Kopátsy Sándor                 EH                 2016 03 06

Mit várhatunk a 21. századtól?

Ha ma visszamehetnénk száz évvel a múltba, és bárkinek elmesélnénk, hova jutottunk ilyen rövid idő alatt, egyrészt nem hihetné el, másrészt nem értené meg, hogyan tudtuk átélni ezt a roppant változást.

Ötször annyian vagyunk.

Történelmünknek utóbbi mintegy hatezer évében az osztálytársadalmak elsőleges feladata a túlszaporodásunk elleni védekezés volt, amit csak két módszerrel, a halálozás fokozásával és a tudásvágy üldözésével tudott megoldani. Ezt a két módszert ugyan minden az osztálytársadalom eredményesen alkalmazta, de a tényleges okát vagy fel sem ismerte, vagy tudatosan tagadta.

A halálozást fokozó nyomort, az embert és vagyont pusztító háborúzást ugyan minden osztálytársadalom következetesen gyakorolta, de a szükségességére senki nem mutatott rá. Nyomát sem találtam annak, hogy valaki felismerte volna, hogy az osztálytársadalmak elsődleges feladata a túlnépesedés elleni védekezés, mert az emberi faj sokkal gyorsabban szaporodna, mint az életterének eltartó képessége.

Először közel kétszáz éve egy angol, az Malthus vetette fel, de egyrészt nagyon szakszerűtlenül, másrészt tanait mindenki elutasította. Cáfolták a tények is. Ma tízszer többen, és lényegesen jobban élünk. Kiderült, hogy nemcsak az iparban és a szállításban lehet technikai forradalom, hanem az élelmiszerek termelésében is. Ma mintegy hússzor annyi embert tud eltartani egy élelmiszertermelő, azaz mezőgazdasági és élelmiszeripari munkás, mint Malthus idejében.

Először csak az 50-es évek elején került a kezembe olyan közgazdasági szakkönyv, ami tudományos magyarázatot adott arra, hogy miért kellene a lakosság létszámának növekedését alacsony, 1-2 ezrelékes szinten tartani. Ezt a könyvet Rácz Jenő és Bródy András írta. Akik már akkor mások anyagai alapján bizonyítottak. Ezek a közgazdászok ismerték fel először, hogy a lakosságot nemcsak élelmezni kell, hanem vagyonnal is ellátni. Mivel az egy lakosra jutó vagyont az egy laksora jutó értéktermeléssel arányosan kell növelni, és az utóbbi mintegy 3-4-szerese az előbbinek, a lakosság számának minden százalékos növekedéséhe a vagyon 3-4 százalékkal kell növelni a vagyont is. Azt azonnal ugyan nem ismertem fel, hogy ezek a közgazdászok csak a fizikai nemzeti vagyon növekedésével számoltak, a lakosság felnevelési költségével, a ma már szellemi vagyonnak nevezettel nem.

Arra még későbben jöttem rá, hogy a klasszikus közgazdaságtan a lakosság, azon belül a munkaerő felnevelési költségét figyelmen kívül hagyta. Azt ugyan nem tagadja, hogy a munkaerő is termelési tényező, amit elhasználódik, és újra kell termelni, akárcsak a fizikai vagyon esetében ezt megteszi. A lakosság, illetve a munkaerő növelése azonban felhalmozás, mégpedig nagyon jelentős. A munkaképes korig történő felnevelés évente az egy lakosra jutó jövedelem nagyobb fele. Ha fele is, 20 éves munkás felnevelési költsége az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem 16-szorősa, ha 80 százalékos foglalkoztatási rátával számolok.

A Számokkal történő illusztráció helyett azonban inkább vegyük a tapaszaltot. Fajunk történelmében aligha volt olyan ezer év, amiben a 1 ezreléknél gyorsabb lett volna a népesség létszámnak a növekedése.

A tudásvágy üldözése.

Azt a tény, hogy a zsidó, a keresztény és a mohamedán vallás az ember természetes tudásvágyát az eredendő bűnének tekinti, számomra is sokáig érthetetlen volt. Annál is inkább, mivel én már a tudáshiányos fejlett társadalomban születtem. Ráadásul az én tudásvágyam, kíváncsiságom a kortársaim sokszorosa.

Azt felismertem, hogy korunkban a tudásvágy társadalmi kincs. Arra csak öreg koromban jöttem rá, hogy az osztálytársadalmak tudásfeleslegesek voltak. Ezt azért volt nehéz megérteni, mert amint fajunk elért, az a biológiai elődeinél sokkal fejlettebb agyának köszönhette. Ma ezt úgy látom, hogy fajunk életének első mintegy 95 százalékában gyűjtögetésből élt. Ez az életroma még nagyon tudásigényes volt. Sok évtizedes természetjáró tapaszalom megtanított arra, hogy a gyűjtögetés, amit én a gombászás formájában éltem, a vadászat nagyon képességigényes életmód. A gyűjtögetésben és a kezdetleges fegyverekkel történő vadászatban az eredmény nagyon képességtől és tapasztalattól függ.

Az osztálytársadalmakban azonban, egészen a tudományos és technikai forradalom megjelenéséig, minél fejlettebb volt a technika, annál kisebb volt azok hatékony működetéséhez szükséges lépesség és tudás. Erre is a vadászatim során jöttem rá. A jelenkori modern fegyverekkel ezrednyi ismertet és tapasztalat nélkül is lehet valaki sikeres vadász. Ezzel szemen a kutya és a modern fegyverek nélkül a legkisebb eredmény is reménytelen volna.

A technika történelmében az ipari forradalom jelentette a legkarakterisztikusabban a munkaerő minőségével szemben támasztott igény csökkenését. Előtte szinte minden ipari feladat sok tanulást és képességet igényelt. A céhes iparossá válás sok éves emberpróbálást és képességet igényelt. A háziipar is szinte a gyermekkortól kezdődő felkészültséget követelt. Ezzel szemben a gyárakban, bányákban dolgozó szinte pár hét alatt a többiek mellett teljes értékűvé vált.

Tehát megértettem, hogy a tudásvágy csak az osztálytársadalmakban volt bűn, a jelenkorban azonban újra a legnagyobb érték lett.

Vagyis a biblia paradicsomi jelenete nem az emberré válás idejére, hanem csupán az osztálytársadalmak kezdetére vonatkozik, csak az óta jelölte számunkra az utat. Ezt mutatja a zsidók vallásának dátumozása is. Ez nem a sokszázezer éves gyűjtögető korunknak, hanem csak a termelésre térésünk kezdetét jelzi, és az eredendő bűnünktől, a tudásvágy elfojtásától való megszabadulásunkat, nem a megváltó eljövetele, hanem a tudományos és technikai forradalom beköszöntése jelentette. Csak most jött el a kor, amiben a társadalom elsődleges feladatává vált a képességek fejlesztése, az egyre több évre terjedő oktatás.

Semmi sem méri jobban a tudásvágy bűnből értékké válását, hogyan nőtt az oktatás társadalmi szerepe, költsége, az iskolában töltött évek száma.