2016. január 27., szerda

A társadalomtudományok előrelátása

Kopátsy Sándor                  EH                  2016 01 17

A társadalomtudományok előrelátása

Minél többet foglalkozok a történelemmel, annál jobban belátom, hogy a társadalomtudományok még soha, semmit sem láttak előre. Minden, ami a történelmünkben történt, spontán, a tudatosság, ez előrelátás hiányában történt.
Eddig egyetlen politológus, Max Weber maradt számomra olyannak, akinek jó száz éve megfogalmazott felismerése egyre inkább igazolódik. A múlt század küszöbén megállapította, hogy a kor társadalmi alépítményéhez, másoknál hatékonyabban, csak a protestáns erkölcsű népek alkalmazkodnak. Ez akkor még csak a Nyugat-Európában, és ott is csak csiráiban mutatkozott, de mára nemcsak fényesen bebizonyosodott, de kiegészítendővé vált.
Weber idejében még senki sem látta előre, hogy nemcsak a protestánsok puritánok, hatékonyak, hanem a kelet-ázsiai konfuciánus népek is, sőt azok még inkább. Japán ugyan már akkor megmutatta képességét, de a társég nagy többsége, kilenctizede a Nyugattal szemben versenyképtelen volt. A konfuciánus társadalmak lakosságának a négyötödét jelentő Kína csak a 20. század utolsó tizedében ébredt, de az óta a Távol-Kelet adja a gyorsan fejlődő társadalmak többségét.
Ma már úgy kellene megfogalmazni Weber felismerését, hogy minden puritán erkölcsű társadalom a többiek fölé emelkedik. Ezen belül a puritanizmusuk sorrendje alapján a leggyorsabban a távol-keleti konfuciánusok, utánuk a skandinávok és a nem európai angolszászok, végül az európai germánok és angolszászok. Ezek ma már, Kínával együtt, az emberiség leggyorsabban fejlődő kétötödét jelentik, de az egy lakosra jutó növekedés 90 százalékát adják. Vagyis szinte csak ezek fejlődnek. Tőlük a többiek egyre jobban lemaradnak.
Ezt a képet némileg zavarta, hogy a közelmúltban gazdagodhattak azok az országok is, amelyek bányakincsekben nagyon gazdagok voltak. A gyorsan gazdagodók közt voltak a nagy bányajáradékot élvezők is. Ennek most nagyon gyorsan vége szakadt.
Jó száz éve a lemaradó országokat fejlődőknek hívták annak ellenére, hogy gyorsan lemaradók voltak. Ötven éve, még kitalálták a bankárok a BRIC országok csoportját, Brazília, Oroszország, India és Kína, mint azt a négy nagyot, melyek joggal várhatnak a felzárkózásra. Ezekből egyedül Kína nem okozott csalódást. Brazília és Oroszország csak azért nem volt lemaradó, mert irreálisan magasak voltak a bányajáradékok. De lehet Kelet-Európában és Latin-Amerikában bármilyen nyersanyaggazdagság és bármilyen politikai rendszer, azokat a lakosságuk viselkedési kultúrája eleve versenyképtelenné teszi.
India, mint ma már a világ legnépesebb országa, növekszik, de az elviselhetetlenül gyors népességgyarapodása és puritanizmusuk hiánya miatt az egy főre jutó erőforrásokkal és jövedelmekkel mérve, egyre jobban lemarad, sőt idő kérdése, hogy etnikai elemeire szétesik. India, mint angol gyarmat még lehetett egyetlen politikai egység, de a függetlenné válásával párhuzamosan, vallási okokból kettészakadt. Etnikai tekintetben azonban soha nem lehet tartós politikai egység, ezért a szétesése elkerülhetetlen.
A puritán erkölcsű népek országai ugyan már a reformáció során bizonyították, hogy a kereszténység modernizációjára csak a puritán népek bizonyultak sikeresnek. Vagyis, már az ipari forradalom előtt is megmutatkozott az puritán népek nagyobb igazodási képessége a változó körülményekhez. A puritán népek az alkalmazkodási fölényük azonban az ipari forradalom által létrehozott új helyzetben csak megerősödött. Ezt, bármennyire egyértelműen jelentkezett Weber tanaiban, rajta kívül senki sem fogalmazta meg. A protestánsok fölénye mellett azonban már a 20. század második felén megmutatkozott, hogy a távol-keleti népek a protestánsoknál is puritánabbak.
Ma már Weber felismerését át kell fogalmazni. Csak a Nyugat protestáns, és a Távol-Kelet konfuciánus népei képesek a tudományos és technikai forradalom által létrehozott alépítményhez minden más kulturális viselkedésnél jobban, hatékonyabban igazodni. Ez soha nem mutatkozott meg olyan karakterisztikusan, mint jelenleg, és a belátható jövőben.
A közelmúltig ugyanis sikereseknek tűnhettek a nyersanyagokban gazdag országok is. Mesésen gazdag volt néhány olajban különösen gazdag néhány arab ország. Viszonylag gazdag volt a bolsevik szovjetunió szétesése után Oroszország, és néhány olajban gazdag közép-kelet utódállam, de még a latin Venezuela és Brazília is.
Ezek mindegyike a nyersanyagárak, mindenekelőtt az olajárak zuhanását követően válságba zuhan. Néhány éve ezeket az országokat irigyelték, ma és a belátható jövőben azonban legfeljebb sajnálni lehet.
A politika mégsem figyel arra, hogyan rendezi át a világpolitikát a nyersanyagok árzuhanása.
Megszűnik az olajban gazdag arab országok világgazdasági, és ebből fakadó világpolitikai jelentősége. Szaúd-Arábia ugyan elég tartalékkal rendelkezik ahhoz, hogy óriásivá duzzadt költségvetési hiányát akár egy évtizeden keresztül is, fedezni tudja, de feudális rendszere nem lesz fenntartható.
Oroszország nemcsak a világpolitikai súlyát, de a belső társadalmi egyensúlyát is elveszti. Az elmúlt napokban már 30 dolláros olajár a nemzeti jövedelme harmadának elvesztését jelenti. Ezzel nemcsak a fegyverkezése, de a bérszínvonala sem lesz tartható. Oroszország vissza fog zuhanni Ukrajna és Fehér Oroszország színvonalára. Az előbbi politikai anarchiát, az utóbbi sztálinista diktatúrát fog jelenteni.
Itt említem meg, hogy ki fog derülni, hogy a Szovjetunió utódállamai számára, kivéve a balti országokat, a sztálinista diktatúra, amiben a gazdaság piacos lehetett volna, a demokráciához viszonyítva is, a kisebbik rossz volt.
Bármennyire beigazolódott Kelet-Ázsiában, hogy az elmaradt országokban csak a politikai diktatúra hatékony, ha abban a gazdaság piacosított. A gazdaságpolitika pártirányítása katasztrófa, még ott is, ahol a lakosság viselkedési kultúrája kiváló. Kína sem érhetett el gazdasági eredményt, amíg nem piacosította a gazdaságát. Észak-Korea lakosságának alkalmassága ugyanolyan, mint a dél-koreaiaké, de mégis a világgazdaság történetének legnagyobb csődje, mert a gazdasága nem piacosított.
Az elmúlt két év legnagyobb világgazdasági jelensége, hogy a bányajáradékok hirtelen a negyedére, az olajkitermelésben a tizedére zuhantak. Ez óriási könnyebbséget jelent a nyersanyagban szegények, és óriási veszteséget a bányakincsekben gazdag országok számára.
A legnagyobb nyertes Kína, ami a korábbi magas árak fő okozója volt. Mivel nincs a világon másik olyan jelentős ország, amelyik Kínához hasonló keresletet lenne képes támasztani, jogosan számítani a viszonylag olcsó nyersanyagárakra a belátható jövőben is.
India is nagy nyertes lehetne, óriási igényt támasztana, ha nem nőne elviselhetetlenül gyorsan a lakossága, azt képes lenne megállítani, és képes volna a magas megtakarításra, ezzel vásárlóereje is lenne hozzá. De nem lesz, még annyi sem, mint eddig volt.
Európa nyugati fele is nyertes, de itt sem számíthatunk gyors gazdasági növekedésre, mert az EU a mai formájában eleve versenyképtelen.
A gazdasági erejéhez képest, két nagy vesztesre kell számítani.
Afrika elveszti gazdasági vonzerejét, a bányakincsekben való gazdagságát, és a viharosan növekvő lakossága viszonylag egyre szegényebb lesz. Ott a század közepéig egymilliárdnál több lakosra vár olyan szegénység, amihez képest a gazdag országok szociális eltartottai is gazdagoknak számítanak. Ellenük csak kerítéssel és fegyverekkel lehet védekezni.
Az élelmiszerpiac jövője.
Annak ellenére, hogy a világ népessége évenként továbbra is, mintegy 70 millióval nő, ezt nemcsak a társadalomtudomány, de a politikai is figyelmén kívül hagyja. Még azt sem írta le senki, hogy a 70 millió népességnövekedésen belül a lemaradó társadalmakban ennél nagyobb lesz a természetes népszaporulat. A fejlettekben pedig lassú csökkenéssel kell számolni, de ezeknek a felvevő képessége maximum hány millió. A leggyorsabb lakosság növekedés a lemaradó Afrikában várható.
A fejlett világ ugyan továbbra is befogad majd évente néhány millió lakost, de nem bevándorlót, hanem gondosan szelektáltakat.
A világtörténelem alakulása szempontjából nem a számunk, hanem az emberiség egésze számára termelt jövedelem elosztása az elsődleges lesz az elsődleges.
Talán, 2050-ig lehet előre látni.
A legnagyobb változást az fogja jelenteni, hogy Kína is felemelkedik a nyugati puritánok élvonalába. A század elején, még csak az emberiség ötöde élt magasan az világ átlaga felett. 2050-ben a kétötödéről lehet majd ezt elmondani. A változást Kína felzárkózása okozza. Vele több gazdag, jómódú ember él majd a Távol-Keleten, mint a Nyugaton.
Az élcsapatban csak a protestánsok és a konfuciánusok lesznek. Ezt kellett volna, és kell majd legalább ez után látni, hogy a Nyugaton csak a protestánsok maradnak az élvonalban.
A latin kultúrájú népek 35 év múlva az élvonaltól hátrább, az átlaghoz viszonyítva, előbb lesznek, mint jelenleg. Az EU jövője szempontjából sürgős feladat lenne, a latin tagországok jövőjének reális felmérése. A latin kultúrájú népek a protestánsokhoz képest 500 éve lemaradnak, de a lemaradásuk a protestánsokhoz képest gyorsul, a világ átlagához képest mégis javul a pozíciójuk.
Az európai latinok előnye, hogy a protestánsokkal közös térségben élnek, nagyon szoros a gazdasági együttműködésük, és azok turizmusának fő haszonélvezői.
Az amerikai latinok lényegesen jobban lemaradtak az észak-amerikai protestánsokhoz képest. Brazília és Argentína azonban számíthat arra, hogy a világ népességének növekedése, és a gazdag Kína élelmezése óriási földjáradékhoz jutathatja őket. A jelen ugyan a bányajáradékok csökkenéséről szól, de ugyanakkor a földjáradék növekedését is látni kell. 2050-ben ugyanis nagyobb lesz az élelmiszerhiány, mint a nyersanyaghiány. Ezért az élelmiszerárak az értékük fölé emelkednek, nagyobb lesz a földtulajdonosok által élvezett járadék.
Ezzel eljutottunk a klasszikus közgazdaságtan egyik kezdeti tévedéséhez, a járadék és a profit hibás értelmezéséhez. A járadékot és a profitot valamiféle megkülönböztetett jövedéknek tekintette, holott ezek sem mások, mint a kínálatot meghaladó keresletből fakadó jövedelemnek. Minden tulajdonváltáskor az eladó érték feletti jövedelemhez jut, amikor az ár az érék felett van. Elég arra gondolni, hogy a gazdag társadalmakban még a kilátásnak is óriási éréke van, mert bőven van rá kereslet, és nagyon szűkös a kínálata.
Marx azon nem botránkozott, hogy a termőföld tulajdonosának azért van meg nem dolgozott jövedelme, mert a termőföldnek hiánya van. Azt azonban társadalmi igazságtalanságnak tartotta, hogy a tőkehiány esetén, a tőketulajdonos is érték feletti jövedelemhez jut. Azt a korában is látnia kellett, hogy az olyan képességek tulajdonosai, amiben hiány van, megkülönböztetett jövedelemhez jutnak. Mert ebből nem következett az, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bér jár. A munka mennyisége ugyanis nem mérhető az idejével, tehát a jövedelemegyenlőség sem képzelhető el a hatékony társadalomban. Az ő korában a gyárban végzett munkák minősége között még nem volt óriási jelentősége a minőségnek, de az mindig nevetséges volt, hogy a művészek, tudósok munkáját idejükkel mérjük.
Max Weber azzal lépett túl Marxon, hogy a társadalmakra jellemző döntéshozást a kultúrától tette függővé, és ezzel alépítményi rangra emelte a kultúrákra jellemző viselkedést. Marx a viselkedési módot, az erkölcsöt, a vallást az alépítménynek tekintette. Weber azt ugyan nem elemezte, hogy a vallás is felépítmény, de azt is olyan jelentősnek tartotta, ami alépítménnyé vált. Azzal, hogy a puritán erkölcsű népeket társadalmi tekintetben felértékelte, a vallást alépítménnyé nyilvánította. Az fel sem tűnt nála, hogy az északnyugati népek azért lettek protestánsok, mert eleve puritánok voltak. Nem azért lettek puritánok, mert protestánsok lettek, hanem azért lettek protestánsok, mert eleve puritánok voltak. A távol-keleti népek is azért lettek konfuciánusok, mert Konfucius az erkölcsükhöz igazodó tanok meghirdetője volt.
A protestáns egyházak alapítói azért lettek sikeresek, mert a tanaik a puritán népek erkölcséhez igazították a latin, nem puritán kereszténységet.
A tudományos és technikai forradalom olyan követelmények elé állította a jelenkor társadalmait, amiknek a puritán erkölcsű népek másoknál jobban megfelelnek.

Vagyis a puritánoké a jövő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése