2016. március 31., csütörtök

Mi a profit?

Kopátsy Sándor                 EE                   2016 03 25

Mi a profit?

Az új egyenlítő legutóbbi számában ezzel a címmel jelet meg Pogátsa Zoltán tanulmánya. Ennek olvasása felidézte bennem az ötven évvel korábbi élményeimet, amikor éhesen olvastam a marxista tanulmányokat. Ennek a fejtegetésnek a színvonala végre megüti a magas elméleti igényű közgazdasági művekét.
Jó ötven éve azonban a munkaérték elmélet feletti viták felébresztettek. Az óta a profitot azonos kategóriába sorolom a többi érték feletti jövedelemmel, a föld- és bányajáradékkal, a hiánycikkek értékfeletti árával.
Ha a társadalmat földhiány, ásványhiány jellemzi, akkor a tulajdonosa munkanélküli jövedelemhez, földjáradékhoz, bányajáradékhoz jut. Ha felesleg volna, megszűnne a járadék. A járadék forrása tehát a hiányból fakad.
A munkaerő idejének megvásárlása is csak akkor hoz profitot, ha nagyobb a kínálata, mint a kereslete. Erre megtanított a bolsevik rendszerre jellemző erőltetett iparosítás által okozott munkaerőhiány.
A bolsevik diktatúrában a munkás jogi értelemben ugyan jobban ki volt szolgáltatva, mind a tőkés demokráciákban, mégis úr volt, a munkaadó emelte volna a fizetését, mert a munkaerőben a gazdaságpolitika hiányt teremtett. Mert a háborús károk elhárítása, a gazdaság beindítása a demokrata tőkés osztálytársadalmakban is olyan spontán béremelkedést okozott, amit a tőkésállamnak is jogszabályokkal kellett fékezni.
Tanultam a marxizmust, de azt láttam, hogy a tőkésosztály állama korlátozza a tőkéseket abban, hogy emeljék a béreket. Mi is kénytelenek voltunk bevezetni az átlagbér ellenőrzést, pedig nem voltak tőkés munkaadók.
Aztán történészként felismertem, hogy a termelésre áttért társadalmakban az életviszonyok nagyobb biztonsága okán nőtt a várható életkor, ennek következtében gyorsabban nőtt a népesség, mint az életterének az eltartó képessége. A bekövetkezett túlnépesedési nyomás ellen a társadalom csak a halálozásfokozásával védekezhetett. Ezért az elkövetkező mintegy hatezer évben minden osztálytársadalom közös jellemzője volt a halálozás fokozása. Ez függetlenül kik alkották az uralkodó osztályt, minden osztálytársadalomra egyformán jellemző volt a túlnépesedési nyomás, több és jobb minőségű munkaereje volt, mint amennyit az adott életérben és az adott technikai viszonyok között foglalkoztatni tudott. Mivel minden osztálytársadalomban nagyobb volt a munkaerő mennyisége és jobb a minősége, mint amennyit foglalkoztatni tudott, az ára az értéke alatt volt. Ebből fakadóan, akár rabszolga, akár jobbágy, akár bérmunkás volt a dolgozó, aki rendelkezett felette kizsákmányolta. A kizsákmányolás ugyanis nem a megszerzés módjából, hanem a munkaerő túlkínálatából fakadt.
Azt ugyan a klasszikus közgazdaságtan, és Marx is elismerte, hogy a túlkínálat esetében a vásárló, a kínálatnál kisebb kereslet esetében extra jövedelemhez jut. Ebből fakadóan, ahol a munkaerő áru, és túlkínálata van, a vásárlója értéke alatt jut hozzá.
A tőkés társadalomban nem azért van profit, mert a munkaadó tőkés, a munkás pedig jogfosztott volt, hanem azért, mert nagyobb volt a munkaerő mennyiségi és minőségi kínálata, mint amennyi munkaerőre a munkaadónak szüksége van.
Az nehezen érthető, hogy mind a tőkés, mind a marxista közgazdaságtan ugyan elismerte a munkaerő áruvá válását, az értékéhez viszonyított árát mégsem hagyta a kereslet és kínálat aránya alapján alakulni. A termékek és a szoláltatások esetében, természetesnek találták, hogy az árának a centruma ugyan csak a kereslet és kínálat egyensúlya esetén az érték, de ezt a munkaerő áru esetében figyelmen kívül hagyták. A bérek színvonalának változását még a liberális demokráciák sem a piacra bízzák, hanem a kormány és a szakszervezetek közötti alku alapján szabályozzák. Ennek aztán az a következménye, hogy általános a jó munkaerőben a hiány, a gyenge minőségűben pedig a magas unkanélküliség. Még addig sem jutottak el, hogy az osztálytársadalmakra jellemző munkanélküliség objektív oka a munkaerő mennyiségi és minőségi túlkínálata volt. Nyoma sem található a klasszikus közgazdaságtanban annak, hogy a társadalom munkaerőigényét vizsgálnák. Sőt minden forradalmár a munkabérek emelését javasolta, de nem számoltak azzal, hogy a jólét növekedése estén hogyan alakul a munkaerő mennyisége és minősége. A népesség, azon belül a munkaerő létszámának és minőségének alakulását figyelmen kívül hagyták.

Az osztálytársadalmak működésének megértéséhez a munkaerő mennyiségi és minőségi túlkínálatának a megértése a kulcs. Csak ez ad magyarázatot arra, miért volt mindegyikükre jellemző a többség kizsákmányolása, az értéktöbblet elsajátítása, a tudásvágy elnyomása.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése