Kopátsy Sándor EH 2016 01 06
Munkaalkalom teremtés.
Társadalomtudósként a
legelső társadalmi feladatnak tartom a lakosság számára biztosítani a munkából
való megélést. Ezt ugyan a politikusok és a közgazdászok sem vitatják, de
figyelmen kívül hagyják. Még nem
találtam olyan történelmi munkát, ami a 200 évnél hátrább a múltban felvetette
volna foglalkoztatás problémáját. Még utalást sem találok arra, hogy a
munkaerő mekkora hányada nem volt értéktermelésbe vonva.
Először ezzel a
problémával éppen a kiscsaládos jobbágyrendszer elemzése során találkoztam.
Mivel a nyugat-európai feudális társadalomban csak annyi gyermekvállaló család
lehetett, ahány jobbágytelek volt, az
átlagos jobbágycsaládból csak a legidősebb fiúból és egy lányból lehetett
családalapító. Csak két gyermeknek
nem volt reménytelen a családlapítása. Jobbágytelekre csak a legidősebb,
munkaképes fiú számíthatott. A telek nélkül maradt fiukból legfeljebb zsoldos,
pap, koldus vagy betyár lehetett. A lányok pályája még szűkebbre szabott volt, közülük
házasságra, gyermekvállalásra általában minden családra egy számíthatott. A
többiek csak apácák, cselédek vagy utcalányok lehettek.
Ennek felismerésével értettem meg, hogy gyermekkorom
falújában miért volt a testvérek között nagy tisztelete a legidősebb fiúnak.
Vagy miért volt olyan nagy ünnep a lakodalom, vagyis a családalapítás. Mert ez
az én időben már nem volt olyan nagy esemény, mert amíg szülők éltek és
munkaképesek maradtak, nem adták ki az örökséget. A kiscsaládos jobbágytársadalomban azonban csak akkor történhetett
házasság, amikor a földesúr az új család számára jobbágytelket biztosított.
A jobbágyság megszűnése után azonban a föld a családé. Annak
a gyermekek közti megosztása a családfő lett. A szülők számára a gyerekeik már
egyenrangúak voltak. Ezért általában a fiúk között osztották meg, de a lányokat
is csak akkor lehetett férjhez adni, ha hozományt is kaptak. Ismereteim szerint
a birtokmegosztásnak nem voltak
egységes, köteles szabályai. Korábban jobbágytelek a földesúr összefüggő
birtoka volt, az idővel nagyságában és helyében nem változott. A jobbágyfelszabadítás után azonban
megszűnt a telkek feloszthatatlansága, ezzel a következő nemzedék létszámának
növekedésével párhuzamosan csökkent az egy családra jutó birtoknagyság. A
falvak lakosságát korlátozó jobbágyrendszerrel együtt megszűnt a települések
eltartó képességével egyensúlyt tartó gyermekvállalás.
Nemcsak a jobbágyrendszer szűnt meg, de a bérmunkások
alkalmazásával az ipari forradalom is olyan családformát teremtett, amiben a
házasságkötésnek nem volt feltétele a gazdasági életképesség. Nemcsak a mezőgazdaságban, de az iparban
dolgozók családalapítása is feltételtől függetlenné vált. Európa nyugati
felén a társadalmak ugyanolyan túlnépesedőkké váltak, mint minden más kultúra a
nagycsaládos rendszerében.
Ez a tény azonnal bizonyítottá válna, ha a Nyugat alatt
nemcsak Nyugat-Európát, hanem az óceánokon kívüli Nyugatot, Amerikát és
Ausztráliát is értenénk. Ebből kiderülne, hogy a 18. és a 19. században az emberiségen belül a leggyorsabban a Nyugat
lakossága növekedett.
Ez pedig csak azért
nem okozott elviselhetetlen túlnépesedést, mert a Nyugat élettere azzal, hogy
Amerika és Ausztrália betelepítője lett, megtízszereződött. De nemcsak az
élettere tágult minden más kultúrájánál sokkal nagyobbra, hanem az ipari
forradalomnak köszönhetően a Nyugat olyan komparatív előnyt szerzett, ami
lehetővé tette szinte az egész emberiség gyarmatosítását, kizsákmányolását.
A társadalomtudományok a gyarmatosításnak csak az erkölcsi
oldalát hangsúlyozzák, a kizsákmányolással szerzett források történelemformáló
szerepét figyelmen kívül hagyják. Pedig a gyarmatokból szerzett jövedelmek
nélkül Nyugat-Európa nem tartana ott, ahova azoknak köszönhetően eljutott.
Nyugat szerencsés volt abban a tekintetben, hogy az óceánok
meghódításának köszönhetően, feltárhatta életterének mintegy tízszeresét, ami
viszonylag lakatlan volt. Amerika viszonylag kis területén ugyan volt már
viszonylag fejlett kultúra, de mivel az igásállat hiányában megrekedt a
kapáskultúrában, és ki sem lépett az Andok hegyeik közül, nem térhetett át a
sokkal nagyobb fejlettségi szintű a szántóföldi önözéses gabonaterelésre. A két
fő kultúrnövénye, a burgonya és kukorica kapásnövény maradt.
A történészek arra sem mutatnak rá, hogy a két amerikai magas-kultúra önerőből nem
is vállhatott volna az eurázsiai és az afrikai magas-kultúrává, mert nem volt
ehhez elengedhetetlenül szükséges igavonó állata.
Ausztrália pedig csak olyan gyér őslakossággal rendelkezett,
ami megrekedt a gyűjtögetésnél.
Az önerőből
felemelkedni képtelen Amerika és Ausztrália azonban életteret biztosított a
minden korábbi magas-kultúránál fejlettebb Nyugat számára.
A Nyugatnak azonban nemcsak üres élettérre volt szüksége,
hanem gyors meggazdagodásra is. Ehhez ugyan a fő forrást Amerika meghódítása
jelentette, de a felhalmozási forrásait az emberiség szinte egészének
kizsákmányolása növelte fel. A fejlett Nyugaton a 20. századra ugyanis
létrejöttek a túlnépesedést megállító feltételek.
- 1.
Az egy lakosra jutó jövedelem jóval haladja meg a létminimumot.
- 2. A tudomány oldja meg a
fogamzásmentes szexuális életet.
- 3. A társadalom munkaerőigénye
haladja meg a 12 éves képzést.
E három feltétel esetén a gyermekvállalás spontán lecsökkent
a létszám újratermelési szintje alá.
A 18. és a 19. század történelmét azzal lehetne leírni, hogy
a Nyugat népessége nőtt a leggyorsabban, a jobbágyfelszabadulásnak és az ipari
forradalomnak köszönhetően. A 20. század közepétől kezdve azonban megszűnt
túlnépesedni. Fajunk életében ennek
köszönhetően először jött létre olyan társadalmi állapot, amiben a
társadalomnak kellett támogatni a családok gyermekvállalását és azok tudásban
gazdag felnevelését.
Az öntözéses szántóföldi gabonatermelés olyan társadalmakat
hozott létre, amelyek túlnépesedését kellett féken tartani. Hatezer éven keresztül csak olyan
társadalmak jöhettek létre, amik a halálozást olyan mértékben növelték, hogy a
népszaporulat 1-2 ezreléknél ne legyen gyorsabb.
A 20. század második felére létrejöttek a kevesebb
gyermekvállalás feltételei, és olyan szintre emelkedett a munkaerővel szemben
támasztott minőségi igény kielégítését, a lakosság mennyiségi újratermelését
csak akkor biztosítják a családok, ha a társadalom ehhez támogatást biztosít.
Sajnos, a gyermekvállalás társadalmi támogatása több
gyermeket, és nem a sikeresebben nevelést jutalmazza. Ezért minden fejlett társadalomban a gyermekvállalás kontraszelekciós,
vagyis ott nagyobb, ahol a társadalmi érdek, a felnevelés várható eredménye
kisebb. A sikeres gyermeknevelést ígérő családoknál pedig egyre alacsonyabb a
gyermekvállalás, ami már a létszám újratermelését sem biztosítja.
Mivel a következő generáció minősége elsősorban a
gyermekvállalás mögötti családi háttér minőségétől függ, a kontraszelekció
jobban fékezi a következő generáció javulását, mint amire a társadalmi
támogatás mennyisége és minősége képes lehet. A jelenkori fejlett társadalmak működtetésének a legfontosabb
követelménye, a létszám tartását tartó gyermekvállalási létszám mögötti minél
jobb családi struktúra. Ennek ellenére minden fejlett társadalomban a
gyermekvállalás kontraszelekciós.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése