2016. március 31., csütörtök

A polgársághiányos magyar társadalom

Kopátsy Sándor                 EH                 2016 03 24

A polgársághiányos magyar társadalom


Számomra hazám történelmét akkor értettem meg, amikor az 50-es évek végén megismertem a fiatal marxista történészek adatait arról, hogy a magyar társadalom eleve polgársághiányos volt. Az ugyan természetes, hogy nomád pásztorokként nem volt polgárságunk. Arról azonban mélyen hallgattunk, hogy ez önmagában kizárta annak lehetőségét, hogy nyugat-európai típusú feudális, majd tőkés osztálytársadalom lehessünk.
Ezt első királyunk is legfeljebb érezhette, de ő sem értette meg. Jó katonaként belátta, hogy a kor nyugat-európai hadseregének erejét a nehéz lovagság jelenti, és velük szemben a magyar könnyű lovasok szinte tehetetlenek bizonyultak. Ezért Intelmeiben idegen lovagokra, nem városi polgárokra vágyott.
A magyar történészek korábban figyelmen kívül hagyták, hogy az államalapításunk idején tőlünk nyugatra jelentős urbanizáció ugyan csökkent, de fennmaradt. Jelentős volt az urbanizáció abban az értelemben, hogy mintegy hatszor több városi polgár volt, mint földesúr. Ennél ugyan magasabb urbanizáció voltak a Római Birodalom fénykorában, de a jelentős városok fennmaradtak még a sötét középkorban is. Ismereteim szerint, a Római Birodalom bukása után a római városok szinte csak a Kárpát Medencében szűntek meg. Ide a Római Birodalom összeomlása után csak pásztornépek jöttek, akik lenézték a kettes vetésforgóval kínlódó földművest. A birodalom összeomlása után a Kárpát Medencében római provinciák városainak csak a romjai maradtak meg.
A honfoglalás idejére azonban már itt is elterjedtek az agrártechnikai forradalom vívmányai, a sokkal hatékonyabb hármas vetésforgó, a talajforgató eke, a patkó. Ez azzal járt, hogy a betörő hunok, avarok még lenézték az itt talált földműves népeket. A mi érkezésünk idejére fordulta a kocka. A pásztor megirigyelte a falvakban élő földművest. Ezt László Gyula vette tudomásul először, felismerte, hogy az avarok már előttünk áttértek a földművelésre. Ezért beszélt kettős honfoglalásról. Az avatok már földművesek lettek annak ellenére, hogy már nem volt saját államuk. Azt még ő sem hangsúlyozta, hogy a magyar nép spontán, az uralkodóját megelőzve lett földműves, falvakba települt és keresztény. Ezt a történészeink máig nem veszik tudomásul, a lakosság földművelésre, és kereszténységre való áttérését felűről kezdeményezettnek deklarálták. Ugyanakkor említést sem tesznek arról, ami fent az állam szintjén történhetett. A kiscsaládos jobbágyrendszer kialakítása, és a római kereszténység melletti egyértelmű döntés. Pedig e kettő vált döntővé a következő 500 év magyar történelmében.
A kiscsaládos jobbágyrendszer.
A magyar történészek említést sem tesznek arról, hogy az államalakításunkkal párhuzamosan áttértünk a nagycsaládos pásztorrendszerről a kiscsaládos jobbágyrendszerre. Ez a családforma váltás lényegében a nyugat-európai agrártechnikai forradalom során vált Európa nyugati felében általánossá. Ugyanakkor a nagycsaládos társadalom Európa keleti felén, és a Balkánon a 20. századig fennmaradt.
E két családforma társadalomformáló erejét alig érintik a történészek, pedig ennek jelentősége nemcsak a társadalmi tudat, viselkedés, de még a kereszténység egységét sem tűrte meg. Nyugat-Európa népei csak akkor váltak képessé arra, hogy magas-kultúrát hordozók legyenek, amikor a családformájuk kiscsaládos lett.
A családforma szerepére már középiskolás fokon felfigyeltem. A nagy európai szellemi forradalmak, a reneszánsz, a reformáció, az ipari forradalom, a felvilágosodás, a demokrácia, valamint a tudományos és technikai forradalom csak a kiscsaládos társadalmak számára volt másoknál hatékonyabban befogadható.
Én abban az értelemben ugyanis marxista, történelmi materialista vagyok, hogy minden társadalmi alépítményt csak az olyan felépítmény tesz sikeresé, ami vele összhangban van. A különböző alépítmények csak különböző felépítményekkel lehetnek hatékonyak. Ehhez ugyan Marx sem tartotta magát, minden társadalom számára az általa kitalált felépítményt tartotta üdvözítőnek.



Ez a tanulmány sem veti fel, hogy nem minden kultúrának, azok minden szintre jutottságának más felépítményre van szüksége. Ezt jól bizonyítja a történelem. A vallási és politikai próféták ugyan minden hívőjük számára azonos felépítményt javasolnak, a történelem azonban éppen ennek az ellenkezőjét bizonyítja.
Európa történelmének ókorában csak azok a társadalmak voltak fejlettek, amelyekben a rabszolgatartók és a vallás papjai tartoztak az uralkodó osztályba. Ahol még erre a szintre sem jutottak el, ott törzsi társadalmak voltak.
Aztán a középkori agrártechnikai forradalom olyan társadalmi alépítményt hozott létre, amire a földesurak kiscsaládos jobbágytársadalmai jöttek létre. Ezek azonban titokzatos úton két formában működtek. Európa nyugati felén kialakult a kiscsaládos, a keleti felén pedig megmaradt a nagycsaládos jobbágyrendszer. Ezzel Európa társadalmai az eltérő családformájuknak megfelelően kettéoszlottak. A kiscsaládos jobbágyrendszer lényegesen hatékonyabb alépítménynek bizonyult.
Nyugat Európa puritán népei rövidesen fölénybe kerültek a latinokkal szemben. Egy jó fél ezred után a puritán népek megreformálták a kereszténységüket.
A feudális alépítményre épült puritán vallású Nyugaton az ipari forradalom gyorsan megszülte a kiscsaládos városi társadalmat. A történészek is csak azt hangsúlyozzák, hogy az ipari forradalom mennyi technikai újítást hozott, arról említés sem található, hogy az ipari forradalom a városok társadalmát is kiscsaládossá alakította át. Pedig ez emelte aztán Európa nyugati felét a kor többi magas-kultúra fölé. Az iparosodott társadalmak lettek először a városi lakosság számára is kiscsaládosak.
Ugyanakkor a vasúthálózat olyan hatékonysági ugrást hozott szárazföldi szállításban, ami lehetővé tette a nemzetállamok létrejöttét. Majd a gőzhajózás a világgazdaság egészére kiterjedő munkamegosztást.
A világgazdaság fejlődése felgyorsult, de ennek során differenciálódása is nőtt. Az alépítményben megnövekedett különbségek a társadalmi alépítményben azzal jártak, hogy a társadalmi felépítmények is differenciálódtak.

A munkaerő minőségével szemben támasztott igény csökkent.

A társadalmak fejlődésével együtt járt, hogy a munkafeladatok is egyre egyszerűbbekké váltak. Még a gazdaságtörténészek sem vették tudomásul, hogy a fejlettebb technika egészen a jelenkorig, a tudományos és technikai forradalom győzelméig, a munkaerő nagy többségével szemben egyre alacsonyabb tudást és képességet kívánt. Minél hatékonyabb eszközöket, eljárásokat hozott létre a tudomány, annál kisebb képességet és kevesebb ismeret igényelt a munkaerő egyre nagyobb többségétől. Ebből a társadalomtudományok csak azt látták, hogy a társadalom ismeretvagyona egyre növekedett. Az nem tudatosult, hogy a munkaerő többségével szemben egyre csökkent a minőségi igény.
Azt senki nem hangsúlyozta, hogy az ipari forradalom tört részére csökkentette a dolgozókkal szemben támasztott tudás és képesség igényét. A céhipar sok éves képzést követelt meg. De még a háziipar is sokkal képességigényesebb volt, mint a gyári munka.
A munkaerővel szemben támasztott igény csökkenésével ellentétben a munkamegosztásban való részvétel azonban egyre magasabb igényt támasztott. Ezért váltak a munkamegosztást szervező tőkések uralkodó osztállyá. Amíg a feudális társadalmakban igen alacsony igény volt a földesurakkal szemben, a tőkés vállalkozók teljesítménye egyre inkább a képességüktől függött. Ez volt az alépítményi oka annak, hogy a tőkésosztály már nem épülhetett vérségi alapra. Ezt a változást szem előtt kell tartani akkor is, ha a nagy tőkehiány mellett viszonylag könnyű volt a tőke jövedelmezőségét biztosítani. Ezért hihette még a hisztérikusan tőkeellenes Marx is, hogy a tőke profitja a tőkéstulajdonból származik. Tévedett, mert minden meg nem dolgozott jövedelem forrása a hiány. Ebben a tekintetben nincs különbség a föld- és a bányajáradék, a profit és a munkaerő érték feletti ára között.
Marxnak sem jutott az esszébe, hogy a munkaerő ára is az értéke fölé emelkedik, ha nagyobb a kereslete, mint a kínálata. Minden érték feletti jövedelem forrása a hiány.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése