Gondolatok Kubáról.

Kopátsy Sándor                 PP                   2016 05 04

Gondolatok Kubáról.

Az amerikai elnök látogatása ugyan fontos esemény volt Kuba számára, de ne várjunk fordulatot, Kuba nem alkalmas erre, amit Kína 1990-ben megtett és Vietnám is erre az útra tér. Kuba lakossága nem puritán. Lakossága eleve alkalmatlan arra, amire Kína kiváló. Én mániákus híve vagyok annak, amit Max Weber jó száz éve felismert. Korunkban a legjobbakkal versenyképes protestáns kultúrájú népek képesek versenyezni. Ez a zseniális felismerés a hidegháború alatt azzal módosult, hogy a távol-keleti konfuciánus népek még a nyugati protestánsoknál is puritánabbak vannak.

1990-ben Kína azzal, hogy a gazdaságát piacosította és a túlnépesedését megállította. Bebizonyította, hogy a puritán társadalom, ha szegénységből indul, csodára képes akkor is, ha egypártos diktatúráját fenntartja. Most, hogy Vietnám is piacosodik, ott pedig az elképesztő háborús emberveszteségek után nem kell nem túlnépesedő. Ezzel csak a viszonylag kicsi, és rettenetesen lemaradt Észak-Korea az utolsó puritán ország, amelyiknek a lakossága puritán, és csodára képes. Ezt bizonyítja az ország déli fele, Dél-Korea, amelyik a háború óta a leggyorsabban fejlődő, Japán színvonalára emelkedett ország. Ezzel bezárult azoknak az országoknak a sora, akiknek a kultúrája eleve lehetővé tenné a felzárkózást.

Az, hogy csak a puritán lakosságú országok képesek a felzárkózásra, a történelem más oldalról is bizonyította. Már a két háború előtt bebizonyosodott, hogy a fasiszta diktatúrák teljesítménye is elsősorban a lakosság puritánságán múlik. Ezt a háború is fényesen bizonyította. A második világháborúban a német és a japán hadsereg hatékonysága óriási fölényben volt az olasz fasizmus teljesítményéhez viszonyítva. Csak azt láttam, hogy a mediterrán népek haderői tört részét sem jelentik a puritán népekének. Ez bizonyosodott be a demokráciák haderejében is. A francia haderő nem volt a némettel még tartósan ellenállni sem.

Még nagyobb különbség volt a háború utáni újjáépítésben. A puritán Németek Szövetségi Köztársaság és Japán a legnagyobb háborús veszteségek után a győzteseknél is jobban teljesített. Ezt Jánosi Ferenc könyvében már az 50-ess évek végén egyértelműen feltárta.

Az európai marxista diktatúrák is megbuktak a nyugati demokráciákkal szemben. A Távol-Keleten, Kínában azonban a világ csodája.

Bármennyire egyértelmű a puritán népek főlénye, a társadalomtudományok nem hajlandók tudomásul venni, hogy siker csak a puritán népektől várható.

Visszatérve Kubára.

Ez a bolsevik kommunista ország a térség spanyol kultúrájú szigetországinál inkább jobban, mint rosszabbul teljesített és teljesít, különösen az oktatásban, egészségügyben, a nyomornegyedek elkerülésében. Nem az a baja, hogy kommunista politikai diktatúra, hanem hogy a gazdaságát nem a piac, hanem az ideológiai alakítja. A gazdaságának fokozatos piacosítása ugyan javítana a helyzetén, de a protestáns Észak-Amerikától akkor is egyre jobban lemaradna. A lemaradásának elsődleges oka, hogy latin-amerikai. Optimálisan a nyersanyagokban szegény latin-amerikai szigetországok között a jobbak közé tartozhatna.

Nehezen érthető, hogy ugyan minden latin-amerikai ország nemcsak a protestánsokhoz, de még Európa mediterrán országaihoz viszonyítva is lemarad. Ebből pedig az következik, hogy nem a felépítményükön, hanem a kultúrájuk alkalmatlanságán múlik a lemaradásuk. Észak-Korea vészes lemaradása ugyan azt bizonyítja, hogy a lemaradás oka lehet a rossz felépítmény is, ami tönkretehet egy országot. A kubai diktatúra azonban nem hasonlítható az észak-koreaihoz. A fegyverkezési kiadások aránya pedig tizede sincs. Ezzel Kuba megkerülte a Szovjetunió végzetes hibáját, az erejét sokszorosan meghaladó fegyverkezést. Véleményem szerint, ha a fegyverkezési kiadások nem haladják meg a nemzeti jövedelméhez viszonyított azt a mértéket, amit Kína. A Szovjetunió ma is áll. Még egyetlen történész sem számolt azzal, hogyan alakul a lakosság jövedelme, a gazdaág növekedése, ha a fegyverkezési kiadások háromnegyedét békés célokra fordítják. Becslésem szerint a 30-40 százalékkal jobban élő lakosság fogyasztását láthatta volna el gazdaság.

Még azt sem mérte fel senki, hogyan élne az utódállamok lakossága, ha a nemzeti jövedelem mintegy harmadát kellene fegyverkezésre fordítani, valamint az olaj és a nyersanyagok ára az 1990 előtti, azaz a mai szinten lettek volna. Kiderülne, hogy a Szovjetunió utódállamai, talán Észtországtól eltekintve, szegényebbek, mint ahogy élhettek volna a Szovjetunióban.

Vegyük végre tudomásul, hogy a kelet-európai és a latin-amerikai népek nem azért szegények, mert hibás volt a felépítményük, hanem azért, mert kelet-európaiak és latin-amerikaiak.