Az év országa

Kopátsy Sándor                PP                  2015 12 22

Az év országa

A The Economist karácsonyi száma az év országának Malajziát választotta. Az indoklása, hogy 25 év után demokratikus választáson bukott meg a katonai diktatúra. Hatvan éve azért vagyok ennek az újságnak a lelkes olvasója, és tekintem a legjobb hetilapnak, mert liberális eszmék hirdetője. A ragsorban ugyan nem vesztette el nálam se az első helyét, de most mégis úgy érzem, a liberalizmusa túlzott, nem igazodott a megváltozott világhoz. Egy gazdasági szaklapnak a gazdasági teljesítmény nagyága alapján kellene osztani a babárjait, nem a kicsi megértését emeli a nagy változások fölé.

Ha az államok minősítését tartja az újság kiemelni, akkor is figyelembe kellene venni a teljesítmény világpolitikai, a gazdasági szaklapnak pedig a világgazdasági súlyát.

Azon pedig nem lehet vita, hogy 25 éve Kína messze a legtöbbel járul hozzá a világgazdaság növekedéséhez. Méghozzá úgy, hogy a növekedés kilenctizede egy lakosra vetítve jelenkezeik. Az pedig nem indok a mellőzésére, hogy a növekedése lassult, mindaddig, amíg a lassú is sokkal gyorsabb, mint bármelyik jelentős országé. Kínában az egy lakosra vetített eredmények továbbra is többször gyorsabban nőnek, mint a nyugati országokban.

A liberálisok számára eddig csak az értékelte le Kína páratlan gazdasági eredményét, hogy ez jelentős mértékben annak volt köszönhető, hogy a gazdaságuk piacosítása mellett megfékezték az elviselhetetlenül gyors népesség növekedésüket. Ebben az évben azonban ezen a téren is liberalizáltak.

Malajzia Számomra abban is példaértékű, hogy 60 éve ebből az országból vált önállóvá Szingapúr, ahol az óta egyetlen párt kezében van a hatalom. Ez a párt ugyan nem a tábornokok, hanem a lakosság érdekét szolgálja. Ott is egyetlen párt diktatúrája van. De ez a kis városállam hatvan éve a leggyorsabban növelte gazdaságát, és egy nagyon szegény kikötővárosból az Egyesült Államoknál gazdagabb ország lett. Vitathatatlanul az elmúlt hatvan év csoda országa. A módszereit a The Economist is többször bírálta, mint dicsérte, ahogyan ez a liberálisoktól illik. Szingapúr azonban csodálatosan teljesített, Malajzia azonban egyre jobban lemaradt. Ott a katonai diktatúra demokratikus eszközzel történő megbuktatásának én is örültem, de az eszembe sem jutott, hogy ennek következtében az ország a gazdasági sikerek országa marad. Még abban sem vagyok biztos, hogy a hadsereg nem szerezheti vissza a hatalmát.

Maradjunk azonban abban, hogy Malajzia még nem mutathatott gazdasági teljesítményt, Kína lecsökkent gazdasági teljesítménye pedig messze megelőzi még az Egyesült Államokét is, és négyszer gyorsabb, mint az Európai Unióé. Ha a The Economist ragaszkodik az országok között a legjobb kiemeléséhez, Kínán kívül más ország szóba sem kerülhet.

Én azonban indokoltabbnak tartanám, ha minden évben a legfontosabb gazdasági eseményt emelné ki.

Ezt a nyersanyagárak csökkenésének tartom.

A kínai kereslet csökkenése, és a palaolaj és a palagáz termelés amerikai technikai megoldásának köszönhetően másfél év alatt példátlan mértékben csökkentek a nyersanyagárak, ezen belül negyedére az olaj és földgáz ára. Ennek következtében, a világgazdaságban példátlanul alacsony szinte zuhantak a bányajáradékok.

A klasszikus közgazdaságtannak egyik alapvető hibája, hogy a járadékot éppen úgy indokolt tulajdonosi jövedelemnek tekinti, mint a profitot. Ezt a hibát Marx azzal csökkentette, hogy a profitot meg nem érdemelt jövedelemmé nyilvánította. Addig azonban ő sem jutott el, hogy a járadékot ugyanolyan meg nem dolgozott, ki nem érdemelt jövedelemnek minősítse, mint a profitot.

Nem is az a hiba, hogy a profitot és a járadékot nem akarták eltörölni, hiszen az szükségszerű, ameddig hiány van termőföldben, bányakincsben és tőkében, csak az, hogy ezeknek a tulajdonosi jövedelmeknek nem vizsgálták az indokolt mértékét.

Az értéktöbblethez jutás indokoltságát egyszerű megmagyarázni, minden, aminek nagyobb a kereslete, mint a kínálata, a piacon, adásvétel alkalmával, az értéke feletti áron cserél gazát. Ahol földhiány van, ott a társadalmi érdek csak akkor érvényesül, ha a tulajdonosa járadékot élvez. Ez igaz a bányakincsek és a tőke esetében is. A járadék és a profit a hiányból fakadó szükségszerűség.

Ennek tükrében érthető, hogy a nyersanyag kereslete csökken, mivel Kínában egyrészt befejeződött az iparosítás leginkább nyersanyagigényes szakasza és lassult a gazdasági növekedés. Az olaj és a gázárak pedig elsősorban azért csökkentek, mert az Egyesült Államok megoldotta a palaolaj és a palagáz kitermelésének olyan módját, ami az adott árak negyedén történik.

Amíg a klasszikus olaj- és gáztermelés költsége a 150 dolláros hordónkénti olajár húszada a hatoda között mozgott, a palaolaj kitermelési költsége az olajár negyede. Ez a kitermelési mód még negyedére csökkent olajáron is fenntartható lett. Ráadásul az új olaj termelője az eddigi legnagyobb felvásárló, az Egyesült Államok. Ebből fakadóan jelenleg az olajár 40 dollár/hordó alá zuhant.

Tekintettel arra, hogy nemcsak az államok, de még a kontinensek nyersanyagvagyonában óriásiak a különbségek, az államok és a kontinensek gazdasági növekedésében óriási különbségek jelentkeztek. Ezért volna indokolt, az országok és a kontinensek nyersanyagvagyonát megmutatni. Ebből kiderülne, hogy Afrika a leggazdagabb bányakincsekben, de ugyanakkor a legszegényebb, és a leggyorsabban növekszik a gazdasága, ezért a bányajáradék zuhanása is ott okoz a legnagyobb tragédiát.

Az még inkább köztudott, hogy a nyersolajban a közel-keleti államok és a Szovjetunió térsége a leggazdagabb. Ezekben az országokban történik várhatóan a legnagyobb viszonylagos jövedelemcsökkenés.

Latin-Amerika térsége bonyolultabb. A lakosságához viszonyított termőföldje és bányakincse hatalmas. Ez a térség ugyan a növekvő agrárpiaci keresletre ugyan építhetne, de a gyors lakosság növekedése, és a latin-amerikai életvitel okán ikerre ott sem számíthatnak.

A négy óceánokon túli angolszász ország mindegyike termőföldben és nyersanyagokban gazdag, ráadásul a protestáns magaratásuk is megfelelő, tehát a Nyugat egészén belül is előretörésre számíthatnak.

A The Economist számára a világgazdaságban folyó átrendeződés bemutatása lenne a feladat. Ebben a Malajziában történt választás hatása jelentéktelen marad.