A puritán népek diadala

Kopátsy Sándor                  EH                  2016 03 03

A puritán népek diadala

A történészek és a politikusok is abban a hitben élnek, mintha a második világháborút követően nem történt volna különösebb társadalmi változás, pedig ehhez hasonló társadalmi átalakulás csak a jégkorszak megszűnését követően kialakult osztálytársadalmak megjelenése volt. Ez azért meglepő, mert az osztálytársadalmak között minőségi változásnak tekintik a társadalomtudományok azt, hogy megváltozott az uralkodó osztály. Azt még a saját felfedezésemnek tartom, hogy az osztálytársadalmak közös elsődleges feladata volt, a túlnépesedés elleni védekezés. Mivel a túlnépesedés ellen csak a halálozás okozásával lehetett eredményesen védekezni, az osztálytársadalmakat helyesebb volna a halálozást fokozó társadalmaknak minősíteni.

A 20. századra a tudományos és technikai forradalom hatására az emberiség mintegy ötödét jelentő legfejlettebb társadalmakban spontán, minden erőszak nélkül leállt a túlnépesedési nyomás, a halálozást fokozó társadalmak spontán átalakultak a lakosság számát stabilizáló és a minőségét javító társadalmakká. Ez az ötöd jelentette a megtermelt jövedelem négyötödét. Az emberiség négyötöde azonban képtelennek bizonyult az átalakulásra, a nagy többség azért, mert körükben elszabadult a népesség növekedése, vagyis megszűnt, illetve lecsökkent a halálokozás. Ezen túl az emberiség nagyobb fele olyan kultúrában élt, amiben a lakosság viselkedése alkalmatlan volt a puritanizmusra. Ez alól kivételt a még szegény és elmaradott távol-keleti konfuciánus társadalmak jelentettek kivétel.

Ezek közül Japán már a két háború között felzárkózott a protestáns Nyugat közelébe. A hidegháborúban a demokráciák oldalán álló kisebb távol-keleti országok azonban példátlan gyorsasággal felzárkóztak. Csak a marxista diktatúrák nem emelkedtek fel.

Az emberisség történetében azonban példátlan fordulat történt annak köszönhetően, hogy a kínai marxista párt vezetése felismerte a lemaradása két okát. A gazdaságot nem a piac irányította, a lakosság pedig elviselhetetlen sebességgel növekedett. Mindkét akadályt elhárították. A gazdaságot piacosították, a népszaporulatot pedig erőszakkal nemcsak megállították, de csökkenést idéztek elő. (Ezt 25 év után felismerték, és a korrekciója folyik.)

A két kínai reformnak köszönhetően az elmúlt negyed század során az egy lakosra jutó teljesítményük, jövedelmük, vagyonuk, életkoruk és iskolázottságuk olyan mértében növekedett, amihez hasonlót csak a távol-keleti nem marxista diktatúrák értek el. Ennek ellenére a jelenkor társadalomtudománya még nem foglalkozott azzal, minek köszönhették a távol-keleti országok a bámulatos sikereiket. Ennek a témának az elkerülése azzal magyarázható, hogy abszolút nem a liberális demokráciával kezdték, amit az európai liberálisok az egyedüli üdvözítő útnak tartanak. Ezekről a siker országokról ugyanis minden elmondható, csak az nem, hogy a sikerük alapja a liberális demokrácia volt. Azt ugyan nem állítom, hogy az általun járt út Európában, vagy Latin-Amerikában is hasonló sikerre vezetett volna. Azt azonban igen, hogy az általuk követett út sikeresebb volt, mint bármelyik liberális módszer.

A két kelet-ázsiai városállam, Szingapúr és Hong-Kong sikere jól mutatja, hogy amíg az ugyancsak mesésen meggazdagodott nyugat-európai városállamok gazdagsága az általuk nyújtott pénzügyi kedvezményeknek köszönhető, annak, hogy adóparadicsomok lettek, a két ázsiai városállam sikerét arra építette, hogy a világ fél tucat legnagyobb kikötői közé emelkedtek, és ipari városok lettek. Szingapúr és Hong-Kong tőzsdéje is jelentős, de a lakosság nagy többsége ipari és kereskedelmi munkából él. Szemben az európai városállamokkal, ahova nem a munkájukból megélni akarók az adózás elől települnek, a kelet-ázsiai városokba dolgozni mennek. Hong-Kong sokáig angol gyarmat maradt, Kínához kerülve is megtartotta identitását.

A két másik távol-keleti tigris, Dél-Korea és Tajvan, katonai diktatúrával kezdte önálló életét. A második világháború előtt Japán gyarmatai voltak, ma Japánnal azonos szinten élnek.

Dél-Korea a Japán gyarmati helyzetéből felszabadult. Az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem alacsonyabb volt, mint a legszegényebb európai országban. Az ország északi felével folyatott háború után kemény katonai diktatúra volt. Sokszor idézem, hogy öt évig kötelező volt a munkavállalás és 2.500 óra, ezerrel több, mint nálunk a bolsevik diktatúrában, az éves kötelező munkaidő. Ma sem ismerik a tartós munkanélküliség fogalmát, mert a lakosság erkölcsi ítélete nem tűri a tartós munkátlanságot. A stratégiájuk előbb meggazdagodni, magasan képzettnek lenni, aztán lehet szó a több politikai jogról. Mára Japánnal azonos színvonalon élnek, háromszor gazdagabbak, mint mi.

Tajvan is Japán gyarmat volt, de a háború után Kínához került. A polgárháborúban vesztes nemzeti, katonai kormány és a hadsereg magja a szigetre menekült, és ott szinte a jelenkorig a politikai hatalmat is birtokolta. A hidegháborúnak köszönhetően az Egyesült Államok garantálta a függetlenségét. Ma ez az ország is Japánnal azonos szinte él.

A Kis Tigrisek lényegében olyan politikai diktatúrával kezdték, mint a Kommunista Kína, azzal a különbséggel, hogy a gazdaságuk eleve piacos maradt. Kína 1990-ben maga is a Kis Tigrisek útjára lépett.

Kevesen tuják, mert ezeket a tényeket a liberálisok nem szívesen látják, hogy a társadalmi sikerek és a demokrácia nem minden helyzetben együtt jár. Sőt a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a demokrácia csak ott lehet sikeres, ahol megértek a hatékony működésének a feltételei.

Én életem során százszor többször idéztem Móricz Zsigmond jelmondatát: „Ne politizálj, építkezz!” , mint Marxét: „Világ proletárjai egyesüljetek!” De megértettem a fiatal Marxot: „Ha ott győz a proletárforradalom, ahol még nem értek meg a feltételei, visszaáll a régi szemét.”