésekor igyekeztek pótolni. Ezt a célt szolgálta az Olmützi Alkotmány. Ez felosztotta Magyarországot. Horvátország és Erdély önálló örökös tartomány lett. Ráadásul Szerb Vajdaság lett Temesvár székhellyel a szerbek lakta országrész is. Lényegében csak a szlovák többségű felvidék marad a Magyar Királyság része. Vagyis a történelmi Magyar Királyságot nem Trianonban osztották fel először, hanem 70 évvel korábban, Olmützben, és nem a nyugati nagyhatalmak, hanem maga az osztrák császár.

Ezt még jobban elhallgatjuk, pedig ez volt az utolsó alkalom arra, hogy a Trianoni Szerződésekben végrehajtott, másfélmillió magyart elszakító feldarabolás elkerülhető legyen. Őszre ugyanis a Bécsbe visszaköltözött Bécsi Udvar stratégiája megváltozott. Lombardia elvesztése arra tanította a Monarchia híveit, hogy minden reform az elszakadás veszélyével járhat. Ezért már nem akartak Magyarország feldarabolásához nyúlni, megelégedtek a katonai vezetők kivégzésével, és néhányszáz börtönbüntetéssel.

Mivel a megtorlást borzalmas büntetésnek tartjuk, igyekszünk elpalástolni, hogy Olmützben ennél százszor nagyobb büntetést, az ország feldarabolását írta alá a császár.

Ezért éreztem ünnepnek, hogy Megalakult a Visegrádi Négyek, a lengyelek, a csehek, a szlovákok és a magyarok államainak a csoportja. Ez ugyan nem azonos a Habsburg Monarchiával, de kulturálisan csak a germán ország, Ausztria hiányzik belőle.

Örömöm csak fokozódott, amikor az EU-ra szabadított közel-keleti embervándorlás szorosabbra fogott össze bennünket. A lengyelekkel ugyan örökös barátok voltunk, még akkor is, amikor ez nem volt közös nemzeti érdekünk. Most azonban a déli határunk védelmére, segítségünkre siettek a csehek és a szlovákok is. El sem tudtam képzelni, hogy ezt megérhetem.

A csehek viselkedését az államalapítás óta irigyeltem.

Ők már az államalapításkor bölcsebben döntöttek, amikor a német-római császártól, és nem a mediterrán pápától kérték a koronát. Ennek köszönhették, hogy Prága a császári főváros lehetett évszázadokon keresztül.

A reformációnak is bátor kezdeményezői voltak.

A Habsburg Monarchiának ők voltak a gazdasági szíve. A vasút századában ott volt birodalom iparának nagyobb fele.

Azt sem valljuk be, hogy mi magyarok álltunk annak az útjába, hogy a császár ne csak magyar, hanem cseh király is legyen.

Most erre a koronát egy Eurostat-felmérés. Ebből ismét beigazolódik, hogy négyünkből Csehország az igazán nyugat-európai. Ezt nem most érték el, hanem már a középkorban is. Ma ott a legalacsonyabb a kiszolgáltatottak száma. Náluk ezek aránya 14.8 százalék. Ugyanez a mutató Szlovákiában 18.4, Lengyelországban 24.7, Magyarországon azonban 31.1 százalék.

Ugyanezek az arányok derülnek ki a foglalkoztatási rátából is.