2016. április 19., kedd

Előválasztások az Egyesült Államokban

Kopátsy Sándor                PP                    2016 04 07

Előválasztások az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok választási rendszerét mindig kívánatosnak tartottam, ma még inkább. Erre az előválasztások tapasztalatai tanítottak meg. Ilyen közelről még soha nem figyeltem meg az elnökjelölté válás ceremóniáját. Talán nem is volt ennyire leleplező, mint a jelenlegi.
Az Egyesült Államok alkotmányának kidolgozóit a világtörténelem talán legjobb csapatának tartottam, és ez a meggyőződésem egyre erősödik.
A jó választási rendszer az, ami ciklusonként könnyűvé teszi a kormányváltást, de a cikluson belül a megválasztott kormányt nem lehet politikai okból lecserélni. Egyetlen párt se legyen képes egy párt rendszert teremteni, vagyis legalább két párt között állandó legyen a vita, de az egyszer megválasztottat ne lehessen a ciklus lejárta előtt leváltani. Ezt a jó választási rendszer elsődleges követelményének tartom. Erre a nyugat-európai és a latin-amerikai demokráciák történelme tanított meg.
A két párt rendszerét nem a pártalapítás tilalmával, hanem a választási törvénnyel kell biztosítani. Ezt az Egyesült Államok alkotmánya biztosította azzal, hogy az előválasztások eleve megnehezítik a kettőnél több párt eredményes indulását a választáson. Ezt zseniálisan megoldotta az amerikai alkotmány az előválasztási rendszerével. Ebben ugyanis a két nagy párt színeiben többen is indulhatnak. Ezeknek a jelöltválasztásokon kell megméretni magukat. Az előválasztáson minden elnökjelölt az államokon belül tartott előválasztáson támogatókat szerez a végleges elnökjelöléshez. Ha az előválasztásokon valamelyik jelölt megszerzi az abszolút többséget, azok szavazata alapján a többség által támogatott elnökjelölt lesz a párt jelöltje. Ha azonban egyetlen jelöltnek nincs többsége, újabb szavazási fordulót kell tartani, amin már a megválasztott jelölők már szabadon dönthetnek azon, hogy kit támogatnak. A szavazások addig ismétlődnek, amíg valaki nem kapja meg a többség támogatását.
A jelenleg folyó előválasztásban a pártnak nincs jelölése, sőt a köztársasági párt vezetése nyilvánosan közli, hogy az előválasztáson vezetőt, vagyis a választói által leginkább támogatott jelölttel nem ért egyet. Ennek azonban csak akkor marad értelme, ha a nyertes nem szerez abszolút többséget. Ez könnyen előfordulhat, de akkor is a párt érdekében megfontolandó a leginkább támogatott jelölt mellőzése, mert ezzel a pártjelölt szavazói támogatottsága lényegesen csökkenhet. Ezért a párt győzelme megfontolandóvá teszi, a népszerűbb jelölt mellőzését.
Csak csodálni tudom, hogy a 18. század végén volt olyan kollektíva, aki ennyire előrelátó volt.
A jelenleg folyó előválasztás arról győzött meg, hogy az amerikai választási rendszernél nincsen jobb.
Abban már nem vagyok biztos, hogy az olasz miniszterelnök választási terve, ha nem is a legjobb, könnyebben megvalósítható. Pofon egyszerű, de nem jöttem volna rá. A két párt uralmát létrehozhatja az olyan választási rendszer, ami az általam annyira elítélt listás törvényhozókkal biztosítja az egy párti kormányzást, és a két párt között történő politikai harcot.
A listás törvényhozókat csak a két legerősebb párt kaphat. Méghozzá olyan sokat, hogy a legerősebb párt abszolút többséget, a két legerősebb kétharmados többséget élvezzen.
Ezzel a kispártok gyorsan jelentéktelenekké válnak, hiszen ezekből csak a körzetükben nyertesek lehetnek törvényhozók. Ennek a rendszernek az is az előnye, hogy a politikai karrieristák számára reménytelen a kis párokban történő politizálás.
Annak is ideje volna, ha készülnének olyan felmérések, amelyek az egy főre jutó mutatók növekedésével vetnék össze a törvényhozásban szereplő pártok számát. Kiderülne, hogy minél több párt van a törvényhozásban, annál szerényebb az eredmény.
Azt, hogy minél több a párt, annál kisebb az eredmény, mindig az óceánon túli nyugati országokkal illusztrálom.
A két amerikai és a két óceániai angolszász országban ritka kivétel a két pártos rendszer, de ezek négyen még a nyugat-európai protestáns országoknál is többre vitték. Ezzel szembe a latin-amerikai országokban, Kubától eltekintve, 15-18 párt veszekszik a parlamentben, kötik egymással a kényszerű kompromisszumokat, majd megbuktatják őket a katonai diktatúrák. Ezek sem bizonyulnak tartósaknak, és visszaállítják a sok párti liberalizmust, cserélgetik a sok pártos kormányokat.

Biztos vagyok abban, hogy Európa nyugati felének vészes lemaradását az utókor a sok párt liberális rendszerével fogja magyarázni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése