A népesség növekedésével járó vagyonigény.

Kopátsy Sándor                EH                   2015 12 06

A népesség növekedésével járó vagyonigény.

A közgazdaságtan alaposam foglalkozik a jövedelem mennyiségével és elosztásával, de viszonylag keveset a lakosság számának változásával járó vagyonigénnyel.

Szerencsém volt, hogy közgazdasági pályám elején találkozhattam a Rácz Jenő és Bródy András könyvével, ami az ugyan a nemzeti jövedelem és a nemzeti vagyon arányával foglalkozott, de feltárta előttem a lakosság számának növekedéséből fakadó vagyonigény növekedést is. A szerzők azt bizonyították, hogy a nemzeti jövedelem és a nemzeti vagyon aránya az adott természeti környezetben állandó. Ez a tény adott számomra alkalmat arra, hogy bizonyítani tudjam a népesség növekedéssel járó vagyonigényt.

Az első ennek a könyvnek köszönhető felismerésem volt a nyugat-európai feudális kiscsaládos jobbágyrendszer születésszabályozása.

Ennek köszönhettem, hogy a fogamzásgátlást tartom az emberi faj mennyiségi szabályozását biztosító eszköznek, ezzel a legfontosabb történelmi eredménynek. A fogamzásgátlás nélkül nem győzhetett volna a tudományos és technikai forradalom.

Végül ezt koronázta be a kínai gyermekvállalás korlátozása. Azonnal felismertem, hogy a kínai gazdasági csoda előfeltétele volt a népszaporulat lefékezése.

A Rácz és Bródy könyve Ráadásul a vagyonigényen belül csak a fizikai vagyon nagyságát mérte. Ez a megközelítés viszonylag zavartalanul működött addig, amíg mint a munkaerő mennyiségéből, mind a minőségéből több állt a társadalom rendelkezésére, mint amennyit hasznosítani tudott. A közgazdaságtan máig nem veszi tudomásul, hogy az osztálytársadalmak gyorsabban szaporodtak, és jobb volt a lakosság munkavégző képessége, azaz szellemi vagyona annál, amit a társadalom hasznosítani tudott. Ebből fakadt az osztálytársadalmak két közös funkciója, a halálozás növelése, és a tudásvágy üldözése. Az, hogy mindkettő a társadalom érekében történt, nemcsak rejtve maradt, de a halál elleni védekezést és a tudás növelését társadalmi kötelességnek tekintették. Az osztálytársadalmak erkölcsi normája volt a halál elleni és a tudást növelő siker.

Azt már érintettem, hogy az osztálytársadalmak olyan létbiztonságot adtak, ami a várható életkor hosszabbodásával járt. Ennek következtében, minden osztálytársadalom a halálozás fokozására és a tudásvágy elnyomására kényszerült. Ez a társadalmi érdek ütközött az ember életösztönével és fejlett agyának tudáságyával. Ezt az érdekellentétet a tudásvágy esetében az ószövetség azzal tette a helyére, hogy a tudáságyat az eredendő bűnnek minősítette. Ennek megértése vezetett rá arra, hogy az Ószövetség, a Biblia nem az ember teremtésével, hanem a termelésre térésével kezdődött.

Amíg a gyűjtögetésből élt az ember, addig a minél több tudás előnyt jelentett. Csak a termelésből való megélés tette kártékonnyá az általános tudásvágyat.

A nagyon egyszerű eszközökkel való gyűjtögetés tudásigénye szinte végtelen volt. A nagyobb életképességet elsősorban a nagyobb ismerettel rendelkezés jelentette. Bármennyire egyértelmű, hogy a gyűjtögetés hatékonysága elsősorban az ismeretek mennyiségétől függ, azt a tudomány alacsony tudásigényű megélhetési módnak tarja. A gyűjtögetés hatalmas tudásigényét napjainkban jól illusztrálják azok a filmek, a melyek a természetben szerszámok nélküli megélés nehézségét mutatják meg. Sok évtizedes gombagyűjtő tapasztalatom tanított meg arra, hogy ebben a gyűjtögető szakmában mekkora fölényt jelent a fizikai erővel és fáradsággal szemben az értelmesség, a több ismeret.

Amíg a falusi parasztcsaládok jóléte közti különbségek azon múltak mekkora és milyen minőségű földön gazdálkodnak, addig a gombászásban, a halászatban, a vadászatban a teljesítmény szinte teljesen a képességtől függött. Az előbbiben a gazdagabbak, az utóbbiakban a tehetségesebbek érvényesültek jobban.

Az sem tudatosult, hogy az ipari forradalom a termelés hatékonyságában hozott óriási lőrelépést jelentett, de a munkaerőigényben minőségi igénycsökkenéssel járt. Azon ugyan kételkedni sem lehet, hogy az ipari forradalom előtt a céhiparosok és a háziiparosok tudásigénye nagyságrendekkel magasabb volt, mint a gyári munkásoké. Azt azonban még nem olvastam, hogy a jobbágy élete lényegesen több tudásigénnyel járt, mint az ipari munkásé.

A közlekedés fejlődése is világosan mutatja a fejlődéssel járó ismeretigény csökkenését. A posta kocsisok sokoldalúak, találékonyak voltak, a váratlan helyzetekben kellett helytállni. A mozdonyvezetőnek elég, ha a mozdonyhoz és az útpálya jelzéseihez ért.

A technikai fejlődés mindig nagyobb hatékonyságot jelentett, de kevesebb létszám és minőségi igényt támasztott.

A tudásigényben a tudományos és technikai forradalom hozott fordulatot. Minél fejlettebbek a technikai eszközök, annál fontosabb, hogy minél jobb minőségű, képzettségű és képességű munkaerő működtesse.

Ezzel párhuzamosan lecsökkent a munkaerő mennyiségi és minőségi túlkínálata. Nem valljuk be, hogy a gyenge minőségű munkaerő egyre nehezebben hasznosítható.

Kiderült, hogyha megoldható a fogamzásgátlás, 10 ezer dollár felett van az egy lakosra jutó jövedelem, 12 év felett az átlagos iskolázottság, a jelenlegi gyermekvállalási rendszer által teremtett érdekeltség mellett, leáll a túlnépesedési nyomás, ugyanakkor nőtt a minőségi munkaerő kereslete, és csökkent a gyenge minőségűekkel szembeni igény.

Ez a megfordult helyet egészen más társadalmi alépítményt jelent az osztálytársadalmakéhoz képest. Olyan felépítményt, ami a munkaerő minőségére optimalizál. A munkaerő mennyisége másodlagossá vált a minőségéhez viszonyítva.