A spanyol választás tanulsága

Kopátsy Sándor                  PP                 2015 12 25

A spanyol választás tanulsága

Amióta olvastam az olasz miniszterelnök véleményét a jó választási törvényről, lemondtam arról, hogy két pártnál több ne legyen, és a választás eredménye egész ciklusra szóljon, vagyis térjünk vissza a jó amerikai demokráciára. Vágyamat reménytelennek tartottam, mert az európai pártok érdeke a sok párt és a listák alapján minél több törvényhozó.

A 2010-es elseprő Fidesz győzelem után alakult ki először egyetlen párt olyan kétharmados győzelme, aminek módja lett volna olyan választási törvényt hozni, ami biztosíthatta volna a kétharmados törvényhozói többséget, azaz az egyetlen párt cikluson keresztül történő hatalmát. Ez a Fidesznek és az országnak érdeke volt, de Orbán Viktor párton belüli hatalmát csökkentette volna, azért olyan választási törvény született, ami ugyan csökkentette, de továbbra is garantálta a több kisebb párt parlamenti részvételét. A rendszerváltás első választási törvénye ugyanis olyan volt, hogy a kétharmados többséghez a körzetek 99 százalékának a megnyerése kellett. Ekkora győzelmet nem ismert a demokráciák történelme. Ezt módosították 2010 után úgy, hogy a kétharmados többséghez, azaz a fontos törvények elfogadásához már lehetőséget jelentett a körzetek 90 százalékának a megnyerése is. Ez is irreális követelmény, a Fidesz 2014-ben mégis elérte.

Annak ellenére, hogy a Fidesz elleni pártok a jobb- és a baloldal között szinte egyenlő erőt jelentenek, az összefogásuk tehát elképzelhetetlen, már nem tartom lehetetlennek, hogy a Fidesz még néhány cikluson keresztül kormányon marad. A kétharmados többsége azonban nem lehet biztos. Ebből levontam a következtetést, hogy a listás szavazatok jelentős súlya fennmarad, mert ez nemcsak az ellenzéknek, hanem a pártvezetők mindegyikének érdeke.

A válságos Görögország oldotta meg először a legerősebb pártot erősítő választási rendszert. A törvényük szerint a legerősebb párt automatikusan kap annyi további képviselői helyet, hogy a szavazatok harmadával is lehet kormányalakítási többsége. Ez a szeptemberi választásukon meg is történt.

Tavasszal értesültem arról, hogy az olasz kormányfő is új választási törvénymódosítást javasol. Ő is a görögökéhez hasonló megoldást tervez. Ennek alapján is kormányképes többséget szerezhet a legerősebb párt már akkor is, ha 40 százalékos szavazói támogatást nyer.

Spanyolországban azonban maradt a választási törvény, amelyikben nincs lista, de nincsen a többséget erősítő mandátumszerzés sem. Ráadásul négy erős párt került ki a választásból, de egyiknek sincs többsége, sőt a két utolsónak együtt sem. Szükségszerűvé vált a koalíció, amit eleve midig rossznak tartok.

A koalíció azért eleve rossz, mert kompromisszumot jelent, ami mindig rosszabb, mint a győztes legrosszabb programja. ráadásul a koalíció fennmaradása mindig bizonytalan, és a bizonytalan kormány a rossz, de következetes kormánynál is mindig rosszabb.

A politológia nem meri bevallani, hogy a gyenge, de következetesen végrehajtható program kevésbé rossz, mint a folyamatos bizonytalanság.

Az Egyesült Államok eleve törvényhozói eleve felismerték a jó választási rendszer lényegét, a verseny két párt között történjen, és a győztes az egész ciklusra leválthatatlan marad. Vagyis nincs is lehetőség a koalícióra, a győztes egy cikluson keresztül kormányon marad.

Azt a tényt, hogy az EU fennállása óta mind az óceánokon túli angolszász, mind a kelet-ázsiai államok fejődéséhez viszonyítva vészesen lemarad, Elsősorban azzal magyarázom, hogy az EU a kulturálisan és gazdaságilag eltérő országokra közös politikai és gazdasági módszert, kényszerit. Európa nyugati fele annyira heterogén, hogy közös módszerrel történő működtetése katasztrófához vezet.