2016. május 24., kedd

A demokráciára is meg kell érni

Kopátsy Sándor                 PP                   2016 04 30

A demokráciára is meg kell érni

Mindig hibának tartottam az idő előtti demokráciát. A liberális demokrácia csak ma, és csak a társadalmi és gazdasági fejlettség élén járó, puritán népek számára üdvös felépítmény.
Az Európai Unió eredendő hibája az volt, hogy a tagállamok elmaradt kétharmadára is a puritán, gazdag, polgárosodott országokban jól működő demokráciát és liberális gazdálkodást akarja bevezetni. Ezt ugyan a demokráciára és a liberális gazdaságra éhes tagországok is örömmel fogadták. Azoknak is vonzó a politikai demokrácia és a liberális gazdaság, akik még nem értek meg rá. Ez a ráerőltetés akkor vált durvává, amikor a közös valutát bevezették a sokkal kevésbé fejlett tagországokban, főleg a mediterránokban is. Tíz esztendő a közös valutával elég volt arra, hogy ezek menthetetlenül eladósodtak. Márpedig az eladósodott országban élesebben jelentkezik a demokratikus politika válsága is.
Bármennyire nyilvánvalóvá vált, hogy a különböző fejlettségi fokú és kultúrájú országok számára a közös valuta kártékony, még messze van az EU vezetése attól, hogy ezt belássa. Ehhez nemcsak a megértés hiányzik, hanem a felszámolás során keletkező kár is, aminek kárvallottjai azok is, akik az eladósodást hitelezték. Elsősorban a hangadó és hitelező Németország fél a behajthatatlan hitelek leírásától.
A négy mediterrán ország nemcsak pénzügyi, de politikai vállságba is került. Bebizonyosodott, hogy a kettőnél több párt versengése a politikai vezetésért, kártékony az olyan társadalmakban, ahol a kettőnél több párt kártékonyabb, mint a kettőnél is kevesebb, az egy. Ennek még a kimondása is bűn. A liberálisoknak ugyanis az a meggyőződésük, hogy minél több párt kaphat hangot, annál jobb a politikai rendszer.
Ha ez igaz volna, akkor az EU volna a fejlett világ három térsége között a leggyorsabban fejlődő. Ennek az ellenkezője igaz. Európában a kevesebb párttal működő és tartósabb kormányokkal működő skandináv országok mindegyike megelőzi a több párttal működőket.
Az európai puritán országoknál is gyorsabban fejlődött a mégy, gyakorlatilag kétpártos, óceánokon túli angolszász ország, és ezeknél is gyorsabban fejlődnek a távol-keleti piacos gazdaságú országok.
Az elmúlt ötven évben a világ legnagyobb fejlődési pályát bejárt ország, Szingapúr gyakorlatilag egypártú volt. Az elmúlt negyed százakban pedig Kína volt a leggyorsabban fejlődő ország, ahol fennmaradt a kommunista párt diktatúrája. De kínai kormány politikája, egy amerikai kutatóintézet szerint a lakossága legnagyobb hányadával támogatott a világon.
Egyetlen ellenpélda van, Izrael, ahol tucatnyi párt van, mégis sikeres. Tegyük azonban hozzá, hogy az Európában üldözött zsidóság bárhova vándorolt, a befogadó országnál is sikeresebb lett. Gondoljunk arra, hogy mi üldöztük, pusztítottuk őket, mégis sokkal jobban éltek, mert sokkal iskolázottabbak és szorgalmasabbak, vagyis a jelenkor elváráshoz sokkal sikeresebben alkalmazkodók lettek. Nemcsak nálunk, de még a sokkal sikeresebb országokban, még Észak-Amerikában is.
Van még egy másik terület is, ahol a Távol-Kelet fölénye egyértelmű. A világ nagy egyetemei mindegyikén a legjobb eredménnyel tanuló etnikum, a távol-keleti, konfuciánusok.
Az ellenpéldát a latin országok jelentik. Európában, de különösen Latin-Amerikában több párt van, mint a protestáns államokban. Az utóbbiaknál a csődbe jutott sokpártos demokráciák és katonai diktatúrák váltógazdasága a tipikus.
Az Európai Unión belől előbb a magyar, az utóbb csatlakozó lengyel kormány a lázadó rossz fiú. De azt senki sem teszi hozzá, hogy ez a két kormány élvezi hazájában a legszélesebb támogatást. Vagyis a két legerősebb demokrácia. Ez csak azért nem nyilvánvaló, mert a mi választási rendszerünk a kispárok tenyésztésére van szabva. Listás szavazatok nélkül 2010-ben a Fidesz 99, 2014-ben pedig 90 százalékát képviselné a törvényhozásban.
A liberálisok azonban megszállottan hirdetik, hogy alacsony legyen a törvényhozásba jutási küszöb, és sok a listán bejutott törvényhozó. Ennek az elvnek a sikerére nincs sehol bizonyíték. Meggyőződésem szerint, a legsikeresebb demokrácia nem az, amit a liberálisok annak tartanak, hanem az, ami eredményesebb. Ez az elv azonban azt jelenti, hogy sikeresen csak az egy párti egy ciklusra választott kormány képes. Még nem találtam példát arra, hogy a két, vagy még több párt programjának kompromisszuma sikeresebb volna, mint au, ha a legerősebb párt egy cikluson keresztül bizonyíthatja programjának a helyességét. A mindig lemondással fenyegetett párt munkája nem lehet sikeres.
Az még senkinek sem jutott eszébe, hogy az Egyesült Államok alkotmányát kell lemásolni. Pedig az eredménye ezt indokolná.

Az EU csődjét hamar felismertem, nagyon rossz hatékonyságú az a közösség, ami ugyan kulturálisan és gazdasági tekintetben eleve nagyon heterogén, de a homogénséget akarja minden tagja számára kötelezővé tenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése