Klímaváltozás

Kopátsy Sándor                  EH                  2015 12 08

Klímaváltozás

Évtizedek óta a légszennyezés okozta felmelegedés a politikusok és a tudósok hisztériája. A tudomány és a politika parancsa, hogy soha nem szabad egyetlen tényező hatását önmagában vizsgálni. Márpedig a klímaváltozását eleve ez csak a negatív hatásai alapján emlegetjük.

Ennek klasszikus példája fajunk élete során átélt egyetlen jelentős klímaváltozás, ami a jégkorszak megszűnését okozta, úgy őrzi meg az emberiség, mint óriási területeket elborító özönvizet, azaz természeti csapást. Ezt nem a sok csapadék, hanem a pólusok térségét, és a magas hegyek gleccsereit borító jégnek jelentős része elolvadt. Ennek következtében mintegy 70 méterrel megemelkedett tengerszint. Ennek következtében a tengerekbe ömlő folyamok vize visszaduzzadt, folyásuk sebessége lelassult, árterületük pedig sokszorosára nőtt, völgyeik önözhetővé váltak. Még senki sem írta le, hogy a felmelegedés előtt az önözhető területek a későbbinek tört része voltak. Vagyis a klímaváltozás nélkül sokkal alacsonyabb a tengerszint, ami nélkül a későbbi öntözéses gabonatermelő kultúrák létre sem jöhettek volna.

Ez azt jelenti, hogy felmelegedés nélkül nem lehetett volna kínai, indiai, mezopotámiai és egyiptomi kultúra.

Ez néhány fokkal megnőtt hőmérséklet következtében a föld növénytakarója és állatvilága is jelentősen megváltozott. Jelentős térségekben a fajok sokaságának kihalt. Ennek katasztrófaként megélése a kor emberisége számára érthető, hiszen senki nem láthatta a változással járó eredmények és veszteségek egyenlegét. Ma már azonban tudni kellene, hogy fajunk még mindig gyűjtögető életmódban élne, ha nincs felmelegedés.

A tengerszint óriási emelkedésének, a felmelegedésnek, jelentős térségek sivataggá válásának ugyanis kárvallottai is voltak. Ma már azonban vitathatatlan, hogy a klímaváltozás egyenlegében lényegesen több előnnyel, mint hátránnyal járt. Ez különösen az emberi faj esetében jelentett minőségi változást. Fajunk a megelőző mintegy 150 ezer évig alapvetően a természet adta ajándékok gyűjtögetéséből élt. Ma már tudományosan megállapított tény, hogy még a jégkorszakban, mintegy húszezer évvel ezelőtt, az ember domesztikálta a rénszarvast és a kutyát, és a mai kultúrnövények többségét kiegészítő élelemforrásként, kapásan termelte, és általa készített kőszerszámokat használt. Tehát fajunk nemcsak térben terjedt el, mert minden természeti környezethez képes volt életmódját hozzáigazítani. Fajunk tehát már gyűjtögetőként is minden fajnál gyorsabban fejlődött. A felmelegedés elmaradása estén azonban aligha tartanánk ennél sokkal előbbre.

Az is tudományos tény, hogy a néhány fokkal melegebb klíma nagyobb életteret jelentett a földünk flórája és faunája számára. A melegebb klíma ugyan magasabb tengerszintet, kisebb szárazföldet jelent, de ennél a területcsökkentésnél azonban nagyobb élettér növekedést jelent a melegebb éghajlat. Ez akkor is igaz, ha bizonyos területek sivataggá váltak. Ezt bőven ellensúlyozta, hogy a hideg éghajlatú területek a felmelegedés hatására nagyobb lett a növény- és állatvilágot, köztük több embert eltartanának képesség. Az utóbbit bizonyítja a tény, hogy a jégkorszak megszűnésével párhuzamosan, gyorsan alig egy évezred alatt, megnőtt fajunk létszáma. Ma, azaz csupán hatezer évvel később ezerszer annyian vagyunk, mint a jégkorszak végén voltunk.

Ennél is nagyobb változást jelentett az, hogy a tengerszint 70 méteres emelkedése lehetővé tette, hogy Eurázsia és Afrika folyamainak völgye öntözhetővé vált. Ez a terület ugyan a tizedét sem jelentette a gyűjtögetésre alkalmas életterünknek, de mintegy százszor nagyobb lett az eltartó képessége. Az összes eredeti magas-kultúra a folyamok völgyének önözhetővé válásának köszönhető. Még nem írta le senki, hogyha nincs felmelegedés, nincsenek önözéses gabonatermelő magas-kultúrák.

Az önözéses gabonatermelésnél sokszorta nagyobb terület vált a pásztorkodásra alkalmassá, ami a gyűjtögetésnél tízszer nagyobb népességet tartott el.

Annak a felismerésnek azonban nyomát sem találtam, hogy a felmelegedés tette lehetővé a haszonállatok domesztikálhatóságát. Nem tanítjuk, hogy csak az az állat volt domesztikálható, amelyik az ember segítsége nélkül kihalt volna a természetes életterében. Ezt meggyőzően bizonyítja a tény, hogy Amerikában és Ausztráliában nem történt domesztikáció, mert a felmelegedés nem járt a potenciális haszonállatnak alkalmas állatok kipusztulását okozóvá. Vagyis, ha nincs felmelegedés, nincsenek háziállatok.

Az önözéses szántóföldi gabonatermelő kultúra létrejöttének nélkülözhetetlen előfeltétele volt az ember erejének többszörösével rendelkező igavonó állat. Ennek szükségességét bizonyítja a két amerikai kultúra, amelyik igavonó háziállat hiányában nem volt képes a burgonya és a kukorica szántóföldi termelésére.

Az ipari forradalom is levegő- és vízszennyező volt.

Azt csak most tudtam meg, hogy az ipari forradalom hatására két fokkal nőtt az átalagos hőmérséklet. Mivel ezt nem tudtuk mérni, nem is vettünk tudomást róla. De, ha ma már meg tudjuk állapítani, illene a klímaváltozással riasztgatóknak elhallgatni. Az ugyanis nem vitatható, hogy a szénre épült iparosítás, mai mértékkel mérve, ugyancsak levegő- és víz-szennyező volt. Ennek ellenére vitathatatlan, hogy a következő 300 év volt fajunk legsikeresebb korszaka volt. Ennél csak a jelenlegi száz év volt sikeresebb.

Mivel mérjük történelmünk sikerét?

A várható életkor alakulása a legjobb mérce.

Ez fajunk életében az önözéses gabonatermelés és a pásztorkodás megjelenése előtti mintegy 150 ezer év alatt lényegesen nem változott. Ettől kezdve növekedett, méghozzá olyan gyorsan, hogy a társadalomnak kellett növelni a halálozást, ezzel csökkenteni a várható életkort. Fajunk tehát akkor lett túlszaporodó, amikor a klímaváltás a gyűjtögetésről a termelésre kényszerítette.

A termelésből magát eltartó ember a természeti környezetét igényéhez igazító faj lett.

Az öntözéses gabonatermelő társadalmak szinte semmit nem tartottak meg az eredeti természeti környezetükből. Ennek ellenére ezek jelentették egészen az ipari forradalomig a legfejlettebb társadalmakat.

A pásztortársadalmakban nem annyira az ember, hanem az álltai lettek természetpusztítók. Nem gyorsan, de következetesen pusztították a fás növényzetet.

Az ipari forradalom volt az első környezetét szennyező társadalom. Azzal, hogy a fő energiahordozója a szén volt, és szinte csak a térségén belüli szénvagyonára volt szorulva, az iparosodott térségek levegője és vizei szennyezettek lettek. Azt csak most tudtam meg, hogy a levegő szennyezése következtében is mintegy két fok felmelegedés történt. Az óta a szénfogyasztás aránya ugyan csökkent, de az összmennyisége tovább nőtt. Ugyanakkor a felhasznált szén minősége, de még inkább elégetésének hatékonysága növekedett.

Az olaj és a földgáz ugyan kevésbé levegőszennyezők, mint a szén, de a mennyiségük mégis gyorsítja a klímaváltozást. Az ipari környezetek, különösen a sokmilliós nagyvárosok fő levegőszennyezői a járművek olajt fogyaszt lettek.

A klímáért aggódók lelkesen érvelnek azzal, hogy évente mennyien hallnak meg a megromlott levegő okán. Ezt egy most közölt felmérés Európában 400 ezer halálokozásnak becsüli. Ez tehát közel egy esztendővel csökkenti a várható életkort. De azt nem teszik hozzá, hogy a fejlett közúti szállítás és közlekedés, valamint a lakások fűtése ennél többet hosszabbít a várható életkoron.

A várható életkor.

Tudomásul kellene venni, hogy az életfeltételeink minőségét legmegbízhatóbban a várható életkor alakulásával lehet mérni. Ha az életkorral mérnénk az életfeltételeink változását, azt látnánk, hogy az elmúlt ötven év volt fajunk történetének legsikeresebb időszaka. Ha tovább élünk, nem lehet azt mondani, hogy egészségtelenebbül élünk.

A klímaváltozást megállítani akarók világkongresszusával párhuzamosan a tévécsatornák lelkesen mutogatják, hogy a Pekingben milyen szennyezett a levevő. Nem teszik hozzá, hogy az elmúlt negyedszázadban, Kínában nőtt a leggyorsabban a várható életkor. Kétségtelenül erre negatívan hatott a nagyvárosok szennyezett levegője, de többel növelte a magasabb jövedelem, a jobb lakás és táplálkozás. Ezek hatása biztosan kisebb lett volna, ha a levegőszennyezést csökkentik, de nem növelik a jövedelmeket.

Ez igaz az emberiség egészére is. A puritán nyugati és távol-keleti népek várható életkora az elmúlt 25 évben gyorsabban nőtt, mint történelmünk korán bármikor. Márpedig ezek felelősek a levegőszennyezés nagy többségéért, és ezek a velejáró negatív hatások többségét elszenvedők is. Ennek ellenére ezek az emberek életkora nőtt a leggyorsabban.

Van nekem egy másik mércém is, a testmagasság növekedése. Ez a mutató is azt bizonyítja, hogy ott élnek jobban az emberek, ahol nagyobb a szennyezés.

A klímaváltozás miatt aggódók legnagyobb tévedése abból fakad, hogy a felmelegedés okát csak a technika okozta tényekben keresik. Nem veszik tudomásul a két legfontosabb tényezőt.

Hogyan alakult az emberiség létszáma, és hogyan növekednek a fejlődéssel párhuzamosan a védekezés anyagi és technikai feltételei.

Ami a létszámunkat illeti.

Azt kellene felmérni, milyen lenne a légszennyezés, ha az emberiség létszáma a száz év előtti szinten maradt volna. Ha száz éve valaki azt állítja, hogy ma már 7.5 milliárdnyian leszünk, kétségbe esettet volna a természeti környezetünk állapotán. El sem hitte volna, hogy ezt túlélhetjük. A tisztánlátás érdekben elég volna, ha a káros anyagok kibocsátását nem összességében, hanem egy lakosra vetítve is illusztrálnánk.

Annak felmérése még egyetlen természetvédőnek nem jutott az eszébe, hogy mekkora légszennyezési következménye van annak, hogy az emberiség évente mintegy 70 millióval szaporodik. Azon, nem teljesen indoktalanul, kétségbeesünk, hogy ebben az évben egymillió bevándorló érkezett Európába, de azt fel sem mérjük, hogy évente 70 millióval nő az emberiség létszáma. Ráadásul, a létszámnövekedés egésze a lemaradó, féktelenül urbanizálódó világban történik. Csak Lagos lakossága nő évente annyival, mint amennyi Európába bevándorló ez évbe érkezik.

Az éghajlatváltozás elleni védekezési képesség.

Talán a legtöbbet leleplező mutató az, hogy milyen tudományos és gazdasági erő áll a természet indokolt védelme rendelkezésére. Ebben történt ugyanis a legnagyobb előrelépés. A 6-8 ezer éve megtörtént természetváltozásokkal szemben a kőkori embernek szinte semmi nem állt rendelkezésére. Tudomásul kellett venni, ami történik, és élni kellett az kínálkozó lehetőségekkel.

Ráadásul, most hasonló méretű változásról szó sincs. A 70 méteres tengerszínt emelkedéssel ma sem tudnánk eredményesen védekezni, de a 2-4 méteressel szemben viszonylag könnyen.

A klímaváltozással riogatók nem számolnak azzal sem, hogy a védekezésre van felkészülési idő. A jelenlegi sebességű tudományos és technikai fejlődés mellett jogos annak feltételezése, hogy a klíma változása ellen alkalmas új módszerek kitalálása is várható. Ötven éve nem tudtuk elképzelni, milyen új ismeretekhez, technikai megoldásokhoz jutottunk mára. Ezért az sem mérhető fel ma, hogy hol fogunk tartani ötven év múlva.